Aleppó lakói éveken át álltak a bombázások és a harcok középpontjában, amikor Szíria egykor legnagyobb és legkozmopolitább városa a polgárháború leghevesebb harci övezetei közé tartozott. De még ez sem készítette fel őket az e heti földrengés pusztítására és rettenetére.
A természeti katasztrófa sok, ember okozta katasztrófára rétegeződött, megsokszorozta a szenvedést Aleppóban és Szíria más részein.
A harcok nagyrészt véget értek Aleppóban 2016-ban, de a sok megrongálódott és megsemmisült épületből csak néhányat sikerült újjáépíteni. A lakosság mostanában a szíriai gazdaság visszaesésével is küzd, aminek következtében az élelmiszerárak megugrottak, az emberek pedig elszegényedtek.
A rengés sokkja már túl sok volt
Hovig Sehrian azt meséli, hogy a háború legrosszabb aleppói időszakában, 2014-ben a szüleivel együtt elmenekült a frontvonalon fekvő otthonukból a lövöldözés és a mesterlövészek elől. Évekig költöztek egyik környékről a másikra, hogy kikerüljék a harcokat.
„Ez a mindennapi rutin része volt. Amikor hangot hallottunk, elmentünk: tudtuk, kit hívjunk és mit tegyünk” – mondja a 24 éves férfi.
„De a földrengéssel nem tudtunk mit kezdeni. Féltem, hogy meghalunk.”
A hétfő hajnali, 7,8-as erősségű földrengés, amelynek középpontja innét mintegy 112 kilométerre volt Törökországban, álmukban érte az aleppóiakat, akik az utcára menekültek a hideg téli esőben. Több tucat épület dőlt össze a városban, több mint 360 ember vesztette életét, és több százan megsebesültek. A mentőosztagok még három nappal később is ásnak a romok között, halottakat és túlélőket keresve. Dél-Törökországban és Észak-Szíriában több mint 11 ezren haltak meg.
Még azok is félnek hazatérni, akiknek egyelőre áll a házuk. Sokan az iskolákban keresnek menedéket. Egy maronita keresztény kolostor több mint nyolcszáz embert, főként nőket, gyerekeket és időseket fogadott be, zsúfolásig megtöltve az összes helyiséget.
„Mostanáig nem aludtunk otthon. Vannak, akik az autójukban éjszakáznak” – mondja Imad al-Hál, az aleppói keresztény felekezetek főtitkára, aki segített a menedékhelyek szervezésében.
Sokaknak a földrengés újfajta rettenet volt – sokkoló még azután is, amit a háború alatt szenvedtek el.
Ehhez kapcsolódóan: A halottak száma nő, a remény fogy Törökországban és Szíriában
Soha nem tért magához a város
Aleppó számára a háború hosszú és brutális ostrom volt. A lázadók 2012-ben, röviddel a szíriai polgárháború kitörése után foglalták el a város keleti részét. A következő években az oroszok támogatta kormányerők ostromolták a területet, hogy kiűzzék őket.
A szíriai és orosz légicsapások és ágyúzások egész lakótömböket tettek a földdel egyenlővé. Holttesteket találtak a két városrészt elválasztó folyóban. A kormány kezén lévő nyugati oldalon a lakosok az ellenzéki harcosok rendszeres aknavető- és rakétatüzével néztek szembe.
A végső offenzíva több hónapig tartó városi harcokhoz vezetett, és végül 2016 decemberében a kormány győzelmével ért véget. Az ellenzék harcosait és támogatóit evakuálták, a kormány ellenőrzése alá került az egész város. Aktivistacsoportok becslése szerint a harcok négy éve alatt mintegy 31.000 ember vesztette életét, és a keleti szektor szinte teljes lakossága elköltözött.
Aleppó annak a jelképe lett, ahogy Bassár el-Aszad elnöknek sikerült visszaszereznie az ellenzék által birtokolt területek zömét Szíria szívében Oroszország és Irán támogatásával, szörnyű pusztítások árán. Az ellenzék utolsó kis enklávéját tartja még északnyugaton, középpontjában Idlib tartománnyal és Aleppó tartomány egyes részeivel, amelyekben szintén pusztítást okozott a hétfői földrengés.
De Aleppó soha nem tért magához. Minden helyreállítást magánszemélyek végeztek. A város mostani lakossága jóval a 2011 előtti 4,5 milliós lélekszám alatt maradt. A keleti szektor nagy része romokban és üresen áll.
A háború alatt megrongálódott vagy a harcok idején silány minőségben felhúzott épületek rendszeresen összeomlanak. Egy ilyen eset január 22-én 16 ember halálát okozta. Egy másik még szeptemberben 11 embert ölt meg, köztük három gyereket.
Aleppó egykor Szíria ipari központja volt – mondja Armenak Tokmajyan, a Carnegie közel-keleti vendégkutatója, aki a városból származik. Szerinte most gazdaságilag marginalizálódott, híján van az alapvető gáz- és villamosenergia-infrastruktúrának, és lakossága – amely javulást remélt, miután a harcok véget értek – csak azt látta, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak.
A földrengés sokkal rosszabb a háborúnál is
Mostanra megtapasztalták a földrengés fizikai és pszichológiai csapását is – mondta Tokmajyan. „Elgondolkodtatja őket, hogy vajon tényleg rászolgáltak-e erre a sorsra, vagy sem. Szerintem a trauma nagy, és eltart egy ideig, amíg lenyelik ezt az igazán keserű pirulát a háború több mint tíz éve után.”
Az aleppói Rodin Allouch egy szíriai tévéadót tudósított a háborúról.
„Többnyire a frontvonalon voltam, videófelvételeket készítettem, mindenki mást megelőztem a hírversenyben. Soha nem féltem. Rakéták és lövedékek hullottak, meg minden, de ez nem szegte a kedvemet” – emlékezik vissza.
A földrengés más volt. „Nem tudom, pontosan mit tett velünk a földrengés. Úgy éreztük, hogy csatlakozni fogunk Istenhez. Életemben először féltem.”
A háború alatt el kellett hagynia a lakónegyedét a keleti szektorban, és lakást kellett bérelnie a nyugati oldalon. De a rengés megint költözésre kényszerítette. Amikor a házuk rázkódni kezdett, feleségével és négy gyermekével egy közeli kertbe menekültek. Allouch azt mondja, addig nem tér vissza, amíg az épületet át nem vizsgálják és ki nem javítják. Még áll, de sok a repedés rajta. A család inkább a közeli földszinti üzletben marad, amelyet kibérelt.
„Biztonságosabb lent a földszinten, ha reng a föld – mondja, de panaszkodik, hogy nincs tüzelőjük a fűtéshez. – Az élet olyan nyomorúságos.”
Aleppóban sokan mások is többször kényszerültek költözni.
Farouk al-Abdullah a háború alatt elmenekült a várostól délre fekvő tanyájáról. Azóta két feleségével, 11 gyermekével és hetvenéves édesanyjával Dzsenderiszben él, az ellenzék kezén lévő Aleppó tartománybeli városban.
A házuk teljesen összeomlott hétfőn, de az egész család el tudott menekülni.
Azt mondja, hogy a földrengés az összes pusztításával és utóhatásaival – ahogy szemük láttára húzzák ki a mentőalakulatok a holttesteket a romok alól – „sokkal borzalmasabb, mint a háború volt”.
Jóllehet a háború értelmetlen, a benne részt vevők gyakran valamilyen ügyért áldozzák fel magukat, ezzel némi értelmet nyer számukra a halál és a pusztulás.
Az aleppói háború pusztítása „legalább egyfajta bizonyítéka annak, hogy nem győztek le minket könnyen” – mondja Vissam Zarka, az ellenzék egyik aleppói támogatója, aki az ostrom alatt végig ott volt, és most a török fővárosban, Ankarában él.
„De a természeti katasztrófák pusztítása csak fájdalom, semmi más.”
