Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lengyelország a nyugati fegyverek oroszországi bevethetőségének engedélyezését sürgeti


Az amerikai és a lengyel külügyminiszter Varsóban 2024. szeptember 12-én
Az amerikai és a lengyel külügyminiszter Varsóban 2024. szeptember 12-én

Az amerikai külügyminiszter európai körútja Varsóban ért véget csütörtökön, ahol tárgyalópartnerei az Ukrajnának szállított fegyverek oroszországi célpontok elleni bevetésére vonatkozó korlátozások lazítását szorgalmazták.

Antony Blinken lengyel hivatali partnere, Radek Sikorski mellett Andrzej Duda elnökkel és Donald Tusk kormányfővel is találkozott, miután előző nap közös látogatást tett Kijevben a brit külügyminiszterrel.

A lengyel diplomácia vezetője azzal is érvelt a nagy hatótávolságú nyugati fegyverek Oroszország elleni bevethetőségéről szóló előírások enyhítése mellett, hogy Moszkva „háborús bűncselekményeket követ el a civil célpontok támadásával”.

„Azokat a rakétákat, amelyek ezeket a polgári célpontokat találják el, bombázó repülőgépekről lövik ki Oroszország területe fölött. Ezek a bombázók Oroszország területén lévő repülőterekről szállnak fel. Az agresszió áldozatának joga van az önvédelemhez” – mondta.

Keir Starmer új brit kormányfő a nap folyamán Joe Biden amerikai elnökkel tárgyal. Napirenden lesz az oroszországi célpontok elleni ukrán fegyverhasználat kérdése is. Az Egyesült Álllamok már jóváhagyta, hogy Ukrajna önvédelemből bevethessen amerikai fegyvereket Oroszország területén, de a konfliktus eszkalációjától tartva erősen korlátozta, hogy milyen mélységben lehet ezt megtenni.

Ehhez kapcsolódóan: Amerikai külügyminiszter: Washington és London továbbra is elkötelezett az ukrán győzelem mellett

Láthatólag Londonban és Washingtonban is egyre nyitottabbak Kijev lazítási kérésének teljesítésére.

„Ahogyan változik, amit Oroszország tesz, ahogyan változik a harctér, úgy alkalmazkodunk” – szögezte le varsói sajtótájékoztatóján Blinken.

„Előző napi kijevi látogatásom egyik célja az volt, hogy meghallgassam ukrán partnereinket arról, hogy szerintük mire van most szükségük a jelenlegi harctéri helyzetben, beleértve Kelet-Ukrajnát és az ország más részeit is” – mondta.

„Megerősíthetem, hogy ahogy haladunk előre, pontosan azt fogjuk tenni, amit eddig is, vagyis szükség esetén alkalmazkodni fogunk (…) az orosz agresszió elleni védekezés érdekében” – tette hozzá.

Biden idén májusban engedélyezte, hogy Ukrajna önvédelemből amerikai rakétákkal is támadhassa az oroszországi célpontokat, azonban limitálta a csapásmérések mélységét.

Ehhez kapcsolódóan: Washington után Berlin is engedi Ukrajnának, hogy oroszországi célpontok ellen használjon tőle kapott fegyvereket

Ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij többször hangot adott annak a kérésének, hogy ezt a korlátozást oldják fel.

Kijev elsősorban nagy hatótávolságú amerikai ATACMS rakétákat szeretne bevetni, a Pentagon szerint azonban ez nem jelentene megoldást a több mint 300 kilométerről kilőtt orosz siklóbombák jelentette fenyegetésre.

Ehhez kapcsolódóan: Nagy hatótávolságú fegyvert fejlesztett Ukrajna az oroszországi célpontok támadására

Az amerikai külügyminiszter is közölte, hogy szó lesz a kérdésről a Biden-Starmer találkozón pénteken, így találgatások indultak el arról, hogy bejelenthetik a vonatkozó amerikai-brit politika módosítását.

Chris Coons amerikai szenátor viszont úgy vélekedett, hogy erre később kerülhet inkább sor, amikor az ukrán elnök New Yorkba látogat az ENSZ Közgyűlésére.

A The Guardian című brit lap arról írt előző nap, hogy az Egyesült Királyság már meg is adta Ukrajnának az engedélyt a Storm Shadow rakéták mélységi bevetésére, ezt azonban hivatalos forrásból eddig nem erősítették meg.

Ehhez kapcsolódóan: Milyen rakétákat kaptak az ukránok, és mire tudják használni?

Vlagyimir Putyin orosz elnök óva intette a nyugati országokat ettől a lépéstől, arra figyelmeztetve, hogy a nagy hatótávolságú ily módon történő bevetésével a NATO a háború részesévé válna Oroszországgal.

„Ez jelentősen megváltoztatná a konfliktus természetét. Ez azt jelentené, hogy a NATO-tagországok, az Egyesült Államok, az európai országok háborúban állnak Oroszországgal” – jelentette ki.

„Amennyiben ez a helyzet, akkor a konfliktus jellegének változását is figyelembe véve meg fogjuk hozni a megfelelő döntéseket a minket érő fenyegetések tükrében” – fűzte hozzá.

Valamint arra is kitért, hogy szerinte az ukrán hadsereg nem képes ilyen fegyverekkel önállóan csapást mérni, mert ez kizárólag amerikai és európai műholdak segítségével lehetséges, illetve valójában csak a NATO-országok katonái tudnak bevinni repülési feladatokat ezekbe a rakétarendszerekbe.

Készült az AP és a dpa tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG