Egyre több akadály hárul el az elől, hogy az Európai Unió csatlakozzon a nők elleni erőszak leküzdése érdekében elfogadott isztambuli egyezményhez. Erre van jogi lehetőség akkor is, ha több tagállam még nem ratifikálta a dokumentumot, sőt, a jelenlegi magyar kormánytöbbség nem is akarja. Érdekes módon pár évvel ezelőtt még Szájer József is az EU csatlakozása mellett foglalt állást.
„Az Európai Parlament hozzájárul az egyezmény megkötéséhez” – tulajdonképpen ez az egyetlen érdemi mondat szerepel abban a határozati javaslatban, amelyről hamarosan dönteni fog az Európai Parlament. A támogatásukat biztosra lehet venni, mert néhány napja az EP két illetékes szakbizottsága is nagy többséggel javasolta, hogy az EU csatlakozzon az isztambuli egyezményhez.
Eddig azonban hosszú út vezetett, ez egy közel tízéves történet, amely még mindig nem ért véget.
A Szabad Európa januárban foglalkozott utoljára ezzel a kérdéssel, amelynek fordulópontja az volt, hogy az Európai Bíróság 2021-ben kimondta, hogy a tagállamok tanácsa a tagállamok előzetes közös megállapodása nélkül is ratifikálhatja az isztambuli egyezményt. Azt is rögzítették a bírák, hogy ehhez nem szükséges a tagállamok egyhangú döntése, elegendő a minősített többség.
2022 szeptemberéig az EU összes tagállama aláírta, és 21 ratifikálta (Ausztria, Belgium, Horvátország, Ciprus, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Spanyolország és Svédország) a dokumentumot. Bulgária, Csehország, Magyarország, Lettország, Litvánia és Szlovákia még nem ültette át a saját jogrendjébe az egyezményt.
Az EU-n kívül olyan országok, mint az Egyesült Királyság, Moldova és Ukrajna szintén ratifikálta, és Törökország az egyetlen ország, amely kilépett az egyezményből.
A 2011-ben megkötött isztambuli egyezmény egy globális problémára keresi a választ. Naponta 137 nőt öl meg élettársa vagy családtagja a világon. Világszerte minden harmadik nő tapasztalt fizikai és/vagy szexuális erőszakot élete során. Évente 150 millió lányt erőszakolnak meg vagy ér szexuális erőszaknak világszerte, és ezt gyakran a közvetlen körükben élők követik el. Az egyezmény a nők elleni erőszakot az emberi jogok megsértéseként és a nők elleni diszkrimináció egy formájaként ismeri el. Jelentős lépés egy átfogó és harmonizált válasz felé, amely minden nő és lány erőszakmentes életének biztosítására irányul Európa-szerte és azon túl. Kötelezettségei négy cselekvési területet fednek le: a nők elleni erőszak megelőzése, az áldozatok védelme, az elkövetők felelősségre vonása, valamint a kapcsolódó átfogó és összehangolt politikák végrehajtása.
Az egyezmény meghatározza és kriminalizálja a nők elleni erőszak különféle formáit: pszichológiai erőszak, üldözés, fizikai erőszak, beleértve a nemi erőszakot, kényszerházasság, a női nemi szervek megcsonkítása, a kényszerabortusz, a kényszersterilizáció, valamint a szexuális zaklatás. Célja az erőszak megakadályozása azáltal, hogy arra kötelezi a részes feleket, fektessenek be az oktatásba, a szakértők képzésébe és az elkövetők kezelési programjaiba. Az áldozatok védelmét szolgálja, hogy kötelezi az államokat a megfelelő támogató szolgáltatások létrehozására.
Ehhez kapcsolódóan: Bulgáriában egy törvényi kiskapu nők halálához vezet
Genderszemlélet, migráció
Az egyébként jól ismert elutasító magyar álláspontot egy három évvel ezelőtti országgyűlési politikai nyilatkozat írja körül, amelynek címe: A gyermekek és nők védelmének fontosságáról, valamint az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozás elutasításáról.
Ebben többek között ez olvasható: „Nem támogatjuk az isztambuli egyezmény ratifikációját egyrészt azért, mert a társadalmi nem definícióján alapuló megközelítést ír elő rendelkezéseinek átültetése során, az Országgyűlés pedig nem kívánja nemzeti jogunk részévé tenni sem a társadalmi nem fogalmát, sem az isztambuli egyezmény genderszemléletét.” A nyilatkozatban szerepelnek a következők is: „Jogunk van megvédeni országunkat, kultúránkat, törvényeinket, hagyományainkat és nemzeti értékeinket, amelyeket sem a többségi meggyőződéstől eltérő genderszemlélet, sem a korlátozás nélküli vagy a társadalmi nemek alapján előnyöket biztosító bevándorlás nem veszélyeztethet. Az isztambuli egyezmény azon pontjai, amelyekre magunk is értékként tekintünk – különösen a gyermekek védelme és a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés –, jelenleg is részei a magyar jogrendszernek, amely biztosítja a szükséges jogi garanciákat minden védelemre szorulónak.”
Az Országgyűlés ezért felszólította a kormányt, hogy ne tegyen további lépéseket az isztambuli egyezmény kötelező hatályának elismerése iránt.
Ehhez kapcsolódóan: 62 millió nőt érint a nőkkel szembeni erőszak az EU-ban
A Szájer-szál
A téma külön érdekessége, hogy az idősíkon felbukkan benne Szájer József neve is. Ugyan a fideszes politikus már 2020 decembere óta nem tagja az Európai Parlamentnek, a jogalkotási folyamat egyik dokumentumának megszavazásában még részt vett. Mégpedig 2017 májusában, amikor a parlament jogi bizottsága fogalmazta meg véleményét az EU isztambuli egyezményhez történő csatlakozása kapcsán. Szájer ennek a bizottságnak volt a tagja, és támogatta is a többségi álláspontot, vagyis azt, hogy az EU – annak ellenére hogy Magyarország nem tette meg – ratifikálja az egyezményt. A Szájer József által is elfogadott álláspontban többek között megfogalmazták, hogy „az isztambuli egyezmény aláírása és megkötése koherenssé tehetné az unió jogi keretét és fellépését a nők elleni erőszakkal szemben azáltal, hogy összehangoltabb belső megközelítést alkalmaz, és megerősíti a nemzetközi fórumokon betöltött szerepét”. A bizottság emlékezetett arra is, hogy „az unió isztambuli egyezményhez való csatlakozása nem mentesíti a tagállamokat az egyezmény nemzeti szintű ratifikálása alól és az alól, hogy nemzeti cselekvési tervvel rendelkezzenek a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemre; ezért felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy rendelkezzenek nemzeti cselekvési tervvel a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelemre, és mindazon államokat, amelyek még nem tették meg, hogy ratifikálják és teljes mértékben hajtsák végre az isztambuli egyezményt.”
Ez a dokumentum még mindig érvényes.
