Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Meghalt Jean-Marie Le Pen volt francia szélsőjobboldali vezető


Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front francia szélsőjobboldali párt egykori vezetője és alapítója Saint-Cloudban, 2016. január 27-én
Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front francia szélsőjobboldali párt egykori vezetője és alapítója Saint-Cloudban, 2016. január 27-én

Kilencvenhat éves korában meghalt Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front párt alapítója – közölték kedden lányához, Marine Le Penhez közel álló források. A populista politikus a munkásosztály bevándorlással és a globalizációval kapcsolatos félelmeit használta ki, és nyíltan euroszkeptikus volt.

Jean-Marie Le Pen egész életében harcolt, akár katonaként a francia gyarmati háborúkban, akár negyvenéves politikai pályafutása alatt a szélsőjobboldali Nemzeti Front párt alapítójaként, akár a lányaival és volt feleségével folytatott, gyakran nyilvános és dühös viszályokban.

2015 augusztusában a Nemzeti Front súlyos vétségek miatt kizárta soraiból, amiért beperelte a lányát, Marine Le Pent. 2002-ben elindult az elnökválasztáson. Az első fordulóban a szavazatok 16,86 százalékát szerezte meg, nem sokkal lemaradva Jacques Chiractól, aki a második fordulóban 82,21 százalékkal nyert Le Pen 17,79 százalékával szemben.

Le Pen erősen nacionalista volt. A nemzetállamok jogköreit bitorló, nemzetek feletti projektnek tekintette az Európai Uniót, azokat a kritikákat hangoztatva, amelyek végül Nagy-Britannia kilépéséhez vezettek.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG