Újabb hat embernél igazolták Magyarországon a múlt héten a majomhimlő-fertőzést, velük együtt már hetven ember esetében mutatta ki a betegséget a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A WHO vezetője szerint a járvány megállítható, nem kell vele együtt élni úgy, mint a koronavírussal.
Az újabb magyarországi fertőzöttek 29 és 43 év közötti, fővárosi férfiak, állapotuk kielégítő, kórházi kezelésre nem szorulnak. A területileg illetékes járványügyi hatóság valamennyi betegnél járványügyi vizsgálatot, ennek keretében kontaktkutatást végez.
A betegség általános tünetekkel – lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, hátfájdalommal, fejfájással, fáradtsággal –, illetve a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, majd egy–három nap elteltével bőrkiütések jelennek meg, többnyire először az arcon, majd a tenyéren és a talpon, de előfordulhatnak a szájnyálkahártyán, a nemi szerveken és a végbél környékén is.
Közben globális egészségügyi szakértők arra figyelmeztettek, hogy a majomhimlős esetek száma világszerte meghaladta az ötvenezret, de azt is közölték, hogy Európa és Amerika egyes részein a járvány lelassult.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai 50. 496 regisztrált beteget és tizenhat olyan halálesetet mutatnak, amelyek az állatról emberre terjedő vírus okozta láznak és egyéb tüneteknek tulajdoníthatók.
Megfelelő intézkedésekkel megállítható
A WHO vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz augusztus 31-én nemzetközi „politikai akaratot és elkötelezettséget” sürgetett a vírusos betegség megfékezésére, amely fertőzött emberekkel, állatokkal vagy anyagokkal való szoros érintkezés útján terjed.
Azt mondta, hogy jóllehet a világ együtt élt a Covid–19 betegséggel, „nem kell a majomhimlővel együtt élnünk”.
Az amerikai kontinensen jelent meg a világon regisztrált megbetegedések több mint fele, egyes országokban még mindig nő az esetszám.
De Kanadában és az európai országokban, köztük Németországban és Hollandiában lassulás tapasztalható, mondta Tedrosz.
„Ezek a jelek megerősítik azt, amit a kezdetek óta következetesen képviselünk: megfelelő intézkedésekkel a járványt meg lehet állítani” – mondta Tedrosz egy sajtótájékoztatón.
A majomhimlő már régóta endémiás Afrikában, de a fertőzések számának növekedése másutt arra késztette a WHO-t, hogy július 24-én a legmagasabb szintű riasztást adja ki a betegségre.
A Covid–19 mellett most ez is nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzet.