Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lesz Békemenet és 14 év után választási vita is az állami tévén – heti kampány-összefoglaló


A debreceni tömeg Magyar Péter tüntetésén
A debreceni tömeg Magyar Péter tüntetésén

Most is Magyar Péter uralta a hetet, de a fő hír a hét elején lezárult választási jelöltállítás volt. Magyar Tisza Pártjának lesz fővárosi listája, és nem lesznek megyeiek. A Medián szerint főleg korábbi ellenzéki szavazók vannak a táborában, de az új erő sok bizonytalant és kisebb arányban egykori fideszeseket is elér. A dinamikája alapján valószínűleg második lesz az EP-választáson.

Belső mérései nyomán a Fidesz tisztában van Magyar Péter üstökösszerű népszerűség-növekedésével, ami vélhetően nagyobb, mint amit a párt egyik közvéleménykutatója, a Nézőpont Intézet nyilvánosságra hozott a napokban. A Fidesznek emiatt már magszavazói összetartását is erősítenie kell egy hatalmas tüntetéssel. A június 1-re meghirdetett Békemenet végállomása a Margit-szigeti Nagyrét lesz.

A párt - korábban talán fontosabb - ideológusa, G. Fodor Gábor is nyugtatja a fideszes aggódókat. „A Magyar Péter-jelenség értelme egy jókor jött pofon. De nem olyan pofon, ami azért született, mert figyelmeztetés, hanem azért, mert a hosszú kormányzás strukturális problémái elkerülhetetlenek” – többek között erről beszélt a kormányközeli XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója az Index és az ATV közös műsorában.

Szerinte Magyar mögött van egy politikai infrastruktúra. „A politikában ez csak úgy magyarázható, ha mögé veszik ezt a politikai infrastruktúrát” – mondta. Szerinte ami most történik, azt részben lehet önerőből csinálni, de megmagyarázhatatlan anélkül, hogy „ne láttak volna ebben az emberben egy lehetőséget arra, hogy zavarkeltés, rombolás, szuverenitássérelem legyen az értelme”.

G. Fodor szerint azt még nem tudni, hogy „hasznos idióta-e” Magyar Péter Soros György számára. „A baloldali szavazók nem találtak maguknak reményt, a régi elit leszerepelt, ezért veri szét ezt a terepet.”

Szerinte a választási rendszer kikényszeríti majd, hogy Magyar kénytelen lesz összeállni a középpárttá erősödött DK-val, ami csapdahelyzet. Arról beszélt, hogy a „Magyar-csapda” a baloldal egyik legnagyobb kiábrándulását fogja elhozni. „Magyar Péter nem jobboldali, hanem üres. Ahova elmegy, próbálja kitalálni, hogy mit szeretnének tőle hallani” – tette hozzá az Orbánról hozsannázó könyvet író egykori politológus.

További fideszes hírek

Kíváncsian várjuk, hogy a Békemenetre hány közpénzből vásárolt busszal szállítják majd a Fidesz-híveket, ahogy ez már többször megtörtént. A Megafon is mindenki adóforintjaiból, közpénzből kampányol egy párt, a Fidesz mellett. Ez nem zavarta a külügyminisztert abban, hogy buzdítsa őket. „Ha ti ezren jól harcoltok, akkor ez a harcunk sikeres lesz”mondta Szijjártó Péter a kormány üzeneteit ismétlő Megafon hétfői rendezvényén, ahol internetes harcra biztatta az influenszereket. Szijjártó szerint rajtuk is múlik, hogy lesz-e jobboldali fordulat a júniusi EP-választáson.

A Megafon áprilisban például 233 millió forintot költött el a Facebookon, hogy a politikai üzenetek minél több embert érjenek el.

A külpolitika irányításából régen kiszorult Németh Zsolt, a parlament Külügyi Bizottságának elnöke megint kibeszélt az orosz igények szerint a háborús békekötés szükségességét hirdető Fidesz-kampányból. (Emlékezetes, hogy a háború kirobbanásakor „Ruszkik, haza!” szöveget posztolt.) Szerinte az Oroszország jelentette fenyegetés csak a NATO révén semlegesíthető.

Szerinte a NATO, „bármit mondjanak is Putyin elnök nagyra becsült propagandistái, nem oroszellenes szervezet, nem tervezi és soha nem is tervezte megtámadni Oroszországot, viszont képes megvédeni tagjait egy orosz támadástól. Oroszország azért nem tudja katonai eszközökkel korlátozni a magyar szuverenitást, mert NATO-tagok vagyunk.”

Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy „az oroszok egy nagyon világos biztonsági igényt fogalmaztak meg”.

Lemondott a Magyarságkutató Intézetnél végzett munkájáról Borvendég Zsuzsanna, az intézet történésze. Lemondása reggelén a Válasz Online írta meg, hogy míg a Magyar Péter tüntetésén felszólaló Tarr Zoltánt elküldték a munkahelyéről azután, hogy kiállt az áprilisi megmozduláson, addig Borvendég Zsuzsanna, a Magyarságkutató Intézet történésze továbbra is a pozíciójában van, holott előkelő helyet foglal el a Mi Hazánk Mozgalom EP-listáján.

Borvendég Zsuzsanna a Mi Hazánk EP-listájának harmadik helyén áll, a Mi Hazánk mandátumszerzése esetén mandátumhoz is juthat, ugyanis az első két helyen álló Toroczkai László és Dúró Dóra bejelentette, hogy nem venné fel a mandátumát.

A Kúria kimondta, hogy megsértette a választási eljárásról szóló törvényt Szatmáry László XVI. kerületi fideszes önkormányzati képviselő, amikor két héttel ezelőtt egy óvodai nyílt napon kampányolt, ahogy lapunk megírta.

Vizsgálatot indíthat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) annak kiderítésére, hogy valóban történt-e adatvédelmi incidens azzal az állítólag az Országos Mentőszolgálattól származó jegyzőkönyvvel kapcsolatban, amelyet a Bors szombaton hozott nyilvánosságra – nyilatkozta az RTL Híradónak Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke. Egyelőre megvárják a szervezet belső vizsgálatának eredményét.

A Hajdú Péternek adott interjúban a volt igazságügyi miniszter egy tavaly februári esetről beszélt, amikor mentőt hívott a férjéhez, mert attól félt, hogy gyógyszer-túladagolással öngyilkosságot kísérelt meg. A dokumentáció a mentőellátást követően az EESZT rendszerébe kerül, ahol megfelelő jogosultság esetén a beteg, törvényes képviselője vagy másik, illetékes egészségügyi ellátó hozzáférhet.

Gulyás Gergely szerint jogsértés, hogy kiszivárgott Magyar Péter egészségügyi papírja.

Hiába mondta ki pár napja a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), hogy a köztévé április 27-i és 28-i esti híradója jogsértő módon nyíltan a Fidesznek kampányolt, a csatorna nem hagyott fel a szokással, a szerda reggeli híradóban ismét riportként játszották be a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatójának buzdító videóját.

Tüntetést szervez Magyar Péter az MTVA elé, ha nem lehet a köztévén választási vita.

Kampánytörténések országszerte

Tiltott pártfinanszírozás és költségvetési csalás miatt tett feljelentést Borkai Zsolt ismeretlen tettes ellen, de a háttérben végig Dézsi Csaba Andrást, Győr jelenlegi fideszes polgármesterét emlegette. Dézsi Csaba András a Telexnek azt mondta: ez csak egy újabb fejezete annak, hogy Borkai Zsolt a kampányában olyat talál ki, amivel bekerülhet a hírekbe.

Hatodszor is elindul az önkormányzati választáson Károly Ferenc fideszes képviselő Cegléden – írta meg a 444. A képviselő 2002 óta tagja a városvezetésnek, bő másfél évtizede pedig a családjának cége is munkát kap az önkormányzattól. A lap szerint az Elastic’91 Kft. összesen már hárommilliárd forintnyi munkát kapott a várostól.

„2019 előtt a Fideszre szavaztam, de amikor öt évvel ezelőtt egy bujáki osztálytalálkozón majdnem halálra vert a volt párom, hamar rájöttem, hogy ebben a rendszerben nem az áldozatokat védik”mondta Orosz Bernadett a Népszavának. Februárban az őt bántalmazó férfi nem jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Orosz Bernadett az LMP, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselőjelöltként indul az önkormányzati választáson.

Budapesten történt

A Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület és az LMP leadta közös fővárosi listáját a választási bizottságnál, amelynek a főpolgármester-jelölt Vitézy lett a listavezetője. Szerepel rajta Merker Dávid, a Hosszúlépés városi séták vezetője, Can Togay filmrendező, aki a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Főváros projekt kulturális és kreatív főtanácsadója volt, Hutiray Borbála, a GreenGo közösségi autómegosztó vezérigazgatója és összesen három LMP-s.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint Vitézy Dávid és Magyar Péter is olyan jelölteket indít fővárosi listáján, akik korábban korrupció és kartellezés gyanújába keveredtek.

Vitézy Dávid nem sokkal később a Facebookon reagált. Azt írta: Karácsony listáján meg ott van a korrupcióval gyanúsított Horváth Csaba zuglói polgármester.

„Vitézy Dávid a Fidesz hekkje, mindenki tudja, hogy hozzájuk tartozik” – ezzel a Magyar Péter-idézettel és a politikus képével hirdet a Facebookon és az Instagramon a Párbeszéd – Zöldek. Az idézet a tiszás politikus április 11-i, Magyar Hangnak adott interjújából származik.

Kaotikusan működött 2021-ben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) – legalábbis ezt támasztják alá azok a hangfelvételek, amelyek a hvg360 birtokába jutottak, és amelyek még 2021-ben készültek. A felvételeket a koronavírus miatt online zajló Zoom-meetingen rögzítette az egyik résztvevő. A felvételeken belső vitákat hallani, szó esik nem megfelelő dokumentálásról és hiányzó pénzekről.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója, az MKKP újpesti polgármesterjelöltje, Nagy Dávid az ATV Start csütörtök reggeli műsorában azt mondta: a felvételt a Momentum szivárogtatta ki. A Momentum ezt tagadja; ahonnan viszont kilépett Ilyés Márton, a párt korábbi elnökségi tagja. Ezt ő maga jelentette be egy Facebook-posztban. A döntést azzal magyarázta, hogy egyre nehezebben tudott azonosulni a Momentum jelenlegi politikai irányvonalával.

„Vitézy Dávidnál lehetőséget látok a tanult tehetetlenségből való kitörésre”mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A párt Karácsony Gergelyt támogatja a főpolgármester-választáson, de Ilyés szerint a tagságon belül komoly vita lehet erről.

A tisztségeiről lemondó Ilyés kizárta, hogy bármelyik másik párthoz csatlakozzon.

Három pártnak sikerült mind a 19 vármegyében összegyűjtenie az ajánlásokat. A Momentumnak csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében nem lesz listája, Somogyban pedig képviselőjelöltjeik a közös, Somogyért Egyesület listáján szerepelnek. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt csak Fejérben, Márki-Zay Péter pártja pedig Békésben állított megyei listát. A Jakab Péter-féle A Nép Pártjánnak Hajdú-Bihar és Nógrád vármegyében lesz listája.

Nem tudott listát állítani a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom és a Párbeszéd – Zöldek. Magyar Péter kedd délután jelentette be, hogy bár mindenhol sikerült összegyűjteniük az ajánlásokat, „a Tisza Párt tiszta jövője és a magyarok bizalmának megőrzése érdekében” nem adnak le megyei listát. A döntést azzal indokolta, hogy több jelzést is kaptak arról, hogy kiválasztott jelöltjeik között „álcivil, kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak” vannak, akiket „szándékosan azért küldtek, hogy ártsanak a Tisza Párt hitelességének”.

A kedd délutáni határidőre tíz fővárosi listát jelentettek be, köztük Magyar Péterét. Karácsony Gergelynek három kihívója lesz.

A Fidesz–KDNP listája 48 százalékon áll és vezet, mögötte Magyar Péter pártja, a Tisza Párt 21 százalékon a második helyen áll, majd a DK–MSZP–Párbeszéd koalíciója következik 12 százalékkal és a Kétfarkú Kutya Párt hét százalékkal – derül ki a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet legfrissebb, április 29. és május 2. között ezer fő telefonos megkérdezésével készült reprezentatív kutatásából.

Dobrev Klára a Telexnek adott interjújában a Fidesz népszerűségvesztése kapcsán azt mondta: „Van egy pillanat, amikor elindul egy hólabda, és lavina lesz belőle.” Szerinte a választás után az is elképzelhető, hogy a kétharmados kormánypárti többség nem szavaz bizalmat a miniszterelnöknek.

A Magyar Nemzet folytatta a Karácsony Gergely választási civil szervezeteinek a lap szerint illegális külföldi finanszírozásáról tanúskodó cikksorozatát. Ebben hasonló pénzmozgatásokról írnak Karácsony 2019-as főpolgármesteri kampányának szervezete, a Mindenki Budapestért Egyesület és a 2022-es miniszterelnök kampány háttérszervezete, a 99 Mozgalom esetében.

A cikk szerint a Karácsony fontos munkatársa, Tordai Csaba élettársának cégén keresztül külföldről beérkezett 112 millió forint jelentős részét, a 2022-es 99 Mozgalom „adománygyűjtési” technikájához hasonló módszerrel, előbb egy párbeszédes kerületi képviselőhöz, a civil választási szervezet elnökéhez, Perjés Gáborhoz juttatták el, majd ő több alkalommal készpénzben befizette a Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát támogató egyesület bankszámlájára. A pénzek lepapírozását Tordai Csaba segítségével végezték, az adománygyűjtő ládákról kiállított jegyzőkönyvekkel, írja a Fidesz-napilap.

Heti Magyar

Interjút adott a lengyel Rzeczpospolita nevű lapnak Magyar Péter. Szerinte Magyarország maffiaállam, az ő célja pedig az, hogy az igazságszolgáltatás ismét független legyen, úgy döntsön Orbán sorsáról.

Magyar szerint Orbán már tudja, hogy elvesztette az emberek bizalmát, és reméli, hogy nem fog tekintélyuralmi eszközökhöz nyúlni. Most is lehallgatják, kétezer ügynököt állítottak rá – mondta.

Ami az unióhoz való viszonyomat illeti, közel állok Orbánhoz – mondta, ő is erős, szuverén tagállamokat akar.

Az oroszoknak ki kellene vonulniuk a Krímből, a Donbászból, nem kellene tovább harcolniuk Ukrajnában. „Ha elkezdenék valami rosszat mondani Oroszországról, azonnal elveszíteném az összes támogatásomat. Itt már tíz éve folyik az agymosás. Igen, mindig is harcoltunk az oroszok ellen, de a propaganda nagyon megváltoztatta a magyarok álláspontját. Ezt nem fogjuk tudni egy-két év alatt visszafordítani” – mondta a lengyel lap riporterének.

„Magyar Pétert Magyar Péterként ismertem, de Poloska Péterként nem” – mondta Gulyás Gergely miniszter, utalva arra a felvételre, amelyet Magyar titokban készített egy, a feleségével folytatott beszélgetésről.

„Nem fogjuk hagyni, hogy Budapest a Fidesz és a kék Fidesz, a DK játszótere maradjon” – mondta Magyar a vasárnapi debreceni tüntetésen. Olyan eredményt szeretne elérni Budapesten, hogy a Tisza Párt nélkül ne születhessen fontos döntés a Fővárosi Közgyűlésben, azaz ők legyenek a mérleg nyelve.

„Legyen férfi, ne legyen gyáva, mint Deutsch Tamás!” – kezdte Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője a Facebookon Magyar Péternek címzett üzenetét. Dobrev azt kérte számon Magyaron, hogy a köztévében rendezett vitáért tüntet, miközben a jövő pénteken a Partizánon rendezett vitán nem vesz részt.

Magyar Péter szintén a Facebookon reagált. „Az ilyen megnyilatkozásaival csak megerősíti sok millió ember azon meggyőződését, hogy Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral” – írta Magyar. „Önnel vagy Ön nélkül, mi le fogjuk bontani a propagandát és a hallgatás falát” – üzente a Tisza Párt listavezetője Dobrevnek. Magyar országjárása miskolci állomásán ígérte meg, hogy tüntetést szervez, ha 10 napon belül nem kap választ a közmédiától a vita megszervezésével kapcsolatban.

Az állami tévé értesítette a jelöltállító szervezetek vezetőit, hogy választási vitát szervez.

Porcher Áron Somerville közgazdász 2020 óta a Magyarországon rendkívül aktív milliárdos tajvani üzletember, Frank Liu egyik cégénél, a Chi Fu Investment Fund Management Zrt.-nél dolgozik befektetési projektvezetőként. Kedden derült ki, hogy szerepel a Tisza Párt fővárosi listájának harmadik helyén.

Magyar Péter pártjának szavazótábora meglehetősen sokszínű, a társadalom minden szegmensében sikerült megszólítania nem elhanyagolható nagyságú rétegeket – derült ki a Medián kutatásából.

A válaszadók 2022-es visszaemlékezéseit alapul véve a mostani Tisza-szavazók több mint fele a legutóbbi országgyűlési választáson a hatpárti ellenzéki listára voksolt. 13 százalékuk úgy emlékszik, korábban fideszes volt, és számottevő a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól vagy a Mi Hazánktól átpártolt szavazók aránya is.

A legjelentősebb ténynek az látszik, hogy Magyar Péternek sikerült korábban inaktív polgárokat is megszólítania: támogatóinak közel egyötöde azt állítja, hogy 2022-ben nem szavazott.

A Tisza Párt szinte minden rétegben két számjegyű támogatottságra számíthat, de a legidősebb, a legkevésbé iskolázott és a legszegényebb szavazópolgárok körében ennél kisebb a potenciális szavazóközönsége.

Támogatói között viszont általában még nagyobb többségben vannak a rendszerkritikus nézetek képviselői, mint a hagyományos ellenzéki pártok szavazótáborában.

A lendület, az indulat, az emberek összekapaszkodása, ami hajtja ezt a motort – mondta Tarr Zoltán református lelkész, a Tisza Párt EP-képviselő-jelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Tarr szerint ami most történik az országban, az egy „iszonyú sebességű vihar”, amiben politikában járatlan, jó szándékú emberek erkölcsi és meggyőződési alapon elindulva igyekeznek haladni előre.

Örömteli várakozás van az emberekben, „szinte egy második rendszerváltás az, aminek a hangulata érződik” – fogalmazott.

Karácsony Gergely szerint sokára lesz, de összefog majd Magyar Péter pártja az ellenzékkel, „hosszú távon ennek nincs alternatívája” – válaszolta a 444.hu-nak, amikor arról kérdezték, hogy van-e arra esély, hogy a jövőben az ellenzék összefog Magyar Péterrel és a Tisza Párttal.

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Kerényi György közel harmincéves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz-, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth rádió főszerkesztője és három évig dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. Tíz évig tanított az ELTE médiatanszékén. 

XS
SM
MD
LG