„Magyarország egy kiszolgáló nemzet volt, mert ügyes volt. Meg tudott mindent csinálni. Most meg lassan majd kiszolgáltatott lesz” – mondják azok a Vas megyei mesterek, akik úgy döntöttek, nem nézik tétlenül az építőipari szakma mélyrepülését.
Küzdenek a hanyag kivitelezés ellen, társadalmi szerepvállalásaik vannak, és egy további céljuk, hogy ismét vonzóvá tegyék a fiatalok számára a „kézműipart”. A Vas Megyei Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magasépítő Mesterek Klubjának két tagjával, Béry Norbert elnökkel és Miháczi Szilveszterrel beszélgettünk. Most közreadjuk a beszélgetésünk szerkesztett változatát is.
Béry Norbert: Ez a klub azért alakult, hogy összefogjuk a Vas megyében lévő magasépítő ágazatok mestereit, akik a szakmájuk iránt elkötelezettek. Van közöttünk ács, bádogos, tetőfedő, asztalos, kőműves, festőburkoló. Az alapító tagokat mind mesterek alkotják. Mindenkiről, aki benne van ebben a csapatban, azt lehet mondani, hogy régóta vizsgáztat tanulókat, szakmájában dolgozik magas szinten, és úgy gondolom, hogy mindegyikünk elért egy olyan kort, ami kötelezi arra, hogy ebből adjon is át valamit.
Szilveszter, mondanál Te is magadról néhány szót?
Miháczi Szilveszter: Szakmám szerint kályhásmester vagyok, ez a végzettségem. 2006-ban mestervizsgáztam, 2016 óta dolgozom a Kereskedelmi és Iparkamarában a kézműipari tagozatban, mint küldött, 2020-tól pedig átvettem a kézműipari tagozat vezetését. Tagozatvezetőként találkoztunk össze Norberttel, ott született meg az elgondolás, hogy megalakítjuk a magasépítő mesterek klubját.
A kézműipari tagozattal kapcsolatban talán sokakban kérdőjel merül fel, hogy ebben biztos népművészek vannak, esetleg tojásfestők, fazekasok. De ez gyakorlatilag a német handwerk szóból került át a magyar kamarai rendszerbe, ami azt jelenti, hogy olyan szakmákat fog össze, amelyeket kézzel végeznek. Ide tartoznak az építőipari szakmák, de egyebek mellett a szépségipari szakmák, a fodrász, kozmetikus szakmák is.
Norbertnek volt egy megkeresése, hogy jó lenne valahogy a szakmát egy picit tisztítani, fehéríteni. Mondjuk a kifehérítés nem feltétlenül a mi feladatunk, hiszen az a hatóságok feladata, de próbáljuk összegyűjteni a szakmáknak, nem is azt mondom, hogy a legjobbjait, de azokat a szakembereket, akik elkötelezettek a tevékenységük, munkájuk iránt, és szeretnének érte tenni.
Az elképzeléseink tehát találkoztak, így a kamarán belül megalakult a Magasépítő Mesterek Klubja. Ami azért klub, mert a kamarán belül a további tagozódás csak ilyen formában lehetséges. A Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara alapszabálya a további tagozódást klub formában teszi lehetővé, de ez egy teljesen hivatalos szervezet és a kamarán belül működünk.
Béry Norbert: Nekünk, mestereknek az az egyik fő célunk, hogy a jövő fiatalja - aki még lehet, hogy nem is indult el az építőipar rögös útján -, majd az építőiparban dolgozzon, aztán mester legyen, és majd épp ilyen hévvel, elánnal tegyen azért, hogy a jövőbeni fiatalokból építőipari szakember legyen, aztán mester.
Mert nagyon kezd elfelejtett műfaj kezd lenni az, hogy kőműves, ács, bádogos, tetőfedő, asztalos és festő-burkoló. Belőlük ma már nagyon kevés van.
Mikor végeztél a Hefelében, hogyha megkérdezhetem?
Béry Norbert: 1992-ben. 52-en voltunk az első héten talán és körülbelül 17-en végeztünk. Iszonyú nagy volt a szórás, nagyon kemény volt. Tehát én azt gondolom, hogy sokkal szigorúbb volt, sokkal mélyrehatóbb akkor a tanulás.
Miháczi Szilveszter: Nekem egy picit összetettebb a dolog, mert részben Budapestre kellett járnom, ugyanis abban az időben a kályhás szakma egy hiányszakma volt, és itt szakképzés nem volt. Én Budapesten a XIV. kerületben az építőipari és díszítőművészeti szakközépiskolába jártam. Úgyhogy nekem itt ilyen helyi vonalam nincs.
De hozzánk az ország minden részéről jártak fel a diákok, és így azért kialakult egy szerteágazó kapcsolat az országon belüli hasonló szakmákban. Abban az időben még sokkal nehezebb volt a szakmán belül a kapcsolatfelvétel, az eszmecsere más szakemberekkel, de így ki tudott alakulni egy közös pont.
Ha jól tudom, akkor magának a klubnak egyik legfontosabb célkitűzése, hogy valamilyen módon rendbe tegye ezt az utánpótlásképzést. Milyen problémákat láttok jelen pillanatban az építőipari, a magasépítői szakmunkás utánpótlással?
Miháczi Szilveszter: A mai diákoknál én egy picit a célt hiányolom, nem látom, hogy lenne céljuk, hanem sok esetben, ha meg is tanulnak egy szakmát, akkor azt követően sokan nem helyezkednek el benne, hanem teljesen más területtel kezdenek foglalkozni. Akár a város szélén található ipari üzemekben, mint összeszerelő, merthogy ott nincs felelősség.
Azért egy építőipari szakma felelősséggel is tud járni. Az egyik fő célunk, vagy fő hivatásunk, hogy a leendő szakmunkásoknak megmutassuk ezeknek a szakmáknak a szépségeit, rejtelmeit és egy picit felhívjuk a figyelmet arra, hogy van más választása.
Béry Norbert: Én ezt műszaki ellenőrként látom, mivel rengeteg építkezésre járok.
Három-négy évvel ezelőtt Sárváron egy elég nagy építkezésre mentünk egy kollégámmal, és 20-25 percen keresztül nem hallottunk magyar szót. 25 perc kellett, hogy találjak egy olyan embert, aki magyarul tud beszélni egy építkezésen. Akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy elfogytak azok a magyar szakmunkások, akiknek itt kellene lenni.
És amikor a 150 centin és a másfél méteren vitatkozni kell, hogy az ugyanannyi, az nagyon nagy probléma.
Ezek a gondolatok indítottak el egyáltalán, hogy itt valami nagyon nem jó. Én 15 éve vizsgáztatok szakmunkásokat, egyre kisebb létszám. Ahogy egyre kevesebben lettek, és ahogy nőtt az építőipari termelés, úgy lett az ő bérük magasabb. Az a baj, hogy aki mondjuk kőművesnek tanult, elment inkább kamionosnak, vagy bement három műszakban dolgozni, mert nem ázott, nem fázott, fedett helyen dolgozott egy gyárban vagy egy üzemben.
Korábbi cikkeink az építőipar nehézségeiről:
- Évtizedekig hűséges alkalmazottak mondanak fel Vas megyében, hogy Ausztriába menjenek dolgozni
- Három hónap alatt ötödével drágult az építőipar
- Fű alatt tömegesen hozná be a külföldieket a kormány, de nem nagyon maradnak
És most nem lehet ezt érzékelni, hogy jönnek vissza épp a béremelkedés miatt?
Béry Norbert: Nem nagyon, mert rengetegen kimentek Ausztriába, Németországba, ők már nagyon nehezen jönnek vissza. Lehet, hogy most visszajönnek, de tíz-tizenöt éve mindenkinek érettségit kellett a kezébe adni, mindenkit középiskolába kellett vinni, egy kicsit az építőipart degradálták. És ez eléggé beleivódott a köztudatba. Az, hogy most, hogy dolgozik egy burkoló, egy festő, teljesen más, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Persze, az alapdolgok ugyanazok, de a technológia már sokkal fejlettebb.
Én akkor úgy kezdtem el gondolkodni, hogy ez nagyon nem jó, hogy nincs magyar szakmunkás. 25 éves építésvezetők vannak nagy építkezésen, és ők ugyanúgy nem értenek hozzá. Elfogyott az a közeg, aki kinevelné a szakmunkásokat.
Aki jó szakember volt, szerintem az fogta a kalapját, és kiment nyugatra, mert olyan bérekért lehetett dolgozni. Tehát most ne azt nézzük, hogy a burkoló 8-10-12 ezer forintért dolgozik! Igen, most. De 6-8 évvel ezelőtt nem. Most egy háznak a négyzetméterára – mondok egy számot –, hat- és nyolcszázezer font között van nettóban. De tíz évvel ezelőtt nem ennyi volt.
Tehát az építőiparban nem kerestek annyira jól, mert azt se felejtsük el, hogy más az, hogy valaki vállalkozó maszekként keresett, vagy mint alkalmazott, és egyik nap dolgozott mondjuk Zalaegerszegen, másik nap meg mondjuk Kőszegen.
Szilveszter, ugyanezt tapasztaltad a te szakmádban is?
Miháczi Szilveszter: Teljesen. Én ugyanezt látom az építőiparban. Azt gondolom, hogy vannak szakemberek és vannak jó szakemberek, akik egyéni vállalkozóként tevékenykednek, de összességében, ha egy nagy merítést veszünk az építőiparra, és nemcsak a magánberuházásokat és nemcsak a lakásfelújításokat vesszük alapul, hanem a teljes építőipart, akkor meg kell, hogy erősítsem, amit a Norbert mond, és ez egy valós probléma.
Amennyire tudom, ez a klub részben azért jött létre, hogy ezt, ha nem is orvosolja, de valamilyen módon segítse. És most egy év alatt valamit azért kezdtetek ezzel a problémával, ha jól tudom.
Béry Norbert: Több fronton is sikerült elindulnunk, és most már elég jól állunk a pályaorientáció tekintetében. Sokat kellett dolgozni, hogy elfogadják, és hogy bejussunk bizonyos helyekre. A bizonyos helyekre a bejutás alatt azt értem, hogy voltak járványügyi korlátozások, ami azt jelenti, hogy még egy szülő sem mehetett be egy iskolába, nem hogy egy külsős szakember. De most már azért ott tartunk, hogy érkeznek megkeresések.
Tehát az iskolákból keresnek?
Miháczi Szilveszter: Érkeznek már a lakosság részéről is megkeresések. Például, amikor történik egy kivitelezés, és mondjuk azzal kapcsolatban szeretne az érdeklődő véleményt. Vagy ha éppenséggel szakemberkeresésről van szó. Úgyhogy, mi azért több fronton indultunk el.
És azt is bevállaljátok? Tehát, hogy kaptok egy e-mailt vagy telefont, hogy kit tudnátok ajánlani, és akkor ti konkrét személyeket ajánlotok?
Miháczi Szilveszter: Ha érkezik egy ilyen megkeresés, akkor igen, akkor ajánlunk konkrét személyeket. De emellett azért voltak társadalmi szerepvállalásaink is, például a Micimackó óvoda felújításában is részt vettünk.
Béry Norbert: A Kamarában tartottunk már munkavédelmi ismeretekről beszámolót, de van olyan, hogy kimegyünk szakmai tanácsadást is végezni.
Tudnál mondani egy példát?
Béry Norbert: A városban sajnos készült olyan kültéri lépcső egy négyemeletes házban, ahol a lépcsőfellépők 17-től 23 centiméterig készültek el. De volt fürdőszoba-átalakítás is, ahol brutálisan gyenge munkát végzett a burkoló, vagy vizsgáltunk homlokzati hőszigetelést is, tehát elég széles a munkáink tárháza.
