A szibériai Zabajkalje régió két falujában a helyiek megdöbbenéssel fogadják, hogy a hatóságok katonai tiszteletadással járó temetést rendeztek olyan fiatalembereknek, akikre részeges, erőszakoskodó huligánként emlékeznek.
Amikor Roman Melnyikov 2015-ben elhagyta Daraszunt, a szibériai Zabajkalje régió aprócska faluját, kevesen szomorkodtak amiatt, hogy távozik. Korábban kilenc év börtönre ítélték emberölésért, miután halálra vert egy kávézótulajdonost egy rablás során.
Amikor Melnyikov földi maradványai múlt hónapban katonai koporsóban tértek vissza az ukrajnai háborúból, a lakosság megdöbbenve nézte végig, ahogy katonai tiszteletadással, többek között díszőrséggel temették el, amelyet részben a falu vezetése fizetett.
„Mi történik itt?” – tette fel a kérdést Nyina, egy helyi lakos, aki a lehetséges következmények miatt vezetékneve elhallgatását kérte, a Szabad Európa Siberia.Realities című műsorában.
„Egy fogoly, aki csak azért ment a háborúba, hogy kijusson a börtönből, és hirtelen hős lett? Én és a barátaim is megdöbbentünk. A világ tényleg a feje tetejére állt.”
Melnyikov egyike volt annak a több tízezer orosz elítéltnek, akiket valószínűleg sikeresen toboroztak be ukrajnai harcra a Kremlhez kötődő Jevgenyij Prigozsin üzletember látszólag magáncégként működő Wagner-zsoldoshadseregébe. Prigozsin maga is kilenc évet ült egy szovjet börtönben rablásért.
Daraszun egy csöppnyi falu Oroszország, Mongólia és Kína hosszú határának közelében, a Bajkál-tótól keletre. Hivatalosan mintegy 6500 lakosa van, bár a helyiek szerint sokkal kevesebben élnek itt, amióta bezárták a helyi állami gazdaságot és gyárat.
Jól emlékeznek a „hőstetteire”
„Akik nem mentek el, azok csak isznak és drogoznak, mint Melnyikov – mondta egy helyi nyugdíjas. – Gondolod, hogy józan volt, amikor verekedésbe keveredett?
Moszkva csak körülbelül hatezer halottat ismert el azóta, hogy 2022 februárjában megszállta Ukrajnát, de a tény, hogy olyan helyeken is, mint Daraszun, katonai temetéseket tartanak, azt jelzi, hogy a valós szám sokkal magasabb. Nyugati elemzők Oroszország összes katonai veszteségét közel kétszázezer halottra és sebesültre teszik.
„Az itteniek nagyon jól emlékeznek a »hőstetteire« – mondta egy másik, neve elhallgatását kérő helybéli. – Rabolt, lopott és még arra a lányra is rátámadt, akivel együtt élt, és majdnem megfojtotta. Végül csak azért került börtönbe, mert többszöri visszaeső volt. És ezek után kiengedték? Minek, hogy végre tényleg megfojtsa? Ez a mi igazságszolgáltatásunk.”
Melnyikov temetésére a testvére, Olga Melnyikova kérésére került sor, aki elmondása szerint hősnek tartja bátyját, és aki a Szabad Európának elmondta, hogy Roman február 3-án lelte halálát Ukrajnában.
„Nem sokat kommunikáltunk egymással – mondta a Szabad Európának. – Nem tudtam, hogy beleegyezett abba, hogy harcolni megy a szabadulása érdekében. Nem sok ideje volt hátra a büntetéséből. De szerintem jól tette, hogy vállalkozott erre.”
„Nem tudom, hogy a többiek miért nem értenek egyet” – fejtette ki a Daraszunban élő szomszédairól.
„Azért ment, hogy megvédjen minket. Harcolni egy másik országban, hogy ne támadjanak meg minket. Nem hiszem, hogy Zabajkaljéig eljutottak volna, de Moszkváig talán igen.”
Kezdetben, amikor Melnyikova azt kérte, hogy a temetést a falusi klubban tartsák, a hivatalnokok ellenkeztek.
„A hozzátartozók kérték, hogy adjunk nekik helyet a klubban – közölte a falu vezetője, Valentyina Cseremnyik. – De nekik megvan a saját programjuk, gyerekcsoportok és hasonlók.”
