Érte már tetten rendőr és biztonsági őr is, amint éppen olyan helyre mászott be, ahova tilos lett volna, de a büntetés helyett inkább drukkoltak neki. Urbex Gyula olyan helyekre jár, ahol egykor emberek éltek, dolgoztak, ahol szerelmek szövődtek, mostanra viszont az enyészeté és a pusztulásé lett minden. Izgalmas és egyben veszélyes műfaj az urbex. Hasonlít a régészethez, csakhogy itt kerítést is kell mászni, meg bujkálni a biztonsági őrök elől. Gyula sokféle helyen járt már. Az elhagyatott tanyáktól a legnagyobb magyarországi szellemvároson át egészen a lepusztult kastélyokig szinte mindent látott.
Szereted összekötni a kellemeset a hasznossal. Az interjú előtt új videót készítettél egy elhagyatott helyről. Mi ez a hely?
Így van, de nem arról volt szó, hogy nem beszélünk róla?
Azt mondtam, hogy úgyis rákérdezek…
Szovjet paneltömbnek hívják ezt a helyet. A Szovjetunióból érkező családok és családtagok laktak benne, de nagyon régóta nem használják már, azóta, hogy kivonult az utolsó szovjet katona az országból. De találtam ’96-’97-ből dokumentumokat az épületben, aminek, úgy tudom, hogy nem Magyarország a tulajdonosa, hanem Oroszország, ezért nem tudnak vele mit kezdeni, pedig tök jó helyen van.
Volt ott egy őr is. Ilyenkor mekkora probléma ez?
Igen, de szerencsére rossz idő volt, nem mozdult ki a bódéjából. Néha kinéztem rá az épületből, hogy mi újság, de mind a ketten jól elvoltunk, szóval úgy tűnt, nem zavarjuk egymást.
Urbexnek – angolul urban explorationnek – hívják azt, amit csinálsz, és ez már jó néhány éve Magyarországon is berobbant. Elhagyatott épületekbe, objektumokba mész be illegálisan. Mikor kezdted, és miért?
2008-ban az egyik ismerősömmel kint voltam egy driftversenyen. Amikor végeztünk, mondta, hogy hazafelé nézzük már meg az elhagyatott panelházakat a reptér mellett. Mondtam neki, hogy ott tuti nincs ilyen, ne vicceljen már. Aztán elmentünk oda, és leesett az állam, hogy atyaúristen, ilyen tényleg létezik? Bejártuk, és csináltam róla egy videót. Akkoriban a YouTube-on még macskás videók voltak fent. A hely magával ragadott, utána sokszor elmentem oda csak úgy bolyongani.
Mi volt ez a hely?
Ez Szentkirályszabadja volt, a szellemváros, ami manapság már annyira felkapott lett, hogy ha kimész egy vasárnap, olyan, mint egy élő város, ahol nincs nyitva semmi.
Beszéljünk Szentkirályszabadjáról. Amikor 2014-ben mini-dokumentumfilmet forgattam a helyről, akkor kértelek fel, hogy mesélj a történetéről. Szentkirályszabadja óriási katonai bázis volt. Kisvárosként működött ’89 előtt. Mi történt vele?
Ez a panelváros ketté volt osztva: az egyik felében a szovjetek, a másikban a magyar katonák és családjaik laktak. Aztán a nyolcvanas évek második felétől, amikor a rendszer kezdett felpuhulni, már át is lehetett járni a két tömb között. Korábban csak a tisztek mehettek át, de ők is csak papírral.
Szentkirályszabadja úgy nézett ki, mint egy kisváros. Volt mozi, iskola…
A tisztekkel a családtagjaik is ott éltek, nekik pedig mindent meg kellett adni ahhoz, hogy minél kevesebbszer hagyják el a katonai bázist. Mindent meg kellett adniuk, hogy komfortosan érezzék magukat. Vándor Károly történész azt szokta mondani, hogy Magyarországon fekve szolgáltak a katonák, ugyanis nagyon jól érezték magukat itt. Volt iskola, mozi, minden, ami egy városban van.
Magyarország legnagyobb szellemvárosában fénykorában nagyjából hat-hétszázezer ember élt. Végül mi történt vele a rendszerváltás után?
A magyar része működött egészen 2004-ig, egy helikopterezred otthona volt, de aztán ezt is felszámolták. A környéken már csak egy polgári reptér van. A szovjet rész már a kilencvenes években is tök üres volt. Amikor a szovjetek elhagyták a bázist, az épületek még nagyon egyben voltak. Láttam fotókat 1996-ból: az összes ablak a helyén van, a fű levágva. Most már csak a panelházak szerkezete van meg. A bútorokat összetörték, felgyújtották, ezt teszi az idő, a természet meg az emberek.
Nevezhetjük az urbexet egyfajta katasztrófaturizmusnak?
Szokták annak is mondani, de valójában nem az, mivel ezeken a helyeken általában nem történtek katasztrófák. Sokan összekeverik a két dolgot. Ezek a helyek általában valamilyen politikai döntés miatt lesznek elhagyatottak.
Miért jársz ilyen helyekre?
Nekem ez egyfajta szabadságérzetet ad. Mondok két szélsőséges példát. Elmész valahova, bérelsz egy hotelben egy szobát, ott be kell tartanod a rendet. Ha bemész egy elhagyatott hotelba, az olyan érzés, mintha az egész a tied lenne, mintha kibérelted volna az egészet. Mondok megint két szélsőséges példát: vannak azok az épületek, amelyek teljesen csupaszok, konkrétan nincs az épületben semmi, érdektelenek. Ilyen helyek is vannak, meg vannak olyanok is, amelyek teljesen fullosak. Látszik rajtuk, hogy nem használják már három-öt éve. Ezek olyanok, mintha csak néhány órával ezelőtt hagyták volna el. Múlt héten voltam egy olyan turistaszállóban, ahol még be voltak vetve az ágyak, de tiszta por volt minden. Penészes, zöld színű vakolat hullott az asztalra, olyan érzése volt az embernek, mintha még mindig várná a vendégeket. Nagyon furcsa látvány és érzés ez, emiatt csinálom.
Ezeknek a helyeknek a történetét is próbálod kutatni? Vagy bőven elég az, hogy bemész, körülnézel, közben videót csinálsz róla?
Érdekel a történetük. Érdekel, hogy miért lettek néptelenek, miért zárták be őket vagy miért hagyták ott egyik pillanatról a másikra csak úgy, sokszor mindent hátrahagyva. De nehéz dolgom van, mert nincs minden fent az interneten, sokszor kell levéltárba járnom. Volt egy kastély nemrég, amiről semmi nem volt a neten. A levéltárban is csak annyit találtam róla, hogy a II. világháború után a szovjetek költöztek be, aztán pedig kórház lett belőle. Később egy termelőszövetkezet használta munkásszállónak.
Ezekről az elhagyatott helyekről hozol el tárgyakat értékmentés céljából? Vagy inkább nem nyúlsz semmihez, ahogy az urbex egyik alapszabálya mondja?
Nagyon jó a kérdés. Van egy híres urbexes szabály: ne vigyél el semmit, csak az emlékeket, ne hagyj hátra semmit, csak a lábnyomodat. Ezt azonban néha felülírja az élet. Volt olyan hely, ahova beengedett az őr, pontosan tudtam, hogy két nap múlva ledózerolják az egész épületet, miközben világháborús szovjet katonák által festett festmények is voltak bent. Az őr azt mondta: Gyula, nyugodtan vidd el, amit akarsz. De ha bemegyek egy „mindent hátrahagyva” házba, onnan nem viszek el semmit. Nemrég készítettem egy videót egy hasonló házról, ahol rengeteg horogkeresztes képeslapot találtam. Azokat elvittem beszkennelni, majd másnap visszavittem, hogy legalább megmentődjön.
De nemrég találtam egy elhagyatott házat, ahol találtam egy csomó fotót is. Erről is forgattam egy videót. A fotók és a dokumentumok alapján kiderült, hogy a házban élők Amerikába emigráltak. Az egyik fotón volt egy csávó egy amerikai feliratú hajó előtt. 1972-ből volt egy útlevél is. Felraktam a videót a netre, és jelentkezett Amerikából egy férfi, aki a videóm alapján megtalálta az oklahomai Tulsában élő Horváth Sándort. Elment hozzá, és megmutatta neki a videómat. Kiderült, hogy Horváth Sándor most 85 éves, övé volt a ház, amiben jártam, és megsiratta a a videómat. Vannak még itthon rokonai, és végül eküldte az egykori házához őket, hogy mentsék ki a képeket. Szóval ilyen is van.
Próbálod titokban tartani ezeknek a helyeknek a lokációját? Ha igen, miért?
Ha kitennék egy olyan videót egy ilyen házról, akkor másnap, két nap múlva megrohamoznák a nézők. A következő videóm egy retró hotelről szól, ami tök fullos. Ha kiraknám, hogy X város Y utcájában van, akkor másnap húsz-harminc ember menne oda, aztán ötven, aztán száz. Egy hét múlva nem lenne az épületből semmi.
Ha jól tudom, a Hablányon is forgattál. Hogy sikerült oda bejutnod?
Nagyon egyszerűen. Úgy volt, hogy megálltam a sorompónál. Napszaknak megfelelően üdvözöltem a portást. Megkérdeztem, hogy merre van a hajó, mondta, hogy itt menjek el balra, aztán jobbra. Felnyitotta a sorompót. Beálltam, leparkoltam, odamentem, fogtam a kamerámat, elindítottam, és felmentem a lépcsőn. Ennyi történt.
Lett botrány ebből a videóból?
Botránynak nem mondanám, de sokan nem örültek ennek. Felmentem, körülnéztem a hajón, amit nem őriz senki, megmutattam, hogy igen, ez van, így néz ki. Ennyi volt a célom. Meg persze egy emlékvideót csinálni az áldozatokról.
Mi volt eddig a legneccesebb szituáció urbexelés közben? Mi van, amikor bebukod?
Ezeket a helyeket általában őrzik. Magyarország az a hely, ahol a semmit is őrzik. Többször is volt olyan , hogy bebuktam.
Elszámítottad magad?
Igen. Ez itt volt, Budapesten, az egyik elhagyatott kórháznál, simán besétáltam. Aztán képzeld el, észrevett az őr. Bezárt két fotocellás ajtó közé. Ez a volt BM-kórházban történt. Azt mondta, hogy ez belügyminisztériumi hely, börtönbe fogok kerülni és ki fognak végezni. Mondtam , hogy oké, rendben. Kijöttek a rendőrök, igazoltattak. Ilyenkor mindig megkérdezik a a tulajdonost, hogy akarnak-e feljelentést tenni. De nem akartak, hiszen nem nyúltam semmihez, nem tűnt el semmi. Végül elengedtek. De a Kapuvári Húsgyár sokkal neccesebb volt ennél. Éjfél után átmásztam a kerítésén, bementem a gyárba, és bejártam az egészet. Rohadt izgalmas volt. Aztán hajnali kettőkor mászok vissza a kerítésen az utcára, az egyik lábam fent a kerítésen, átlendülök, és épp fekszem a kerítés tetején, amikor látom az utcán, hogy jön egy rendőrautó.
Mondom, nem baj, jó helyen vagyok, takar egy kis épület, felettem meg a fa lombja. Erre megáll az autó, pont előttem hat-nyolc méterre. Nézem: észrevett vagy nem? Erre húzza le az ablakot, és a szemembe néz a rendőr. Áh, mondom, ez észrevett? Biztos, hogy engem néz? Lehetetlen. És akkor kiszólt a rendőr a kocsiból, hogy: na mi újság, Gyula? Készül az új videó?
Majdnem leestem a kerítés tetejéről. Visszaszóltam neki, hogy igyekszem, igen, készül. Erre mondta, hogy csak óvatosan, mert ez azért mégiscsak egy veszélyes üzem, további jó munkát!
Ezzel felhúzta az ablakot, és elment.
Mennyire legális az, amit az urbexesek csinálnak?
Erről nehéz beszélni, nem vagyok jogász. Ha az ember nem azért megy be, hogy rongáljon vagy elvigyen valamit, vagy lopjon, vagy betörjön, vagy életet kioltson, akkor igazából ennyi lehet a bünti, persze ha elkapnak.
Büntettek már meg emiatt?
Feljelentettek már és készült jegyzőkönyv is. De mivel nem viszek el semmit, nem nyúlok semmihez, ezért ezek az esetek nem állnak meg a rendőrség előtt sem.
