Jelenlegi és volt honvédelmi minisztériumi munkatársakkal folytattunk háttérbeszélgetéseket, hogy kiderítsük, miért kezdtek tömeges leépítésbe az idősebb főtisztek körében. A folyamat indokoltnak látszik, de ettől még nem biztos, hogy jobb hadsereget eredményez.
„Nem igaz, hogy NATO-tlanítás folyik, hiszen sok erősen oroszbarát tisztet is elbocsájtottak, miközben visszaigazoltuk a Mathias Corvinus Collegiumtól Porkoláb Imrét, aki minden idők egyik legjobban képzett magyar katonája, és nyolc éven át volt vezető NATO-beosztásban, ebből négyet a Pentagonban. Ha valakiben megbíznak az amerikaiak, hát benne igen” – mondta a Szabad Európának a Honvédelmi Minisztérium egyik volt, de a belső folyamatokra még rálátó vezetője.
Január 17-én jelent meg egy kormányrendelet arról, hogy a 45 évnél idősebb és 25 évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkező katonákat elbocsájthatják a honvédségtől, ezzel párhuzamosan az érintettek számára bevezetik a honvédelmi szolgálati juttatást, amely az illetmény hetven százaléka.
„Utat nyit”
A minisztérium egy közleményt is kiadott ezzel kapcsolatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter nevében, amelyben a tárcavezető úgy fogalmazott: „A haderő személyi állományának is meg kell újulnia, a kedden megjelent kormányrendelet a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellett utat nyit egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez.”
Mint a Válaszonline cikkében olvasható, a „megújulás” már aznap elkezdődött, mégpedig sajátos módon: a honvédelmi miniszter évértékelőt tartott a vezérkar számára a Bálnában, majd a rendezvény nyilvános része után zárt ajtók mögött a helyszínen közölték sokakkal, hogy szögre akaszthatják az egyenruhát.
Ehhez kapcsolódóan: korábban Szijjártó Péter sem cáfolta lapunk értesülését, hogy a kormány az Ukrajnában is harcoló amerikai rakétavetőket vehet.
A lépés rögtön komoly politikai vihart kavart és nagy médiavisszhangot váltott ki, többen is úgy értelmezték a leépítést, hogy „NATO-tlanítás” folyik, vagyis az Észak-atlanti Szövetségben szocializálódott, ahhoz lojális katonai vezetőket küldik el annak érdekében, hogy az immár teljes mértékben a jelenlegi kormányhoz hű fiatalabbak kerüljenek a helyükre.
(Még olyan nehezen komolyan vehető „értelmezések” is megjelentek, hogy az egész azért történik, mert Orbán Viktor be akar vonulni a hadsereggel Kárpátaljára.)
Maga a miniszter napokkal később a Bloombergnek adott interjúban arról beszélt, hogy a lépésre azért van szükség, mert a magyar honvédség fejnehézzé vált, a fiatalabb, jobb fizikai állapotban lévő, több nyelvet beszélő, NATO-missziós tapasztalattal rendelkező katonák előtt akarják megnyitni a pályát.
Ez alapján nem tűnik légből kapottnak az érv, hogy az idősebb, a még a NATO előtti időkben szocializálódott vezetőknek köszönték meg a szolgálatot, bár hozzá kell tennünk, hogy ez a tíz katonai vezető nyilván nem adhat reprezentatív mintát, hiszen már jóval száz fölötti elbocsátottról szólnak a hírek.
„Akiket most elküldenek, többségükben jó emberek és jó katonák, de – bármennyire is nem szép ezt kimondani – jobbára a karrierjük végén járnak már. Volt, akit évek óta ide-oda helyezgettek, mert valójában sehol nem látták már hasznát igazán, de nem lehetett elbocsátani. Eddig” – mondta egy minisztériumi forrásunk.
Erősíti a szabályt?
Erős kivételként kell azonban megemlítenünk Sándor Tamás vezérőragyot, aki 2013-ban a Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnokaként átvette az Afganisztán több tartományában is tevékenykedő különleges műveleti osztag parancsnokságát az amerikai féltől.
Őt egy forrásunk úgy jellemezte, hogy „ha Porkoláb Imrében megbíznak az amerikaiak, akkor Sándor Tamásban pláne, ráadásul a fizikai állapotával sincs semmi gond”. Ellene egyedül a kora szólhatott – 1968-as születésű.
Ehhez kapcsolódóan: Porkoláb Imre lapunk információi szerint a nemrég létrehozott védelmi kutatóintézet vezetője lehet.
Azt többen is megemlítették, hogy nagyon sok az alezredes, ezredes, tábornok a magyar hadseregben. Emiatt viszont az alacsonyabb rangban álló, de ambiciózus katonáknak nem tudnak megfelelően vonzó előmeneteli lehetőségeket teremteni. „Van egy vicc a katonák között, hogy arra a feladatra, amit az amerikai hadseregben egy őrmester lát el, nálunk két ezredes jut. És ez sajnos csak félig poén” – mondta egy minisztériumi vezető.
150-ről 30 alá
A helyzet kialakulásának több oka is van. Az egyik legfontosabb, hogy míg a rendszerváltás idején 150 ezres volt a honvédség létszáma, mára ez 37.640 főre csökkent, pontosabban ennél is jóval kevesebbre, hiszen a már említett interjúban Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt is megemlíti, hogy nyolc-tízezer betöltetlen állás van a seregben. (Ez alapján reálisnak tűnik a Növekedés.hu által idézett becslés, ami 23 ezer körülire teszi az aktív katonák létszámát.)
Persze időközben eltörölték a sorkatonaságot és alapvetően átalakult a rendszer, de forrásaink szerint a vezető tiszteknek minden kormány alatt volt akkora lobbiereje, hogy meghiúsítsák a leépítési törekvéseket, még akkor is, amikor egyébként olyan nehéz helyzetben volt a honvédség, hogy értékes ingatlanokat kellett dobra vernie.
Bár most kiemelt cél a haderőfejlesztés és benne a humánerőforrás-gondok kezelése (hírek szerint már Szalay-Bobrovniczky Kristóf elődeinek, Simicskó Istvánnak és Benkő Tibornak is jórészt azért kellett távoznia, mert nem tudták orvosolni a krónikus létszámhiányt a harcra fogható alakulatoknál), de a források természetesen így sem végtelenek, a katonai felső vezetői kar fenntartása pedig kifejezetten drága.
Ehhez kapcsolódóan: a térségben természetesen messze a lengyel a legnagyobb hadsereg.
Bruttó egymillió
Mint megtudtuk, ma egy ötvenéves ezredes, alezredes nagyságrendileg bruttó egymillió (nettó 650 ezer) forintot kereshet, persze ez a szám a tényleges szolgálati időtől, a beosztástól, a nyelvismerettől és még sok más tényezőtől függően változhat.
De forrásaink szerint a helyzet összességében mégis az, hogy többezres nagyságrendben vannak a honvédségben olyan főtisztek, akiknek már nincs esélyük előmenetelre, viszonylag idősek, vannak már bőven olyanok, akik korszerűbb tudással rendelkeznek, de ők nem léphetnek feljebb a ranglétrán. A legnagyobb gond, hogy az ezredesek töredékéből lesz tábornok – ez viszont azt is jelezheti, hogy a leépítendők között is ők lehetnek a legmagasabb számban.
Arra, hogy a fejnehézség milyen költséges, konkrét példát is hallottunk: 2020-ban létrehozták például Székesfehérváron a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot (angol betűszóval H-Q MND-C), szlovák és horvát részvétellel. Ennek lenne a feladata háború esetén a konkrét harctéri irányítása azoknak a többnemzetiségű alakulatoknak, amelyeket a NATO igényel.
Emiatt viszont az egész parancsnokságot telepíthető állapotban kell tartani, ami azt jelenti, hogy a mobil vécéktől a laptokokig, a szállásul szolgáló konténerekig és a terepen áramellátást biztosító generátorokig minden felszerelést folyamatosan raktáron kell tartani mintegy ezer ember számára – ekkora létszámmal működik ugyanis egy minisztériumi forrásunk szerint a parancsnokság.
