Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Márki-Zay szerint kiderült, hogy valaki lehallgathatta az ellenzéki főhadiszállást


Márki-Zay Péter 2022. április 11-én Hódmezővásárhelyen
Márki-Zay Péter 2022. április 11-én Hódmezővásárhelyen

Az ellenzéki politikus bejelentette, hogy az ellenzéki központi iroda bontásakor kiderült, hogy valaki kívülről rácsatlakozhatott az iroda kameráira, és hangot is felvehetett. Megerősítette azt is, hogy a Fidesznek sok embere van az ellenzéken belül.

„Most, amikor a volt irodánk informatikai hálózatát lebontó szerelő kollégákkal beszéltünk a héten, kiderült, hogy valószínűleg valaki rácsatlakozott a kamerákra, amik biztonsági kameraként szerepeltek az ellenzék főhadiszállásán​” – jelentette be Márki-Zay Péter az ATV-ben.

Elmondása szerint a rendszerükbe potenciálisan behatoló külső szereplő jó eséllyel hangot is tudott rögzíteni, ami biztonsági kameráknál kevésbé megszokott. Azt nem tudta megmondani, hogy kik hallgathatták le őket, de szerinte egyértelmű, hogy kinek állhatott érdekében.

Általában hangot is tudnak venni a kamerák
Jellemzően a legolcsóbb, pár ezer forintos webkamerákban is van beépített mikrofon. A biztonsági kameráknál azonban az így felvehető hang kevésbé fontos, a tárolása akár jogellenes is lehet, ezért a legtöbbször nem élnek ezzel a lehetőséggel.


Az ügy azután került elő, hogy a Szabad Európa egy MSZP-s forrása elmondta, hogy azért sincsenek nagy ellenzéki megmozdulások az erős megszorítások után, mert Rogán Antalék a „fideszes kapcsolattartókon” keresztül megüzenték az ellenzéki pártoknak, hogy most csendben kell maradniuk.

A jelenséget megerősítette Hadházy Ákos független képviselő is. A Válaszonline-nak beszélt arról, hogy Rogán Antalnak kapcsolattartói vannak bizonyos ellenzéki pártokban, akik közvetítik a kéréseit. Még az LMP-ben őt is megkeresték hasonlóval.

„Beépített ügynökökkel, lehallgatásokkal a Fidesz ott van az ellenzéken belül is” – mondta el Márki-Zay Péter az ATV-ben. A volt miniszterelnök-jelölt szerint számos jele van ennek, ám nem akart a Fidesznek dolgozó ellenzéki személyeket megnevezni.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes egy nappal korábban viszont arról beszélt ugyanebben a műsorban, hogy „akik ilyen cikkeket íratnak vagy mondanak”, azok mindenkit be akarnak mocskolni, „aki eddig volt”, illetve gátolják, hogy „Orbánnal szemben” ki tudjon alakulni a tartós ellenzéki együttműködés.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG