„Az európai technokrata politika előtérbe helyezi a retorikát, az érzelmeket és a moralizálást” – mondja az Ukrajna-szakértő, aki szerint a nyers trumpi fordulat véget vethet az Ukrajnával kapcsolatos európai képmutatásnak és a biztonsági potyautasságnak is. Jarábik Balázs szerint az oroszok valószínűleg próbálkoznak még később Ukrajnában, ami ellen a legfontosabb garancia egy minél épebben megőrzött ukrán állam és hadsereg lenne.
Jarábik Balázs nemzetközi fejlesztési szakember, politikai kockázatelemző. Az EU biztonságpolitikai missziójának politikai igazgatója Ukrajnában 2022 végéig, majd a USAID közép-európai jogállami projektjének menedzsere ez év márciusáig. Kelet Európával több mint húsz éve foglalkozik, nyolc évet töltött Ukrajnában.
Miért vesztette el Ukrajna a háborút?
Nem vesztette el. Egyáltalán nem, de a háború ezen szakaszában inkább vesztésre áll. Ukrajna a nagyon hathatós nyugati segítséggel meg tudta akadályozni az oroszok stratégiai győzelmét. Ez lett volna a villámháború, amiben az oroszok nagyon hittek, hiszen alig százötvenezer katonával támadtak meg egy akkora országot, mint Ukrajna, aminek akkor már kétszázötvenezres hadserege volt és nagyon gyorsan mobilizálni tudott. Az első év végén, amikor kivonultak Kijev alól, illetve az ukránok visszaszerezték Harkivet és Herszont, Ukrajna állt győzelemre. 2022 október-novemberben volt a legerősebb pozícióban.
Akkor az amerikai tábornokok, például Milley azt mondta, hogy most kéne tárgyalni az oroszokkal, mert patthelyzet van, stalemate, amikor az ukránok sem tudnak előre menni és az oroszok sem. Ezt sem az ukránok, sem a leghangosabb nyugati támogatóik nem fogadták el, hanem a háború folytatására ösztökélték az ukránokat azzal a vággyal és céllal, hogy Oroszország legyőzhető.
Ezután Moszkva váltani tudott, elindult a mobilizáció, és képesek voltak átállni egy hosszabb anyagháborúra, amit egyelőre jobban bírnak haditechnikában, munícióban, emberben, mint az ukránok. Az orosz fölény most már szembetűnő, ez a legtöbb általam jegyzett nyugati katonai szakértő véleménye is. Ha ez a trend folytatódik, akkor csak idő kérdése, hogy az anyagháborúban mikor győznek az oroszok.
Vagyis még megfordulhat a dolog?
Ha ezek a tényezők nem változnak az ukrán mobilizáció, illetve az ukrán katonák helyettesítése, illetve például európai csapatok általi feltöltése révén, akkor nem fordítható meg.
Látható, hogy Oroszország hathatós, szintén külső, elsősorban észak-koreai segítséggel a nyugatot is kvázi le tudja győzni anyagháborúban – ami az anyagot illeti, tehát kimondottan a haditechnikát és a többit. Bár tudnák folytatni a jelenlegi tempót veszteségekben, de csak 1-2 évig. Ez nem csak az én véleményem, ezt hallottam Kijevben Zelenszkij katonai tanácsadójától is legutóbb.
A nagy kérdés az, hogy a nyugat mire képes még, illetve Ukrajna hadianyagban, mert különben el kell ismernünk, hogy nem vagyunk képesek megfordítani a háború menetét. Hacsak nem jön egy olyan előre nem látható fekete hattyú, ami Oroszországban megváltoztathatná a helyzetet, de ez inkább remény, mint tényező.
Akkor viszont mire alapozza, hogy még nem bukott el a háború?
Azt mondtam, hogy a jelenlegi helyzetben Ukrajna a háború második fázisában áll vesztésre, miután megnyerte az első fázist. Az orosz úgynevezett speciális katonai hadművelet Harkivben és Herszonban véget ért. Akkor álltak be a mostani erőviszonyok, és az oroszok akkor kezdték el darálni az ukrán hadsereg katonai potenciálját. Ebben már jobban állnak.
Az nyilvánvaló, hogy Ukrajna nagyobb területeket fog elveszíteni?
Nem. Donbaszhoz is legalább egy év kell mindenféle katonai szakértői felmérés szerint, hogy a jelenlegi tempóval elfoglalják az oroszok, és ott vannak a nagyvárosok. Nagyon nehezen tudnak mit kezdeni az oroszok Szumival, Harkivvel, Zaporizsjával, Dnyipróval. Ezek milliós városok, rendkívül jól védhetők, és az oroszoknak jelenleg nincs megfelelő katonai képességük az elfoglalásukra.
Vagyis bár vesztésre áll Ukrajna, még nem vesztett. Az oroszoknak sokkal több katonát kellene mozgósítani, és az a fázis lényegesen véresebb lenne, mert milliós nagyvárosokat kellene támadni, amit eddig az oroszok igyekeztek elkerülni. Ez akkora eszkaláció lenne, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy a nyugat végignézné.
Említette, hogy az első fázis végén a nyugat és Zelenszkijék elkövettek egy stratégiai hibát. A nyugati katonai és anyagi támogatás mennyire volt visszafogott?
Egyértelmű, hogy elsősorban Európa mindent odaadott, amit csak lehetett mozgósítani. Próbáltuk föltuningolni a gyártást, ez nem sikerült olyan szinten, amennyire ígértük, illetve kellett volna.
Elsősorban az amerikaiak tudják továbbra is Ukrajnát ellátni a kellő fegyverrel, mert nekik megvan a kellő tartalékuk. Ők pedig nem adtak át mindent, amit lehetett volna. Az ukránok kezdettől fogva nem kapják meg a legmodernebb csúcstechnológiát, illetve a modernebb fegyvereket. Hosszabb fontolgatás után ezt az amerikaiak azzal magyarázták, hogy az orosz békát meg kell főzni, fokozatosan kell a katonai segítség intenzitását növelni. A nyugati közvéleményt is meg kellett ugyanis győzni. Voltak hazai, illetve nemzetközi jogi dimenziói is: olvastam olyan elemzést 2022-ben, a háború elején, amit a német parlament adott ki, hogyha Németország ukrán katonákat fog tréningezni Németország területén, akkor az Németország hadba lépését jelenti.
Ezek a gondolkodási sémák gyorsan megváltoztak, folyik az ukrán katonák képzése Európa-szerte, de ezt otthon is meg kellett magyarázni, amihez idő kellett.
A nyugat kezdettől azt kockáztatta, hogy akarva, akaratlanul belép a konfliktusba. És valóban, az ukrán költségvetés katonai, illetve a pénzügyi 80 százaléka nyugat felől érkezett. Ez kb. száz milliárd dollárt tett ki évente. Összevetésképpen: Ukrajna védelmi költségvetése 6 milliárd volt 2021-ben.
Ezért is mondják az oroszok, hogy nem csak Ukrajna ellen harcolunk, hanem a NATO-val, bár nem a nyugati katonákkal. Valóban, negyvenkét ország támogatja Ukrajnát, összesen annyian vettek részt a rammsteini találkozókon az USA által vezetett koalícióban.
A legfontosabb támogatás kezdettől fogva az amerikai felderítési adatok azonnali átadása Ukrajnának, ami az ukrán hadsereget képessé teszi arra, hogy sokkal jobban lássanak a harctéren, mint az oroszok.
Az oroszok kezdetben tulajdonképpen vakon jöttek be, drónok és modern légi felderítés nélkül. Ebben is nagyon sokat fejlődtek, de ez hatalmas előnyt adott az ukránoknak, ami nyugati segítség nélkül nem lett volna lehetséges. Amikor az amerikaiak pár napra megszüntették a katonai segítséget, akkor nem a muníció meg a fegyver volt a lényeg, hanem a felderítési adatok. Ez azonnali hatást válthat ki a fronton, még ha Kurszkot nem ezért is tudták az oroszok felszámolni.
Tehát a nyugat valójában megtett mindent, amit megtehetett a saját közvéleménye nyomása alatt. Mennyire volt Biden alatt töretlen az atlanti akarategység az USA és az EU között?
Bidenék nélkül ez nem jöhetett volna létre, csak ők óvatos duhajok voltak, valóban nem lépték meg azokat, amiket az ukránok szerettek volna. Ők viszont sokszor irreális dolgokat kértek, például Bidenéktől utoljára ezer Tomahawk cirkálórakétát. Ennek semmilyen létjogosultsága nincs, egyszerűen nincs ennyi.