„Bárki elképzelheti, micsoda pénzekbe kerül az MND-C, és nagyon remélem, hogy sosem kell majd kipróbálnunk, élesben hogy működik, de mivel NATO-vállalás, és a NATO-nak nagyon tetszik, fenntartjuk” – mondta forrásunk.
Békében, háborúban
A helyzet azonban az, hogy a honvédségnek működik egy parancsnoksága is – ez békeidőben irányítja a katonákat, illetve háború esetén azokat az egységeket, amelyek nem a már említett MND-C alá tartoznának.
Emellett még ott van polgári felügyeleti szervként a minisztérium, illetve a Honvéd Vezérkar, amely öndefiníciója szerint „az ország katonai védelemre való felkészítésének stratégiai szintű tervező-szervező és a Magyar Honvédség (MH) katonai tevékenységének felső és műveleti szintű feladatait irányító vezető szerve”. „Azért talán egy laikus is láthatja, hogy egy ilyen rendszerben bőven lehetnek párhuzamosságok” – mondta egy forrásunk.
Ehhez kapcsolódóan: a védelmi iparért felelős helyettes államtitkárt, Fekete Szilviát már tavaly novemberben menesztették.
Beszélgetőpartnereink ugyanakkor megerősítették a Válasz Online cikkének egyik fő állítását, miszerint befelé soha senkivel nem közölték sem azt, hogy leépítések kezdődnek, sem azt, hogy milyen szempontok alapján küldenek el embereket – a „dugótlanítás” csak legvalószínűbb következtetésként merült fel mindenkinél.
„Orosztalanítás”
Természetesen rákérdeztünk az esetleges politikai szempontokra, a „NATO-tlanításra”, erre mondták többen, hogy ez már csak azért sem áll meg, mert az elbocsátottak helyére lépők is értelemszerűen már NATO-keretek között végezték tanulmányaikat, sőt sokan már csak így.
Másrészt – erre is többen felhívták a figyelmet – az elbocsátottak között jelentős számban vannak oroszbarát nézeteket valló tisztek. Egy informátorunk szerint legalább 15 ilyet lehet beazonosítani, egy minisztériumi forrásunk arról beszélt, a védelempolitikai területről csak egy embert küldtek el, ő szintén híres volt kollégái körében oroszbarátságáról.
„Neki a felesége is orosz, kint tanult, és annyira oroszbarát, hogy már többször kerültünk kínos helyzetbe a megnyilvánulásai miatt NATO-s kollégák előtt, emiatt jó ideje már nem is nagyon hagyják, hogy ilyen fórumokon beszéljen” – mondta egyik informátorunk, hozzátéve, hogy a védelempolitika egyébként is a „legatlantistább része a honvédségnek, őket azzal ugratják, hogy hazaárulók, mert lojálisabbak a NATO-hoz, mint Magyarországhoz, és őket láthatóan teljesen békén hagyták”.
Ehhez kapcsolódóan: nem is olyan ismeretlenek és titokzatosak a régióban működő orosz ügynökök, mint gondolná.
Kérdésünkre, hogy az 1999 óta NATO-tag Magyarország hadseregében hogy lehet még viszonylag nagyszámú oroszbarát főtiszt, forrásaink úgy válaszoltak, hogy ennek oka egyrészt a honvédség már említett ellenállóképessége a leépítésekkel szemben, másrészt ezek a tisztek „jellemzően azért oroszbarátak, mert erős orosz kötődéseik vannak, így ismerik az orosz mentalitást is, ez a tudás azért jól jön”.
Itt jegyeznénk meg, hogy a cikkünk elején név szerint említettek közül egyiküket sem nevezték forrásaink oroszbarátnak – kivéve Szénási Endrét. Az ő erős oroszorientációja azonban korábban publikációiban is megnyilvánult, olyannyira, hogy a 444.hu cikket is írt erről.
