Európa tavalyi energiakrízise már csak múló emlék, miután az enyhe télnek is köszönhetően a gázellátási félelmeket és a piaci pánik árfelhajtó erejét is sikerült kezelhető szintre szelídíteni. De mi van azokkal az elemzői intelmekkel, amelyek szerint az igazi próbatételt majd a következő, az idei tél jelenti az EU számára? Mindenki hátradőlt, pedig a kialakult helyzet tartogathat kellemetlen meglepetéseket.
„Amit meg tudtunk tenni, megtettünk. Ráadásul mivel ezek nagy részét az oroszok nélkül tettük meg, ezért én nagyjából nyugodt vagyok az ügyben, hogy lesz-e télen elég gáz az európai gazdaság számára” – mondta Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet (SVKI) főmunkatársa. Nem láthatók szerinte a tavalyihoz hasonló krízispontok az európai gázpiaci működésben. Persze – teszi hozzá a posztszovjet energiapolitika szakértője – ha télen tartósan –30 Celsius-fokos, nagy hideg lesz, az Európai Unió pedig már nem tud további gázimport-kapacitásokat növelni, lehetnek átmeneti ellátási problémák. De ez a felvetés még annál is elméletibb szintű – véli Deák András –, mint az, hogy az oroszok elzárhatják-e a gázcsapokat.
A posztszovjet térségben (Ukrajna, Georgia, Belarusz) a diplomácián túl használt orosz gázfegyverrel az EU voltaképpen tavaly nézett először szembe, ám – noha Vlagyimir Putyin 2022 szeptemberében Vlagyivosztokból verbálisan tényleg azzal fenyegette meg a Nyugatot, hogy ha tovább gáncsoskodik, mint az orosz népmesében, „fagyásra ítéljük a farkas farkát” (vagyis leállíttatja az energiahordozók, a szén, az olaj és a földgáz EU-s exportját) – végül nem történt meg. Az Északi Áramlatnak ugyan vége, de a megmaradt gázcsapokat tavaly nem zárták el. Az ellen pedig két érv is szól, hogy idén ennek miért nem lenne értelme.
Az egyik politikai érv. Ha Moszkva a gázcsapok elzárásával akarna magának kedvezőbb helyzetet, alkupozíciót teremteni az EU-val az Ukrajna megtámadását követően kialakult szituációban, azzal már elkésett. Az orosz gázszállítási portfólióban ma már csak olyan európai országok találhatók, amelyekkel Moszkvának az EU-n belül legkevésbé konfliktusos a viszonya. Ez Szlovákia, Ausztria és Magyarország. Az orosz gáz már nem jut el Finnországba, Lengyelországba, Olaszországba és Németországba sem. A gázcsapok elzárásával Vlagyimir Putyin azokat büntetné, akiktől Oroszország még kapott és kaphat némi megértést (és támogatást), így ez nem tűnik jó politikai üzletnek.
A másik érv üzleti alapú: az oroszok el akarnak adni annyi gázt, amennyit csak tudnak. Ennek legutóbbi példája éppen a magyarországi többletgázeladáshoz kötődik: Alekszej Miller, a Gazprom elnöke október végén arról beszélt az orosz médiának, hogy cége eddig a már leszerződött mennyiségen felül 1,3 milliárd köbméternyi gázt adott el Magyarországnak, sőt közölte: „Megállapodásunk van arról is, hogy a következő időszakban folyamatosan további mennyiségeket szállítunk.” Gázpiaci elemzők szerint nem a magyar fél érdeme, hogy a tavaly nyáron kijárt hétszázmillió köbméter pluszt sikerült megduplázni, sokkal inkább arról van szó, hogy a korábban Olaszországba irányuló gáztranzitot a megszűnte után az oroszok más vevőknek (például Ausztriának, Magyarországnak) próbálják értékesíteni.
A Gazpromnak nagyon fáj
Az ukrajnai háború miatt Oroszországot sújtó szankciók, illetve az EU orosz gáztól való távolodása érzékenyen érinti a Gazpromot. Az orosz gázipari óriás 2022 első fél évében még 2500 milliárd rubeles rekordnyereséget jelentett, de egy évvel később már kevesebb mint háromszázmilliárdot – annak ellenére, hogy a gázárak továbbra is az előző évek átlagára felett tanyáznak. Az európai volumenek radikálisan csökkentek: az ukrán háború előtti években a Gazprom EU-tagországokba irányuló exportja rendre meghaladta a kétszázmilliárd köbmétert; idén ennek negyedéig sem ér fel, azzal együtt sem, hogy a 44-45 milliárd köbméterbe most már beleszámolják a török, a belarusz és a szerb gázigény kielégítését is.
Az orosz gázexport két részre bontható az európai piacokon kívül. A kínai piacra szállított gáz volumene ugyan folyamatosan nő, de az árazás nem transzparens, és nem valószínű, hogy sok köze lenne az európai gázpiac áraihoz. A mennyiség is a korábbi EU-s szállítások töredéke: a Gazpromnál azzal számolnak, hogy hatszázmillió köbméterrel tudják kiegészíteni az idei, 22 milliárd köbméterre szóló szállítási szerződést. Jövőre talán elérhető a harmincmilliárdos limit, és ha teljesíteni tudják a Power of Siberia vezetékre 2019-ben harminc évre kötött szerződésben foglaltakat, akkor 2025-re elérheti a 38 milliárd köbmétert.
2022 februárjában írták alá azt a hosszú távú földgázadásvételi szerződést, amely az Usszuri folyón Dalnyerecsenszk és Hulin összekötésével évente további tízmilliárd köbméter gáz szállítását irányozta elő, de ez még ugyanúgy beváltandó ígéret, mint a Mongólián keresztül építendő második gázvezeték, amelytől évente akár további ötvenmilliárd köbméter földgáz szállítási lehetőségét várják. A Power of Siberia 2-vel kapcsolatban azonban még a felső szintű politikai megállapodás sem született meg.
Az ígéretek majdani teljesülése sem jelenti azt, hogy a Gazprom lemondhatna európai megrendelőiről, sőt: a helyzetet az is erősíti, hogy felfutóban van az orosz LNG-termelés. A cseppfolyós földgáz ugyanis zömmel egy másik cég, a Novatek üzlete. Árulkodó, hogy a kormány éppen azt várja a Murmanszkban új komplexumot építő vállalattól, hogy az orosz LNG-termelést évi hatvanmillió tonnáig felfuttatva leginkább az európai piacon találjon majd vevőt. Az orosz LNG egyelőre nem szankcionált termék az EU-ban, a Novatek úgy tervezi, hogy termelése bő kétharmadát uniós tagországoknak adná el.
Teli a tank
„A hazai tárolókban jelenleg több mint 6,4 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre, ami hozzávetőleg 98 százalékos töltöttségnek feleltethető meg” – közölte november elején az Energetikai Minisztérium. A tárca szerint az elérhető gázkészlet így a 2021-es lakossági fogyasztásnak több mint a 160 százaléka, de további ellátásbiztonsági tényező az is, hogy „a hosszú távú szerződés szerinti szállítások folyamatosak, a mindenkori igények részlegesen belföldi kitermelésből is fedezhetők”.
A Magyarországon betárolt 6,4 milliárd köbméter földgáz esetében érdemes tudni, hogy az utóbbi tizenöt évben egyetlen télen sem érte el a földgázfogyasztás az ötmilliárd köbmétert. A 0 Celsius-fok körüli napi átlaghőmérséklet negyven-ötvenmillió köbméteres földgázfelhasználást eredményez, a –10 Celsius-fokos hetvenmillió köbméterest, amiből kiszámolható, hogy ha kizárólag az utóbbi állna elő a közelgő tél során, a gáztárolókban már bent lévő földgázmennyiség akkor is három hónapra elegendő mennyiséget biztosítana.
108 milliárd köbméter
A Földgázszállító Zrt. (FGSZ) aktuális adatai szerint a magyar földgáztárolók telítettségi szintje 97,74 százalékos. Ez elmarad kicsit például a francia (99,67 százalék), az osztrák (99,25 százalék) vagy a lengyel (99,19 százalék) töltöttségi szinttől, de nagyon közel van az európai uniós átlaghoz (97,89 százalék). Utóbbi is rekord, azonban ezt is érdemes a helyén kezelni. Egyrészt mert a tárolók feltöltése eleve szokatlanul magas szintről indult az előző évi fűtési szezon után. (Az uniós adatbázis szerint 2023. március végén Németországban 64 százalékos volt a töltöttségi szint, Olaszországban 56 százalékon, Ausztriában 66, Lengyelországban 61, Magyarországon 45 százalékon állt a mutató. Egy évvel korábban az EU-átlag mindössze 26 százalék volt, a magyar tárolók pedig annyira kiürültek, hogy csak 2022. június végére sikerült elérni a negyvenszázalékos limitet.)
Másrészt viszont azért, mert a százalékok sok ország esetében elfedik a mennyiségi korlátokat. Jól hangzik, hogy az EU gáztárolóiban lévő földgáz mennyisége az előző öt év átlagához viszonyítva jelenleg több mint 8,5 százalékos többletet mutat, és hogy a 97,89 százalékos feltöltöttség azt jelenti, hogy a bespájzolt földgáz mennyisége mintegy 108 milliárd köbméter, de ha ez utóbbihoz hozzátesszük, hogy az EU éves gázigénye négyszázmilliárd köbméter felett van, kicsit más lesz a kép. A csordultig töltött németországi tárolókapacitás 250 TWh nagyságrendű, aminek mintegy négyszerese (900 TWh) az ország éves földgázigénye, de nincs túlbiztosítva ez a rendszer Franciaországban vagy Spanyolországban sem. Előbbiek esetében a fogyasztási igény mintegy fele, utóbbi esetében viszont csupán tizede a tárolókapacitás.
Az európai energiakrízis csúcspontján, 2022. augusztus 22-én 359 euróig kilövő egységár (MWh) aktuálisan 45 euró körül billeg. Éppen abban a sávban van, ahol idén januárban volt – ahová 2022 őszét követően húsz százalékot meghaladó eséssel érkezett meg, és október közepére tért vissza, miután a nyári időszakban harminceurós szint közelébe süllyedt a tőzsdén. Még mindig drágább a földgáz, mint a háborút megelőző években, de ahogy a holland gáztőzsde adataiból kiolvasható: mostanra a háború előtti szintig csillapodott a piac. Jelenleg nem látszik, mitől változhatna ez meg radikálisan, mivel még az Izrael elleni Hamász-támadás után kialakult új közel-keleti helyzet sem volt rá jelentős hatással.
A téli várható ipari és háztartási igények kielégíthetőségével kapcsolatban ezzel együtt is csak annyi aggály fogalmazódott meg a napokban, hogy több gáztárolóban is elhúzódnak a karbantartási munkálatok. Csak a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) aggódik ennél jobban: friss jelentésükből kiolvasható, hogy szerintük a fűtési szezon végére (ha az átlagosnál hidegebb lesz a tél, és a földgázutánpótlás nem lesz akadálytalanul biztosítható) az uniós betárolási szint beeshet akár a húszszázalékos, kritikus szint alá is. Ehhez azonban Holoda Attila energetikai szakértő szerint nemcsak az átlagosnál jóval hidegebb, de az is kellene, hogy „az oroszok durcáskodjanak hozzá”. Ám ebben az esetben sem rendszerszintű, hanem helyi, regionális problémákra lehet csupán számítani, amelyek rövid idő alatt kezelhetők – például azzal, hogy kényszerűen leáll néhány napra egy porcelángyár vagy műtrágyaüzem.
Nem lehet már a melegre fogni
Az európai gázpiaci árakon mérhető le leginkább, hogy az Európai Unió már úgy látja: az orosz gáz nélkül is fel lehet készülni a télre – mondta Holoda Attila. Hozzátette: a folyamatosan, már komoly mennyiségben érkező LNG sokat segít a piaci egyensúly megtartásában. Ezzel kapcsolatban a Guardian arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok nagyot profitált a „felfordulásból”: az LNG szállításaik a 2019-es 16 milliárd köbméterről tavaly már 64 milliárd köbméterre híztak, miközben a többi forrásból (Katar, Algéria, Norvégia. Líbia, Oroszország, Azerbajdzsán) nem vagy alig változó mennyiség érkezett a cseppfolyósgáz-fejtőkbe. Az átrendeződés egyik fontos következménye lett, hogy az LNG aktuális beszerzési ára nem drágább a földgázénál. Ám az új forrás rendszerbe illesztése mellett egy másik fontos változás is folyamatban van: csökkennek a gázigények. Az átlagfogyasztásokhoz mérve idén eddig minden hónapban csökkenő gázfogyasztás 16–20 százalékos visszaesést idézett elő. Ez már nem a spórolás hatása, azzal van összefüggésben, hogy az unióban jelentős földgázmennyiséget sikerül más energiahordozóval kiváltani.
Látványos a gázigénycsökkenés Németországban, ahol a 2018–2021 közötti heti átlagfogyasztási szintekhez képest eddig egy hét kivételével rendre 15–40 százalékos visszaesést mutat a statisztika. Augusztusban a BDEW közműipari szövetség már azt jelentette, hogy az ország 90 MWh energiaértékű, vagyis mintegy húsz százalékkal kevesebb gázt importált az előző évekhez képest az idei első fél évben. Ennek magyarázata részben az, hogy nemcsak a háztartási, de az ipari szegmensben is tovább nőtt a napelemes rendszerek száma és mérete, valamint a német szövetségi kormány mellett a tartományok is további energiahatékonysági projekteket támogatnak és szorgalmaznak, amelyek mind a kisebb gázigényt célozzák.
Holoda Attila szerint nem kérdés, hogy az oroszok drámai módon elszámították magukat. Arra azonban felhívta a figyelmet: megtörtént ugyan az EU-t megmentő cseppfolyósgáz-kapacitások kiépítése, de e beruházásoknak meg is kell térülniük. „A rendszerbe álló új LNG-kapacitások biztosítása óhatatlanul hátráltatni fogja a megújuló energiás beruházások térnyerését” – magyarázta. A szakember szerint ezeket a beruházásokat részben a zöldkasszában lévő vagy abba szánt összegből fizették, illetve e projektek megtérülését is részben ebből a keretből elvéve tudják biztosítani a kormányok.
