Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Legalább huszonhat halálos áldozatot követelhettek Izrael újabb gázai légicsapásai


Romok a Gáza középső részén lévő Nuszejrat menekülttáborban
Romok a Gáza középső részén lévő Nuszejrat menekülttáborban

Szerdára virradóra legkevesebb huszonhat ember vesztette életét az izraeli légicsapásokban, találat ért egy belső menekültek által lakott házat is, ahol tizenkilencen haltak meg – tájékoztattak palesztin egészségügyi tisztségviselők.

Továbbra sem látszik a háború vége Izrael és a Hamász terrorcsoport között, annak ellenére sem, hogy a zsidó állam nemrég tűzszünetet kötött a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezettel, a nemzetközi figyelem pedig Bassár el-Aszad szíriai elnök bukására terelődött.

A leköszönő és a januárban hivatalba lépő új amerikai elnöki adminisztráció képviselői is reményüket fejezték ki, hogy még Donald Trump beiktatása előtt lezárulhatnak a harcok a Gázai övezetben, ám a fegyvernyugvásról szóló tárgyalások ismét megrekedtek.

Ehhez kapcsolódóan: A libanoni tűzszünet jelentős győzelemmel ér fel Izrael számára

A palesztin enklávé északi részén fekvő Kamal Advan kórház arról számolt be, hogy tizenkilenc ember esett áldozatául éjszaka egy izraeli légicsapásnak a határhoz közeli Beit Lahijában. Az intézmény friss közlése szerint egy nyolcfős család minden tagja meghalt: négy gyerek, a szülők és két nagyszülő. Az Avda kórház közölte, hogy egy másik bombázás legkevesebb hét ember halálát okozta a Gáza középső részén lévő Nuszejrat menekülttáborban. A halottak között két kiskorú van.

Az izraeli hadsereg részéről nem érkezett azonnali kommentár. A zsidó állam többször leszögezte, hogy mindent megtesz a polgári áldozatok elkerülése érdekében, és azzal vádolja a terroristákat, hogy élő pajzsként használják a civileket. Eközben fegyveresek négy rakétát lőttek ki Izraelre, amelyek közül kettőt a légvédelem leszedett, a másik kettő lakatlan területen csapódott be.

Izrael azután indított háborút Gázában, hogy a Hamász harcosai a határkerítésen áttörve 2023. október 7-én nagyjából 1200 embert megöltek és körülbelül 250 túszt magukkal hurcoltak, akik közül több mint százat továbbra is fogva tartanak. Legalább egyharmaduk feltehetően már halott.

A gázai háborúban a palesztin hatóságok adatai szerint már több mint 44 ezer ember vesztette életét. Nem tesznek különbséget civilek és fegyveresek között, azonban a tájékoztatás szerint a halálos áldozatok felét nők és gyerekek teszik ki. Izrael közölte, hogy több mint 17 ezer terroristával végzett, erre vonatkozóan viszont nem mutatott be bizonyítékokat. A harcok során több ezer palesztin tűnt el, néhányan az összecsapások után az izraeli csapatokkal.

Ehhez kapcsolódóan: A nemzetközi elfogatóparancs akkor is üldözni fogja Netanjáhút, ha soha nem megy Hágába

Sigrid Kaag, az ENSZ gázai humanitárius és újjáépítési koordinátora a napokban úgy fogalmazott, hogy az övezetben túlélni próbáló civilek pusztító helyzettel néznek szembe. Rámutatott a közrend összeomlására, a fosztogatásokra, amelyek miatt az ENSZ és a segélyszervezetek sokszor képtelenek élelmiszert és alapvető humanitárius cikkeket szállítani a rászorulók százezreinek.

Az Egyesült Államok, Egyiptom és Katar csaknem egy éve próbál közvetíteni az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon. Diplomaták szerint az erőfeszítések az utóbbi időben lendületet kaptak, a Hamász azonban leszögezte, hogy nem engedi el megmaradt túszait a háború befejezése és az izraeli csapatok teljes kivonása nélkül. Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök ígéretet tett rá, hogy addig folytatják a háborút, amíg nem sikerül felszámolni a Hamászt és ki nem mentik az összes túszt.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG