A félelemkeltés helyett új eszközhöz nyúlnak azok a vezetők, akik hatalmukat nem a társadalom érdekeit szolgáló eredmények alapján akarják megtartani – derült ki Szergej Gurijev közgazdász CEU-n tartott előadásán, amelynek témája a populista rezsim működése volt. Orbán Viktor neve többször elhangzott különböző kontextusokban.
Bár a populista politika felemelkedésével a populizmussal foglalkozó cikkeknek, előadásoknak, konferenciáknak is konjunktúrája van, mégsem annyira könnyű definiálni a fogalmat, amelyet egyébként idehaza is szinte mindennap használ valamelyik ellenzéki politikus.
Ehhez (is) adott némi segítséget a CEU bécsi campusán tartott előadásán Szergej Gurijev orosz professzor, a SciencePro rektorhelyettese, a nemrég megjelent (egyébként az előadó ígérete szerint hamarosan magyar fordítást is kapó) Spin Dictators című könyv társszerzője.
Pornó és populizmus
Gurijev szerint abban nincs vita a nyugati demokráciákban, hogy ennek a politikai berendezkedésnek a XXI. században két fő veszéllyel kell szembenéznie: a populista és az autokrata rezsimekkel és politikusokkal. Vagyis a kettőt nem lehet egybemosni, mint sokan hajlamosak megtenni akár idehaza is. Hogy miért, azt előadása későbbi részében részletesen is kifejtette.
Rengeteg biztonsági őr társaságában ment el nyáron Orbán Viktor Donald Trumphoz, erről itt írtunk korábban.
A politikai populizmus fogalmát már többen próbálták definiálni, Gurijev idézte például Jane-Werner Müller, a Princeton Egyetem tanárának ironikus definícióját, miszerint „az a populista, akivel nem értünk egyet”, de, mint mondta, az amerikai legfelsőbb bíróság egykori tagja, Potter Stewart bon mot-ja is nyugodtan alkalmazható, aki a pornográfiával kapcsolatban mondta, hogy „I know it when I see it”, vagyis „ha látom, biztosan felismerem”.
Inkább a politika
A populizmust – főleg annak dél-amerikai változatát – korábban főleg közgazdasági fogalmakkal igyekeztek megfogni, de Gurijev szerint mai változatához a politikatudomány jobb megközelítést kínál. Az eddig megszületett leírásokat szintetizálva ő úgy jellemezte a politikai populizmust, amely ideológiamentes (lehet jobb- és baloldali is, bár inkább az előbbi terjed mostanában), tagadja az erős demokratikus intézmények, a fékek és egyensúlyok rendszerének szükségességét és hatékonyságát, az emberek akaratára hivatkozva cselekszik, és erősen elitellenes.
Az orosz professzor kutatásaira hivatkozva azt mondta: ma a világ GDP-jének 95 százalékát előállító hatvan állam negyedét populista rezsimek irányítják (igaz, ez még azelőtti adat, hogy tavaly év végén Brazíliában megbukott Jair Bolsonaro), Európában pedig 2010–2020 között tízről harmincszázalékosra kúszott fel a populista politikai pártok támogatottsága.
A populista vezetők bukását nehezen fogadják saját híveik, nemcsak Washingtonban, de a brazil fővárosban is megostromolták a törvényhozást.
„Miért most kell ezzel szembenéznünk?” – tette fel a kérdést. A válasz természetesen sokrétű: a 2008-as hitelválság elhúzódó hatásain túl az identitáspolitizálás megerősödése, a közösségi média fejlődése és átalakulása és a migráció (különösen az Egyesült Államokban és Kelet-Európában) egyaránt hozzájárult ehhez.
Gurijev szerint ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy „gazdasági bajok = populizmus”, hiszen az Osztrák Szabadságpárt például kifejezetten konjunkturális gazdasági helyzetben váltott erős muzulmánellenes retorikára – és vált vele nagyon sikeressé.
Migráció, migráció, migráció
Szintén hozzájárult a populizmus erősödéséhez a globalizáció is abban a formában, hogy főleg a szinte semmilyen tudást nem kívánó és a kifejezetten magas képzettséget igénylő munkakörökben teremtett rengeteg álláslehetőséget, miközben a sokáig a demokráciák fundamentumát alkotó képzett fizikai dolgozók közül (őket szokták kék gallérosoknak hívni) sokan veszítették el a munkájukat, kerültek egzisztenciális bizonytalanságba.
A munkanélküliség mértéke és a populista pártok támogatottsága erős együttállást mutat általában – hívta fel rá a figyelmet, hozzátéve, hogy természetesen kivételek mindig akadhatnak (például Magyarország – a szerk.).
A migrációval kapcsolatban megjegyezte még, hogy bár összességében a világ népességéhez képest hosszú ideje stagnál a migránsok aránya (nagyságrendileg három százalék kénytelen elhagyni otthonát minden évben), de a népvándorlás iránya egyre jobban a fejlett demokráciákat célozza.
Szergej Gurijev munkatársaival azt is megfigyelte, hogy a kétezres évek eleje és az első széles sávú (a 3G-nek nevezett) internethálózat megjelenése óta amilyen ütemben vált mind többek által elérhetővé az egyes országokban a technológia, úgy nőtt a populista pártok támogatottsága. A mérsékelt politikai erőké ugyanakkor nem, amit a professzor azzal magyarázott, hogy az ő politikai üzeneteiket sokkal nehezebb egyszerű, a közösségi média számára jól használható, instant tartalmakká átformálni.
Magyarország sokat veszített
A populista rezsimek ugyanakkor – bár sokszor ez a legfontosabb ígéretük – nem teljesítenek jól gazdaságilag: például sem Vlagyimir Putyin, sem Recep Tayyip Erdoğan nem volt képes modernizálni és tartós növekedési pályára állítani országát. Gurijev szerint a magyar GDP-növekedés alapját máig az uniós források képzik, nem a magyar gazdaság belső teljesítménye.
Mint mondta, több modellszámítást is végeztek, amelyekben egy populista vezetésű ország gazdasági teljesítményét egy olyan modellállammal vetették össze, amelyet ugyanolyan gazdasági feltételek mellett nem populista politikusok irányítanak. Ebből azt kapták, hogy a Brexit óta Nagy-Britannia minden évben saját GDP-je egy százalékát veszíti növekedésben, Magyarországon pedig tíz év alatt összesen 15 százalékponttal nőhetett volna erőteljesebben a GDP. Gurijev szerint ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a lengyel Jog és Igazságosság Párt kifejezetten sikeres gazdaságpolitikát folytat.
A professzor szerint ezzel elértünk a populista vezetők paradoxonához is: ahhoz ugyanis, hogy modernizálják országukat (a szándékot még Gurijev sem vonja kétségbe az érintetteknél), mindenekelőtt jó oktatási rendszerre van szükségük a XXI. században. Ez viszont egy idő után kitermelheti a jól képzett, tájékozott emberek kritikus tömegét, akik végül magának a rendszernek a végét okozhatják.
Ki a spin és ki a fear?
Saját könyvére rátérve ezután Gurijev arról beszélt, hogy a régi (ha úgy tetszik, klasszikus) „fear diktátorokból” mára sok esetben „spin diktátorok” lettek. A nehezen lefordítható angol szójátékkal arra utal, hogy a fear diktátorok a nyílt megfélemlítésre (fear), sokszor fizikai erőszakra építették hatalmukat, szemben mai utódaikkal, akik a spinre, vagyis a politikai manipulációra játszanak.
Persze ma is vannak még fear diktátorok, mint például Kim Dzsongun Észak-Koreában vagy Bassár el-Aszad Szíriában, de ma már inkább Recep Tayyip Erdoğan és Vlagyimir Putyin jelzi a világtrendet. Az orosz elnök ugyanakkor arra is jó példa, hogyha egy spin diktatúra válságba kerül, a vezetője visszatérhet a fear kormányzáshoz, és nyílt elnyomásba válthat. Félő, hogy ez történik idén Törökországgal is.
Észak-Koreában mindennél fontosabb az atomprogram.
Gurijev szerint Donald Trump és Silvio Berlusconi egyszerű populista politikusból szívesen lett volna Orbán Viktorhoz hasonló spin diktátor, de ezt az erős demokratikus intézmények nem engedték országukban. Azt ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni az előadó, hogy bár mára Magyarország klasszikus spin rendszerré vált, semmi jele annak, hogy a helyzet tovább romoljon a fear állapot felé.
A kulisszák maradnak
A spin diktátorok ügyelnek rá, hogy megtartsák a demokratikus kulisszákat: nincs teljes állami cenzúra a sajtóban, vannak parlamenti választások. De Gurijev szerint éppen Magyarország jó példa arra, milyen szofisztikált módon lehet mégis torzítani a médiarendszert a hatalom érdekeinek megfelelően: ha kormányhű üzletemberek révén kellően nagy részt vonunk a médiapiacon kontroll alá, a választók széles tömegeihez már szinte csak azok az üzenetek jutnak el, amelyeket szeretnénk, mégsem vádolhatnak azzal, hogy betiltottuk a kormánykritikus sajtót.
Az előadás vége nem volt optimistának nevezhető: Szergej Gurijev szerint ami ma Kínában zajlik, az a „legborzasztóbb, ami történhet”. A nagy technológiai vállalatok ugyanis a mesterséges intelligencia révén a hatalommal lelkesen együttműködve alakítanak ki egy olyan végtelenül érzékeny megfigyelési rendszert, amely által a kommunista párt szó szerint mindent tudhat az ország lakóiról.
Ráadásul mára bizonyossá vált, hogy a közösségi média önszabályozása nagyon rosszul, éppen a felhasználók ellenében működik, ezért külső szabályozókra lenne szükség, de ezek alkalmazása nagyon nehezen megy. Az egyre jobban terjedő identitáspolitika és a cancel culture pedig szintén a populizmus egyik legjobb táptalaját jelenti – tette hozzá az előadó.
További elemző cikkeinket itt találja.
