Tizenhárom és fél év telt el hazánk első és második soros EU-tanácsi elnöksége között; azóta a világ, Európa és Magyarország is gyökeresen megváltozott. Minden más, de az akkori és a most kezdődő elnökség programját szemügyre véve mégis érdekes és furcsa párhuzamokkal találkozunk.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2011. július 5-én vonta meg a történelem első magyar soros EU-tanácsi elnökségének mérlegét az Európai Parlamentben. Beszámolójában hangsúlyozta: Magyarország teljesítette a vállalásait, úgy adja át az elnökségi stafétát Lengyelországnak, hogy az unió erősebb, mint korábban volt. Tizenhárom és fél éve az Erős Európa volt a féléves magyar elnökség jelmondata, a július 1-jén kezdődőé pedig az ismert trumpi szlogen parafrázisa: Tegyük újra naggyá Európát. A fél Európát meghökkentő jelmondatválasztáson túl az Orbán-kormány mintha ezzel azt sugallná, hogy Európa elvesztette a nagyságát, legfőbb ideje, hogy visszaállítsuk.
Tisztességes közvetítő volt, de lesz-e?
Természetesen attól még, hogy hat hónapra átveszi a tanácsi ügyek intézését, az Orbán-kormány és az európai fősodor közötti alapvető különbségek nem szűnnek meg arról, mitől nyerheti vissza az EU régi fényét. Ennek ellenére a magyar fél évben zömében olyan politikai prioritások és dossziék lesznek napirenden, mint a versenyképesség javítása vagy az európai védelmi ipar támogatása, amelyek a legkevésbé sem tűnnek ellentmondásosnak.
De – ahogy arra Alexander De Croo, az elnökségi stafétabotot magyar kollégájának július 1-jén átadó belga miniszterelnök Orbánhoz intézett intelme is rámutat – az EU-ban komoly kételyek vannak azzal kapcsolatban, hogy Magyarország képes lesz-e a tisztség által megkövetelt tisztességes közvetítő lenni a tagállamok között az előttünk álló fél évben. A korabeli sajtónyilatkozatokra visszatekintve szembetűnő Martonyi János, az elnökségi munkát is felügyelő akkori külügyminiszter magyar soros elnökséget értékelő beszéde, amely éppen azt domborította ki, hogy „a magyar szerepjátszást a tisztességes közvetítés jellemezte”.
Az első magyar elnökség óta rengeteg változás történt mind a magyar, mind az európai térfélen, ami már a kiindulásnál jelentős különbséget mutat. Az egyik lényeges eltérés, hogy Orbán Viktor és a Fidesz 2011-ben – fél évvel kormányra kerülésük után – még a kezdetén volt a meghirdetett illiberális rendszernek; közel másfél évtized után a kiteljesített verziójával fut neki a második soros elnökségnek. Az első időszakra egészen más légkörben került sor, ami akkor is igaz, ha a médiatörvény elfogadása és az alkotmány módosítása már 2011-ben is sötét politikai árnyékot vetett a magyar kormány uniós tisztségére. Annyira, hogy bár a magyar soros elnökség tartalmilag európai és technikai szinten is elismerten elég magas színvonalú volt, az uniós intézményekben és Európa-szerte a magyar miniszterelnök demokrácia- és sajtószabadság-ellenes politikai intézkedései miatt vált emlékezetessé.
Orbán Viktor már frissen kinevezett kormányfőként és elnökségi „elsőáldozóként” határozott jelét adta annak, hogy még egy, az országimázs szempontjából fontos uniós elnökségi megbízatás sem tántorítja el – akárcsak ideiglenesen – az EU által ellentmondásosnak tekintett belpolitikai céljainak elérésétől. A médiatörvény elfogadása miatt a magyar elnökségi fél év politikai értelemben már a kezdete előtt vörös posztóvá vált főleg az Európai Parlament szemében, és ezt a mégoly színvonalas szakértői munka sem volt képes elfeledtetni.
Ehhez kapcsolódóan: Óvatosan kezelik Brüsszelben a kezdődő magyar EU-elnökséget
Más pozícióban vesszük át a stafétát, mint 2011-ben
Azóta sok víz lefolyt a Dunán (a Duna-makroregionális stratégia volt a 2011-es magyar elnökség egyik dédelgetett projektje). 2024 második felében egy brüsszeli és tagállami megfigyelők szerint is erősen elszigetelődött és marginalizálódott magyar kormány veszi át az elnökségi teendőket. Az EU gyakorlatában eddig még nem fordult elő, hogy egy olyan kabinet vegye át az uniós hajó kormányzását, amely ellen a jogállami elvek módszeres megsértése miatt folyik eljárás; részben ebből kifolyólag és a rendkívül nagy korrupciós kockázatok miatt befagyasztották az uniós pénzügyi transzferek jelentős hányadát; és amelyet az Európai Parlament már nem tart demokráciának (amit több állásfoglalás is kimond).
Az előző elnökséghez képest ugyancsak eltérés, hogy mára mind a két oldalon elveszett minden illúzió, hogy a helyzet kedvezően változhat a magyar oldalon, illetve – Orbánék szemszögéből nézve – a „brüsszeli fertőben”, hacsak nem következik be Budapesten vagy Brüsszelben gyökeres fordulat. Közel másfél évtizeddel ezelőtt még senki sem számított arra, ahol most tart a szembenállás.
A két magyar elnökségi periódus között abban a tekintetben is ég és föld a különbség, hogy 2011-ben a magyar fél év az ötéves intézményi ciklus nagyjából közepére, mondhatni a szokványos üzletmenetre esett. Ehhez képest a második magyar soros elnökség átmeneti, sőt – ha egészen pontosak akarunk lenni – cikluszáró lesz. Amiből az is következik, hogy a magyar kormányra az átlagosnál kevesebb jogalkotási munka vár, bár politikai szempontból egyáltalán nem lehet üresnek és jelentéktelennek minősíteni az előttünk álló hat hónapot.
Változott a világ és változtak a kihívások
Merthogy zömükben az EU előtt álló kihívások sem ugyanazok, mint 2011-ben voltak. Már akkor sem volt mentes a világ és azon belül Európa a krízisektől. A nagy globális pénzügyi válság kellős közepén voltunk, aminek egyenes következményeként az EU-nak sorra mentőövet kellett dobnia adósságválságba kerülő tagállamainak: nemcsak a görögöknek, hanem például Írországnak, Spanyolországnak és – éppen a magyar fél év alatt – Portugáliának is. Az arab tavasz kezdete is részben erre az időszakra datálódik; már érezni lehetett a 2015-ös migrációs válság előszelét. Líbiából és a mostanában megint sűrűn emlegetett Csádból magyar kormánygépeken mentettek ki uniós állampolgárokat.
Említésre érdemes még, hogy a fukusimai atomerőmű katasztrófája is a magyar elnökség idejére esett, aminek következtében defenzívába szorultak az áramellátásukat jórészt nukleáris energiából fedező tagállamok az EU-n belül.
Ha lehet, a jelenlegi helyzet még komplikáltabbnak tűnik: a geopolitikai versengés visszatért, Európában újra kitört egy háború, a koronavírus-járvány két évre taccsra vágta a világ- és az európai gazdaságot, és egyre fenyegetőbbé válik a klímaváltozás a természeti katasztrófákon és az instabil időjáráson keresztül. Az EU a permakrízis időszakát éli, és hozzá kell szoknia ahhoz, hogy párhuzamosan több válságot kell kezelnie.
Mindez azt is nyilvánvalóvá tette, hogy ha nem akar teljesen jelentéktelenné válni és a történelem szemétdombjára kerülni, az Európai Uniónak fel kell vennie a kesztyűt, és egyszerre több fronton is olyan reformokat kell végrehajtania, amelyek biztosítják a stratégiai önállóságát, a gazdasági-társadalmi modelljét és a demokratikus berendezkedésen alapuló rendszerének túlélését. A „békebeli”, első magyar soros EU-tanácsi elnökség idején nem állt fenn hasonló vészhelyzet.
Ehhez kapcsolódóan: Elmarad Von der Leyenék júliusi elnökségnyitója Budapesten
Régi-új dossziék Orbán hátizsákjában
Ezzel együtt Budapestnek több olyan dossziéval és problémakörrel is dolga lesz, amelyek több mint 13 évvel ezelőtt is lekötötték az elnökség figyelmét. Az Orbán-kormány sokat tett azért, hogy 2011 júliusában lezárták a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal, és az ország – máig utolsóként – 2013-ban még beslisszolt az EU-ba. A bővítés most újra előtérbe került, de valaminek inkább az elején, mint a végén, ahogy 2011-ben történt. Még mindig nyugat-balkáni szereplőkkel, de egy teljesen új keleti perspektívával. A változó dinamikát mutatja, hogy Ukrajna és Moldova két év alatt szinte a semmiből eljutott a csatlakozási tárgyalások megkezdéséig.
Régi ismerős lehet a magyar elnökség számára a versenyképességi paktum. 2011-ben ugyanis – bár Magyarország kimaradt belőle – az eurózóna tagjai néhány más EU-taggal kiegészülve a magyar fél év alatt fogadták el a versenyképességi paktumot. Másfél évtized után a versenyképesség újra az egyik number one kihívás Európa számára; éppen a magyar elnökségnek kell elfogadtatnia az új paktumról szóló nyilatkozatot.
A 2011-es magyar EU-elnökség legfontosabb dossziéja a hat részből álló gazdasági kormányzási csomag (az úgynevezett six pack) volt, amely – túlnyomórészt az adósságváltásra adott válaszként – a költségvetési szabályokat szigorította tovább, és bevezette a makrogazdaságiegyensúly-hiány kezelését. Az Orbán-kormánynak a hatos csomag tető alá hozása során részben maga ellen kellett dolgoznia, tekintettel a vele szemben a túlzott mértékű államháztartási hiány miatt folyó eljárásra, amelynek tetőpontjaként egy évvel később ideiglenesen felfüggesztettek kohéziós politikai forrásokat is.
Fura visszatérése a múltnak, hogy a július elsején startoló magyar soros EU-elnökség egyik első teendője az lehet, hogy a pénzügyminiszteri tanács júliusban megindítja a hivatalos deficiteljárást Magyarország és hat másik tagállam ellen.
Akad egy olyan dosszié is a magyar elnökségi csomagban, amely már 13 éve is benne volt, és amelyet a kormány akkortájt is egyik fő prioritásának tekintett. A schengeni övezet Bulgáriával és Romániával bővüléséről van szó. A magyar elnökség egyik sikereként könyvelték el 2011-ben, hogy a tanács kimondta: a két ország megfelelően felkészült a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására, így minden feltétel teljesült a belépéshez. A politika azonban közbeszólt. Könnyen előfordulhat, hogy 13 és fél év után egy újabb magyar soros elnökség alatt szűnhet meg a határellenőrzés a szárazföldi és a tengeri határokon (a repülőtereken már március óta nincs) a bolgárokkal és a románokkal szemben.
