A színművész szerint a politikai nyomás abban is látszik, hogy ki válhat kedveltté, míg régen a színvonal igény és követelmény is volt. Novák Katalin Győzikét felköszöntötte a születésnapján, míg Presser Gábor esetében erről nincs hír. A tolerancia helyett a hencegés és a büntetőfékezés lett az alap.
Mint mondta, amikor annak idején jött a Fidesz és a fiatalok, nem gondolta, hogy majd gyűlölni fogjuk egymást, és egy rendszer épül arra, hogy valakit semmissé tegyen, és ne legyenek lehetőségei. Az emberek hencegnek a vagyonnal, amit nem is az érdemeikért vagy a munkájukért kaptak. Emellett agresszívek lettünk, tolerancia helyett a hencegés és a büntetőfékezés lett az alap – véli a színművész, akivel szóba kerül a színművészeti egyetem sorsa, a színházra váltó filmrendezők látásmódja és a lovak szeretete is.
Itt tudja megnézni a beszélgetésről készült videót:
Ha inkább podcastformában hallgatná meg, ide kattintson: