A szovjet-amerikai hidegháború speciális területe lett az űrkutatás. Az első keleti sikerek propaganda termékké váltak, a program nyugati megítélésén Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa sem tudott változtatni: Moszkva hadászati céljait szolgálta, nem az emberiség fejlődését.
A szovjet vezetés kiemelt stratégiai eleme az űrprogram, amellyel a politikai célokat igazolják – fogalmaz A.L. Horelick amerikai történész abban az elemzésben, amelyet a Szabad Európa Rádiót működtető szervezet (RFE) háttérintézete őrzött meg 1961-ből. A szerző azzal folytatja, hogy az űrprogramot teljesen alárendelték a szovjet politika általános céljainak, így egyebek között a Nyugat gyengeségének bizonyítását kellett szolgálnia, rontania kellett a nyugati szövetségi rendszereket, akár az Egyesült Államok teljes elszigeteléséig. A polgároknak el kellett veszíteniük bizalmukat az országuk vezetésében, a NATO tagállamoknak pedig az USA nyújtotta biztonsági rendszerben. Az elért sikereknek pedig a független vagy szövetségesi rendszert kereső (például afrikai és ázsiai) államokat is a Szovjetunió irányába kellett volna fordítania.
Amíg a Nyugat számára a szovjet űrkutatási eredmények tudományos vonatkozásai voltak a legfontosabbak, addig ezeket az eredményeket a rendszer erejének fitogtatására használták a Szovjetunión belül. Sajtójelentések, rádió- és tévéműsorok, gallértűk, a nagyvárosokban rendezett kiállítások és gigantikus szobrok méltatták a szovjet űrprogramot. „Hruscsov Szovjetuniójában a szputnyikok és a rakéták látványosabbak, mint a sarló és a kalapács” – írja Horelick. Sőt, a Minisztertanács akkori elnöke, a Szovjetunió Kommunista Párának (SZKP) első titkára meg is követelte az elismerést az űrkutatás fejlesztéséért: sajtóhírek szerint 1961. júniusában 7 ezer embert tüntettek ki a Gagarin űrutazásában végzett munkájáért, de csak Hruscsovot említették név szerint. Már-már a sztálini időket idézve maga Gagarin is azt mondta a Pravdának, az állami szovjet napilapnak akkortájt, hogy az elnök saját gyermekének tekinti az űrprogramot, ismeri az abban dolgozó tudósokat, gyakran ellátogat a laboratóriumokban, üzemekbe, kiképző központokba.
Kérdés: van-e interkontinentális ballisztikus rakétája Moszkvának?
„Ez az elkötelezettség arra utal, hogy az űrkutatásba fektetett szovjet erőforrások valószínűleg nem fognak csökkenni a közeljövőben” – figyelmeztet az 1961-es elemzés, hiszen ha a sikerek a pártvezetőt erősítik, akkor nem fogja megengedni, hogy az esetleges kudarcok az ő megítélését rontsák. Ráadásul, a fejlettebb nyugati technológia miatti frusztrációt is enyhíthetik a szovjet űrsikerek, Gagarin moszkvai fogadásán Hruscsov például úgy fogalmazott, hogy az űrutazás válasz a Szovjetuniót lenéző megnyilatkozásokra, akár külföldön, akár odahaza hangzanak el.
Az űrprogram arra is lehetőséget adott, hogy a benne elért eredmények a Szovjetunió katonai erejét is igazolják, nem provokatív, hanem békés módon, mi több, a világ elismerése mellett. Hruscsov többször hangoztatta, hogy országa a világ legerősebb katonai hatalma, és ezt az űrkutatási eredményekre hivatkozva, konkrét adatok feltárása nélkül tudta igazolni. Az űrutazás sikere ugyanis alátámasztotta, hogy a szovjet hadsereg interkontinentális ballisztikus fegyvert fejlesztett, amely a robbanófejek szállítására képes tolóerővel rendelkezik, a világon bármely pontját eléri precíz célzóképességével, a kilövés sikere pedig ennek a fegyvernek a bevetési potenciálját is bizonyítja.
Ezt az érvelést már 1957-ben megalapozta Hruscsov egy New York Timesnak adott interjúban, ahol a Szputnyik I műhold fellövését emlegette annak bizonyítékául, hogy a szovjet hatalom képes a kontinenseken átívelő támadásokra. A műhold program fejlődése újabb és újabb muníciót adott ezeknek a kijelentéseknek: a Szputnyik II már féltonnányi súlyt vitt magával, egy 1960-ban végrehajtott csendes-óceáni rakétakísérlet után pedig kijelentette, hogy az Egyesült Államok már a szovjet katonai csapásmérés hatókörén belül van, figyelmeztet az 1961-es elemzés szerzője. Ugyanakkor Holerick azt is hozzáteszi, hogy a kommunista vezető okfejtése sántít, miszerint az űrsikerek a támadóeszközök mennyiségének növelését is igazolnák.
„Egyik rakéta a másik után úgy hagyja el a gyártósorokat, mint ahogy a kolbászok készülnek a töltőgéppel” – dicsekedett Hruscsov az ENSZ közgyűlésének lefegyverzési tanácskozásán 1960. októberében. Korábban pedig azt vizionálta, hogy a rendelkezésre álló kapacitással a „Szovjetunió összes lehetséges ellenségét eltörölhetnénk a világ színéről”. Ezt később több alkalommal elismételte beszédeiben.
A Szovjetunió az űrben is "első"
Az eredmények politikai hozadéka annyira nyilvánvaló, hogy az 1961-es tanulmány szerzője is következetlennek találja a szovjet fejlesztések állomásait. Mint írja, a látványos teljesítményeken és a presztízst növelő „elsőkön” van a hangsúly, függetlenül a tudományos indokoktól. Példaként azt említi, hogy egy feladat kipipálásával annak az iránynak a kutatása leállt, és a szovjet mérnökök máris továbbléptek a következő elvárás teljesítésére. A Szputnyik műholdak fejlesztésekor a tudományos alaposság előírta volna a különböző méretű és súlyú szállítmányok űrbe juttatásának vizsgálatát, ettől azonban eltekintettek a szovjet űrkutatók, vélhetőleg a politikai eredményekre koncentrálva a tudományos elvárások helyett.
1960-ben úgy tűnt, a szovjet űrprogram elé három lépcsőfokot állított a kommunista vezetés: mesterséges műholdak fellövése, űrrakéták bolygóközi pályára állítása (Hold és Vénusz szondák), Föld körüli űrrepülés ember nélküli és emberi vezérlésű rakétákkal. Ennek érdekében az első műhold után már egy kutyát vitt az űrbe a Szputnyik II, a következő konstrukcióban pedig már egy ember is elfért volna. A rakéták fejlesztésénél is megfigyelhető a mohóság: 1959. januárjában a Holdat célozták meg, az égitesttől 7500 kilométerre húzott el a szerkezet. Hogy ez volt-e a tudósok terve, már sosem derül ki, de tény, hogy ezután a Szovjetunió elmondhatta magáról: a Hold közelében járt. A nyolc hónappal később indított rakéta becsapódott a Hold felszínén, és a küldemény egyik elemének biztosan megkérdőjelezhető a tudományos jelentősége - a szovjet zászló és a küldetés dátuma inkább ismét politikai célokat szolgált.
Az „elsők” sorába illeszkedik a harmadik akció, amikor a Hold túloldalát körberepülő rakéta tévéközvetítésben küldte vissza felvételeit 1959. októberében. Ennek köszönhetően az árnyékos oldal kiemelkedő holdrajzi képződményei szovjet elnevezést kaptak, például „Szovjet hegyvonulat” vagy „Lomonoszov kráter”. Ezeknél a küldetéseknél is cél volt, hogy a kilövések során minél nagyobb tömeg emelkedjen el a Földtől.
Gagarin, a Kommunista Párt igaz gyermeke
1960 tavaszán már egyértelmű volt, hogy a szovjetek embert készülnek az űrbe küldeni. Májusban indult az öt kilövéses sorozat, amelynek során végül már csaknem öt tonnás terhet indítottak útnak, a földi légnyomást megőrző kabinnal, és abban próbababákkal vagy állatokkal.
A Vénusz program esetében is nagyobb volt a politikai haszon a tudományosnál. A rakéta minden addiginál nehezebb volt (mintegy 6,5 tonna), és sikeresen Föld körüli pályára is állt, hogy aztán kilövőállásul szolgáljon a Szputnyik VII nevű, Vénuszt célzó szondának. A rádiókapcsolat azonban két héttel az indulás után és három hónappal a bolygó megközelítése előtt megszakadt. Ennek ellenére ez mégsem kudarcként, hanem sikerként, egészen pontosan a bolygóközi repülések korszakának kezdeteként lett elkönyvelve, nemcsak a Szovjetunióban.
Ilyen előkészületek után nem meglepő, hogy a Gagarin űrutazását övező médiaérdeklődésre Sztálin halála óta nem volt példa, jegyzi meg az 1961 végén készült elemzés. A Vosztok I április 12-ei kilövése a központi szovjet újságok különkiadásának címlapjára került, holott általában a dolgok nem akkor kerültek a hírekbe, amikor megtörténtek, hanem amikor hivatalosan bejelentették. A szovjet és a külföldi tévéállomások élőben közvetítették az űrutazást ünneplő rendezvényeket, a rádiók napokig eltértek megszokott műsoruktól, hogy Gagarint és a szovjet hatalom eredményeit magasztalják.
Ezzel Gagarin, majd a félévvel később repülő, 25 éves, és ezzel máig csúcstartó German Tyitov lettek a Szovjetunió első, nem háborús hősei. Szimbólumok lettek: a róluk szóló hírekben gyakran emlegethették őket az új szovjet ember modelljeként és a Kommunista Párt igaz gyermekeiként. Igaz, Tyitov a kilövésekor még csak várományosa volt a párttagságnak, de 17-szeres Föld kerülésének 25 órája elég volt ahhoz, hogy ezidő alatt beléptessék az SZKP-ba. Maga Hrucsov enyhítette a követelményeket mondván, „minden űrben töltött pillanat éveknek számít”.
Üstökös volt a Földön és az égen - az ember, aki elsőként jutott fel az űrbe
Nem véletlen egybeesések
Az űrprogrammal a szovjetek egyértelmű célja a technológiai – és ezzel a hadászati – előnyük bizonyítása, és ahogy A.L. Horelick emlékeztet, ezek a vívmányok egybe esnek a szovjet-amerikai viszony hidegháborús eseményeivel. A Luna-2 akkor csapódott a Hold felszínébe, amikor Hruscsov első amerikai utazására készült, és így átadhatta Eisenhower elnöknek a szondán szállított szovjet zászló másolatát. Az 1960. májusában tartott párizsi csúcstalálkozó idején lőtték ki a Szputnyik V-öt. Tyitov pedig akkor indult rekorddöntő űrutazására, amikor a Varsói Szerződés tagállamai a kelet-berlini határ lezárásáról döntöttek.
A szovjet propaganda működésének több jellegzetessége is megmutatkozik az űrkutatás híreinek elemzésekor. Az 1961-es tanulmány is rögzíti, hogy a program sikereiről többet lehet olvasni, mint az odavezető útról vagy kudarcokról. Ezt az amerikai „nyitott társadalom” és a szovjet „zárt társadalom” különbségével magyarázza a történész. Azt is megjegyzi, hogy a titkolózás nem kizárólag a stratégiai információk védelmét jelenti a hírszerzőktől, de a belpolitikai haszonszerzés csúcsra járatását is. Ugyan időről időre megjelennek cikkek a szovjet sajtóban a kozmosz meghódításának következő tervezett lépcsőiről, magukat a projekteket vagy azok menetrendjét nem jelentik be előre.
Ez az óvatosság Tyitov űrutazásánál lazult némileg: ugyan kilövéséről csak a Föld körüli pálya elérése után adtak hírt, de még biztonságos visszatérése előtt. Hiába jelentek meg beszámolók a Szputnyik IV és VI sikertelenségéről, a szovjet űrkutatás ennél jóval több kudarcot volt kénytelen elkönyvelni, az amerikai megfigyelések szerint. Ezeket, miként az amerikai űrprogram eredményeit is, azért volt kénytelen visszafogottan kezelni a washingtoni kormányzat, nehogy magyarázkodásnak tűnjenek az eltúlzott szovjet sikerek mellett. Az 1961-es elemzés szerzője szerint amíg az amerikai űrkutatás nem-katonai része nyilvános volt, addig a szovjet űrprogram teljes titkosítása arra utal, hogy az egész projekt hadászati célokat szolgált.
Cikkünk megírásában közreműködött Zsámboki Miklós, a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum, Közép-európai Egyetem munkatársa.
A felhasznált anyagok forrásai:
- A Szabad Európa Rádió Háttérjelentései, Blinken OSA Archívum (RFE/RL, Inc.)
- A Szabad Európa Rádió Rádiófigyelője, Blinken OSA Archívum (RFE/RL, Inc.)