A médián keresztül gyakorolt nyomást a helyi hatóságokra
Cseremnyik ehelyett azt javasolta, hogy a temetést tartsák a szabadban.
„Sok tiszteletre méltó daraszuni lakos temetését rendezték a szabadban különösebb pompa nélkül – mondta. – Nálunk ez normális.”
Melnyikova azonban nem elégedett meg ezzel.
„Amikor a falu vezetője ezt javasolta, elkezdtem írni a közösségi médiában és a sajtónak – emlékezett vissza. – Az egyik televíziós csatorna érdemben reagált. Nagy felháborodást keltettek, ami eljutott a kormányzóig és még feljebb is. Végül nekem adták a klubot az eseményre.”
Daraszuntól tizenkét kilométerre fekszik a szomszédos Makkavejevo falu, amelynek kevesebb mint ötezer lakosa van. Múlt hónap végén két helyi férfi – Dmitrij Filippov és Szergej Szlepuhin egykori elítélt – katonai koporsóját szállították vissza a faluba temetésre.
Filippov nagynénje, Nagyezsda Filippova a nyugat-oroszországi Kurszk régióbeli otthonából érkezett, hogy felügyelje a temetési előkészületeket, és megdöbbent azon, hogy a férfiakat nem úgy kezelik, mint a rendes katonákat, mivel ők a Wagner-zsoldoshadseregben szolgáltak.
„A helyi katonai bizottság és a védelmi minisztérium nem akarta, hogy bármi közük legyen a temetéshez – mondta az asszony a Szabad Európának. – Tudom, hogy Kurszkban a katonai bizottság részben pénzügyileg támogatja a Wagner-harcosok temetését, miért van ez itt másképp?”
Akárcsak Daraszunban, a helyiek Makkavejevóban sincsenek oda a Wagnerben kikötött földijeikért. Filippov többrendbeli rablásért és veszélyes házialkohol-árusításért ült. Szlepuhint legalább hatrendbeli tolvajlásért és kétrendbeli rablásért ítélték el.
„Törölték” a régi bűneiket az ukrajnai harcban elesve
„Kiskorúként tartóztatták le – mondta a Szabad Európának Szlepuhin nővére, Olga Vancsugova. – Rossz társaságba keveredett, azonban később elment harcolni, és azt hiszem, ezzel megváltotta magát.”
Nagyezsda Filippova egyetért.
„Ostoba fiatalként randalíroztak, de a halálukkal mindent megváltottak” – mondta.
A két család lobbizása nyomán a két férfinak katonai temetést tartottak a helyi iskolában a diákok jelenlétében.
„A gyermekeim ebbe az iskolába járnak” – mondta egy helybéli asszony.
„Miféle példa ez, hogy ilyen tiszteletet adunk a nemrég még elítélteknek?”
„Természetesen ellenzem, hogy a gyerekek ezt nézzék, és azt higgyék, hogy ez jó életút – rablás, részegség, börtön, háború.”
„Ezt kifejtettük a falu vezetőjének, aki először teljesen egyetértett velünk” – tette hozzá az asszony.
„De tudják, hogy végül mi történt.”
Tatjána Zsuravljova makkavejevói polgármester nem nyilatkozott részletesen arról, hogy miért gondolta meg magát.
„Úgy döntöttünk, hogy kompromisszumot kötünk a rokonokkal – fejtette ki a Szabad Európának. – Igen, néhány lakos elégedetlen volt. Az ilyen kiadások nem szerepelnek a költségvetésünkben. Igen, a család maga vette meg a sírhelyet, de a zászlókat és minden mást a költségvetésből kellett megvenni.”
A helyiek szerint csak a két férfi rokonai vettek részt az iskolai szertartáson.
„Mindenkinek panaszkodtak, beleértve a helyi katonai komisszárt is – mondta egy helyi asszony. – Hozott nekik díszőrséget és valami tábornokot, aki beszédet mondott. Katonák vitték a koporsókat.”
„Rémálom volt látni, hogy ezeket az elítélteket ilyen tiszteletadással temetik el – tette hozzá. – És nekünk kellett fizetnünk érte. Az iskola javításra szorul, a helyi múzeumunk pedig romokban hever, de nem, nekünk kell fizetnünk a díszőrséges temetéseket azoknak az elítélteknek, akik ahelyett hogy letöltötték volna a büntetésüket, elszöktek a háborúba.”
