Három csepeli és egy szolnoki iskolában is úgy utasította el a Belügyminisztérium az eddigi igazgatók pályázatát, hogy a tantestület támogatta őket; ott is, ahol nem is volt másik pályázó. Mindhárom településen kikapott a fideszes polgármesterjelölt, ezért vannak, akik megtorlást emlegetnek.
A szolnoki Verseghy Ferenc gimnáziumban, illetve Csepelen a Herman Ottó Általános Iskolában, a Katona József Általános Iskolában és a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában is elutasította a Belügyminisztérium a újrapályázó, regnáló igazgatók pályázatát – írja a Telex.
Hiába támogatta a helyi tantestület az érintett igazgatókat, esetleg kihívójuk sem volt, ennek ellenére találtak hibát a pályázataikban. Ez nem egyedi forgatókönyv, több hasonló eset napvilágra került nemrég, a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumban például tüntetést terveznek a héten az igazgatójukért.
A pedagógus-szakszervezetek arról nyilatkoztak a lapnak, hogy túl soknak tartják a furcsa, véletlen egybeeséseket. A tankerületek válaszai szerint mindenhol szigorúan szakmai szempontok döntöttek a kiválasztásnál.
A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanárai aktívak voltak a tanártiltakozások során. Az intézményt 2004 óta vezető Pogány Gyula augusztus 15-től nem folytathatja igazgatóként. Kihívója a szintén 2004 óta regnáló helyettese, Szűcs Sándor volt.
Györfi Mihály frissen megválasztott ellenzéki polgármester arról írt ennek kapcsán a közösségi médiában, hogy sajnálja a döntést, a városnak nem volt ráhatása vagy rálátása. Szerinte ezzel együtt az országgyűlési képviselő harcolhatott volna azért, hogy a tantestület által támogatott igazgató folytathassa a munkáját.
Csepelen három igazgató pályázatát utasították el Pintérék: Varga-Dudás Erzsébetét a Herman Ottó Általános Iskolában, Vargáné Andrási Editét a Katona József Általános Iskolában és Málek Istvánét a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában.
Az exfideszes csepeli polgármester, Borbély Lénárd szintén arról írt a közösségi médiában, hogy a döntésre az önkormányzatnak nem volt rálátása.
A tankerületek hivatalos válasza szerint mindhárom iskolában egy-egy személy adott be igazgatói pályázatot, ennek ellenére dobták vissza, így nem lehet tudni, hogy az érintett iskolákat ki fogja vezetni.