Egy kicsit az ukrán mítosz része, hogy azért nem tudtuk legyőzni az oroszokat, mert a nyugat nem olyan hatékonyan támogatott minket, ahogy kellett volna. Miközben a nyugat sok eredeti vörös vonalát is átlépte az ukránok támogatásában, ragaszkodott a narratívához, miszerint nem vagyunk részesei a háborúnak. Pedig nem véletlenül nevezte múlt héten Rubio külügyminiszter is proxyháborúnak az egyik tévéműsorban. Ez orosz narratíva volt addig, de valóban proxyháború volt annak fényében, hogy milyen jellegű segítséget és mekkora mennyiséget kapott Ukrajna.
Az ukránok az első évben nem csak az oroszokat győzték le, hanem a nyugatot is. Hiszen az amerikai titkosszolgálatok is úgy értékelték, hogy 1-3 hónapig fogja tudni kibírni Ukrajna az orosz csapást. Az amerikaiak inkább egy elhúzódó partizánháborúra rendezkedtek be, egyfajta Afganisztánt vizionáltak Putyinnak. Ám az ukránok főleg a saját hadseregüknek és fegyverzetüknek, nem csak a nyugati segítségnek köszönhetően győzték le az oroszokat.
A nyugat az elején Javelin páncéltörőket adott, ami nagyon hatékony volt, de hasonló fegyverei voltak az ukránoknak is. A leghatékonyabb korai fegyverhez, a Stinger vállról indítható légvédelmi rakétákhoz hasonló eszközeik is voltak.
Ami tényleg komoly segítség volt, az a felderítési adatok azonnali átadása. Aztán később bejöttek a hosszú hatótávolságú fegyverek: a HIMARS, az ATACAMS, a Neptun, a vízi rakéták és a vízi drónok, amelyet a britek adtak át Ukrajnának, és brit segítséggel fejlesztették ki az első vízi drón prototípusokat, amit most már az ukránok gyártanak.
Amikor kitört a háború, akkor az oroszpárti vagy mondjuk azt, hogy Ukrajnapárti mainstreammel szembemenő megközelítések egyik motívuma az volt, hogy az USA valójában az ukrán ásványkincsekért vívja ezt a proxyháborút Oroszország ellen. Most úgy látszik, igazuk lett, csakhogy pont a háborúellenesként fellépő új elnök tette egyértelművé, hogy az USA profitálni szeretne Ukrajna ásványkincseiből. Nézzük meg az EU kiállásának motivációit.
Csak a saját biztonsági érdekei – tehát hogy legyen egy nyugatos Ukrajna közte és Oroszország között –, illetve akár az értékalapú megközelítés miatt, ami saját közvéleményében domináns volt, állt ki az EU az elejétől Ukrajna mellett vagy ugyanolyan gazdasági érdekek is vezették, mint amilyeneket most Trump egyértelművé tesz?
Én máshogy látom: nem igazán az ásványkincsek kiaknázásárról van most szó, hanem az amerikai jelenlétről Ukrajnában. Ezzel megvalósulna a - ha nem is biztonsági garancia -, de amerikai jelenlét a jelenlegi front közelében, ahol a nemesfém-lelőhelyek vannak. Tehát nem kizárólag a profitról van szó, ez inkább Trump hazai bázisának szól, de annyi biztos, hogy Biden alatt jóval több amerikai támogatást kapott Ukrajna, míg hitelt Európától.
Hozzá kell tenni, hogy ebben semmi új nincs, hiszen az ukránok a Majdan óta próbálják így becsalogatni a nyugati befektetőket is az országba. Hasonlóan gondolkodtak már akkor: mi hajlandóak vagyunk nekik átadni a gazdaság bizonyos részeit, hogy itt legyenek velünk, és ezzel garantálják azt, hogy mi a nyugathoz, a nyugati rendszerekhez tartozunk, illetve integrálódunk.
Tehát ezt nem Trump találta ki, csak így jelenik meg különböző narratívák háborújában. Ezekről a ritkaföld és egyéb ércekről senki nem tudja, hogy mennyi van és mennyire rentábilis az egész, tehát inkább azt hangsúlyoznám, hogy Trumpék az ukránok és az oroszok felé is azt próbálták jelezni, hogy mi maradunk. Így azért más jelentést kap az egész.
Európa teljesen más a dolog. Az orosz invázió Európa számára egy hatalmas pofon, hideg zuhany volt. Európa egyszerűen nem hitte el, hogy ez megtörténhet, és ilyen léptékű háború tör ki. Tehát itt inkább a sokkot kellett feldolgozni, ami még mindig zajlik. Ráadásul nem az USA, hanem Európa (Berlin és Párizs) volt a minszki megegyezések garanciája. Ezt a status quo-t a britek egyre hangsúlyosabb megjelenése Ukrajnában - a Brexit után - változtatta meg. Ekkor került vissza a képbe a Krím-félsziget, illetve a hovatartozása. Ez Moszkva számára vörös posztó volt.
Európa elsősorban retorikailag próbálta feldolgozni a sokkot, amit én nagyon sajnálok, illetve Ukrajna és Moldova európai integrációjának formális felgyorsításával.
A harmadik, ami nagyon fontos volt, hogy lényegesen több pénzt – ám hitel formájában - adott a közösbe Európa. Az Egyesült Államok katonai segítsége megkérdőjelezhetetlen, ott ők adták a lényegesen többet, Európa viszont több pénzt, úgy 60-40 arányban. Tehát ez a koalíció elég jól kiegyenlítette egymást, amíg működött, amíg Trump meg nem hirdette a politika változását.
Immáron nem Oroszország kivéreztetése a cél, ahogy eddig, hanem a háború befejezése, illetve Oroszország diplomáciai rehabilitálása.
Miért vagyok kritikus Európával szemben? A védelmi befektetések most jöttek csak elő, három évvel a háború elkezdése után. Ez jól mutatja, hogy Európa hogyan viszonyult a háborúhoz. Retorikával és pénzzel próbáltuk megoldani a helyzetet, de az EU igazából nem vette komolyan, hogy az oroszok veszélyt jelentenek egész Európára.
A jelenlegi csapkodás sem az orosz agresszióra való reakció, hanem Trumpra, az amerikai politika változására. A második világháború utáni pax americanat, illetve a teljesen amerikai pilléren alapuló európai biztonságot kérdőjelezi meg számukra Trump politikai változása. Az EU ugyanis adoptálta – ha nem is integrálja – Ukrajnát, igy azt is elfogadta, hogy Oroszországot minden áron izolálni kell, kerül, amibe kerül. A 800 milliárdos csomag, amit csak most hozott össze gyorsan az Európai Bizottság, pontosan az, amit Trump akar Európától: legyetek képesek megvédeni magatokat, lássátok el Ukrajnát, illetve költsetek még többet amerikai fegyverre.
Nem csak az ukrajnai befektetések nyugati érdek, hanem Oroszország megnyitása is előttük. Oroszország trumpi rehabilitálása mögött ez is állhat?
Oroszország rehabilitálása mögött elsősorban az úgynevezett Russia Gate áll.
Trump első ciklusának a legnagyobb botránya azon a gyanún alapult, hogy az oroszok belenyúltak a 2016-os elnöki választási kampányba, Hillary Clinton ezért vesztett és nyert Trump.
Ez végigkísérte Trump első ciklusát. A republikánusok erről írtak is egy kongresszusi anyagot, hogy ez mennyire inkább a demokrata párt intrikája és a választási vereség föl nem dolgozása, illetve Trump ellehetetlenítése volt. A vád valóban bizonyíthatatlan volt, az amerikaiak otthon Oroszországgal fociztak, az amerikai belpolitika, illetve konfrontáció szerves része lett, és a demokraták annyit elértek, hogy Trumpot első ciklusa alatt sakkban tartották. A republikánus jelentést egyébként az Kash Patel készitette, aki most az FBI igazgatója lett.
Én úgy látom, hogy a Russia Gate az egyik oka Oroszország rehabilitálásának. Nem Ukrajnáról van szó, hanem az amerikai-orosz kapcsolatok újra prioritássá tételéről, amivel Ukrajna visszaszorul a prioritási listán, annak ellenére, hogy brutális háború folyik az oroszok kezdeményezéséből.
Miért kapcsolódik Oroszország rehabilitálása a feltételezett 2016-os befolyásoláshoz?
Mert pontosan Ukrajna az, aki valóban belépett az amerikai választási kampányba 2016-ban, mégpedig az akkori Trump-kampányfőnök, Manafort eltávolításával. Egyes feltételezések szerint koholt vádak alapján, amit azonban a média teljesen normális dologként tálalt.
Hozzá kell még tenni, hogy a poszt-Majdan Ukrajna prioritássá vált a Krím elcsatolása, illetve a donbasszi konfliktus miatt. Oroszország egyrészt elcsatolta a Krímet, másrészt a nyugat-Oroszország szembenállás Ukrajna miatt akkor kezdődött a Majdanon 2014-ben, illetve az orosz krími invázió nyomán. Ebbe jött be a Russia Gate, ami ellehetetlenített mindenféle amerikai-orosz kapcsolatot egészen mostanáig.
Ennek ellenére vagy éppen azért, ahogy az orosz-ukrán háború most kinéz, Trump politikai változást hajt végre: újra az orosz-amerikai kapcsolatokat helyezi prioritásba, ezzel deprioritizálja az ukrán-amerikai kapcsolatot.
Természetesen vannak ebben befektetési érdekek, de ez elsősorban geopolitikai érdek. Ahhoz, hogy az amerikai republikánusok az első számú prioritásukkal, Kínával tudjanak foglalkozni, be kell tudni fejezni ezt a rendkívül költséges anyagháborút az oroszokkal.
Az ő érdekük egyszerűen az, hogy együttműködjenek az oroszokkal, amennyire csak lehet. És ez annak a beismerése is, hogy az elmúlt harminc év politikája, ahol az Egyesült Államok a világ csendőrének szerepét játszotta el, szintén véget ér. Nincs már meg az a forrás az Egyesült Államokban, amivel ezt a szerepet tovább tudnák vinni. Az amerikaiak számára Kína egy regionális hatalom, ami globális fenyegetést jelent az amerikai gazdasági és geopolitikai pozíciók számára.
Ez a prioritás, minden más alatta szerepel. Ehhez az oroszokkal meg kell egyezni, amennyire csak lehet, és ezt próbálja Trump.
Mennyire reális Trump terve, hogy kiegyezzen Oroszországgal, amikor a számok azt mutatják, hogy az orosz gazdaság mekkora függésbe került Kínával?
Nem lesz könnyű, de erről szól a politika. Az biztos, hogy Trumpék megértették, hogy Ukrajna Oroszország számára olyan jellegű prioritás, ami miatt az ukrán háborút is fenntartani, tehát azt a bideni politikát fenntartani, tehát támogatni as long as it takes, azt eredményezi, hogy az orosz-kínai viszonyból nem csak függés, együttműködés, hanem tényleg stratégiai tandem lesz, amit az Egyesült Államok nem engedhet meg magának.
Mert Kissinger óta mindig le kell választani egyet a hármasból.
Igen. Trump nem csinál mást, mint ami valóban az Egyesült Államok geopolitikai érdeke, még akkor is, ha ez európai szempontból fájdalmas, ukrán szempontból egyenesen borzasztó.
Akkor nem ért egyet azzal az értékeléssel, hogy egy Molotov-Ribbentrop paktum van születőben.
Szerintem ezek emocionális meghatározások a saját szemszögünkből, hiszen három év alatt megszoktuk a saját narratívánkat, illetve a morálisan helyes pozíciót. Európában, ahol a technokrata elit próbál kormányozni, mindenfajta változás fájdalmas, hiszen a bürokráciát nem reformokra hozták létre – a változásokhoz politikai mandátum kell –, hanem hogy lemenedzseljék a status quot. Az európai technokrata politika ezért is helyezi előtérbe a retorikát, az érzelmeket és a moralizálást.
Ez természetesen nem segít, amikor Washingtonban politikai változás megy végbe. Láthatjuk, hogy Kaja Kallast, aki folyamatosan mondja fel az előző adminisztráció mantráit, nem veszik komolyan. Amit jelenleg látunk, az nem orosz narratíva, hanem az amerikai geopolitikai érdek újra fogalmazása. Nagy taktikai hibának tartom, hogy abban a helyzetben, amikor Trumpot nyolc éve gyanúsítják azzal, hogy Putyin ügynöke, lásd Russia Gate, akkor az európai főbiztos azzal operál, hogy Trump orosz narratívákat használ. Ez a jelenlegi amerikai kontextus meg nem értése, illetve elutasítása. Az amerikai válasz pedig hasonló.
Ebben a helyzetben, amikor látni az új amerikai külpolitika irányát, és azt, hogy Oroszország nem fogja elengedni Ukrajnát, mi a közös európai érdek Ukrajnával kapcsolatban?
Úgy látom, hogy az EU legfontosabb érdeke az lenne, hogy Ukrajna ebből a háborúból egy szuverén, lehetőségek szerint demokratikusan, illetve gazdaságilag életképes, működő államként kerüljön ki.
A háború elhúzása a jelenlegi trendek mellett azt eredményezi, hogy egyre jobban degradálják az ukrán hadsereget, illetve egyre nagyobb lesz az ellentmondás az állami berendezkedés és a társadalom között. Minél hosszabb lesz a jelenlegi háború, annál több időt, energiát, pénzt kell majd fordítani Ukrajna háború utáni stabilizálására.
Nekünk az lenne a jó Ukrajna, ami egy olyan ország, amelynek megvan a fekete-tengeri kijárata, vissza tudja tartani az orosz hadsereget a szárazföldön, illetve az orosz hajókat a tengeren, mint jelenleg. Minél hosszabb ideig zajlik a háború, ennek annál kisebb lesz a valószínűsége.
Mi a garancia arra, hogy biztonsági garanciák nélkül Ukrajna megmaradhat egy ilyen szuverén országnak és nem lesz orosz befolyási övezet?
Maga a működőképes ukrán állam, illetve hadsereg Ukrajna legfontosabb biztonsági garanciája. Ha a háború végére az ukrán hadsereg megszűnik létezni, akkor az oroszok elérték a céljukat, még akkor is, ha hatalmas áldozatokat hoztak.
Nincs olyan forgatókönyv, hogy az oroszok ne próbálkozzanak Ukrajnában többször. Szintén vágyvezérelt dolog, hogy ez elérhető. Egy harmadik forduló valóban lehet, de éppen az ukrán hadsereg az, illetve azok a strukturális problémák, amiket említettem, nagyvárosok, satöbbi, amelyek rendkívül megnehezítik Ukrajna további katonai elfoglalását.
Ezért én úgy gondolom, hogy most az oroszok is szeretnének időt kérni, az ő érdekükben is áll egy megegyezés, elsősorban akkor, ha ez az amerikai kapcsolatok rehabilitálásával is jár. Ám Moszkva óvatos, egyértelmű, hogy a NATO továbbra is Oroszországot tartja fenyegetésnek az európai biztonságra nézve.
Azt reálisnak tartja, hogy az USA elfordul a NATO-tól, akár magára is hagyja?
Nem. Azt sem tartom reálisnak, hogy az Ukrajnától teljesen elfordul. A trumpi politika egyszerűen ennek a háborúnak a befejezése, Ukrajna megmentése az ő szempontjából, illetve az ő olvasatában, és az amerikai források koncentrálása a fő politikai irányra, ami Kína.
Ha Oroszországot egy hadsereggel megmaradt Ukrajna tudja visszafogni az újabb támadástól, akkor egy balti államért mozgósítana-e Trump az ötös cikkely alapján?
Biztos vagyok benne, hogy igen, legalábbis egyelőre nem tudom elképzelni, hogy ne. Most nagyon menő annak a latolgatása, hogy az oroszok majd tesztelni fogják a NATO-t, a Baltikumot. Ezt én egyáltalán nem tartom valószínűnek: miért kockáztatnánk egy NATO ellenes háborút a Baltikumban, amit elengedtek, amikor Ukrajnában mindent elkövetnek, hogy ezt elkerüljék? Az oroszoknak az ukrán hadsereg degradálása mellett a másik legfontosabb célja a NATO-val való direkt háború elkerülése.
Nincsenek erre felkészülve, és a Baltikum nekik nem stratégiai prioritás. A stratégiai mélység az oroszoknak mindig Fehéroroszország, illetve Ukrajna, ezek maradtak a prioritásaik.
Ukrajna Európa számára is inkább egy szimpatikus ország, ami hozzánk szeretne tartozni. Az orosz inváziót követően ez a szimpátia lényegesen megerősödött, de az ukrán integráció továbbra is inkább az ellenállás támogatása, semmint valós európai érdek. Ha felteszed a kérdést az európai eliteknek, hogy miért is akarjuk integrálni, akkor az lesz a válasz, hogy azért, mert az oroszok áldozatai. Tehát érzelmi és morális alapon közelítjük meg ezt a kérdést, nem érdekek alapján.
