Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nem „majd megtörténik”; megtörtént – Románia részben megelőzte Magyarországot


Április közepén jelentetett meg egy írást Bod Péter Ákos, amelyben a román gazdaság előzését taglalta. A volt jegybankelnök három mutatóban vizsgálta a román és a magyar gazdaság helyzetét. Románia uniós szinten is hasít, de továbbra sem Svájc keleti szomszédunk.

„Bezzeg Románia” – az utóbbi időszakban többen is hivatkoztak arra, hogy Románia már Magyarország előtt jár. Bizony: több gazdasági mutatóban megelőztek minket a románok. Nagyobb a fogyasztás, erősebb a GDP, és a fizetések is magasabbak vásárlóerő-paritáson mérve.

Szakértők szerint ráadásul a román gazdaság színesebb és modernebb, mint a magyar, így az idő is Romániának kedvez. Ugyanakkor a szomszédban az egyenlőtlenségek még a magyarnál is durvábbak, ráadásul míg nálunk a foglalkoztatottság 81 százalékos, Romániában csak 67.

A tetszetős gazdasági adatok mellett a román politikai élet sosem hagy alább. Az idei Romániában szuperválasztási év: az európai parlamenti mellett helyhatósági, parlamenti és elnökválasztást is rendeznek. Úgy néz ki, egy Orbán-barát radikális párt, az AUR előretörése is elképzelhető. A korábban magyarellenes retorikát is alkalmazó párt már a húsz százalékhoz közelít.

Az Atlasz vendége Bod Péter Ákos közgazdász és a sepsiszentgyörgyi születésű Borbáth Endre, a Heidelbergi Egyetem tanára, politológus. Ha meg szeretné nézni az adást, megteheti YouTube-csatornánkon:

Ha pedig meg szeretné hallgatni, megteheti itt:

Nem „majd megtörténik”; megtörtént – Románia részben megelőzte Magyarországot
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:41:55 0:00

A tartalomból röviden:

(1) A román gazdaság már évtizedes viszonylatban jobban teljesít a magyarnál.

(2) A román előzésben nagy szerepe volt a kiugróan magas magyar inflációnak.

(3) Románia igyekszik sokkal színesebb piacot kialakítani, mint Magyarország. Leegyszerűsítve: nem tesznek fel mindent egy iparágra, mint ahogy a magyar kormány teszi az akkumulátorpiac kapcsán.

(4) Románia sokkal többet fektet a humán erőforrásba. Ehhez kapcsolódik a kiemelkedő mértékű szolgáltatóipar.

(5) Bár kormányok jönnek-mennek Romániában, nem alakult ki olyan hegemón aktor, mint Orbán Viktor, az elnök szerepe mindig erős volt.

(6) Az AUR révén ismét megjelent egy radikális jobboldali párt a színtéren. Bár a koronavírus-járvány alatt emelkedtek fel, azóta is képesek új témákat feldobni.

  • 16x9 Image

    Kuczogi Jakab

    Kuczogi Jakab a Szabad Európa videós újságírója. 2020-ban végzett a Színház- és Filmművészet Egyetem televíziós műsorkészítő szakán, jelenleg pedig az ELTE politikatudományok szakának hallgatója. Az elmúlt években az ATV és az RTL Híradójának riportere volt. 

XS
SM
MD
LG