Egy trükkös módszerrel majdnem tönkretette az egykori operatív igazgató a Snétberger Zenei Tehetségközpontot. Volt ebből néhány évvel ezelőtt nagy balhé, meg is fizettétek rendesen az árát az igazgató kirúgásának. Hogyan sikerült kilábalni ebből a gazdasági csapásból, hiszen nem fillérekről volt szó?
Megmondom őszintén, hogy örülök, hogy túl vagyunk rajta. Nem tudom, hogy lehet-e ezt trükknek nevetni, de aki megcsinálta nagyon felkészült erre. Ezért is tudtak elég nagy összeggel elmenni. És ezt a nagy összeget kifizették nekik.
145 millió forintot?
Én tőled tudom, hogy mennyi.
145 milliót. Ennyi pénzt kifizettetek? Az egykori operatív igazgató ennyit követelt az iskolán keresztül magának.
Hogy mennyit kapott, azt megmondom őszintén, nem tudom, de biztosan nem keveset. Nem én fizettem, kifizették őt. Az a borzalmas az egészben, hogy ilyet meg lehet csinálni. Azóta hoztak már egy törvényt erre, hogy ilyen magas összeget már nem lehet megítélni. Van egy meghatározott maximum összeg, amit kártérítésként kérhet az, akit kirúgnak, de attól több már nem lehet. Nagy érvágás volt, de túl vagyunk rajta.
De az egy nagyon kemény időszak volt, ami megmondom őszintén: lelkileg is megviselt minket. Nagyon rossz volt, mert ez a pénz, amit kifizettek, amit ez az ember teljesen jogtalanul vitt el, végül is a cigánygyerekektől vitte el. Ez az, ami nagyon rosszul esett.
Hetekig nem tudtunk normálisan létezni, dolgozni. Lefoglalták a berendezést. Jöttek a foglalók, el tudod képzelni, a gyerekeket nem tudom tanítani? Elvitték a hangszereket, amin az oktatások folytak. Azokat sikerült visszavásárolni annak idején az alapítványnak mindent, hogy tovább tudjon működni.
Miért csináltad meg ezt a központot? Tök jó életed van, bejártad az egész világot, világhírű zenész vagy. Miért kellet neked még egy zenei központ is?
Miért kellett még egy probléma a nyakamba? Ez a gondolat engem nagyon régóta elkísér. Amikor én kezdtem, nekem nagyon nehéz volt vidékről felkerülni Budapestre. Nem nagy távolságra laktam Pesttől, 120 kilométerre.
Amikor már fiatal felnőtt voltam többször haza kellett költöznöm Salgótarjánba, mert nem találtam albérletet, nem találtam olyan ismerőst, aki megengedte volna, hogy nála meghúzzam magam nála egy darabig, amíg nem találok valami munkát.
Ha egyszer nekem valamikorlehetőségem lesz, akkor fogok egy olyan iskolát csinálni ezeknek a gyerekeknek, ami a tehetségük kibontakozásban segít nekik, hogy ne legyen nekik annyira nehéz, mint nekem volt.
Ide-oda hánykolódtam, de tudtam, hogy ennek valamikor vége lesz és muszáj kitartani. Mást nem is nagyon akartam, csak szerettem volna továbbtanulni. Jó zenészekkel összejönni, zenélni. Semmi mást nem akartam. Akkor gondolkodtam, hogy ha egyszer nekem valamikorlehetőségem lesz, akkor fogok egy olyan iskolát csinálni ezeknek a gyerekeknek, ami a tehetségük kibontakozásban segít nekik, hogy ne legyen nekik annyira nehéz, mint nekem volt.
Vidám gyerekkorod volt, szegény családban nőttél fel és sokat nélkülöztetek. Hogyan éltetek?
Salgótarjáni vagyok. Apámnak volt munkája, ez volt a szerencsénk, hogy minden este muzsikált egy szórakozóhelyen. Heten vagyunk testvérek. Anyámnak ideje nem is volt nagyon elmenni dolgozni. Néha elment takarítani valahova, ahova még mi is mentünk neki segíteni ablakot pucolni. Borzasztó nehéz volt. Az az egy jövedelem volt, amit apám keresett. Mégis nagyon boldogok voltunk, mert a zene nagyon feldobott minket. Anyámnak az apja is muzsikus volt. Az egész család. Nagy szerepet játszott az életünkben az zene.
Hogyan verekedted ki magad Salgótarjánból a nincstelenségből? Mi volt a kiút?
Elkezdtem gitározni, relatíve későn. Aztán 13-14 éves koromban beiratkoztam egy zeneiskolába anyám a unszolására. A zenetanár, Matyi bácsi tanított gitárt, aki egyébként nem gitáros volt, de nagyon jól tudott gyerekekkel bánni. Én azt gondolom, hogy ez volt a szerencsém.
Mit gondolsz, mit adott neked Matyi bácsi ahhoz, hogy végül kiszakadj a nincstelenségből.
Egyrészt reményt, másrészt meg tudást. Mondta, hogy van egy másik zeneiskola, ahol ő tanít, a nagybátonyi. Annak jobb a kottatára és járjak át oda is. Na, akkor már mindjárt két zeneiskolába jártam, ahol mind a két helyen ugyanaz a tanár tanított: Matyi bácsi. Beleszerettem a klasszikus gitárba. De, amikor beiratkoztam a suliba azt sem tudtam, hogy mi az.
Nem tudtam, hogy van olyan gitár, amit ujjal pengetnek. Vittem a jazz gitárt oda, és játszottam, amit apám mutatott, tanított. Kottát nem ismertem, nem tudtam semmit.
Ezt nem értem, hogy-hogy nem tudtad mi az a klasszikus gitár? Otthon min játszottatok?
Nem tudtam, hogy van olyan gitár, amit ujjal pengetnek. Vittem a jazz gitárt oda, és játszottam, amit apám mutatott, tanított. Kottát nem ismertem, nem tudtam semmit. Matyi bácsi mondta, hogy nagyon jó kezem van, és szívesen foglalkozik velem. Két év telt el, amikor hirtelen beindult minden. Nagyon jól tanított, nagyon megszerettette velem a klasszikus gitárzenét. Nagyon sokáig jazz gitárral tanultam a klasszikus gitárt. De azt meg nem tudtunk venni, mert nem volt rá pénz. Később sikerült szerezni egyet.
Aztán a tanárom mondta, hogy nekem el kell mennem innen, tehetséges vagyok, nagyon jó lenne, ha valahogy fel tudnék menni Pestre továbbtanulni, mert nekem érdemes. Nagyon nagy bizalmat adott.
Voltak Budapesten ismerőseid? Egyáltalán hol laktál?
Sehol. Hánykolódtam össze-vissza. Visszajöttem, megint felmentem Pestre, aztán a végén sikerült ottmaradnom. Kaptam egy állást Szentendrén, ahol muzsikáltam minden este. Aztán volt egyszer egy gitárkiállítás, ahol játszottam és hallottak. Nagyon tetszett nekik, és mondták, hogy próbáljam meg a konzit, ami akkor már egy éve ment. Megpróbáltam és igazából az változtatta meg az életem. Végre jó zenészekkel talákoztam, nagyon rendesek voltak a tanárok. Onnantól kezdve végre minden jól ment. És persze rengeteget játszottunk, ami nagyon fontos volt, hogy minden este játszottam valahol valamilyen zenekarral.
Ezt folytatjuk ugyanúgy mi is az iskolában, mert a gyerekeknek ez nagyon jót tesz, ettől sokat fejlődik a tudásuk. Ott vagyok velük, amikor vannak a kurzusok, végig. Ott laknak bent, nem kell elmenniük, ott maradhatnak, ingyen van nekik minden. Hangszertől, kottáktól, a tanításig minden.
Mikor voltál utoljára Salgótarjánban?
Nagyon régen. Legutoljára volt egy meghallgatás, minden februárban tartunk egy hetes utazásokat nagyobb városokba. Salgótarján volt az egyik hely, akkor találkoztunk, jöttek oda, már nem is nagyon ismertem meg őket. Engem otthon Tominak hívnak, nem Ferencnek. Furcsa volt.
Több mint 30 éve élsz Berlinben. Jobb ott mint itt?
Azért maradtunk itt, mert nagyon tetszett, hogy ennyire toleráns ez az ország, ez a város. Sokan nem tudják, de nagyon nemzetközi hely. Nagyon színes. Nagyon szeretem, nagyon megszerettük. Meg hát itt van demokrácia.
Mennyire más cigányként Berlinben élni, mint cigányként Salgótarjánban vagy éppen Budapesten? Mit gondolsz erről?
Ez a kérdés nagyon nehéz, nem szeretek erről beszélni. Rasszizmus az mindenhol van. Csak szerintem valamikor lejjebb megy, valamikor feljebb megy az a bizonyos mutató Ez benne van az emberben. Egyszerűen félnek, mindig is féltek az idegentől.
És ezt érezted Németországban is?
Nem mondanám. Lehet ez rosszul esik, de nekem romának jobb lenni Németországban, mint Magyarországon.
Hogyan látják Magyarországot a németek mostanában?
Szerintem csalódottak, nem is kicsit. Tudták, hogy Magyarország az mindig is másmilyen volt. Olyan ország, ahol a politika valahogy mindig beleszólt az emberek életébe.
Én nem szeretek politizálni, de nem tudom mikor volt olyan év Magyarországon, mikor jó volt. Azt tudni kell, hogy a feleségem az NDK-ból jön. Magyarország hasonló egy picit most az NDK-hoz. Olyan státuszban van.
Ezt, hogy érted?
Mindenki suttog, nem lehet mondani azt, amit akarsz. Látom, figyelemmel kísérem azt, hogy mi megy otthon és nagyon örülök, hogy mentek tüntetni az emberek. Demokráciáról beszélünk, ha ez tényleg az, akkor miért ne mondhatna bárki azt, amit akar? Hol van ott demokrácia, ahol egypártrendszer van? Itt tüntettek már németek a magyar követség előtt a rasszizmus ellen. Ezeket nem mutatják otthon, és ez nem jó.
Mindenki suttog, nem lehet mondani azt, amit akarsz. Látom, figyelemmel kísérem azt, hogy mi megy otthon és nagyon örülök, hogy mentek tüntetni az emberek. Demokráciáról beszélünk, ha ez tényleg az, akkor miért ne mondhatna bárki azt, amit akar? Hol van ott demokrácia, ahol egypártrendszer van? Itt tüntettek már németek a magyar követség előtt a rasszizmus ellen. Ezeket nem mutatják otthon, és ez nem jó.
Élnél te még szívesen Magyarországon valaha?
Nem tudom. Magyarországon születtem, de a zene nekem az olyan, amivel szeretek mindenhova menni. Olaszországot imádom, lehet oda kellett volna költöznöm. A németeknél működik minden. Például a demokrácia. Itt is vannak nehézségek, de működik, és ez a nagy dolog. Itt nincs az, hogy le vagy szarva. Nekem most hazamenni ebben a státuszban másmilyen lenne már.
Ami nagyon szomorú, hogy nagyon sok tehetséges ember hagyja ott Magyarországot. Olyan emberek mennek el, akik a tehetségüket más országokban kamatoztatják. Nagyon sokan. Miért nem fizetik meg ezeket az embereket? Miért nem fizetik meg a mérnököket? Miért nem fizetik meg az orvosokat? Tisztességesen kellene bánni velük. Akkor nem menne el senki. Akkor ez az ország nagyon jó lenne. Miért kellen elmennie egy olyan embernek Magyarországról, aki egész életében tanult?
Talán azért, amiért te is elmentél?
Én is azért jöttem el, mert nem tudtam megélni. Nem volt lakásom, nem volt pénzem. Ezért kellett elmennem, mert nem tudtam megélni.
Tíz évvel ezelőtt alapítottad meg a Snétberger Zenei Tehetségközpontot, ahol nem csak zenei mentorálást kapnak a gyerekek, hanem az iskolai tanulmányokban is megpróbálják őket segíteni. Mit gondolsz arról, hogy a kormány levitte 16 évre a tankötelezettséget. Hogyan érintette ez a gyerekeket?
Abból tudok csak kiindulni, hogy a mi iskolánkban többnyire mindenki tovább akar, sőt majdnem mindenki. Nálunk elsősorban a zene a lényeg meg a szorgalom és a tehetség. Próbáljuk a gyerekeket arra megtanítani, hogy ők most nálunk mindent megkapnak, de az nem jelenti azt, hogy életük végéig segítünk nekik, mert nekik előbb-utóbb talpra kell állni és meg kell, hogy éljenek a saját szorgalmukból. Ezért kapnak egy olyanfajta segítséget is, ami nagyon szorosan kötődik az iskolához.
Vannak mentoraink, akik rendszeres kapcsolatban vannak az iskolákkal, szülőkkel, és ha a gyereknek nehézségei vannak a tanulással, akkor nálunk korrepetálják őket. Vannak önkéntesek, akik járnak hozzánk és a gyerekeket tanítják matekra, vagy amiből le vannak maradva. Azért mondom ezt, mert ezek a gyerekek mind tovább akarnak tanulni, mert egyetlen egy dolog hozza őket ebből az egész: a tanulás.
Milyen ezeknek a gyerekeknek mondjuk 6 hét után egy olyan helyről hazamenni, ahol mindent megkapnak?
Emlékszem, vidékieknek az elején nagyon nehéz volt. Azért 6 hét eléggé hosszú idő és nagyon intenzív. Nyáron van a 6 hetes kurzus, ez a leghosszabb. Ott kialakulnak nagyon szoros barátságok, szerelmek. Nagy sírás van, amikor el kell menni. Vannak olyanok, akik nem akarnak elmenni. Mondták is, hogy ők ennyi mindent nem kapnak meg, nincs rá lehetőségük. Ezt nagyon sajnálják.
De vannak olyan gyerekek is, akik abbahagyják. Keresnek maguknak olyat, ami tuti biztos, hogy el tudja tartani a családot.
Ez az álmaik feladása, vagy csak a puszta realitás?
A puszta realitás. Mert muszáj megélni. Ha valaki megnősül, gyereke van. Nem lehet mondani a gyereknek, hogy nem tudok adni kenyeret, mert muzsikálok. Menni kell, valami mást csinálni. Nagyon sajnálom ezeket a gyerekeket.
Ami fontos, hogy az iskola megy, működik, és jövőre lesz a záró koncertünk, mert tíz éves a központ. Óriási dolog ez és büszke vagyok a gyerekekre, akik ott tudnak továbbtanulni, sikereket elérni.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!