Vagyis nem egy USA nélküli NATO-val kell számolnia Európának, marad az eddigi biztonsági modell, nem kell újat kiépítenie?
Európának és az amerikaiaknak is az az érdeke, hogy Európa meg tudja védeni magát. Ebben benne van, hogy költsenek többet amerikai fegyverre, hiszen az európaiak képtelenek ellátni Ukrajnát is: az európai pénzek nagyobb százaléka ment amerikai fegyverre Ukrajna számára is.
Valóban megtörtént Európa demilitarizálása az ukrán háború során. Ezt az amerikaiak szerintem jól látják és mobilizálják az európaiakat arra, hogy vegyétek már ezt a dolgot komolyan.
Ehhez azért kell a nyers Trump, illetve egy kulturális, ideológiai konfliktus is, amit Vance alelnök müncheni beszéde tett nyilvánvalóvá. Az legalább akkora sokkot okozott Európának, mint az oroszok inváziója, csak az katonai biztonsági szempontból, a másik pedig a kulturális, illetve ideológiai harc terén.
Ez arra fogja motiválni az európaiakat, hogy többet költsenek a saját biztonságukra. Meglátjuk, hogy mire fogják használni ezt a konfliktust.
Van bármilyen létjogosultsága egy európai békefenntartó kontingens ukrajnai állomásoztatásának?
Az európai vezetők is kimondták, hogy ez csak akkor lehetséges, ha az oroszok is beleegyeznek. Tehát az oroszok jóváhagyását kérjük hozzá, felemeljük őket arra a szintre, hogy az ő jóváhagyásuk nélkül nem küldünk katonákat. Ez jól mutatja az európaiak jelenlegi katonai kapacitását Ukrajnát illetően.
Azt is hozzá kell tenni, hogyha valóban csapatokat küldenénk az oroszok jóváhagyása nélkül, az éppen meggyengítené a NATO-t. Hiszen leginkább a szomszédos államok, a skandinávok, a lengyelek, ami a NATO keleti és északi szárnya tudna csapatokat küldeni.
Ha ezeket elküldik Ukrajnába az ENSZ BT jóváhagyása nélkül, akkor az nem békefenntartás, hanem az orosz-ukrán háború európai méretű eszkalációja. Amerikai logisztikai segítség nélkül azonban az európai csapatok Rzeszow-ba is nehezen jutnának el.
Ráadásul az okfejtés, hogy azért küldhetünk csapatokat, mert Oroszországgal hibrid háborúban állunk, az orosz retorika átvétele az invázió előttről. Ebből az is következik, hogy az Oroszországgal való háború elkerülhetetlen. Amennyiben ez lenne a helyzet, akkor az európai politikusoknak azonnal államosítani kéne a katonai ipart – amely akár 50%-os profittal dolgozik – illetve be kéne vezetni a kötelező katonai szolgalatot. Ellenkező esetben hangulatkeltésről van szó, ami egyre inkább megosztó hatással van az európai társadalmakra.
Beszéljünk egy kicsit az ukrán belpolitikáról. Zelenszkij már az Ovális Irodában a saját választói felé is játszott, még ha el is vesztette az önuralmát. Mennyire látszik stabilnak a mostani oroszellenes közhangulat Ukrajnában, vagy pedig szükségszerű, hogy előbb-utóbb egy kiegyezéspárti vezetés jön?
Nem hiszem, hogy ez valami választási kampány része lett volna. Az Ovális Irodában egyszerűen tovább folytatta azt a politikát, hogy az amerikaiakat nyomás alá kell helyezni, ami történt eddig: meg kell győzni Trumpot, hogy folytassa a bideni politikát.
Ami az Ovális Irodában történt, az ennek volt a teljes, meztelen lezárása. Ahogy Zelenszkij továbbra is mondta ugyanazt, amit Bidenék is elutasítottak: hogy neki biztonsági garanciák kellenek ahhoz, hogy a háborút le tudják zárni. Biztonsági garancia azt jelenti, hogy mi megvédjük Ukrajnát mindenféle új orosz agressziótól, vagyis csak a NATO-t jelenti, illetve egy sokkal nagyobb háborút Oroszországgal. Ezt a konzekvenciát általában nem szokták emlegetni, pedig ez egyikből, legalábbis az orosz invázió óta, bizony következik a másik.
Bár a tagságot eddig a Nyugat határozottan elutasította, az ajtó nyitva áll frázist ismételgettük. Ami a nyugat megosztottságát próbálta leplezni, és hamis reményt táplált Ukrajna felé.
Szerintem Zelenszkij elég nagy hibát követett el, hiszen nyugodtan el tudott volna úgy menni a Fehér Házból, hogy a további katonai támogatást beígérte Trump, illetve aláírják a ritkafém-szerződést, ami garantálja az amerikai gazdasági jelenlétet. Tehát egy viszonylag vert helyzetből egy viszonylag jó dealt tudott volna csinálni, de neki ez nem elég. És annak az Ukrajnának sem, ami úgy gondolta, hogy minket bevesznek a NATO-ba meg az EU-ba – ami a patrióta Ukrajna, a nacionalistább része –, csak meg kell verni az oroszokat vagy háborúzni kell velük. Ami ott történt, az ennek a politikának a lezárása. Nota bene, Zelenszkijt 2019-ben azzal választották meg, hogy ő majd kiegyezik az oroszokkal – és ő lett a háborús vezető. Ez az ő politikai pályafutását is ellehetetleníti.
És várható-e egy kiegyezéspárti, oroszpártibb vezetés?
Nem lesz ilyen egyszerű, senki nem vállalja föl az oroszpártiságot Ukrajnában, mert ez a hároméves háború olyan mértékben rázta meg az ukrán társadalmat, hogy az oroszokkal való kiegyezést, bár szükség lesz rá, inkább pragmatikus lépésként kezelik. A jelenlegi helyzetben a békekötés fontosabb, mint a háború folytatása: ezt semmiképpen sem nevezném oroszpártinak.
Elég baj, hogy ezt a jelzőt mindenre rásütjük, ami nem felel meg a saját ízlésünknek. Aki békét akar kötni, az rögtön oroszpárti Európában, ami a jelenlegi helyzet alapos félreismerése. Ukrán barátaimnak is szoktam mesélni, hogy a szlovák közvélemény nem azért akar békét, mert oroszpárti, hanem egyszerűen azért, mert a háborúval köti össze az inflációt és fél a további eszkalációtól. Ők nem az ukránok fejével gondolkodnak, hanem a saját helyzetükben a háború befejezését szeretnék látni.
Ezt az ukrán, illetve már az európai narratíva bélyegzi meg oroszpártisággal, és ezek a jelzők rendkívül hatékonynak bizonyultak mindenfelé szakmai diskurzus megnehezítésére is, amit én nagyon fájlalok. Ez befagyasztja a gondolkodást, illetve a változás lehetőségét. Jelzőket és narratívákat gyártunk hatékony politikák helyett. Nem véletlen, hogy már 2016-ban a Putyin-ügynökséggel vádolt Trump volt az, aki képes volt ezen felülkerekedni.
Mindazok fényében, amit eddig mondott, Orbánék Ukrajna-politikája pontos volt.
Budapestnek igaza lesz abban, hogy ők voltak az elsők abban, akik tűzszünetet kértek, illetve a békét helyezték a középpontba. Az egy másik dolog, hogy egyedüliként nem voltak képesek változtatni az európai politikán.
Akkor miért szavazta meg az elejétől a szankciókat?
Azért, hogy az EU egysége megmaradjon. Budapesten más véleményt fogalmaztak meg kezdettől fogva arról, hogy hogyan kéne ezt a háborút kezelni, viszont az EU egységét amennyire tudták, nem veszélyeztetették. Orbán, ugye, ha kellett, kiment kávézni. Szerintem ezzel is bizonyították, hogy még csak véletlenül sem oroszpártiak voltak, hanem egyszerűen más elképzelésük van arról, hogy ez a háború hogyan megy végbe, és hogyan érhet véget.
Elég általános vélemény, hogy a szabályalapú világrendnek úgy tűnik, hogy vége van…
A szabályalapú világrend egy szép mítosz volt, ami addig működött, amíg a Nyugat gazdaságilag képviselte a világ nagyobb részét. Ennek azonban már jó ideje vége van, és abban a világrendben is elsősorban az történt, amit az Egyesült Államok akart.
