Nemzetközi konferenciát tartottak április 2-án Hágában az ukrajnai orosz háborús bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásáról. Az ENSZ szerint mostanra meghaladta a harmincezret a civil halottak és sebesültek száma. Az ukrán hatóságok 120 ezer feltételezett háborús bűntettet vizsgálnak.
A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) balkáni szolgálata ennek kapcsán Ernesto Verdejával, a Népirtástanulmányok Intézetének igazgatójával beszélt tömeggyilkosságokról, az identitás elpusztításáról, illetve arról, hogy amit Oroszország tesz Ukrajnában, az népirtásnak minősül-e.
Az orosz hatóságok az általuk különleges katonai műveletnek nevezett invázió céljaként Ukrajna lefegyverzését és nácitlanítását nevezték meg, ami dehumanizálja az ukrán népet, és lényegében igazolja az ukrán nemzet és Ukrajna elpusztítását nemzetközileg elismert államként a jelenlegi határai között. Ez értelmezhető-e népirtásra való felbujtásként vagy népirtási szándékként? Egyes nemzetközi jogászok ellenzik ezt a jellemzést, mondván, hogy még nincs elég bizonyíték a népirtásra.
Úgy gondolom, nagyon nehéz kibogozni ezt a kérdést. De lényeges, hogy először is világosan értsük, hogy mit jelent a népirtás. Az egyik legnagyobb kihívás ezen a téren az, hogy sokan különböző kontextusban használják a fogalmat, eltérő a jelentése attól függően, hogy épp milyen értelemben van szó róla.
Van a jogi definíció a nemzetközi jog alapján, amelynek rendkívül meghatározott kritériumai vannak, és van, ahogy többek között szélesebb körben a döntéshozók, a politikai elemzők, az emberi jogok védelmének területén dolgozók használják; ez kissé tágabb értelmezés.
Van még az is, ahogy a legtöbb tudós használja a kifejezést: ez kissé eltér a nemzetközi jogi definíciótól, mivel az rendkívül szűk, számos küszöböt ír elő, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy népirtásról lehessen beszélni.
Végül pedig ott van a közbeszédben alkalmazott meghatározás, amely valami igazán gonosz és szörnyű, nagy léptékű dolgot jelöl.
Azért beszéltem erről kiindulópontként, mert gyakran látjuk, hogy a vita afelett, hogy például amit Oroszország tesz Ukrajnában, az népirtás-e, vagy sem, az eltérő interpretációk és értelmezések körül forog.
De a lényeg, hogy magának a definíciónak specifikusan meghatározott paraméterei, körvonalai vannak. Kulcsfontosságú, hogy a népirtás nemzetközi jogilag bizonyos embercsoportok részleges vagy teljes elpusztítására vonatkozik, vagyis nem az erőszak mértékéről, nem a meggyilkolt civilek arányáról, nem a meggyilkolt civilek számáról szól, nincs ilyen kritérium.
A népirtást elkövető államok igen ritkán mondják ki, hogy ezt valamelyik embercsoport elpusztításának céljával teszik, másfajta indítékokat határozhatnak. Az egyik leggyakoribb a biztonság iránti igény. Ezen érv szerint egy bizonyos csoport létében fenyegeti az elkövető államot, esetleg veszélybe sodorja alapvető céljait.
Az Oroszországi Föderáció nyelvezetét használva a különleges katonai művelet eszméje azon alapul, hogy Ukrajna bizonyos szélsőjobboldali, fasiszta fenyegetést jelent az orosz állam területi egységére és túlélésére, így bármifajta ilyen veszélyt teljes mértékben el kell hárítani.
Tehát van különbség aközött, hogy az erőszakot egy embercsoport elpusztításának szándékával követik el, vagy különböző indokok és legitimációs kísérletek mentén. Kulcskérdés, hogy fennáll-e egy csoport megsemmisítésének szándéka.
Egyrészt Oroszországnak az az érve, hogy különleges katonai műveletet hajt végre, és csakis ezt teszi, igen félrevezető. Másrészt nem mondanak semmit arról, hogy az erőszak célja az ukrán lakosság részleges vagy teljes elpusztítása-e. A két dolog megfér egymás mellett, mert két különböző érvről van szó.
Az egyik a tett mögötti szándékokról szól. Szándékos-e az erőszak, és valamely csoport kiirtását célozza-e? A másik a motiváció vagy az indok a cselekedet mögött. Számos különböző okot meghatároznak, hogy miért teszik azt, amit.
Ilyen a nácimentesítés vagy a NATO általi fenyegetettség, továbbá az, amit Dmitrij Medvegyevtől is hallhattunk: miszerint Ukrajna valójában Oroszország része, és haza kell térnie. Ez egy másik érv, viszont mind kompatibilis a népirtó erőszakkal – már ha az erőszak célja a polgári lakosság elpusztítása.
Az orosz vezetők Ukrajna létezését tagadó nyilatkozatai gyilkosságokkal, kínzással, ukránok üldöztetésével, ukrán gyerekek oroszosításával, a stratégiai infrastruktúra rombolásával párosultak. Számos bizonyíték áll rendelkezésre az ukrán kulturális örökség pusztításáról és russzifikációról az ukrán könyvek és nyelv betiltása által az elfoglalt területeken. Lehet ezt egyfajta népirtási szándékként értelmezni?
Szerintem abszolút. Oroszország a civil infrastruktúrát és a polgári lakosságot veszi célba, függetlenül a katonai szükségszerűségtől. Ott az elkövetett erőszak, illetve azok az intézkedések, amelyek célja bármifajta ukrán identitás aláásása. Ez azért van, mert Oroszország – vagyis azt kellene mondanom, hogy az orosz kormány – tagadja, hogy az ukrán nép létezne. Ez kulcsfontosságú a népirtás szempontjából, mivel azt mutatja, hogy Oroszország próbálja elpusztítani az ukránság bármiféle kollektív identitását. Orosszá válásra akarják kényszeríteni az ukránokat. Ismét mondom: nem pusztán a tényleges erőszakról van szó; ez rendkívül fontos.
Ott van a Putyin, Medvegyev és mások által használt retorika is, amelynek értelmében az ő szemükben nem létezik ukrán nép, hanem oroszokról van szó, akiket vissza kell terelni a sorba.
A másik, amit szeretnék hangsúlyozni, hogy nem pusztán gyilkosságokról van szó, hanem az identitás elpusztításáról is, az ukrán civilek és különösen a gyerekek tömeges oroszországi deportálásáról annak érdekében, hogy oroszként nevelkedjenek.
Ez ismét a kollektív ukrán identitás elpusztításának eszméjére mutat. Úgy vélem tehát, hogy nagyon is hihető érvelés az, hogy nem pusztán a gyakorlati tettek, hanem az orosz vezető nyilatkozatai alapján is feltételezhető a népirtás szándéka. Ők maguk hangoztatják, hogy nem létezik olyan, hogy ukrán nép.
Hogyan lehet jogilag eljárni annak ügyében, hogy először is tagadják Ukrajna állami létét, az ukrán nemzet létezését, majd ezzel igazolják az inváziót és a pusztítást?
Szerintem többféleképpen lehet erről gondolkozni, ahogy több különböző típusú jogi fórum is van. Az egyik a Nemzetközi Bíróság (ICJ), a másik a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC). Ez csupán két példa. Az ICC egyéneket von felelősségre az általuk elkövetett bűncselekmények miatt, az ICJ ezzel szemben államokkal, államok közötti viták rendezésével foglalkozik, nem egyénekkel.
Ehhez jön hozzá, hogy a szándékosságot illetően – különösen az ICC-n, egyének esetében – nem csak azt kell bizonyítani, hogy a feltételezett elkövető rossz dolgokat tett, amelyek népirtásnak tűnnek, például tömeggyilkosságokat, civilek elleni támadásokat hajtott végre, hanem azt is, hogy ezt egy embercsoport elpusztításának szándékával tette.
Ez az egyik oka annak, amiért sok tudós szkeptikus a népirtás megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezménnyel kapcsolatban, mert abban rendkívül szűk a szándékosság értelmezése. Ez tehát kihívás. Ezért van az is, hogy több nemzetközi bíróságon, köztük az ICC-n sokkal könnyebb elítélni valakit háborús vagy emberiség elleni bűncselekmények ügyében, ahol nem szükséges a szándékosság ilyen szűk értelmezésű bizonyítása.
Illetve ott van az ICJ, amely államok közötti vitákkal foglalkozik. Láttuk a testület idei januári döntéseit Ukrajna és Oroszország vonatkozásában, amelyek szerint a bíróság kivizsgálhatja azon orosz vádakat, hogy Ukrajna népirtást követett el a mára megszállt területeken a korábbi években. Személy szerint úgy gondolom, hogy ez jó, mivel így egyszer és mindenkorra demonstrálni lehet, hogy Ukrajna nem hajtott végre népirtó erőszakot – gyanítom, hogy ez lesz az ítélet.
Ezt fontosnak tartom, mert Oroszország régóta azzal érvel, hogy Ukrajna azt teszi, amit valójában ő maga tesz. Annak esélye ugyanakkor, hogy hamar döntés születik, nagyon csekély. Ez évekig fog tartani.
Ez az egyik frusztráló dolog a nemzetközi bíróságokban a nemzetközi jogban: rendkívül lassan dolgoznak. Emellett pedig sem az ICJ-nek, sem az ICC-nek nincs kikényszerítési mechanizmusa. Sokan ezért meglehetősen szkeptikusak a hasznosságukkal kapcsolatban, Putyin például nagy valószínűséggel soha nem fog a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerülni.
Tehát nem vizionálok – legalábbis egyelőre – olyasmit, mint a nürnbergi per volt a második világháború után, vagy a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszék. Nem hiszem, hogy rövid távon feltétlenül ilyen típusú bíróságokat fognak felállítani.
Ez azt jelenti, hogy rendkívül kicsi az esélye az igazságszolgáltatásnak, és az ukrajnai bűntettek felelősei mind büntetlenül meg fogják úszni?
Szerintem ha valaki történelmi szempontból vizsgálja az eseteket, ezt az esetet is, akkor lehetetlen megmondani, hogy miként fog kinézni Oroszország négy vagy öt múlva. Nem tudjuk. Esélyes, hogy Putyin még mindig hatalmon lesz. Ahogy a dolgok most tűnnek, először is úgy látom, hogy Putyin nem fog a Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerülni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lennének fontosak ezek az ügyek. Végig kell vinni őket, ezáltal legalább a bíróságok rengeteg bizonyítékot gyűjthetnek, így jobban megérthetjük a történteket.
De úgy gondolom, a legmagasabb rangú vezetők, például Vlagyimir Putyin, valószínűleg nem fognak ilyen bíróságok elé kerülni, hacsak nem következik be valami radikális átalakulás Oroszországon belül, amelynek nyomán átadják őt, ahogy korábban Miloševićcsel történt.
Amikor a népirtást említi, először és leginkább a holokauszt jut eszünkbe. De ahogy a nürnbergi per brit főügyésze, Sir Hartley Shawcross mondta, a népirtásnak számos formája lehet. Szerinte a lengyel értelmiséggel szembeni náci módszerek célja az egyenes megsemmisítés volt. A Szovjetunió német megszállás alatt lévő területein a halálra éheztetés technikája dívott, Csehországban és Morvaországban pedig erőltetett németesítés folyt; tudjuk, hogy mi történt később Srebrenicában vagy Ruandában. Tehát valójában nehéz különbséget tenni, visszakövetni a népirtási szándékot a kezdettől, mert csak a végén, amikor a bűnök súlyossága már ismert, akkor leszünk vele tisztában, de nem látjuk az elejétől, hogy ez következik.
Teljesen igaza van. A népirtás különbözőképpen nézhet ki. Mondott pár példát, de említhetjük az amerikai őslakosokkal szembeni bánásmódot is hosszú időn át. Ezek az esetek nagyban különböznek, ami közös bennük, az az erőszak egy embercsoport kiirtásának szándékával. A minták, a technikák, a stratégiák eltérnek.
Sok különböző módszer vezethet ugyanahhoz az eredményhez. Egyetértek, időnként rendkívül nehéz meghatározni, különösen a korai szakaszban, hogy ami zajlik, az jogi szempontból népirtás-e, miután a szándékosság bizonyításának küszöbe viszonylag magas. Demonstrálni kell, hogy az elkövetők nem csak felelősek a borzalmakért, hanem bizonyos népirtási szándékkal tették.
Az invázió két évvel ezelőtti megindítása óta elegendő bizonyíték gyűlt össze Ukrajnában a népirtási szándék bizonyításához?
Igen, úgy hiszem, hogy Oroszország erőszakcselekményei népirtási célúak. Abszolút. Ismétlem: nem csak a végrehajtott tettek, a civilek elleni súlyos erőszak miatt is. Nem pusztán a katonai jelentőségű területeket támadják, terrorizálják és támadják a polgári lakosságot is.
Nemcsak a tetteik tanúsítják, hogy nem tesznek különbséget az ukrán kombattánsok és civilek között, hanem az a tény is, hogy az orosz vezetés következetesen arról beszél, hogy ukránok nem is léteznek. Tehát megvan a retorika, amely tagadja az ukrán nemzeti identitás létezését, és ez népirtás szándékára mutat, mivel ezzel gyakorlatilag tagadják a civil lakosság identitását.
És ezt igazolásként felhasználva követnek el súlyos bűncselekményeket.
Abszolút.
Válogatás nélkül.
Válogatás nélkül. Ismét mondom: ezek háborús bűncselekménynek minősülnek a nemzetközi jog alapján, emberiség elleni bűncselekménynek. Ezek a kategóriák bizonyos esetekben átfedésben vannak, ahogy látható, de a nemzetközi jog szerint másként számítanak.
Ahogy én látom – és ahogy sokan egyetértenek ezzel, számos népirtáskutató –, amit Oroszország elkövet a gyakorlatban, az népirtás, mivel a vezető rendkívül nyíltan tagadja bármiféle ukrán identitás létezését. Lényegében azt állítják, hogy ezek az emberek oroszok, és erőszakkal is vissza kell őket terelni az orosz identitáshoz.
Ennek érdekében semmitől nem riadnak vissza, annyi embert gyilkolnak le, amennyi csak kell ahhoz, hogy ismét orosszá tegyék őket. Ez lényegében népirtás.