Miháczi Szilveszter: Tudunk véleményt alkotni, meg tudjuk nézni, fel tudjuk mérni, és el tudjuk mondani, hogy mit hogyan kell. Főként Norbert, aki műszaki ellenőrként több nagy építkezésen is részt vett.
Az, hogy rettenetes munkát végez a burkoló, vagy hogy nem megfelelő a szigetelés, mennyire gyakori?
Béry Norbert: Én végig szoktam kísérni az építkezéseket, és tényleg ritka, hogy egy építkezésen olyan brigáddal találkozom, akik értik a dolgukat. Ez tényleg ritka. Nem tudom azt mondani, hogy százból egy vagy kettő van ilyen, de majdnem.
Mindenki kivitelező lett, aktatáskás kivitelezők, közgazdászok, akik nagyon jól számolnak, és akiknél az a lényeg, hogy minél több legyen a pénz.
Hoznak mindenhonnan embereket, elszállásolják őket: 6-8-10 ember lakik egy-egy szobában, a lényeg, olcsó legyen.
Tehát előfordul, hogy beépítik a nyílászárókat, de fordítva. Nem hiszitek el, de tényleg fordítva, kifele vannak a kilincsek. Tehát nem belülről tudod kinyitni az ablakot. És azt mondja a kivitelező, hogy rajzon nézte, és úgy volt. Szóval, az ember nem tudja, hogy is sírjon vagy nevessen.
Tegnap jártam Cserszegtomajon egy építkezésen, és a megrendelő panaszolta azt, hogy talán, akik a szerkezetet építették, ők voltak egyedül szakemberek. De, aki a kéményét építette, neki nem is volt szakmai végzettsége, aki a gipszkartont készítette, annak talán festő végzettsége volt. És gyalázatos minőségű munkát lehetett látni abban a házban.
Most, hogy elkészült a ház, két lehetősége van: vagy nem veszi át az épületet, és akkor akár mehet az utcára, vagy átveszi az épületet ezekkel a minőségi hibákkal, és beletörődik. Szóval megrendelői oldalról is van egy erős késztetés, hogy bele kell törődni a hibák egy részébe.
A másik lényeges dolog, hogy a kivitelezők részéről jelentős csúszások vannak. Az építőipari vállalkozóknak egy része a kötbért már teljesen kiemelte a vállalkozási szerződéséből, mert akkora igény van a szakemberekre, az új építésű ingatlanokra.
És legtöbb esetben előrefizetés történik. Szóval a teljesítés még nem történt meg, és nincs utólagos fizetés. Elkészül a munka, nem megfelelő minőségű, a vállalkozó nem megy vissza, választhatja a hosszú évekig tartó pereskedést, de ezt sokan nem merik bevállalni. Egy ipari beruházásnál ez másképp működik, de a lakásépítéseknél, az otthonteremtéseknél én ezt tapasztalom.
Vannak üdítő kivételek és vannak tényleg nagyon jó szakemberek is, de az utóbbi időben, amióta megnövekedett az igény akár a felújításokra, akár az otthonteremtésekre, rettentően nagy hanyagságot tapasztalunk.
Hogy lehet behozni a fiatalokat? Akárhonnan közelítjük a kérdést, mindig oda érünk vissza, hogy utánpótlás.
Béry Norbert: Jó pár éve azt mondogatom, és tényleg egy kicsit ez a vesszőparipám, és semmiféle politika nincs ebben, mi azzal vagyunk, aki nekünk segít. Segít abban, hogy jó szakmunkásképzés legyen, jó utánpótlás, megértsék azt, hogy tanítani fontos, tanítani kell, és nem mindegy, hogy ki tanít és kiket.
Magyarország csúnyán mondva egy kiszolgáló nemzet. Semmi másunk nem volt, mint ügyes szakembereink. Az én korosztályom biztosan emlékszik rá, hogy a kőműves, vagy az ács, vagy a burkoló nagyon-nagyon jól tudott dolgozni. Na most ez valahogy nagyon elcsúszott.
Itt nem egy-két év alatt lesz áttörés, de talán elérjük azt, hogy egyre több fiatal, hetedikes, nyolcadikos elkezd gondolkodni, hogy az építőiparban mennyit is lehet keresni, mennyire menő, mennyire jó autókkal járnak, mennyire felszerelt most már.
Talán elérünk oda, hogy meg akarnak tanulni egy szakmát, ebben akarnak élni, ebben akarnak majd kiteljesedni.
Hiszen, akiket én felsoroltam mestereket, mind azért juttatott el erre a szintre, mert szereti a szakmáját, és még mindig csinálja, és nem unta meg, és szeret róla beszélni. Én is szeretek a szakmámról beszélni. És a célunk tényleg az, hogy a fiatalok az építőipar fele orientálódjanak.
Korábban említetted, hogy van néhány olyan iskola Szombathelyen, mely már meghívott, nyugodtan soroljuk fel őket.
Béry Norbert: Van egy mondás, hogyha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Nekünk ez túl fontos, mondhatnám azt, hogy el kell menni, be kell mutatkozni. Húsz-harminc percet kérek mindig, hogy én hadd mondjam el, hogy mi kik vagyunk, mit vagyunk, mit akarunk, és eddig mindig úgy álltunk fel, hogy igen, jöjjenek.
És osztályfőnöki órára mentek, vagy külön a szülőknek mondjátok el, hogy ez hogy van?
Béry Norbert: Szeretnénk osztályfőnöki órára is menni majd, és minden iskolában azt kérem, hogy hadd beszéljek a szülőkkel. Mert az építőiparban a szakmunkások is lehetnek magasan kvalifikáltak, de vannak technikusok is. Mindkét oldalról tudok beszélni, hogy ehhez mi kell, milyen affinitás, illetve hova lehet elérni. Vizsgáztatunk, tehát látjuk, hogy mennyire felkészültek.
Meg kell valahogy fognunk a fiatalokat, hogy elkezdjenek ezek iránt a szép, kézműves szakmák után érdeklődni. Azért gondoljunk bele, hogy mennyi minden meg tud változni, hogyha valaki szereti a szakmáját!
Ez mindenkinek jó, a társadalomnak is jó. És azért is meg kell fizetni ezeket az embereket, mert ők majd a gyereküket sokkal jobban és több mindenre meg tudják tanítani. Tud fűrészelni, tud festeni, egy csavart be tud hajtani, egy szeget be tud ütni.
Most gondoljunk bele, hogy Magyarország egy kiszolgáló nemzet volt, mert ügyes volt. Meg tudott mindent csinálni. Most meg lassan majd kiszolgáltatott lesz. Értitek, hogy mekkora a probléma?
Nagyon sokan nem tudnak kapálni, nem tudnak festeni, nem tudnak egy szeget beütni, egy kereket nem tudnak kicserélni. Tehát brutális, bődületes dolgokat látok a mai fiatal férfi nemzedéktől, fiú nemzedéktől.
Pedig egy társadalom, egy nemzedék attól lehet erős, hogy én tudom, hogy meg tudom csinálni. Lehet, hogy tíz évig nem kell, megkopik a tudásom, de tudom, hogy meg tudom csinálni.
Miháczi Szilveszter: Én azt gondolom, hogy van jövőnk, és nem hiszem, hogy az a jövő, hogy nekünk bizonyos nyugati országoknak például a gépjárműveit szereljük össze, vagy éppenséggel távol-keleti országoknak az akkumulátorait rakjuk össze, mert én azt gondolom, hogy van egy magyar tudás. Világhírű feltalálóink vannak. Esterházynak azt az elhíresült mondását szoktam idézni, hogy "egy bizonyos szint fölött ne menjünk egy bizonyos szint alá" . És azt gondolom, hogy ez fontos. És mi ezért csináljuk.
