Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Négy százalék alá bukott az infláció


Gurulós bevásárlótáskával sétál egy nő a zuglói Bosnyák téri piac közelében, Budapesten 2022. július 2-án
Gurulós bevásárlótáskával sétál egy nő a zuglói Bosnyák téri piac közelében, Budapesten 2022. július 2-án

Ez lehet a mélypont, a következő hónapokban kicsit emelkedni fognak az árak. Erre utal, hogy havi alapon már emelkedést mért a statisztikai hivatal.

Az év első hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Decemberhez viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, azonban a ruházkodási cikkek 2,1 százalékkal olcsóbbak lettek. Az árak decemberhez viszonyítva viszont 0,7 százalékkal nőttek, az élelmiszerek átlagosan 1,2 százalékkal drágultak.

Éves alapon, vagyis tavaly januárhoz képest az élelmiszerek ára 3,6 százalékkal nőtt, ezen belül leginkább a cukoré (38,2 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (14,6), a csokoládéé és kakaóé (14,1), valamint a sertéshúsé (10). A termékcsoporton belül a liszt ára 19, a tojásé 17,8, a sajté 15,6, a vajé és vajkrémé 13,8, a száraztésztáé 13,2, a tejé 10,2 százalékkal csökkent.

A háztartási energia 11,3 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 25, az elektromos energiáért 3,4 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 2 százalékkal többet kellett fizetni. A szolgáltatások 10,4, ezen belül a lakbér 13,9, a járműjavítás és -karbantartás 11,9, az autópályadíj, gépkocsikölcsönzés, parkolás 11,3, a sport- és múzeumi belépők 10,9, az üdülési szolgáltatás 10,2 százalékkal drágult, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal olcsóbb lett.

Ehhez kapcsolódóan: Török Zoltán: Az elmúlt időszak inflációs folyamatai példa nélküliek

A szeszes italok, dohányáruk ára 8,1, ezen belül a dohányáruké 9,2 százalékkal nőtt. Az állateledelek ára 20, a mosó- és tisztítószereké 11,1, a gyógyszereké, gyógyáruké 8, a testápolási cikkeké 4,7 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 1,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,9 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 7,6, a fűtő- és főzőberendezéseké 3,7, a szobabútoroké 2,6, az új személygépkocsiké 1,3 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok 11,9 százalékkal lettek olcsóbbak.

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

XS
SM
MD
LG