Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kiemelték a balti-tengeri vezetékek megrongálásával gyanúsított tankhajó horgonyát


A horgony kiemelése a Balti-tengerből
A horgony kiemelése a Balti-tengerből

Előkerült egy horgony a Balti-tenger fenekén a víz alatti távközlési és áramvezetékek előző heti megrongálásának ügyében folytatott nyomozás keretében – közölte a finn rendőrség.

A finn hatóságok szabotázs gyanúja miatt indítottak eljárást, és feltartóztatták a Cook-szigetek zászlaja alatt hajózó, azonban az Európai Unió szerint Oroszország úgynevezett árnyékflottájához tartozó Eagle S nevű tankert, amely horgonyával okozhatta a károkat az Estlink 2 finn-észt villamosvezetéken és négy másik távközlési kábelen. A hajónak hiányzott az egyik horgonya.

A tengerfenéken csaknem száz kilométer hosszú húzásnyomot azonosítottak, viszont magát a horgonyt egészen eddig nem találták meg.

„A hely, ahol ezt a horgonyt megtalálták, az Eagle S útvonala mentén fekszik, (…) a tengerfenéken talált vonszolási nyom nyugati vége felé” - áll a finn Nemzeti Nyomozó Iroda (NBI) közleményében.

A svéd haditengerészet közölte, hogy egyik tengeralattjárója felszínre is hozta az eszközt, s átadták azt az illetékes finn szerveknek.

A hajó jelenleg Porvoo finnországi kikötőjében horgonyoz, ahol tüzetesen átvizsgálják, gyanúsítottként számon tartott legénységének nyolc tagját pedig kikérdezik a helyi hatóságok.

Az Eagle S tulajdonosa azt állítja, hogy Finnország eltérítette a hajót, s a céget képviselő ügyvéd szerint azt haladéktalanul útjára kell engedni. Az illetékes bíróság pénteken elutasította ezt a kérést. Moszkva közölte, hogy az ügyhöz nincsen köze.

A balti régió államai fokozott készültségben vannak az ukrajnai háború megindítása óta történt hasonló incidensek sorozata miatt, amelyek során távközlési, elektromos és gázvezetékek is károkat szenvedtek a tenger alatt. A NATO szerint ezek az akciók is Oroszország hibrid háborújának részét képezik, az észak-atlanti szövetség ezért erősíteni kívánja katonai jelenlétét a térségben.

A megrongálódott távközlési kábelek közül kettőt már meg is javítottak az üzemeltetők szerint, viszont továbbra sem világos, hogy az Estlink 2 energiavezeték működését mikor fogják helyreállítani.

Készült az AFP és a Reuters tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG