Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Letartóztatták a Szabad Európa egykori újságíróját Iránban


Reza Valizade
Reza Valizade

Az amerikai–iráni kettős állampolgárságú férfi évek után tért haza Teheránba, ahol nemrég őrizetbe vették.

Reza Valizadét körülbelül három hete tartóztatták le, egyebek mellett a fárszi nyelvű külföldi médiával való együttműködés miatt emeltek ellene vádat – közölte egy rokona. Iráni tisztviselők egyelőre nem kommentálták az erről szóló híreket.

Az újságíró 2022 novemberében mondott fel a Szabad Európa által működtetett Farda Rádiónál, és utána is külföldön maradt. Utolsó bejegyzésében arról írt az X-en augusztus 13-án, hogy március 16-án Teheránba utazott. E szerint félbehagyott tárgyalásokat folytatott az iráni Forradalmi Gárda hírszerző szervezetével, de végül tizennégy év után saját felelősségére visszatért hazájába. Nem világos, hogy milyen körülmények között írta a posztot.

Az iszlám köztársaság hatóságai eddig is számos kettős állampolgárságú iránit tartóztattak le, valamint vádoltak meg különböző bűncselekményekkel. Sokuknak például az ingatlanát is lefoglalták, másoknak pedig a családtagjaira gyakoroltak nyomást, hogy így kényszerítsék őket hazatérésre az emigrációból.

Iránt azzal vádolják, hogy külföldi, köztük kettős állampolgárok illegális letartóztatásával vagy túszul ejtésével próbál nyomást gyakorolni a külföldi kormányokra követelései teljesítése érdekében.

XS
SM
MD
LG