Egy muszlim menekült százezernyi társához hasonlatosan egy túlzsúfolt gumicsónakkal kelt át az Égei-tengeren, amikor annak lefulladt a motorja. Ez nem ritka, és sokszor a hullámsír a vége. Sodródó hajójukban egy keresztény elkezdte mondani a Miatyánkot. Többen csatlakoztak hozzá. A motor beindult, célba értek, hősünk végül eljutott Magyarországra. Ott, a csónakban indult el azon az úton, melynek végén elkezdett hinni a keresztény Istenben, és megkeresztelkedett. Ő megkapta a menekültstátuszt. De ez nem sikerül minden hittársának.
Tavaly 500, egy évvel korábban 671 ember folyamodott menedékért Magyarországon. De ez nem jelenti azt, hogy ennyire csökkent volna az ide érkező menedékkérők száma. A menekültügyi rendszer leépítése miatt (a tranzitzónákban, idei megszüntetésük előtt már naponta csak egy ember adhatta be a menedékkérelmét, de egy forrásunk csak heti egy családról beszélt) szinte lehetetlenné vált a hozzáférés a menekültügyi eljáráshoz.
A rendőrségi statisztika viszont 40 ezer olyan embert mutat, akiket tartózkodási jogcím nélkül találtak meg Magyarországon – a pengedrótos határkerítés dacára. Őket egyszerűen áttoloncolták Szerbiába.
Róluk ezt mondja Szekeres Zsolt, a Helsinki Bizottság jogásza: „Találkozik a hatóságokkal, és szeretne menedékkérelmet beadni, de anélkül, hogy meghallgatták volna, átrakják Szerbiába, sokszor erőszakkal. Nem tudjuk, hány keresztény volt a 40 ezer ember között.”
A cikkhez megkérdezett összes segítő közül ő az egyedüli, aki határozottan kritikusan beszél a magyar menekültügyi eljárásról. Mindenki más óvatos. Nem magukat, hanem munkájukat féltik: menekültek segítésével foglalkoznak, és az állami támogatás teljes hiánya ellenére ezt még hagyják nekik.
Noha mindannyian valamilyen egyház szervezeteként végzik munkájukat, és az egyházak a kormány kiemelt partnerei, így is visszafogottak. Érthető: amikor pár éve egy püspök elítélte a kormány menekültellenes propagandáját, egyháza rögtön milliárdos kormánytámogatástól esett el.
A tíz nap alatt, amíg ehhez a cikkhez gyűjtöttem információkat, egyetlen keresztény menekülthöz sem sikerült eljutnom majdnem tucatnyi interjúalanyom révén. Féltik őket a nyilvánosságtól, bármennyire anonimizáltan jelennének is meg.
Még egy olyan kápolnát jelző táblát sem fotózhattunk le egy belvárosi épület falán, ahová járnak menekültek, pedig a táblán csak egy magyarországi nagyegyház neve látható. „Sokan akarnak ártani ezeknek az embereknek, és a fotó alapján be tudnák keresni a házat” – mondta beszélgetőtársunk.
A csónak megtelt, az ország nem
Csónakos menekültünk tehát megkapta a menekültstátuszt, de ez nem általános. “A keresztényeket nem kezelik automatikusan jobban, mint a nem-keresztényeket. Bizonyítanod kell, hogy az vagy, és hogy üldöztek. Ismerek muszlim, ateista és keresztény menekülteket: van, aki megkapta, van, aki nem.” – mondja Aaron Stevens lelkész.
Az amerikai férfi 1993 óta él Magyarországon. Fiatalon idejött nyelvet tanítani, majd itt alapított családot. A 19. század óta itt működő református Skót Gyülekezet, a St. Columbus Church lelkipásztora. Angol nyelven tart istentiszteletet, a gyülekezetben expatok, diákok, önkéntesek és magyarok mellett menekültek is vannak.
A lelkész megérti, hogy mindenütt bizonyítékokat kérnek arra, hogy származási országukban kereszténységük miatt üldözték őket. Azt viszont már nem, amikor a menekültügyi hatóság döntése azt mondta: te azután lettél keresztény, hogy elhagytad az országod, úgyhogy menj vissza, és tartsd titokban, hogy az vagy.
Egy másik eset a gyülekezetből: egy oltalmazott keresztény szeretett volna állandóbb státuszt kapni. Aaron levelet írt a hatóságnak arról, hogy az illető aktív tagja a gyülekezetnek, de a kérelmet mégis elutasították.
„Nem látok igazi előnyt abban, ha valaki keresztény. A rendszer velük sem barátságos. Nehéz nekik bizonyítani, nem nagyon hisznek nekik. Úgy tűnik, az állam még esetükben is okot keres, hogy ne adjon nekik státuszt” - mondta a Szabad Európának.
Egyik interjúalanyunk sem tapasztalt pozitív diszkriminációt a keresztényekkel – sem a menekültügyi eljárás során, sem utána. Persze sokszor nem is tudják ügyfeleik vallását, hiszen ők már mind az integrációban dolgoznak, nem a menekültügyi eljárásban, mint a Helsinki. Egyébként egyik egyházi segítő-szervezet sem differenciál a náluk jelentkezők vallása alapján, minden hozzájuk fordulónak segítenek.
Volt nem egy olyan megszólalónk, aki még a szervezete nevét sem szerette volna látni ebben a cikkben. Egyikük szerint főleg az irániak között voltak keresztények, de a tranzitzónások között kevés, ott inkább a jazidik és az afgánok voltak. Akinél a kereszténység volt az üldöztetés alapja a menedékkérelemben, azzal a hatóságok tesztet csináltattak, vizsgáztatták. De még az sem volt döntő, ha az jól sikerült.
„Az extra segítséggel nincs baj”
A közzétett statisztikákban nincs nyilvántartva a menedékkérés oka. A segítők vegyes képet látnak: volt, hogy üldözött keresztényt elsőre elismertek, máskor csak második, harmadik fellebbezésre a bíróság döntése nyomán.
A huzavona sokszor felőrli még azt a kevés menedékkérőt is, aki Magyarországon maradna – mert a legtöbbjüknek továbbra sem mi vagyunk a célország.
„Láttunk olyat is, akit elutasítottak, pedig hittérítő keresztény volt, ráadásul kiskorú. Elüldözték innen, pedig ő hitt abban, hogy jogállami eljárásban lehet része. Már gyerekként igét hirdetett Egyiptomban. Szélsőségesek megfenyegették, egyik családtagját majdnem agyonverték, felgyújtották a templomukat. Kísérő nélküli kiskorúként idejött, gyökereket kezdett ereszteni, iskolába járt, nyelvet tanult, kapcsolatai lettek, normális életet kezdett élni. De a hatóság, annak dacára, hogy az államtitkárság (Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárság vezetőjével készült interjúnkat hamarosan olvashatják – a Szerk.) más szakvéleményt adott, elutasította a kérelmét, mondván Egyiptomban nem áll fönn a keresztényüldözés veszélye. Utána több bíróság kimondta, hogy a fiú tisztességtelen, cinikus eljárásban részesült, mégsem változtatták meg a döntésüket. Úgyhogy a kérelmező elment nyugatra. Ők üldözték el. Pedig a magyar kormány föllép a másodlagos migráció ellen” – meséli Szekeres Zsolt.
A Magyarország által is elfogadott, és a magyar jogrendbe átültetett egyezmények alapján a menedékkérők történeteit egyesével kell megvizsgálni. Mindenkinek jár ehhez hozzáférés, és tisztességes eljárás annak eldöntése során, hogy megilleti-e őt a védelem. Ennek sok oka lehet, a vallás az egyik.
Ugyanazok a garanciák kell megillessenek mindenkit, és csak egyedi elbírálása lehet annak, ha valaki nincs biztonságban az országában. Önmagában tehát a keresztény hit nem lehet pozitívan kiemelt az üldöztetés okai között: bárki, akit igazolhatóan üldöznek hazájában a vallása miatt, védelmet érdemel.
De például egy keresztény mondhatja azt, hogy mivel a vallásos muszlimoknál ő hitehagyottnak számít (Iránban ezt törvény bünteti), ezért közöttük ő nem érzi biztonságban magát egy menekülttáborban.
Ha az egyedi történetek között a hatóság nem is válogathat a kérelmező hite alapján, egy kormány mondhatja azt, hogy ő más országokban regisztrált menekültek közül csak keresztényeket fogad. Így „válogatott” például Szlovákia.
A Helsinki jogásza ebben nem lát problémát. „Egy állam mondhatja, hogy segítséget nyújt bizonyos közösségeknek. A baj akkor van, ha a segítség egyébként nem áll rendelkezésére mindenkinek, aki az országhoz fordul. Az extra segítséggel nincs baj.”
„Az elmúlt 5 évben a kormány folyamatosan leépítette a menekültügyi rendszert. Amit nemzetközi és uniós jogi kötelezettségből is létrehozott arra, hogy segítse az üldözötteket, akik kérik Magyarország segítségét, és kiszűrje azokat, akik erre nem szorulnak rá. Ennek az embertelenül jogfosztó sorozatnak elszenvedői lettek a keresztények is.”
Többen mondják, hogy tetézi ügyfeleik addigi szenvedését, amit itt átélnek: „jogellenes fogvatartás, többszöri elutasítás: elég kreatívan keres utakat a hatóság, ha szívatni kell.”
„Migránst látnak a munkakeresőben, nem azt, hogy keresztény menekült”
Nyugaton komoly programok próbálják elérni, hogy a menekültek minél hamarabb magukat eltartani képes adófizetőkké váljanak. A magyar állam a menekültstátusz megadása után még egy hónapig engedi, hogy a delikvens menekülttáborban élhessen, aztán mindenféle támogatás nélkül utcára engedi őket.
Hogy iratkozzon be iskolába, hogy menjen munkaügyi központba? És hol lakjon? Pedig a kormány 2013-as (ma is hatályos) menekültügyi stratégiájában még ez áll: "a nemzetközi védelmet élvezők legfeljebb az elismeréstől számított 2 évig jogosultak az integrációhoz állami segítséget igénybe venni."
Enélkül vagy máshonnan érkező segítség nélkül pedig lehetetlen egy hónap alatt integrálódni. „Emiatt is rögtön tovább állnak. Minden arról szól, hogy ne várják meg az eljárás végét, menjenek, adják föl” – mondja Mészáros Attila, az Evangélikus Diakónia munkatársa.
Ekkor jönnek a civilek és egyháziak, akik innen-onnan pályázva biztosítanak segítséget. (Az állam nincs a forrásaik között.) Korábban néhány szervezet akár egy évig is fizetett lakhatást, ma már maximum 1-2 hónapig. Segítenek a munkakeresésben, tanítanak magyar nyelvet, segélyeket adnak. Attól függően, mennyi forrásuk van.
“Hosszabb idejű támogatásra lenne szükség. Az államnak kellene támogatni ilyen civil szervezeteket, segíteni őket a munkájukban, hogy integrálhassák a menekülteket” – mondja az amerikai lelkész.
“Egy magyarnak sem könnyű munkát kapni, hát még, ha látszik rajtad, hogy külföldi vagy. De ha a nyilvános kommunikáció migrációellenes, akkor az emberek migránst látnak a munkakeresőben, nem azt, hogy keresztény menekült. Igazi kihívás itt megélni nekik, és az üldözött kereszténynek ugyanolyan kihívás integrálódni, mint a többieknek" - teszi hozzá.
A magyar kormány 2016-ban szüntette meg a menekülteknek nyújtott integrációs támogatást. Utána egy darabig még EU-s projekt keretében lehetett rajta keresztül forráshoz jutni.
A Kalunba a református egyház Menekültmisszióját végző, 2014-ben alakult civil szervezet. A társadalmi beilleszkedésért lépnek föl, „hiszen, ha már a magyar állam státuszt adott nekik, akkor azt is vállalta, hogy befogadja, integrálja őket” – mondja munkatársuk, Kanizsai-Nagy Dóra. „Gyakorlati problémákra gyakorlati választ adunk.”
A menekültek alapvető szükségleteinek kielégítésében igyekeznek segítséget nyújtani: „van, aki profi szolgáltatást igényel, például nyelvtanítást, másoknak, a legsérülékenyebbeknek a lakhatását is meg kell oldani.”
A nemzeti konzultáció idején nehéz volt munkát találni nekik, meséli. Egy munkáltató sem szereti a fluktuációt, és ha a főnök még szimpatizált volna is azzal, hogy menekültnek adjon munkát, mégsem vette föl: „valaki úgyis elkergetne a csapatból”. De a munkaerőhiány miatt 2019 óta ez megváltozott.
A Kalunbát nagy cégek, szállodaláncok keresték meg, amik már egyébként is külföldön toboroznak munkaerőt, olyan országokban (pl. Bangladesben) is, ahonnan menekültek is érkeznek. A legtöbben 12-16 órát, két műszakot dolgoznak. És persze „tiszta fehér” munkát kapni a legnagyobb kihívás.
2018 nyarán a magyar kormány megszüntette az EU menekültintegrációs támogatásának elosztását is. „Magyarország 2018 óta megszegi a saját menekültügyi stratégiáját. Csoda, hogy találtunk forrásokat” – mondja Kanizsai-Nagy Dóra. Az EU-s időszak alatt 20 volt, most 5 munkatársuk van.
„A magyar állam biztosítani akarja az EU biztonságát. Ha az állam valakinek papírt ad, akkor azt mi beillesztjük, és ez Magyarország és az EU biztonságát is segíti. Az integráció akkor működik, ha van mellettük segítő. Elemi érdeke Magyarországnak, hogy segítsünk.”
Tavaly kb. 150 ügyfelük volt, közülük 50 csak oktatásban részesült, 100 lakhatási és munkavállalási támogatást is kapott. 20 gyereknek adnak felzárkóztatást. 2016-18 között az EU-pénzből 63 lakásnak fizették a bérleti díját, volt, hogy egyszerre harmincnak is. Akkor 1 évig is lakhattak ott a menekültek, azóta 3 hónapot ígér nekik a Kalunba, de ha tovább csökken a forrás, 2 hónapot fognak. És hiába a Kalunba köti a lakásszerződést, a kiadók a kormánykampány óta félnek, hogy mit fog tenni a külföldi a lakással.
„Hosszú távú integráció? Úgy, hogy azt sem tudjuk, jövőre működünk-e? Minden mondatomnál hallom a hőbörgőket, hogy miért ezekre költünk. De Magyarország az üldözötteknek ígéretet tett, hogy oltalmat ad nekik. Mivel aki idejön, annak se kapcsolata, se pénze, úgyhogy ez nyilván anyagi ráfordítással is jár.” – mondja Kanizsai-Nagy Dóra.
„Elvárás volt, hogy kezdjünk a helyzettel valamit”
Az Evangélikus Diakónia több mint 40 különböző intézményt működtet idősotthonoktól hajléktalanellátásig, államilag finanszírozott ellátással, 1000 alkalmazottal, kb. 5000 ellátottal. Szakmai háttérszervezetük munkatársát, Mészáros Attilát kérdeztem a menekültekkel kapcsolatos munkájukról.
Már a 2015-ös válság idején tízezerszámra fénymásoltak tájékoztató anyagokat a Keletiben és szerte a városban segítő civileknek, meséli. Több száz menekültre főztek naponta, nagy mennyiségű ruhát és tisztítószereket adtak.
Az evangélikusoknak erős a kötődésük német, főleg bajor testvéregyházukhoz: „láttuk, hogy tennünk kell valamit, és tőlük is szinte elvárás volt, hogy kezdjünk ezzel a helyzettel valamit”. Ezután álltak rá arra, hogy stabil ellátást nyújtsanak menekülteknek.
A krízisellátást választották a segítségnyújtási palettáról, vagyis, ha valaki két bőrönddel az utcán marad, akkor lépnek ők. Rövid távú segítséget nyújtottak, menekülttábort működtettek egy munkásszállón. Akkor még létezett a fentebb már említett eu-s Menekültügyi Alap, abból dolgoztak ők is.
A Diakónia érzékenyíti az evangélikus gyülekezeteket is (így több helyen már azok is gondoznak menekülteket), tájékoztató programot tartottak gimnazistáknak, és két szociális intézményüket is fölkészítették menekültek fogadására. Néha nagyobb lakást bérelnek menekülteknek, most már csak néhány kisebbet tudnak.
Egy ilyenben, szoba-konyhában élt négy gyerekkel az a család is, akiknek aztán visszavonták a státuszukat, a családfő emiatt elvesztette a munkáját, és el is mentek már nyugatra.
