Nyolc település Fejér megyében, a visszakapott reményért hálás rajongók, egy Facebookra optimalizált, de offline is kiválóan teljesítő friss politikus: kétnapos riportúton követtük Magyar Péter kampányát.
„Szabad Európa: Mészáros és a többi oligarcha csak vagyonkezelők, ahogy láttuk, amikor ingyen beadták médiatulajdonaikat a KESMA-ba, vagy rendelkeznek is a vagyonnal, nem csak a profitjával?
Magyar Péter: Mindenkinek a fantáziájára bízom. Szerintem is-is.”
Ez volt az egyik kérdés a négyből, amelyet a kétnapos Fejér megyei kampánykörúton, nyolc településre loholva utána, még az elején, Pusztaszabolcson fel tudtam tenni Magyar Péternek. A négyből az elsőt ráadásul úgynevezett kondicionáló kérdésként volt tervezve: Mi az, amit leginkább helyesel és leginkább ellenez Orbán külpolitikájában? – mégiscsak ezzel a területtel foglalkozott évekig Brüsszelben, és többször kifogásolta, hogy miért nem a programjáról kérdezik.
A rohanás és a kampánycsapat időhiánya miatt megelégedtem volna három-négy, ötperces részletekben felvett interjúval is a két nap alatt, de stábja folyamatos ígéretei ellenére a négy kérdésből nem lehetett több.
Egyébként külpolitikai elképzelései kapcsán először a külügy hekkerbotrányát említette („a külügyminiszternek azonnal mennie kéne”), majd megismételte, hogy az uniós politikában vannak dolgok, amelyekben egyetért a kormánnyal, „még ha ez nem is tetszik a baloldali ellenzéknek”. Ő is hisz egy erős nemzetállamokon alapuló erős Európában, „tehát nem egy ilyen föderális Európában, egy ilyen katyvaszban, ami sokaknak álma, de sajnos a jelenlegi Európa erre nem alkalmas”.
Nekünk is van kritikánk az unió felé – mondta –, „csak mi nem belpolitikai célból vitatkozgatnánk vele, hanem érdemi kritikát fogalmaznánk meg. Mert jelenleg Európa lábon lövi magát akár iparpolitikában, akár környezetvédelmi politikában.”
Kitért Orbán állítólagos Putyin-, Erdoğan-, kínaielnök- és Trump-barátságára is. Szerinte a politikában érdekek vannak, „úgyhogy ezt nem kell túlértékelni”. Bár az EU-val sokkal normálisabb viszonyt kellene ápolnunk, „de az nem baj, ha egy ilyen, Kelet és Nyugat között fekvő ország jó kapcsolatokat próbál kialakítani a világ nagyhatalmaival”. Ám az már gond, ha ezeket nem tudjuk átkonvertálni gazdasági előnyökre. „A románok nem verik a mellüket, hogy mekkora szövetségesek Erdoğannal, mégis hatszor annyi gazdasági kapcsolatuk van, mint Magyarországnak. A diplomácia arról szól – amit a miniszterelnök nem szokott alkalmazni vagy szeretni –, hogy elintézünk dolgokat zárt ajtók mögött, és nem verjük cipővel az asztalt, mint anno az ENSZ-ben” – utalt a legendás hruscsovi felszólalásra.
„Nagyon vigyázzon magára, Péter! – egy nagymama”
Egyfelől legértékesebb politikai üzenete, „a politikai eliten kívülről jöttem”, másfelől az érdeklődés fenntartásához szükséges az a kettősség, hogy Magyar egyszerre bagatellizálja szerepét a NER-ben, és egyszerre érzékelteti saját bennfentességét. „Ismerem őket, ismerem a rendszert, a taktikát, a propagandát” – nyilatkozta debreceni gyűlése idején az Euronewsnak, azon kevés médium egyikének, amelynek interjút adott, és nem egy-két kérdésre felelt.
Ebből a rendszerismeretből eddig egy, a volt feleségével folytatott beszélgetését titokban rögzítő hangfelvétel lett, amely szólt is. (Köszönhetően Varga Juditnak, akinek ez a pár óvatlan mondata vélhetően jobban visszavetette esetleges későbbi reaktiválását, mint az elnöki kegyelem ellenjegyzése.) De az örök ellenzéki szavazói remény, az atombomba ledobása rendre elmarad.
Ugyanakkor beszédeiben röpködnek a Tónik, a Danik és az Istvánok: ismerem őket, mint a rossz pénzt – érzékelteti a politikai bulvártól még izgatottabbá váló közönséggel. Sőt még olyan magasságokból is hoz hírt, ahol már tényleg kevesen járhatnak.
Fellépéseinek egyik erőssége, hogy gyorsan reagál a friss történésekre, így hallgatója úgy érzi, nem paneleket kap. Pénteki első állomásán így tett a csütörtöki Blikk-interjúval, amelyben Orbán azt mondta, hogy életében ha két mondatot beszélt Magyarral, aki ezt így reagálta le reggel 9-kor Gárdonyban: „Hát nem emlékszik, miniszterelnök úr, amikor egész éjszaka cigányzenére mulattunk, majd ön egy fél liter vagy egy üveg bor elfogyasztása után beült a kocsiba, és hazavezetett Felcsútra? – Sőt ő akkor le is öntötte Orbán ingét vörösborral – teszi hozzá. – Most itt nem akarom elmondani (ez gyakori fordulata – K. Gy.), hogy mit mondott Lévai Anikó, amikor érdeklődtem az ing márkájáról, hogy vehessek egyet helyette.”
Így, bár mindenki lélegzet-visszafojtva figyelte az orbáni hazugsággyár (és persze a közlekedési szabályokra is fittyet hányó önkény) újabb lelepleződésének fordulatait, sajnos nem tudtuk meg, hogy mit mondott a miniszterelnök felesége. Pedig lehet, hogy a cérnaszálat kihúzva lebomlana az egész NER. Talán azt, hogy: Sebaj, Péter, úgyis le akartam már ugrani a C&A-ba, vagy: Nem baj, jó lesz Hatvanpusztán, szeret molyolni a magaságyásokkal? Esetleg – ami már egy szög is lehetne a NER koporsójában: Ó, ez baj, nagy becsben tartotta ezt az inget. Vlagyimirtől kapta: Kolimán varrták.
Sosem tudjuk meg Anikó asszony válaszát, ahogy azt sem, mi szerepelt abban a jelentésben, amelyet diplomataként még Magyar írt Soros Györgyről. Pedig ha a két nap alatt kaptam volna még pár percet, rákérdeztem volna arra, amit valamelyik későbbi gyűlésén említett, miszerint 2015-ben, a migrációs kampány beindítása előtt ő írta a jelentést a Miniszterelnökségen (-re?) Soros Györgyről. Hogyan lett ebből a Finkelstein-csapat által faragott és az utolsó kocsmában is ismert Soros-terv kifejezés?
„Köszönjük, hogy van remény!”
Polgárdiban öt perccel a meghirdetett kezdés előtt 100-150 ember gyülekezik. Később látszik, hogy a mag több helyszínre is követi, általában elöl állnak, ők kapják meg jóval a kezdés előtt a zászlókat (amit aztán a végén visszaadnak a teherautóra, miközben Magyar a tömegben a rajongóival szelfizik). Késő délután Dunaújvárosban egyiküket megszólítom azzal, hogy láttam már korábban, el is mondja, hogy a megyéből valók. A párt megyei szervezői mozgathatják őket a helyszínek között.
A kokárdákat már maguk hozzák az emberek. A nagyon profin összerakott összhatásnak fontos része a nyelvpolitikai tér visszafoglalása, ahogy Magyar visszaveszi a Fidesztől a magyar és a hazafi szót. Orbánhoz hasonlóan rengetegszer beszél „mi, magyarokról”, a „magyar emberről”, aki ilyen meg olyan (türelmes, vendégszerető, de néha betelik nála a pohár, „átlát a szitán”). Fő szlogenje előtt kicsit mindig le is lassítja a beszédét, hogy lehessen vele együtt mondani: „Lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük az országot.” Ha nem is túl hangosan, de utána is mondják páran, és első látásra nem is csak az adott megyében őt kísérő szimpatizánsok, aktivisták. Majdnem háromszázezer követője van a Facebookon.
Saját és felkészítői profizmusát mutatják ezek az interaktivitást provokáló (de nem a „kezeket akarok látni” görcsösségű) fix elemek. Ilyen a gyűlés végén a Tavaszi szél vizet áraszt eléneklése, a „fogjuk meg egymás kezét, és mutassuk meg nekik, hogy…” show-elem és a szintén belassítva és tagoltan felmondott Petőfi-sorok: „Habár fölűl a gálya, / S alúl a víznek árja, / Azért a víz az úr!”
Jobboldaliságát nem hangoztatja, de millenniumi emlékműnél fotózkodik, csuklóján jól láthatóan fakereszt lóg (egy úgynevezett olvasón, tehát mint aki rendszeresen és számolva mondja el egymás után többször a katolikus alapimákat; régebben ilyet öregeknél lehetett látni, ma már inkább csak szerzeteseknél és apácáknál). De a keleti kultúrák metakommunikációjából is merít: össze-, néha szívére tett kezekkel köszön meg és el, enyhe meghajlással. Az összhangot öltözködése szolid NER-stílusa kerekíti ki: szűk, de nem gombpattanásig szűk fehér ing, fehér edzőcipő és csőnadrág, de nem a kínos rövidségű.
Tizennégy megye, száznegyven település: egy nap nem lehet hét különböző beszédet tartani, úgyhogy Magyar is mindenütt ugyanazokat a motívumokat használja, de kötetlenül és nem ugyanabban a sorrendben. Állandó blokk az adott település nevezetességeinek és NER alatti sérelmeinek sorolása. Elkerülőutak, kórházak, helyben ismert meg nem valósult ígéretek és a „helyi Döbrögik” neve és gaztettei sorakoznak minden beszéd elején. Ehhez a blokkhoz néha dühös közbekiabálásokkal csatlakoznak a helyiek.
Nagyon érzi a közönséget, néha hosszabb ideig szelfiznek vele a beszéd után, gyors panaszkodást, bemutatkozást vagy bátorítást tartanak, mint ameddig a beszéd tartott – pedig azt sem csapja össze. A tizenkilenc megyében ezreknek kerülhet a Facebook-falára, óvatosabbaknál csak a telefonjára – barátoknak mutogatni – a Magyar Péterrel közös fotó.
Amikor elindulok Polgárdiban a kocsihoz, már újból megállt az idő a városkában. Madárcsicsergés, a presszó teraszán telefonját nyomogató magányos csapos, az utcán egy lélek sincs, nagy ritkán egy-egy autó. A4-es plakáton a május 25-i program: gyereknap és a „Polgárdi legjobb gulyása címért 30 csapat versenyez”.
Itt járt, s hogy itt járt, a Facebook tudja csupán.
Mert Facebookra van optimalizálva az egész kampánykörút, ez a – mind fizikailag, mind produktumait tekintve – elképesztő teljesítmény, amit az ellenzék új sztárja mutat egy hónapja, miközben offline találkozóiról is mindenki úgy megy haza, hogy kapott valamit. Reményt – mondják.
„Kétéves kislányom, Miléna, végig tapsolt!”
A pusztaszabolcsi boltos kimenne megnézni, mert bizony rendszerváltás kéne az országban. Ő 2010 óta érvénytelenül szavazott („mert szavazni kötelező”), akkor a Fideszre. Mit tud Magyar? Talán hogy fideszes volt – feleli bizonytalanul. És az ellenzék is a rendszer része.
Magyar itt Deutsch Tamás zárt körű, a katolikus plébánián nemrég tartott kampánytalálkozójával hozza be a lokalitást. „Volt piarista diákként üzenem a plébános úrnak, hogy nem szerencsés, ha a plébánia pártrendezvénynek ad helyet.”
Ercsiben Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár
kerül elő a beszédben: „Van errefelé egy-két projektje, most nem akarom itt kifejteni”, és a többi, mindenütt használt motívum, amelyek nagyon hatásosan vannak összerakva és előadva. Ezek: a Nagy Márton-i, „magyar embert küldünk az űrbe” ígéretre a „javaslom, hogy mielőtt elkezdjük ácsolni Felcsúton a kilövőt, kezdjünk kicsiben: érjük utol Romániát, legyen fertőtlenítő a kórházakban és szappan az iskolákban”; a kétszer akkora uniós támogatás jött Magyarországra, mint a Németországot újraindító Marshall-segély motívuma; a fideszes trollok, akik itt is vannak, és fotóznak, ezért mosolyogjunk (vajon a fideszes troll is gyanúsan jegyzetel; és egyáltalán, hogyan öltözik?); a politika lehet szép és nemes, mert most mindenki undorodik tőle, „hiszen ki akar Deutsch Tamással a mocsárban küzdeni?” (hozzátéve: „arról meséljen Deutsch, hogy a testvérének milyen vállalkozásai vannak!”); oszlassuk föl az Orbán–Tiborcz–Mészáros részvénytársaságot, és az „innen is viszünk földet” szövegrész, amiből június 9-én „elültetjük majd az ország fáját, s mire árnyékot ad, egy másik országban fogunk élni”.
„Akarsz vele fotózkodni?” – kérdezi egy asszony a párját.
Dunaújvárosban már tömeg van, és szabályos bevonulás. Percekig tart, mire elér a kisteherhez, veregetik a vállát, ölelgetik.
Itt felszólal az idevalósi Nagy Ervin is (Csucsu, ahogy egykori utcájában ma is hívják, „köszönöm, Dunaújváros, hogy embernek neveltetek”).
Magyar a Dunaújvárosnak szóló, 2017-es Orbán-ígéretek hosszú sorolásával kezd, megkérve a tömeget, hogy igennel vagy nemmel feleljenek, hogy megvalósult-e. (’19-ben ellenzéki vezetésű lett a város, persze hogy nem.) Van még interakció: választhatunk a gyurcsányi-orbáni múlt és a Tisza párti jövő, Deutsch és Tarr Zoltán, az EU és a Türk Tanács között.
Soha nem voltunk még politikai gyűlésen – mondja kérdésemre egy idős asszony és a lánya. És most miért? Változást akarunk.
„Szebb jövőt!”
Hitet ad, és reményt – mondja mindenki. Magyar kiválóan vegyíti minden beszédében a vádat a változás ígéretével. Sorolja a rendszer romlottságának ismérveit, majd vált a van remény sulykolására, ami tankönyvi kombója a politikai üzenet megformálásának.
A remény egyben mozgósít is, rájátszik a sokan vagyunk, akik mind ezt gondoljuk benyomására („másfél millió szavazónk van már, és több életkori és társadalmi csoportban elsők vagyunk”, „tíz-húsz embert meg lehet félemlíteni, de százezreket már nem”, „a tavaszt, a változást és a Tiszát nem lehet megállítani”).
Nem ő az első, aki azzal kampányol, hogy a kormányt és ellenzéket is le kell váltani („tizennégy év alatt egy köztévés vitát nem tudtak összehozni”), de mivel csak tisztán listás szavazásokon indul (a fővárosi listaállításhoz szükséges négy budapesti kerületi polgármesterjelöltje kivételével), ezért nem szenvedi meg azt, ami Márki-Zay Pétert, a Momentumot és nemrég egy kicsit még a Kutyapártot is megfogta: az egyezkedést a sikertelen ellenzék többi pártjával.
És megszületett az első igazi hazai ellenzéki populista politikus. A politológusok által leírt legtöbb ismertetőjel kipipálható. Mi vagyunk a nép, vagy legalábbis annak leghitelesebb képviselői; minden csoporttal, tanárokkal, vasutasokkal, nyugdíjasokkal társadalmi szerződést fognak kötni, és az alapján kormányozni; az egész elit kompromittálódott, de itt jönnek a tiszták; „kormányzásunk első napján az Alaptörvénybe foglaljuk, hogy két ciklusnál tovább senki ne lehessen miniszterelnök”. A populista playbookból szinte csak a mentelmi jog megvonása hiányzik, persze azt a Mi Hazánk már stoppolta.
Egy 2023 végi nemzetközi Ipsos-kutatás a populizmus népszerűségét vizsgálta. Kiderült, hogy az ország helyzetének javítását a magyarok 52 százaléka szerint a bevándorlás leállítása jelentené, és 81 százalékuk szerint fontos lenne, hogy a munkaadók előnyben részesítsék a magyar munkavállalókat a bevándorlókkal szemben.
Vendégmunkásozásban Magyar talán túl is tesz a DK-n, de a Fidesz migránskampányának legvadabb tételmondataitól messze van. De azért még a tudósító is beleborzongott, hogy mi lenne, ha lenne egy debreceni lánya: „Negyvenezer távol-keleti vendégmunkást, férfi vendégmunkást visznek Orbánék a kétszázezres városba” – hallotta többször a két napban.
A nyugat-európai országok már belezuhantak a vendégmunkások behozatalának örvényébe, ami olyan, mint egy drog – hangsúlyozza Magyar. Ha elkezdik, egyre több magyar fiatal fog külföldre menni (mert ki akar negyvenezer vendégmunkással élni), emiatt mind több vendégmunkás kell majd. Ők hazaváró programot indítanak; azt nem tudjuk meg, milyet. Erős mondatok jönnek tőle a külföldön születő magyar gyerekek tízezreiről – „van máltai unokám, szeretném, ha hazajönne” – hallom, ahogy a gyűlés után mondja neki valaki.
Ugyanakkor még csak sejtetve, összekacsintva sem cigányozik, sőt érezhetően megfogta a találkozás az ózdi, hétesi cigánytelepen a másik Magyarországgal. Több városban is lelkesülten beszélt Bódis Krisztáék több évtizedes hétesi civil oktatási munkájáról (néha még leendő lehetséges oktatási – néha szociális – miniszterként is szerepelteti), és szinte egy baloldali aktivistához vagy egy liberálishoz illő hevülettel beszélt csütörtök este Székesfehérváron: „Minden gyereknek joga van az emberi méltósághoz és a minőségi oktatáshoz.”
Mondjuk nem feszíti a végletekig az igazságos társadalom húrját: az a szó, hogy cigány vagy roma, nem hangzik el egyszer sem Hétes és a gyerekjogok kapcsán. Persze az, hogy szegregátum, sokaknál azért azonosítja a jogsértetteket.
Nem hagyja, hogy hívei lendületüket veszítsék a faktuális ingoványban: néha elég lazán kezeli a tényeket, és persze nem hiányozhat az egyszerű, könnyen befogadható megoldások felsorolása sem. Kormányzásuk első napján nem csak belépnek az Európai Ügyészségbe, hanem megkérik „Tónit”, hogy távozzon a Karmelitából. Máskor: „kidobjuk”, ami egy kormányváltáskor kissé indokolatlan keménykedésnek tűnik. Helyére az oktatási vagy szociális minisztérium kerül.
A sarkalatos törvények sem lehetnek gátjai az ország visszavételének. „Az első nap megkérjük Polt Pétert, hogy távozzon a székéből, ahol legfőbb ügyészt játszva bohóckodik, ha nem megy, majd segítünk.”
Tiborcz Istvánra vagyonosodási vizsgálat vár, és ha nem tud minden fillérrel elszámolni, hogyan lett 36 évesen a százmilliárdosok klubjának tagja, akkor bizony „kap majd egy levelet a NAV-tól, hogy 15 napon belül fizessen be négy-ötszázmilliárd adótartozást és a kamatokat”.
Fényesednek a szemek, ökölbe szorulnak a kezek a közönségben, az igazságnak győznie kell. Azért hozzáteszi: „Mindent nem tudunk visszaszerezni, de valamennyit igen.”
„Szabad Európa: Sokat beszél a korrupcióról, de a magyarok a Kádár-kor óta valahogy megtanultak együtt élni vele, nem mozdítja meg őket.
Magyar Péter: Önmagában nem is a korrupció mozdítja meg. A korrupció fogalma is devalválódott, mert vannak politikusok, akik éjjel-nappal erről beszélnek. Én próbálom lefordítani az embereknek úgy, hogy negyvenezermilliárd forint jött ide az EU-tól, és összekötjük a kettőt: azért nincs pénz vécépapírra a kórházban, vagy nincs elég orvos és ápoló, mert ezek a pénzek eltűnnek. Szerintem ez rezonál az embereknek.
Mindig kérdezik, hogy lehet több orvost, normális kórházat és oktatásügyet ígérni; miből. Én azért látom, hogy a magántőkealapok mennyi pénzt kapnak suttyomban, és százmilliárdok mennek a presztízsberuházásokra meg magáncélra is. Ha ezeket leállítja az ember, vagy kordában tudja tartani – mert nyilván kellenek ilyen beruházások is –, akkor azért van pénz a magyar költségvetésben.
Szabad Európa: Mi történik a rendszerben, amikor bíróság elé kerül Mengyi, Simonka vagy Boldog István?
Magyar Péter: Vannak olyan ügyek, mint Völner Pálnál is, amikor az ügyészségen hiba kerül a rendszerbe. Egy kis ügyész elkezd nyomozni, egy olyan papírt iktat, mielőtt meglátnák a főnökei, amit utána már nem lehet kiszedni a rendszerből, és az elektronikus iktatás miatt nem lehet leállítani a nyomozást.
Szabad Európa: Nem az volt, hogy nem adtak vissza, vagy kevesebbet, mint kellett volna?
Magyar Péter: Azt nem tudom, de érdekesebb kérdés szerintem, hogy nagyon súlyos bűncselekmények miatt folynak az eljárások öt-tíz éves büntetési teherrel, de egyikük sincs előzetes letartóztatásban. Egy volt igazságügyminiszter-helyettest, akit nyolc-tíz éves börtönnel fenyeget egy eljárás, és ismer mindenkit – az ügyészeket, az ügyvédeket, a bírókat, a végrehajtókat, a tanúkat –, nem helyeznek előzetesbe. A büntetőeljárás három-négy vagylagos feltételt határoz meg, hogy mikor kell valakit előzetesbe tenni. Ezekből nagyjából mindegyik fennáll, a legfőbb ügyész mégsem tartja szükségesnek egyik esetben sem.”
Magyarnak vannak értelmezhető, operacionalizálható programpontjai is. Sorolja a kompetenciaalapú oktatás előnyeit a konzervatívoknak kedves, tananyag- és nevelésalapú megközelítéssel szemben, és szegényellenességben sem akar volt pártjával versenyezni. Hende Csaba válasza a tizenkétezres családi pótlék emelésének tizenöt éves elmaradására („aki nem dolgozik, az ne is egyék”) sok füttyöt kapott Fejér megyében.
Korábbi, oroszpártiként is értelmezhető kijelentéseit mintha feladta volna. Egy lengyel lapnak adott interjújában beszélt az évtizedes magyarországi agymosásról, ami miatt megfeszítenék, ha elkezdené Putyint kritizálni, és ebben a két napban többször is ostorozza a külügy orosz hekkerbotrányát, dácsázik, putyinozik, lavrovozik. Mintha már nem a Fidesz-szavazókat célozná, hanem az ellenzék vezető pártja szeretne lenni. Ami egyébként már meg is valósult szerinte.
„Nem félek!”
A péntek délutáni felcsúti kisvasutazás tökéletes médiaesemény, a kampánystratégák és szervezők dicsősége. A hős az oroszlánbarlangban rángatja az oroszlán bajszát, A tanúból vett idézet és Bástya elvtárs fotója biztosítja az obligát vizualitást, hozzá a rendszer egyik emblémája, a közpénzből zakatoló kisvasút, amelyet kibéreltek, hogy megutaztassák az újságírókat: médiaevent vagy médiahack, lehet választani. A sajtó tette is, amit elvártak tőle: ment és tudósított arról, amit a politikus akart.
Mindenesetre a Szabad Európa riportere, amint látta, ahogy körülbelül ötven újságíró felzsúfolódik a kameráival az egyik kicsi (de hangulatos, a közepén vaskályha is van!) vasúti kocsiba, hogy aztán próbáljon fejeken átnyúlva feltenni a politikusnak egy erős kérdést (egyik laptársunk riportere az ablakon kihajolva kérdezett a másik ablakon kihajoló Magyartól), inkább odaadta a jegyét egy, a szerencséjétől elkerekedett szemű rajongónak (ők csak ott tudták meg, hogy az összes jegyet megvette a kampánystáb, hogy jórészt újságírókat utaztasson), és visszaballagott a kocsijához.
Harmadszor is el a gyűlés helyszínén, a Pancho Aréna edzőpályáin a kerítés túloldalán álldogáló két biztonsági őr mellett, akik rezignáltan hallgathatták a kenyéradó gazdájuk, Mészáros Lőrinc bűneit soroló beszédet az ellopott közpénzből (tao!) fizetett, vélhetően 250 ezres fizetésükért.
A minden porcikájában furcsa faluban egyébként meglepően kicsi volt a rendőri készültség, pedig a miniszterelnök háza előtt mozgott fel-alá az – azért nem olyan nagy – tömeg.
„S amíg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten!”
Sajnos a kampánykörúton az a kérdés is bennem maradt, hogy mi lesz a rajongókkal – ha nem is június 10-én, mert akkor vélhetően örülnek majd –, hanem mondjuk szeptember 10-én, amikor tudatosul bennük, hogy a NER nem remegett bele a Tisza áradásába, az ellenzék viszont igen.
Kitart-e majd a forradalmi lendület, amikor Magyar a Fővárosi Közgyűlésben megtartja első gyújtó hangú beszédét egy ügyrendi kérdésben? És melyik oldal mellett szavaznak majd a tiszás képviselők? Ügyek mentén – mondta föl Magyar is egy nyilatkozatában a középen állók szokásos válaszát, amilyenből lesz még három frakció a közgyűlésben (Vitézy/LMP, Kutyapárt és Momentum), és amit nehéz ráhúzni a helyzetre, amikor a fővárosi cégek felügyelőbizottsági helyeit osztják majd, vagy még inkább a legfontosabb fővárosi rendelet, az éves költségvetés megszavazásánál.
És hogy lehet úgy a vízen járni, hogy az ember közben a fővárosi szociális rendelet módosításáról szavaz? (Vélhetően úgy, hogy nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe, és megmarad világítótoronynak.)
Hogy Orbán Viktor éppen ellenzéket cserél-e, és engedi ki a gőzt a kormányzása miatt beálló válság miatt a ’22 utáni apátiából újra indulatossá váló tömegből, és tereli neki megfelelő irányba, vagy mégis a potenciális legyőzőjét láthatjuk Magyarban, arról többet tudunk majd, amikor kiderül, hogy csökkent-e egyáltalán, és mennyivel a Fidesz EP-mandátumainak száma, vagy csak az ellenzéki porció osztódott újra.
Egyelőre inkább a megkopott, megfáradt és jórészt hiteltelenné vált régi ellenzék helyett egy új csillag gyűjti be a protestszavazatokat. Ráadásul olyan, aki egyszer már magát Orbánt is leöntötte vörösborral, és akit a Fidesz-támadások – amellett, hogy óvják a szavazóbázist – a leghitelesebb ellenzékiként jelenítenek meg sok ellenzéki szavazó szemében. A Fidesz korábban is erősítette egy-egy elhullani látszó ellenfelét úgy, hogy intenzív támadásával megemelte.
Érdeke-e a Fidesznek, hogy segítse az ellenzéki pártok leváltását a szavazóik által (mi lesz úgy a Gyurcsány-démonnal?), vagy csak tudomásul veszi, és kihasználja, amennyire lehet? Ahogy fideszes forrásaink szerint Vitézy Dávidot sem a Fidesz indította, csak meglátta benne a lehetőséget.
A Szabad Európa tudósítója ezért nem azt kérdezgette a résztvevőktől, hogy ki melyik településről jött, hanem hogy ki hogyan szavazott korábban.
Többen DK-szimpatizánsok voltak. „Klárát és őt össze kéne boronálni valahogy” – mondta egyikük elábrándozva. Mitől jobb Magyar Dobrevnél? – kérdeztem, és akkor már nem hagyott kétséget afelől, hogy a DK nála veszíteni fog egy szavazatot: „Hitelesebb, jobban látja a dolgokat.”
Volt, aki ’22-ben M.-Z. P.-re szavazott, más a Mi Hazánkra: „A Covid-oltás miatt, de már szégyellem.” Anya és lánya azt mondta, hogy „az elit ellen szavaztunk, és a Fidesz és a DK ellen korábban a Jobbik volt a legjobb választás”. Beszéltünk olyan világforradalmár idősebb hölggyel, aki még Tureggel zárta le a Lánchidat, de bevitték a Kossuth térről Gyurcsány alatt, és sátorozott a Karmelita előtt is. „Felrángatta a fotelből az embereket” – mondta Magyarról. Társa azért elárulta: kicsi félelem van benne, nem küldték-e Magyart, de aztán mindjárt meg is győzte magát arról, hogy nem.
Sehol egy hitehagyott fideszes.
Bár Magyar többször említette beszédeiben, hogy a nagygyűlések után gyakran megy oda hozzá valaki, és adja át a Fidesz-tagkönyvét, nekem nem sikerült ilyen pillanatot elkapnom. Persze lehet, hogy Orbán megyéjében hűségesebbek a fideszesek.
A riportút során nem látszott, hogy a Tisza valóban hozna el érdemben szavazókat a Fidesztől (volt már olyan kutatás, amely, ha nem is túl nagy arányban, de talált ilyeneket), netán otthon tudja tartani őket. Az biztos, hogy Magyar egyik kedves – bár a Fideszre használt – fordulatával élve az ellenzék küzd, mint malac a jégen, mert mind több szavazójuk mondja – már Magyartól várva a csodát –, hogy történjen valami.
A cikk közcímei a kampány vendégkönyvéből származnak. Ezt a beszéd végén viszi körbe a közönségben egy stábtag, hogy aki akar, írjon bele.