A NATO nem aggódik
A tömeges fejcserék a magyar tábornoki karban értesülésünk szerint eddig nem keltettek aggodalmat a NATO brüsszeli központjában sem, ahol úgy ítélik meg, hogy az intézkedés nem gyengíti Magyarországnak a szövetség és a hadi reformok melletti elkötelezettségét.
„Ez igazából nem téma, nem ér el olyan szintet, hogy foglalkoznunk kellene vele” – közölte egy nevének mellőzését kérő illetékes a Szabad Európával. Hozzátette, hogy a magyar hadsereg a fiatalítástól függetlenül a NATO része, így nem látnak okot az aggodalomra. Azt egyébként az atlanti szervezet brüsszeli központjában is úgy tudják, hogy a magyar hadseregben az átlagosnál jóval nagyobb a tábornokok száma, így nem tűnik a valóságtól elrugaszkodottnak az a kormányzati indoklás, miszerint a hadsereg nagyra nőtt vízfejének csökkentésére irányulnak a fejcserék.
Ehhez kapcsolódóan: podcastunkban Demkó Attila, az MCC munkatársa beszélt arról, hogy Magyarország a NATO-n keresztül folyamatosan segíti Ukrajnát.
A NATO-nál úgy látják, hogy Magyarország biztatóan halad a szövetség által kijelölt haderőfejlesztési célok teljesítésével, a GDP-arányosan kétszázalékos hadi kiadási célt például egy évvel határidő előtt, már 2023-ban el fogja érni. A magyar katonák Koszovóban is jelen vannak, az úgynevezett elrettentési erőfeszítésben is aktívan részt vesznek, és az egyik új kelet-európai harci csoportot is hazánkban állították fel.
NATO-források szerint a magyar védelmi tárca vezetője is jó benyomást keltett, amikor tavaly év végén bemutatkozó látogatást tett a szervezet központjában. „Ami igazán számít, abban a magyarok elég jól teljesítenek” – jegyezte meg lapunknak egy NATO-forrás.
A valós problémák
Felmerült problémaként, hogy a tapasztalt vezetők távozása miatt a harctéri képességek gyengülhetnek. Ezt nem zárták ki forrásaink, egy volt minisztériumi informátorunk szerint ha harcoló vagy logisztikai alakulathoz kerül tapaszalatlan vezető, akkor valós lehet ez a probléma, de mivel szerencsére nincs reális esélye annak, hogy magyar katonákat élesben kelljen bevetni a közeljövőben, ezért a még hiányzó képességek megszerezhetők a következő években.
Ami viszont valós anomáliát jelenthet több forrásunk szerint is, hogy az átalakítás könnyen a belső lobbik érdekharcává válhat, így erősen sérülhet a szakmaiság. „Ez egy harmincezres sereg egy néhány ezres vezetői állománnyal. Vagyis szinte mindenki ismer mindenkit, és megvannak a törzsek, a klikkek haderőnem vagy földrajzi egység szerint. A tüzér segíti a tüzért, az ejtőernyős az ejtőernyőst, a repülő a repülőst, és ugyanígy: megvan a seregben a hódmezővásárhelyi, a szolnoki, a pápai lobbi, és még sorolhatnám” – mondta egy minisztériumi informátorunk.
A kör négyszögesítése
Szerinte Ruszin-Szendi Romulusznak, a honvédség parancsnokának karrierje is párhuzamot mutat Benkő Tibor emelkedésével, ami forrásaink szerint egyáltalán nem véletlen: mindketten tüzérek, a 1973-as születésű Ruszin-Szendi Romulusz régóta Benkő Tibor patronáltja.
„Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem katona, nem ismeri a hadsereget, vagyis kénytelen arra hagyatkozni, amit mondanak neki a körülötte lévő katonák. Azok pedig nyilván most lehetőséget látnak arra, hogy a saját támogatottjaikat helyzetbe hozzák” – fogalmazott egy másik forrásunk is. (A miniszter hivatalos életrajza szerint „tartalékos századosként éveken át különféle beosztásokban szolgálat a Magyar Honvédség alakulatainál”, de ez nem pótolja az aktív szolgálatban szerzett tapasztalatokat.) Persze az is igaz, hogy ha katona lenne a miniszter, ez az anomália ugyanúgy létezne, a „kívülről jött ember, aki viszont jól ismeri a sereg belső viszonyait” leginkább egy üres halmaznak tűnik.
Forrásaink szerint az sem jó, hogy az oktatás és az egészségügy mellett talán a hadsereg az, amit minden kormány, minden hivatalba lépő miniszter „nagyon meg akar reformálni”, sorozatosak az átszervezések.
Ehhez kapcsolódóan: januárban döntöttek róla, hogy az EU szorosabbra fűzi az együttműködést a NATO-val.
Orbán haragja és a karriermentő SMS
A terület élén viszonylag sűrűn cserélődnek a miniszterek is, Hende Csaba a maga ötéves működésével rekordernek számít. Az ő távozását egyébként sokan máig fájlalják. Mint egy volt beosztottja mesélte, „Hende Csaba nem volt könnyű ember, de hihetetlen érzéke volt hozzá, hogy ráérezzen, mik a miniszterelnöki elvárások a honvédség felé, és mik ezzel együtt a lehetőségek. Ráadásul ismerte a korlátait, és nem akart okosabb lenni a szakembereknél.” (Rajta kívül egyébként még Szekeres Imréről mondták ugyanezt a Gyurcsány-kormányban, „addig, amíg valahogy el nem kezdett terjedni a hír, hogy NATO-főtitkár lehet belőle, és komolyan is kezdte venni”.)
A volt beosztott ezért is nem érti, Hende hogy nem ismerte fel pont azt 2015-ben, hogy a határkerítés gyors megépítése mennyire fontos a miniszterelnöknek. „Egyszerűen nem vette sokáig elég komolyan, majd amikor látta, hogy baj van, bedobta a törölközőt, ami egyáltalán nem volt jellemző rá. Egy kormányülésen közölte Orbánnal, hogy lemond. A miniszterelnök először nem akarta elhinni, amit hall, majd nem akarta elfogadni. Aztán annyira mérges lett, hogy Hendével együtt Benkő Tibort is (aki ekkor vezérkari főnök volt) ki akarta rúgni. Csakhogy neki volt egy eltárolt SMS a telefonjában, amivel bizonyítani tudta Orbán felé, hogy ő erőltette volna a munkálatokat, így megmenekült.”
Ördögi körben?
A rossz hír az, hogy a „dugó” könnyen újratermelődhet, ilyenre ugyanis már volt példa korábban. 2011-ig lehetőség volt arra, hogy a katonák korkedvezményesen nyugdíjba menjenek. Ez ugyan nem volt teljes összegű juttatás, de sokan már a negyvenes éveikben is élhettek vele, így könnyű elképzelni, hogy egy ilyen, még fiatal embernek vonzó lehetett, hogy a polgári fizetése mellé kapja a korkedvezményes nyugdíjat is.
A rendszer drága volt, és amikor a 2010-es kormányváltás után még szorítottak is a védelmi kiadásokon, Hende Csaba megszüntette. Ezt nyilván nem lehetett egyik napról a másikra meglépni, így sokan éltek még a lehetőséggel az utolsó pillanatban, egy forrásunk szerint valóságos leszerelési hullám zajlott, ami éppen a fiatalabb tisztek előtt nyitotta volna meg a lehetőséget.
Ez akkor részben meg is történt, de a jelek szerint alig tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az aktuális honvédelmi vezetés ismét úgy érezze: valahogy ki kell ütni a „dugót” a rendszerből. Most forrásaink szerint könnyen elképzelhető, hogy a sok megürülő hely miatt „túl sokan fogak egyszerre túl magasra emelkedni” – így akár az is előfordulhat, hogy alig telik el ismét bő tíz év, és újra „dugótlanításra” szorul a magyar honvédség.
