Ukrajna támogatása és uniós tagsága valóban sok pénzbe kerül, de nem annyiba, mint az alternatíva, és a költségek mellett egyértelmű előnyökkel is jár az EU egésze számára, többek között éppen a védelmi politika és a hadiipar terén.
A magyar miniszterelnök szerint az Európai Uniónak nincs annyi pénze, hogy egyszerre finanszírozza „a háború folytatását”, az ukrán hadsereg és állam fenntartását, az EU felfegyverkezését és Ukrajna uniós csatlakozását. „A háború folytatását valakinek finanszíroznia kell, és az amerikaiak kiszálltak. Ha ezt végigviszik az európaiak, akkor az utolsó fillérünk is rámegy erre a háborúra” – jelentette ki Orbán Viktor a rendkívüli uniós csúcs másnapján, amelyen az EU eddigi ukrajnai stratégiájának folytatásáról (nélküle) és az európai védelmi képességek korábban soha nem látott mértékű fejlesztéséről döntött (vele).
Orbán azt nem árazza be, hogy mivel járna Ukrajna magára hagyása
A kérdés akkor is teljesen indokolt, ha a magyar kormányfő az Oroszország által indított hódító háború kezdete óta Ukrajna ellendrukkerei közé tartozik az EU-ban, és az a megállapítása is kissé elhamarkodottnak tűnik, hogy az Egyesült Államok végleg kiállt Kijev támogatása mögül. Donald Trump ugyanis azonnal visszaállította az ukránoknak néhány nappal korábban felfüggesztett katonai támogatást, miután Zelenszkij elnök ráállt a tűzszüneti alkura.
Ezzel együtt nem csak Orbán gondolja úgy, hogy az Ukrajna, sőt Európa biztonságának megvédéséhez nyújtott amerikai támogatás órái meg vannak számlálva. Ezért a legkézenfekvőbb dolog, amit az EU tehet, hogy eleve számol a lehetőséggel, és alkalmazkodik hozzá, akár azon az áron is, hogy – miként a magyar vezető szeretné – változtat az eddigi stratégián. A jelek szerint azonban éppen a stratégiai megfontolások hajtják Európát abba az irányba, hogy a borsos és növekvő költségek dacára kitartson az orosz agresszió áldozata, Ukrajna mellett, kerül, amibe kerül.
Ha ugyanis az Egyesült Államok Ukrajnának és Európának nyújtott katonai támogatását nem lehet többé készpénznek venni, akkor az áldozat kezének elengedése és – egy békemegállapodás keretében – a Kreml megjutalmazása az eddiginél közvetlenebbül kiteszi Európa biztonságát a jövendőbeli orosz agressziónak. Észak-európai, lengyel és balti stratégák három–tíz év közé becsülik azt az időt, amikor egy korlátozott vagy kiterjedt orosz támadással lehet számolni. Mivel az amerikai katonai védőernyő által biztosított békeosztalékból évtizedeken keresztül hasznot húzó Európa rövid és alighanem középtávon sincs felkészülve egy ilyen támadás elhárítására és elrettentésére, az ukrán védelmi vonal fenntartása – az aki időt nyer, életet nyer logika alapján – létfontosságú lett az EU számára. Azaz Trump beszállása a ringbe nemhogy meggyengítette volna az Európa és Ukrajna biztonsága közötti köteléket; az európai döntéshozók szerint elválaszthatatlanná tette egymástól.
„Európának Ukrajnában fel kell ismernie, hogy az orosz győzelem vagy egy, az ukránokra előnytelen feltételeket kényszerítő, elkapkodott tűzszünet költségei sokkal nagyobbak lennének, mint az Ukrajna sikerének biztosításához szükséges befektetés” – mutatott rá mintegy Orbánnak válaszolva minapi elemzésében Ian Bond, a londoni székhelyű Centre for European Reforms helyettes igazgatója.
A magyar kormány – ahogy Gál Kinga, az európai patrióták EP-frakciójának alelnöke Strasbourgban egy sajtótájékoztatón ki is mondta – nem lát összefüggést a nagy európai védelmi és fegyverkezési terv és az ukránok támogatása között. Orbán ezért úgy véli, hogy a potenciálisan több száz milliárd eurós védelmi képességfejlesztést útra bocsátó fegyverkezési program és Ukrajna további finanszírozása két egymástól teljesen elkülönülő kiadási tétel, holott ez így nem igaz. Az Európai Bizottság által javasolt, százötvenmilliárd euró összegű, közös védelmi célú hitelfelvételből (amihez a garanciát az uniós költségvetés nyújtaná) ugyanis a tagállamok önkéntes alapon az Ukrajnának szánt katonai támogatás egy részét is finanszírozhatnák.
Kijevnek ugyanakkor már rövid távon is megnövelt támogatásra lenne szüksége, hogy – miként az EU26-ok elhatározták – az erő pozíciójából ülhessen tárgyalóasztalhoz. António Costa, az Európai Tanács elnöke a március 6-i rendkívüli csúcs után azt mondta, hogy ehhez a rövid távú támogatáshoz már körülbelül 15 milliárd euró összegyűlt tagállami felajánlásokból. Mivel a pluszforrásokat nem az EU, hanem a kormányok folyósítanák, Magyarország jóváhagyása és részvétele sem lenne feltétlenül szükséges.
A közös európai védelmi fejlesztésekre szánt százötvenmilliárd euró viszont kölcsön, amit valamikor vissza kell fizetni, hasonlóan ahhoz a mintegy hétszázmilliárd eurós hitelhez, amelyből a koronajárványra válaszul elfogadott helyreállítási alap forrásait fedezték, és amelynek a törlesztését elvileg 2028-ban kellene megkezdeni. Egyes EU-források azonban nem lennének meglepve, ha az adósságot továbbgördítenék, így ugyanis évente tíz-tizenötmilliárd euró felszabadulhat az uniós büdzsében, amit más célokra lehetne fordítani. Magyarország a folyamatban lévő jogállamisági (feltételességi) eljárás miatt nem fér hozzá a helyreállítási alap őt illető részéhez (összesen 10,4 milliárd euróhoz, amelynek nagyobb része vissza nem térítendő támogatás). Így az a helyzet állhat elő, hogy miközben az alapból 26 tagállam profitál, 27-en vesznek részt a hitel kamatának törlesztésében.
Miután a stratégia határozza meg a forrásokat, és nem fordítva, az EU-nak – ahogy Orbán is állítja – valóban egyszerre kell biztosítania a pénzt valamennyi cél eléréséhez: a védelmi autonómiához, Ukrajna meccsben tartásához, újjáépítéséhez és majdani uniós csatlakozásához is – ami azért időben elválik a többitől, hiszen még a legoptimistább forgatókönyv szerint sem következhet be 2030 előtt.
A végleges számlát jelenleg senki sem tudja megbecsülni, ám látható, hogy a magyar miniszterelnök – a saját szempontjából érthetően – az egészben csak pluszkiadást lát, és nem veszi figyelembe az esetleges előnyöket.
A Bruegel intézet szerint az EU képes pótolni a kimaradó amerikai támogatást
Arra a kérdésre, hogy képes lesz-e az EU anyagilag beszállni Ukrajna támogatásába az USA helyett, Guntram Wolffnak, a Bruegel nevű – az uniós kormányok, köztük a magyar által finanszírozott – brüsszeli kutatóintézet korábbi igazgatójának az a válasza, hogy minden gond nélkül. A közgazdász szakértő szerint makrogazdasági perspektívából nézve az amerikai katonai segítség (2022 februárja óta 64 milliárd euró) viszonylag könnyen helyettesíthető, az EU-nak GDP-je 0,12 százalékát kellene erre fordítania. A kutató szerint ugyanakkor más kérdés, hogy vajon Európa az amerikai hadiipari komplexumhoz való hozzáférés nélkül képes lenne-e biztosítani a kontinuitást. Az elmúlt napok azt bizonyították, hogy rövid távon biztosan nem, mert Ukrajnának azonnali nehézséget jelentett a fronton az amerikai hírszerzési és felderítési információk átadásának leállítása és a légvédelmi eszközök szállításának megszakítása.
Éppen ezért Európa új, euróban potenciálisan sok száz milliárdos fegyverkezési terve olyan modern védelmi kapacitások megteremtését célozza lényegében a védelmi belső piac létrehozásával, amelyek birtokában az EU a jövőben képes lesz amerikai támogatás nélkül is a potenciális agresszorok, mindenekelőtt Oroszország elrettentésére. Ebben hasznára lehetnek Ukrajna modern hadviselés terén szerzett tapasztalatai, harcedzett fegyveres erői és gyorsan fejlődő hadiipara, amelybe az európai beruházás szakértők szerint költséghatékony módja lehet az uniós fegyverkezési program megvalósításának. „Az EU legnagyobb esélye arra, hogy független katonai elrettentő eszközt hozzon létre Oroszországgal szemben költséges fegyverkezési tervéből, az ukrán hadiipari szektor európai fegyverprogramba való integrálásának maximálása” – állítja Jacob Funk Kirkegaard, a Bruegel intézet kutatója, aki szerint világos, hogy Ukrajna egy méltányos háború utáni forgatókönyvben Európa legnagyobb fegyvergyártója marad.
A kutató több példát is felhoz annak alátámasztására, hogy a háború közben az ukrán hadiipar – részben európai (és amerikai) segítséggel – az egyik legköltséghatékonyabb fegyvergyártóvá vált a világon: Ukrajnában ötszáz dollárra becsülik egy darab FPV drón előállításának költségeit. Ugyanennek az egységára egy öt európai állam által alkotott konzorciumnál 1800 euró, az USA-ban pedig még ennél is több. Az úgynevezett dán modellt követve számos tagállam kétoldalú alapon jelentős összegeket fektetett már az ukrajnai hadiiparba. „Az EU és Ukrajna egymásra van utalva. Ukrajnának túl kell élnie az orosz agressziót, az EU-nak pedig meg kell találnia a fegyverkezés legmegfizethetőbb módját” – húzta alá.
Befektetés az ukrán hadiiparba mint költségkímélő tényező
Ukrajna tehát ebben a képletben nem csupán többletköltségként, hanem költséghatékony megoldásként is szerepel az európai tervekben, ahogy a tagállami védelmi képességek európai keretbe helyezése is elkerülhetetlenül csökkenteni fogja a kiadásokat, és az átfedések megszüntetése révén komoly megtakarítást eredményezhet. Kirkegaard egyenesen arra a következtetésre jut, hogy az EU – amelynek GDP-je több mint tízszerese Oroszországénak – össztermékének körülbelül a tíz százalékából képes lenne Moszkva elrettentését szolgáló arzenált kiépíteni.
A NATO európai tagjainak átlagos védelmi ráfordítása jelenleg alig éri el a GDP két százalékát, egy olyan célt, amelyen az orosz háború miatt túllépett az idő. Az új kiadási cél egyelőre vita tárgyát képezi, de számos elemző a Mark Rutte NATO-főtitkár által javasolt, GDP-arányosan 3,7 százalékos szintet tartja szükségesnek és reálisnak. Ez elsősorban a NATO európai tagjaira ró majd jelentős terheket, különös tekintettel azokra, akik – mint Spanyolország, Olaszország vagy Belgium – már így is nagy államadósságot cipelnek.
Magyarországnak a Bruegel táblázata szerint a 2024-es, GDP-arányosan 2,11 százalékhoz képest közel 1,6 százalékkal kellene feljebb mennie a 3,7 százalékos szint eléréséhez, ami éves szinten 3,1 milliárd euró (körülbelül 1200 milliárd forint) kiadásnövelést tesz szükségessé. A NATO uniós tagjainak együtt a jelenlegi szinthez képest 274 milliárd euróval kellene növelniük a védelmi célú költségvetési kiadásaikat.
Az ukrán EU-tagságra vonatkozó pénzügyi becslések
Miközben a biztonsági aspektus nehezen elválasztható Ukrajna uniós tagságától és ennek pénzügyi vonatkozásaitól, a két kérdés időben elválik egymástól. Ettől eltekintve Ukrajna – amely rendkívül ambiciózusan készül az uniós tagságra – már előbb fejtörést okozhat az EU-nak finanszírozás szempontjából, mint sokan gondolnák. Ursula von der Leyen bizottsági elnök nemrég Kijevben elsőként beszélt az ország 2030-as csatlakozásának lehetőségéről, a litván elnök pedig a legutóbbi EU-csúcs záróközleményébe szerette volna belefoglalni ezt a céldátumot – sikertelenül.
„Az EU bővítési politikája még soha nem volt ennyire egyértelműen geostratégiai befektetés a hosszú távú békébe, kontinensünk stabilitásába, biztonságába és jólétébe. Ne legyen kétségünk efelől: ez Európa saját biztonságáról szól. Nem lesz európai biztonság Ukrajna biztonsága nélkül. A bővítés az új és a régi tagállamok számára egyaránt előnyökkel jár” – fogalmazta meg lapunknak a bizottság válaszát a testület illetékes szóvivője a magyar miniszterelnök finanszírozással kapcsolatos kételyeire.
Brüsszelben arra is felhívják a figyelmet, hogy a bővítés uniós költségvetésre gyakorolt hatása a felveendő tagok számától, a felvétel időzítésétől és a csatlakozási tárgyalások kimenetelétől függ. Mivel ezek ma még nem ismertek, nincs értelme bedobni bármilyen összeget és számot. Ettől függetlenül a közelmúltban már történt néhány kísérlet a bővítés és az ukrán csatlakozás költségeinek megbecslésére.
Darvas Zsolt, a Bruegel intézet vezető kutatója 2024 márciusában, tehát egy évvel ezelőtt publikált elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben a jelenleg érvényes költségvetési kereteket alkalmaznák átmeneti intézkedések bevezetése nélkül, az uniós büdzsé kiterjesztése Ukrajnára éves szinten az EU GDP-jének 0,13 százaléka lenne, ami aligha változtatna a jelenlegi EU-tagállamok nettó kedvezményezett vagy befizetői pozícióin. Eközben – ahogy az a 2004-es bővítés után is történt – ennek a pénznek egy része visszavándorolna a régi tagállamokhoz az Ukrajnában uniós forrásból finanszírozott projektekben részt vevő üzleti vállalkozások révén.
Darvas a jelenlegi büdzsét kiindulási alapnak tekintő becslése szerint Ukrajna 32 milliárd eurót kapna az EU költségvetéséből felzárkózásra, 85 milliárd eurót a közös agrárpolitikai keretből, és hétmilliárd eurót más programokból, miközben tizennégymilliárd euró lenne a befizetése a közös kasszába.
Az ukrán EU-tagság nettó költségei a jelenlegi tagállamok számára 2021 és 2027 között folyó áron 136 milliárd euróra rúgnának, ami az EU GDP-jének 0,13 százaléka. A szerző emlékeztet rá, hogy a Magyarországnak és a többi, 2004-ben és 2007-ben csatlakozó országnak járó nettó kifizetések 2021-ről 2022-re már számottevően csökkentek, az újabb vágások eltörpülnének ehhez képest. A nettó befizetők többségének GDP-je körülbelül 0,1 százalékával kellene többet fizetnie Ukrajna miatt.
A tagállamokat tömörítő EU-tanács titkársága 2023 júliusában tett kísérletet az újabb bővítés költségvetési hatásainak felmérésére kilenc új tagállam csatlakozásával számolva. A Szabad Európa által megszerzett belső feljegyzés szerint „valamennyi tagállamnak többet kell majd befizetnie, és kevesebb pénzre számíthat az uniós költségvetésből, számos jelenleg nettó kedvezményezett tagállamból pedig nettó befizető lesz.”
A szerzők 256,8 milliárd euróra becsülik az EU taglétszámának a jelenlegi 27-ről 36-ra bővítésének költségeit, ami 21 százalékos növekedést jelentene a jelenlegi büdzséhez képest. Az Ukrajnára jutó rész ebből hét évre valamivel több mint 186 milliárd euró lenne úgy, hogy csak az Ukrajnának járó agrárkifizetések 96,5 milliárd eurót érnének el, a kohéziós politikai pénzesboríték pedig 61 milliárd eurót tartalmazna. Ukrajna termelésbe bevonható földterületei a teljes uniós szántóföldi terület 25 százalékát tennék ki.
Erős akarat diadalt arat
Ezek a számok is igazolják azokat a várakozásokat, hogy főleg Ukrajna EU-ba történő integrálása jelentős költségekkel járna. Az EU-nak azonban megvannak a technikái arra, hogyan tompítsa a költségvetési hatásokat például többéves átmeneti időszakok beiktatásával, ahogy az előző bővítések idején is történt. Legalább ennyire valószínű az új realitások ismeretében az, hogy a következő, 2028-tól induló többéves keretköltségvetésben számottevően módosulni fognak a politikai prioritások és a források egyes költségvetési fejezetek közötti megoszlása is. Az EU új korszakot nyit, és ez előreláthatóan a források mértékén és a politikák finanszírozásán is mély nyomot hagy majd.
Végső soron az, hogy az EU-nak – mint a magyar miniszterelnök megkérdőjelezi – lesz-e elegendő forrása a számtalan kihívás egyidejű finanszírozására, elsősorban a gazdasági növekedésen és a politikai akaraton múlik. Az ismert angol mondást magyarra fordítva: „Erős akarat diadalt arat.”
