Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Letartóztattak egy volt igazságügyiminiszter-helyettest Lengyelországban


A lengyel parlament alsóházának ülése
A lengyel parlament alsóházának ülése

Marcin Romanowski mentelmi jogát felfüggesztette a parlament, így eljárás indulhat ellene tizenegy bűncselekmény, köztük közpénzzel való visszaélés ügyében.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a nacionalista Jog és Igazsággal (PiS) tavalyig koalícióban kormányzó, szintén erősen konzervatív Szuverén Lengyelország párt több tagja is korrupt módon használta fel a bűncselekmények áldozatainak megsegítésére szolgáló Igazságügyi Alapot pártjuk politikai és pénzügyi előnyére.

A vádhatóság arról számolt be: bizonyítékuk van arra, hogy a volt igazságügyiminiszter-helyettes tizenegy bűncselekményt követett el, köztük hivatallal való visszaélést és hűtlen kezelést.

Helyi sajtójelentések szerint az alapból származó pénzt egyebek mellett szavazatvásárlásra fordították, de 25 millió złotyt költöttek a Pegasus kémprogramra is.

Ehhez kapcsolódóan: A Pegasus szárnyán terjednek a kémszoftverek Európában: Magyarország a leggyengébb láncszemek egyike

Romanowski tagadja a vádakat, a letartóztatást pedig politikailag motiváltnak nevezte.

„A belbiztonsági ügynökség épp most tartóztatja le a Lengyel Köztársaság parlamentjének egyik tagját, Marcin Romanowskit a nemzeti ügyészi hivatal utasítására” – írta a politikus ügyvédje az X-en.

A Szuverén Lengyelország egy másik törvényhozójának, Michał Wośnak előző pénteken függesztették fel a mentelmi jogát ugyanebben az ügyben. Ő is tagadja a bűnösségét.

Adam Bodnar jelenlegi igazságügyi miniszter hétfőn azt mondta: lehetséges, hogy mások ellen is vádat fognak emelni a hatóságok az előző kormány volt tagjai közül.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG