Egy évvel azután, hogy a migránsok elkezdtek bejutni Lengyelországba, és így az Európai Unióba Belarusz felől, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön várhatóan ellátogat a határra, ahol elkészült az új acélfal.
Pénteken a lengyel hatóságok feloldják a rendkívüli állapotot a határ mentén, amely megakadályozta, hogy újságírók, jogvédők és mások szemtanúi legyenek egy emberi jogi válságnak. Legkevesebb húsz migráns halt meg a térség fagyos erdeiben és lápjaiban.
Miközben Lengyelország megnyitotta kapuit az orosz invázió elől menekülő ukránok milliói előtt, már javában folytak a munkálatok az 5,5 méter magas és 186 kilométer hosszú fal megépítésén a belorusz határon.
A cél az, hogy távol tartsák a másfajta menedékkérőket: azokat, akik konfliktusok és a szegénység elől menekülnek a Közel-Keletről és Afrikából, akiket Belarusz tekintélyelvű rezsimje – Oroszország közeli szövetségese – az EU-val fennálló viszály részeként arra ösztönzött, hogy próbáljanak szerencsét.
Voltak éjszakák, amikor azt hittem, nem ébredek fel többé
Egyikük a 32 éves Ali, aki tavaly év végén hagyta el Szíriát, miután azt olvasta a közösségi médiában, hogy az a legegyszerűbb út az EU-ba, ha Belaruszba repül, és átsétál Lengyelországba.
Ali a nyugat-szíriai Hama mellett fekvő faluból a belorusz fővárosba, Minszkbe repült, és elindult, hogy őrizetlen helyet keressen az erdőben, ahol átlopózhat az EU-ba.
„Olyat helyet kerestem, ahol biztonságban élhetek, távol az otthoni elnyomástól és kilátástalanságtól” – mondta a héten Berlinben a The Associated Pressnek adott interjúban.
Ali, aki nem árulja el a vezetéknevét, mert fél, hogy bosszút állnak a családján, nem volt felkészülve az erőszakra és a fagypont alatti hőmérsékletre, ami a hatalmas erdőkben és mocsarakban várt rá.
„Voltak éjszakák, amikor a csupasz földön aludtam az erdőben, és azt hittem, nem ébredek fel többé” – mondja Ali.
Kettős mérce
Az emberi jogi aktivisták kettős mércét látnak a szomszédos ukrán menekültekkel – rokon szlávokkal, akik zömmel keresztények, nők és fehérek –, valamint a távoli Közel-Keletről és Afrikából érkezőkkel szembeni eltérő bánásmódban. Az utóbbiak között sok a muszlim és a férfi.
„Ha felveszel egy menekültet az ukrán határon, hős vagy. Ha ezt a belorusz határon teszed, csempész vagy, és nyolc évre börtönbe kerülhetsz” – mondja Natalia Gebert, a Dom Otwarty, vagyis Nyitott Ház nevű, menekülteket segítő lengyel civil szervezet alapítója és vezérigazgatója.
Belarusz korábban soha nem volt az EU-ba irányuló migráció kulcsfontosságú útvonala – egészen addig, amíg vezetője, Alekszandr Lukasenka nem kezdte bátorítani a leendő közel-keleti menedékkérőket, hogy utazzanak Minszkbe. Hamarosan özönlöttek az emberek Szíriából, Irakból, Jemenből, Afganisztánból és az afrikai országokból az EU keleti peremére, Lengyelországba, valamint a szomszédos Litvániába és Lettországba.
Az EU vezetői azzal vádolták Lukasenkát, hogy hibrid háborút folytat, bosszúból a szankciókért, amelyeket a rezsim másként gondolkodókkal szembeni bánásmódja miatt vezettek be ellene. A lengyel kormány szerint Oroszország bűnrészes, mivel Lukasenka Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese.
Bár a migráció télen lelassult, az emberek továbbra is megpóbálnak Lengyelországon keresztül bejutni az EU-ba. Ezt az útvonalat kevésbé találják veszélyesnek, mint az átkelést a Földközi-tengeren, ahol az elmúlt években sokan megfulladtak – mondja Gebert.
Súlyos emberi jogi visszaélések a határ mindkét oldalán
Ali, akinek kis kozmetikai vállalkozását Szíriában megsemmisítették, amikor a szunnita szélsőségesek megtudták, hogy az alavita vallási kisebbséghez tartozik, azt meséli, hogy hatszor kényszerítették vissza a lengyel határőrök.
A belorusz őrök megverték, ellopták a pénzét, és a tél közepén arra kényszerítették, hogy teljesen vetkőzzön le. Fel akarta adni, és vissza akart térni Minszkbe, de az őrök nem engedték. Lefektették másokkal együtt a hideg földre, üvöltöztek velük, vicsorgó kutyákkal sétáltak közöttük, és többször mellbe rúgták Alit.
A lengyel határőrök eltörték a telefonja SIM-kártyáját – mondja. Napokig víz és élelem nélkül maradt, elveszve a mocsarakban.
A Human Rights Watch e havi jelentése szerint Lengyelország „törvénytelenül és néha erőszakosan kényszeríti vissza a migránsokat és menedékkérőket Belaruszba, ahol súlyos visszaélésekkel kell szembenézniük, beleértve a határőrök és más biztonsági erők által elkövetett verést és nemi erőszakot”.
Az Amnesty International is súlyos emberi jogi visszaélésekről számolt be.
A lengyel kormányszóvivő nem válaszolt az emberi jogi csoportok állításaival kapcsolatos kérdésre.
Miért más az aleppói gyerek, mint a mariupoli?
Míg néhány lengyel támogatja a kormány kemény álláspontját, sok határ menti lakos egész télen és tavasszal igyekezett segíteni az erdőben rekedt migránsokon, akik közül többen orvosi segítségre szorultak.
Egy darab, amelyet a héten mutattak be Varsóban Felelősség címmel, azt kérdezi, hogy tudja Lengyelország befogadni ukránok millióit, miközben megtagadja több ezer más embertől a segítséget. Az egyik szereplő azt kérdezi: „Miért követeli meg a lengyel állam, hogy egy aleppói gyerek mínusz fokokban üljön egy lápban, és tagadja meg tőle azt a segítséget, amelyet egy mariupoli gyereknek megad?”
Ali 16 napot töltött az erdőben, mielőtt többedmagával fogóval lyukat nyitott a határkerítésen. Néhány falusi enni és inni adott neki, de hamarosan elfogták a rendőrök, és egy internálóközpontba vitték.
Név helyett azonosítószám
A következő három hónapban több zárt tábort is megjárt.
Az őrök botot és kábító fegyvert hordtak maguknál, és minden alkalommal, mielőtt másik táborba vitték, nyilvánosan levetkőztették őt és a többi fogvatartottat. Senki sem a nevén szólította, hanem egy azonosítószámon.
Márciusban visszaadták neki az iratait, és elvitték a Varsótól délnyugatra fekvő Otrebusy Debak külföldiek központjába, ahol azt mondták neki: „Menjen el, menjen Németországba.”
Ali áprilisban érkezett Berlinbe, és menedékjogot kért. Jogi aktivisták és pszichológusok dokumentálták a beszámolóját, akárcsak más menedékkérőkét, akik azt állítják, hogy a belorusz és a lengyel határőrök bántalmazták őket.
„Itt jobban érzem magam. Az emberek ismét a nevemen szólítanak – mondja Ali. – De folyton attól félek, hogy a németek visszaküldenek Lengyelországba.”
