Az AFP az orosz csapatok kivonulása után járt Csernobilban, és beszélt az ott dolgozókkal.
Azután, hogy bevonultak az oroszok, és elfoglalták Csernobilt, foglyul ejtették az ott dolgozókat is, teljesen elvágva őket a külvilágtól. „Miközben tudtam, hogy újra előfordulhat egy baleset, próbáltam nem erre koncentrálni, hanem arra, hogy végezzük a munkánkat, ellenőrizzünk minden paramétert, hogy semmi ne történhessen” – emlékszik vissza Selestij.
A megszállás legnehezebb időszaka március 9-én kezdődött, amikor a közeli harcok miatt megszűnt az áramszolgáltatás az üzemben, és bár a szakértők rögtön arról biztosították a világot, hogy működő reaktor hiányában nem ismétlődhet meg az 1986-os olvadás, szükség lett volna áramra a biztonsági infrastruktúra működtetéséhez, beleértve a kiégett nukleáris fűtőelemek tárolójának hűtőrendszerét.
Eközben az erőműben rekedt ukrán munkások csak a rádióadásokból és az erőmű egyik vezetékes telefonján keresztül tudtak meg részleteket arról, mi történik Csernobilon kívül. Nem térhettek haza, egyre jobban kimerültek, ami azzal a kockázattal járt, hogy veszélybe kerülhet biztonsági és védelmi feladataik ellátása.
Az ukrán hatóságok azóta azzal vádolták meg az oroszokat, hogy Csernobil megszállása során semmibe vették az alapvető biztonsági előírásokat, amikor katonáik árkokat ástak és tábort állítottak fel a létesítmény sugárszennyezett területén. „Minden orosz katona hazavisz egy darabot Csernobilból. Élve vagy halva” – mondta German Galuscsenko energiaügyi miniszter, azt állítva, hogy az orosz erők sokkoló mennyiségű sugárzásnak voltak kitéve.