Volt keresztény ügyfelük is (de legtöbbször nem is tudják ügyfeleik vallását): négy kínai nő ragadt itt, akiket kiutasítottak (Kínából Magyarország nem fogad menekültkérelmeket), de egy evangélikus gyülekezet befogadta őket, és végül rendeződött a helyzetük.
Több interjúalanyunkhoz hasonlóan ő is említi azt a több tucat pakisztáni keresztény családot, akiket tavaly az ENSZ-szel kooperálva menekített ide Thaiföldről a magyar kormány.
Itt a Máltai Szeretetszolgálat gondozta őket, de fél év után néhányan közük fölbukkantak az Evangélikus Diakóniánál, ahol csak jóval kisebb, olcsóbb lakásokban tudták elhelyezni őket, mint korábban a máltaiak.
(Szerettük volna megtudni a Máltai Szeretetszolgálattól, a kormány rászorulókkal kapcsolatosan első számú, jelentős állami forrásokkal támogatott civil partnerszervezetétől, hogy mennyire volt sikeres a pakisztáni családok integrációja, de megkérdezett képviselőjük „ügyfeleik érdekében” erről nem akart beszélni, csak általában a máltaiak munkájáról. Ami szintén a munkától a szociális segítésen át az oktatásig és lakhatásig terjed.)
Szorításban
Az ENSZ Menekültügyi szervezete – még a kerítés, a tranzitzónák és a menekültügyi eljárás és ellátás fölszámolása előtt - így jellemezte a magyar rendszert: „A menedékkérők emberi jogait és menekültvédelmi szükségleteit háttérbe szorítják az illegális migráció elleni küzdelem biztonsági és rendészeti szempontjai.”
De nem pusztán szakpolitikák közti prioritásról van szó, hanem a politikai kormányzás és kommunikáció mindenhatóságáról is: magyar kormány sok százszorosát költötte menekült/migránsellenes kommunikációra, mint amennyit a menekültügyre.
A menedékjoghoz való hozzáférés gyakorlatilag lehetetlenné vált. Miután az EU luxembourgi bírósága tavasszal kimondta, hogy a tranzitzónákban fogvatartják az embereket, és azt maximum 4 hétig tehetik (volt, aki több, mint egy évet élt ott) , a kormány egy rendelettel két magyar nagykövetséget (az ukránt és a szerbet) jelölt ki kizárólagosan arra, hogy ott menedékkérelmet lehessen beadni.
(Ez sem ilyen egyszerű: még ott is csak szándéknyilatkozatot lehet tenni, hogy majd, ha a hatóság Magyarországra engedi a delikvenst, az menedékkérelmet adhasson be.)
Vagyis kimondható: Magyarország senkinek sem segít, aki hozzánk akar jönni menekültként (leszámítva a thaiföldi kimenekítetteket). De azzal sem foglalkozik, aki már itt van, és valahogy valamilyen papírhoz jutott.
Hosszabb távú elemi érdekét, a menekültintegrációt is beáldozza politikai kommunikációs okokból, nehogy bárhol elhangozhassék az, hogy a magyar állam menekülteket támogat. 2016-ban fölszámolta a beilleszkedési támogatást (indoklás: egy menekült se legyen jogosult olyan juttatásokra, amelyek a magyar állampolgárokat nem illetik meg), majd 2018-ban az uniós támogatást is.
Az egyházak pedig csapdában vannak. Miközben abszolút, szinte kizárólagos partnerei a kormánynak mindenféle rászorulókkal kapcsolatos tevékenységben, zsigeri és hitelveikből is következő feladatuk a menekültek segítése - ahogy ezt mindig is tették. De akkor hogyan legyenek partnerei egy olyan kormánynak, amely mindenféle szolidaritást fölszámolt az üldöztetések elől Magyarországra menekülőkkel?
A cikkben nem egyházi vezetőket kérdeztünk, csak „egyházi civileket”, akik egy egyház fedőszárnyai alatt próbálnak dolgozni. Egyre nehezebben, egyre kevesebb forrásból. De nem halljuk a hangjukat. „Nincs időnk harcolni, minden forrásunkat az emberek segítésére szeretnénk fordítani” – mondta egyikük.
