Az Ökotárs Alapítvány igazgatója szerint a kormányzati kommunikációban léteznek jó és rossz civilek. Ha egy ételt osztó jótékonysági egyesület elkezdi kapargatni, miért állnak annyian sorba az ingyenebédért, és mi lehet a szegénység oka, azonnal átkerül a rossz szervezet dobozba.
2014 szeptemberében rendőrök vezették ki ebből az épületből. Milyen tanácsot adna tíz évvel ezelőtti önmagának, mennyire menne ki másképp azon az ajtón?
A mai tudásunkat figyelembe véve sem csinálnék másképp semmit. Nem volt más lehetőségünk, meg kellett őriznünk a hitelességünket és az integritásunkat. Fel nem merült, hogy bármilyen szinten behódoljunk a kormányzati akaratnak, ahogy az sem, hogy elálljuk a civilek támogatásától, és ne ugyanúgy folytassuk a munkát, mint korábban, mintha mi sem történt volna.
Az elmúlt évtizedben elég sok intézkedést hoztak a civilek ellenében. Nem bátortalanította el ez a tíz év?
A tanulság épp az, hogy nem kell megijedni. A 2014-ben ellenünk indított propaganda-hadjárat akkor még valóban előzmény és példa nélküli volt, ezért mindenkit sokkoltak az események, minket is. De azóta rájöttünk, hogy nem kell félni, hiszen még mindig itt vagyunk. Amúgy akkor, azon a tíz évvel ezelőtti szeptemberi napon a rendőrök nem azért vittek el, hogy előállítsanak. Mivel a házkutatás során dokumentumokat és számítástechnikai eszközöket foglaltak le, én meg otthon hagytam a laptopomat, el kellett mennem érte, ők meg hazakísértek. Voltak ennél sokkal ijesztőbb momentumok: mivel nem, illetve csak részben működtünk együtt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatallal, felfüggesztették az adószámunkat, ami az alapítvány létét veszélyeztette. Szóval nem is elsősorban a személyes biztonságunk miatt féltünk, sokkal inkább azért, hogy minden, amit sok év munkájával felépítettünk a civilekért, egyszer csak semmivé lesz.
Ez a félelem egyéni szinten mennyire tapasztalható? Sokan – akár egzisztenciális megfontolásból – nem igazán mernek megszólalni, nyilatkozni vagy kiállni magukért.
Ez valóban sokaknál így van. Nekünk az volt a szerencsénk, hogy 2014-ben a norvégok és a támogatóink egyetlen pillanatra sem kérdőjelezték meg, hogy amit csinálunk, az szabályos, szerződésszerű és hasznos. Mindez biztos hátteret adott, a bizalom azóta is töretlen. Ez olyan hátországot biztosított, amire építeni tudtunk, így sok tekintetben ellensúlyozta a félelmet.
A tízéves évfordulóra szervezett megemlékezésen úgy fogalmazott: „A civil kurázsit nem lehet eltörölni (…) Pontosan tíz éve, 2014. szeptember 8-án, amikor délután rendőrök gyűrűjében kijöttem ebből az épületből (…) ugyanilyen tömeg fogadott: vakuk villogtak, tüntetők skandáltak. Szürreális volt, na.”
Tényleg teljesen szürreális volt.
Mennyire maradtak aktívak az emberek azóta a tüntetéseken és a tiltakozásokon?
Bizonyos szempontból hozzászoktunk a támadásokhoz. Persze a házkutatás annyira látványos volt, aminek azóta sincs párja. De azért voltak hasonló akciók például Iványi Gáboréknál, ott is voltak különböző méretű megmozdulások. Szóval az emberek aktívak maradtak. De tegyük hozzá: jóval feljebb került az ingerküszöbünk. 2014-hez képest nagy különbség, hogy a hazug cikkek és lejárató propagandaszövegek miatt, amik akkor sokkoltak, ma már a szemöldökömet sem emelem fel. Ehhez hozzá lehet szokni, és sajnos kell is. Az ember csak akkor tud dolgozni, ha nincsenek álmatlan éjszakái ezért.
A megemlékezésen azt is mondta: „Ami 2014–15-ben történt, csak az első jele volt annak, hogy mire számíthatnak a civilek itt, Magyarországon. Azóta az újabb és újabb hazug propagandakampányokhoz, a forrásmegvonáshoz és zaklatásokhoz felzárkózott a jogalkotás is: jött 2017-ben a külföldön támogatott szervezetekről szóló törvény, aztán 2018-ban a Stop, Soros! (melyek jól el is buktak az EU bíróságán), 2021-ben a homofób propagandatörvény, mostanra meg már szuverenitásvédelmi hivatalunk is van.”
Az biztos, hogy a helyzet nem lesz jobb. Nem akarok vészmadárkodni, de ha bizonyos szempontból az orosz mintát követik a magyarországi folyamatok, akkor nem sok jóra számíthatunk.
Az orosz mintát követi a kormány?
Igen, ez nyilvánvaló. A külföldi támogatásokat elfogadó szervezetek megbélyegzésére vonatkozó törvény először Oroszországban született 2012-ben. Az egész homofób propaganda is jóval régebben elkezdődött ott. Ha nem is mindenben az ottani irányok kerülnek itt elő, de a folyamat egyértelmű. Nagyon remélem, nem fogunk odáig eljutni, ahol ők tartanak.
Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője Címlap című podcastunkban azt mondta: a cél világos. Bizonyos szervezetek – CEU, Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány – belefáradtak az állandó zaklatásba, ezért inkább elhagyták Magyarországot.
Igen, pontosan így van. A folyamat halad a maga útján, a trend nyilvánvaló. A terv eddig részben sikerült. Bizonyos értelemben ugyanis kettészakadt a civil szektor. A célkeresztben és reflektorfényben lévő, leginkább pesti székhelyű nagy országos szervezetek – TASZ, Helsinki – akár megerősödve is kijöhetnek az egészből. A 2014-es események ugyanis sokakat ráébresztettek arra, hogy civilként sokkal több figyelmet kell fordítani az emberrel való közvetlen kommunikációra, magunk megismertetésére és a bázisépítésre. Ezért bele is vágtak, vannak hozzá nemzetközi kapcsolataik és forrásaik, sokkal biztosabb alapokon állnak. Ezzel szemben a kisebb, közepes városokban működő szervezetek sokkal jobban megérezték ezt a tíz évet, annak ellenére, hogy nem voltak közvetlenül a célkeresztben.
Miért?
Mert a függőségi viszonyok helyben sokkal erősebbek, jóval nagyobb befolyással rendelkeznek a polgármesterek, intézményi vezetők. Ráadásul a pénzmegvonás is jelentősebb, így ezeknél a szervezeteknél jóval erősebb a kifáradás és a kiégés. A helyi hatalmak nagyon nem szeretik, ha valaki bele akar szólni abba, hogy menjenek a település ügyei, ezért a civil szervezeteket sokszor tényleg ellenségnek tekintik. Összességében tehát a civilek középosztálya tűnik el fokozatosan: a félelem, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, náluk érzékelhető leginkább.
Miért támadja a kormányzat ilyen sok éve a civileket?
Leépült a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszere az elmúlt tizenöt évben, megszüntették vagy megszállták az erre hivatott intézményeket. A civilek és a független sajtó maradt az a két terület, amelyik még gyakorolja ezeket a funkciókat, még hallható a kormánytól eltérő véleményük. Ők a homokszem a gépezetben.
Ehhez kapcsolódóan: A gödi Samsung akkugyár ellen fellépő civil szervezetre is rászállt a Szuverenitásvédelmi Hivatal
2017-ben mégsem érte el a hatását a civil szervezetek ellen irányuló, átláthatóságról szóló törvény, majd 2018-ban a Stop, Soros!, hiszen néhány kivételtől eltekintve ugyanúgy dolgoznak tovább.
Vannak hullámok, csendesebb és hangosabb évek. Plusz az EU bírósága mind a két törvényt az uniós joggal ellentétesnek találta.
Azt akkor – 2017-ben és 2018-ban – még nem lehetett tudni.
Valóban. De a civilek addig sem nézték tétlenül az eseményeket. A 2017-es törvénynek fontos szerepe volt abban, hogy megalakult a ma már több mint negyven nagy szervezetet tömörítő Civilizáció koalíció, ami egyfajta véd- és dacszövetség. Arra szolgál, hogy ezek a szervezetek ki tudjanak állni magukért és egymásért.
A kormányzat pedig azt kommunikálja, hogy nincs semmi probléma a demokráciával, él és virul a civil szektor. Szó nincs semmilyen korlátozásról, hiszen azt tesznek, amit akarnak.
Azért a kormányzati kommunikációban az is benne van, hogy léteznek jó és rossz szervezetek, ez pedig kijelöli, mi számít legitim civil tevékenységnek. A jó szervezet a hagyományos karitatív, rekreációs típusú ügyekkel foglalkozik. Ha viszont egy ételt osztó jótékonysági egyesület elkezdi kapargatni, miért állnak annyian sorba az ingyenebédért, mi lehet a szegénység oka, és mit kellene kezdeni vele, azonnal átkerül a rossz szervezet dobozba.
Ez mennyire politikai döntés?
Nyilván az. Az Átlátszó járt utána, hogy a civileknek juttatott állami pénzek elosztásában mennyire fontos szempont a politikai elköteleződés. A településeken is leginkább a helyi politikusok által alapított vagy vezetett szervezetek kapnak pénzt.
Sokakat meglepett, rengeteg kritika érte önt azért, amiért ilyen előzmények után 2017. november 16-án a Norvég Alap lezárásaként elfogadta és átvette a Miniszterelnökség díját.
Ennek semmi jelentősége nincs.
Nincs jelentősége?
Nincs. Abban a ciklusban a norvég támogatásban tizenkét prioritási terület volt, ennek döntő részét a kormányzat kezelte, egyet a Civil Alap. Az egész folyamat lezárásaként szerveztek egy eseményt, hogy mindenki egymás nyakába boruljon. Így aztán minden terület felelőse kapott egy díjat. Engem nyilván azért hívtak meg, mert a norvégok ragaszkodtak hozzá. A díjat ráadásul a norvég nagykövettől kaptam, még csak nem is a magyaroktól. Az egész csak jelképes gesztus volt.
Megtehette volna, hogy nem megy el.
Mivel az eseményen beszédet is kellett mondanom, mindenképp elmentem volna. Azt nem tudtam, hogy ilyen díjat fogunk kapni. Vicces volt, mert előtte, ebéd közben kérdezték: láttam-e, hogy a díjon szerepel a Norvég Civil Alap is. Akkor elgondolkodtam, hogy mit csináljak. Amikor kiderült, hogy a norvég nagykövet adja át, úgy döntöttem, hogy átveszem.
Rengeteg negatív visszajelzést kapott ezért.
Ez a bolhából elefánt tipikus esete. Mintha legalábbis lovagkeresztet kaptam volna. Talán azért lett ilyen nagy visszhangja, mert egy civil szervezet egyik legfőbb vagyona a hitelessége, és meg tudtuk őrizni. Azokkal pedig, akik félinformációk alapján tájékozódtak, nem tudok mit kezdeni. Szerencsére ez az egész csak egy rövid intermezzo volt, rég túl vagyunk rajta.
2022 óta önök osztják az Európai Bizottság 1,4 milliárd forintnyi pályázati pénzeit, mégsem támadta önöket a kormányzat.
Pedig számítottunk rá. Az EU segítségével lehetőségünk nyílt arra, hogy a kormány által nem kedvelt szervezeteket támogassuk. Ezt még most is csináljuk, zajlik a program, hamarosan jön a harmadik pályázati kiírás a civileknek. De hadd jegyezzem meg: az EU támogatása az európai adófizetők, így a mi pénzünk is, ezért külföldiként kezelni egyrészt jogszabályba ütközik, másrészt finoman szólva is furcsa.
A kormányzati kommunikáció szerint viszont akár Magyarország szuverenitását veszélyeztethetik, külföldi ügynökök lehetnek, ily módon politikai szereplőként igyekeznek fellépni az EU-s pénzeket elfogadó civil szervezetek.
Igen, valóban ezt halljuk. Ráadásul Magyarországon a civilek számára egyre inkább szűkülnek a lehetőségek, egyre nehezebb körülmények között tevékenykednek. Egyébként ez nem csak magyar jelenség: több EU-s országban látszanak ugyanennek a folyamatnak a jelei, beleértve akár Németországot és Franciaországot. De tegyük hozzá: míg a külföldről támogatott szervezetekről szóló magyar jogszabályt az Európai Bíróság megsemmisítette, ugyanilyen rendelkezés bevezetésén gondolkoznak Szlovákiában, Bulgáriában és az előző kormány alatt Lengyelországban. Pedig a civil szervezetek épp azért dolgoznak, hogy a közös életünket jobbá tegyék. Az Ökotárs is azért jött létre, hogy az országba hozott külföldi forrásokkal olyan területekre is jusson pénz, amikre amúgy nem áldozna senki. Ehhez képest sokan félnek, még a donorok is.
Ez miben nyilvánul meg?
Leginkább kérdezősködésben. A magyarországi jogszabályok szándékosan nagyon homályosak és nehezen értelmezhetők. Nem feltétlenül azért vannak, hogy végrehajtsák őket, hanem hogy fenntartsák a félelem érzését, és a propaganda szolgálatába állítsák. Ezzel a módszerrel az emberek és a támogatók körében is marad a bizonytalanság, mert nem tudják eldönteni, érintettek lehetnek-e bármiben, vagy sem.
Ha felszólalna egy tüntetésen, az mennyiben változtatna az Ökotárs vagy az ön megítélésén?
Álltam már ki tüntetésen a színpadra nemegyszer.
Utoljára 2018-ban, a választások után az Erzsébet hídnál.
Akkor is sokat vacilláltam, hogy beszéljek-e. De a felszólalásom végül nem változtatott semmin.
És azóta?
Azóta nem mondtam beszédet semmilyen megmozduláson.
Miért?
Nem azért, mert elbizonytalanítaná a donorokat, szó sincs róla, nincs ilyen direkt összefüggés. Egyszerűen így alakult.
A Political Capital a Civilizációval közösen készített, 2023-as kutatásából az látszik, hogy az emberek a korábbiakhoz képest mégis pozitívabban ítélik meg a civil szervezetek munkáját.
Így van. Annak dacára, hogy tíz éve megy a lejáratás, úgy tűnik, a közvélemény mégis pozitívan ítél meg minket. 2019-ben, 2021-ben és 2023-ban is megcsináltattuk a kutatást, és tényleg javuló tendenciát lehet látni. Ezt annak tudom be, hogy egyre többen a saját bőrükön érzik, hogy miért fontosak a civilek. Az állam az elmúlt években ugyanis jó pár szolgáltató területről kivonult, az emberek pedig csak a civilektől kaptak közvetlen, gyors és hatékony segítséget, mint a Covid vagy az ukrán menekültválság idején.
A kormányzati kommunikáció erős, de ezek szerint nem hatékony?
Bizonyos rétegeknél nem működik. Az elmúlt pár évben a homofób propaganda is erős volt, a társadalom mégis nyitott a szexuális kisebbségek felé. Nyilván sokakra hat a propaganda, őket nem lehet meggyőzni. Mások viszont nem hiszik el ezeket az üzeneteket.
Ha mindez orosz minta szerint zajlik, a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozása egy újabb lépcsőfok?
Igen, abszolút. Több civil szervezettel együtt mi is közös nyilatkozatban tiltakoztunk. Nem mindegy ugyanis, hogy egy lejárató cikk jelenik meg a kormánypropaganda valamelyik fórumán, vagy egy állami intézmény a parlamentnek benyújtott jelentésben mondja el ugyanazt. Az egész helyzetet intézményesítették és magasabb szintre emelték. Bár a hivatalnak nincsenek érdemi szankcionálási lehetőségei, ebben a formában mégis más, állami szintre emelt propagandaeszközként működik.
Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője a Tranzit fesztiválon azt mondta, hogy több jogosultságra lenne szüksége.
Igen, egy éjszaka alatt meghozott rendeletben egyik napról a másikra módosíthatják a jelenlegi helyzetet. Ezért figyelünk, résen vagyunk. Az érintettek között van egyeztetés, kommunikáció, segítjük egymást, az Európai Bizottság pedig elindította a szabálytalansági eljárást a hivatal ellen. Még az is elképzelhető, hogy az Európai Bíróságon fogja végezni.
A hivatal azért tevékenykedik: legutóbb az önök által támogatott Göd-ÉRT Környezetvédelmi Egyesület ellen indított „egyedi vizsgálatot”.
A Göd-Ért Egyesület esetében az EU-s forrásból működő Közös Értékeink programról van szó, pedig már a 2017-es törvény miatt kimondta a bíróság, hogy a tőke szabad áramlása az unió egyik alapelve, amibe beletartozik a támogatások EU-n belüli szabad áramlása is.
Ehhez kapcsolódóan: „Ennek a törvénynek nincs helye egy demokráciában” – értékelések a „szuverenitásvédelem” első hónapjairól
Mindezek ellenére elindult a vizsgálat. Pont akkor, amikor az egyesület a gödi akkumulátorgyár ügyében feltárta a Samsung szabálysértő és környezetkárosító tevékenységét.
Őket elsősorban azért vették górcső alá, mert hivatalos jelölőszervezetként indultak Gödön az önkormányzati választáson, miközben a szuverenitásvédelmi törvény behozta azt a szabályt, hogy a pártokon kívül ezek a szervezetek sem használhatnak külföldi forrást a kampányban. Ezért amikor értesültünk az indulásukról, ezt azonnal jeleztük, ők pedig még a választási kampány előtt kiszálltak a projektből, elszámoltak és visszautaltak. Korrektül jártak el. Így az árnyéka sem vetülhet fel annak, hogy a kampányban használták a pénzeket.
Mégis ezért indított eljárást a hivatal.
Kétségtelen. Amúgy az akkugyárak ügye jó példa: egyrészt valóban létezik az elfáradás és a civil szervezetek állandó félelemben tartása. Közben meg azt látjuk, hogy helyi ügyek mentén újabb és újabb csoportok jönnek létre a semmiből: az akkugyárak elleni tiltakozásképp Mikepércsen, Györgyszentivánon, Gödön, Pilismaróton. Az ottaniak nem félnek, hanem felszólnak, nagyon is hallatják a hangjukat. Szóval kétirányú ez az utca.
David Pressman, az USA budapesti nagykövete sokszor kifejezte negatív véleményét a helyzetről. Legutóbb a Budapest Fórum külpolitikai konferencián azt mondta a Szuverenitásvédelmi Hivatalról: a demokrácia két fontos pillérét, a szabad sajtót és a civil társadalmat támadja. „Valamit véd a Szuverenitásvédelmi Hivatal, de az nem Magyarország szuverenitása.”
Az amerikaiak tevékenységében vannak érdekes változások. A rendszerváltás után mind kormányzati, mind filantróp oldalon nagyon aktívak voltak egész Közép-Európában. Az Ökotárs létrehozását is három amerikai magánalapítvány kezdeményezte 1991 végén, amivel a demokratikus átmenetet próbálták segíteni; a mi esetünkben zöldszervezetek támogatásával. Mindez segített a civil szektor fejlődésében, hiszen a forrásokon túl módszereket, tudást, eljárásrendszereket is átadtak. Aztán a kétezres évek elején, az EU-csatlakozás környékén kivonultak a régióból, mert úgy vélték: működik a demokrácia és az intézményei. 2010 után viszont azt látták, hogy egyáltalán nem sikerült befejezni a munkát, így az elmúlt néhány évben újra sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a térségre, és befektetnek ott, ahol elveszni látszik demokrácia. Most leginkább pénzzel tudnak segíteni, mi pedig ma már teljesen más mentális állapotban csináljuk ezt az egészet. Egyrészt több tapasztalattal, ugyanakkor azt is látjuk, hogy kevesebb és egyre kevésbé kreatív pályázat érkezik. A legtöbben már meg se próbálnak kilépni a komfortzónájukból. A félelem szinte mindenkiben benne van, a kérdés az, a jövőben mennyire lesz ez a legfontosabb szempont.
