Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Népszava: Van, ahol a gyermekvédelmi központ teljes vezetése felállt


Gyerekek egy budapesti játszótéren 2020. december 25-én (képünk illusztráció)
Gyerekek egy budapesti játszótéren 2020. december 25-én (képünk illusztráció)

A kifogástalan életvitelre vonatkozó dokumentum kitöltésének megtagadása miatt száz nevelőszülő adhatja fel a munkát, míg a gyermekvédelmi intézményekben dolgozóknak nyolc-tíz százaléka hagyja el a pályát. Volt, aki azt mondta, nincs kedve ahhoz, hogy a rendőrök kérdezgessék róla a szomszédait.

Ahogyan azzal a Szabad Európa is több cikkben foglalkozott, a parlament a kegyelmi botrány hatására júniusban elfogadta azt a törvénycsomagot, amelynek része a gyermekvédelemben dolgozók átvilágítása, mert csak kifogástalan életvitellel lehet a területen maradni. Fél év alatt 15 ezer ember ellenőrzését tervezik a jogszabályban is megtalálható adatlappal, de kimehetnek a gyermekvédelmi dolgozó lakására, és beszélnek a szomszédokkal is.

A papírokat július 10-ig kapták kézhez a gyermekotthonokban, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozók és a nevelőszülői hálózatban foglalkoztatottak.

Ehhez kapcsolódóan: A bicskei gyermekotthon volt igazgatójának pedofilbotrányával és az őt fedező igazgatóhelyettes kegyelmi ügyével foglalkozó cikkeinket erre és erre a linkre kattintva találja.

A kitöltésre harminc napjuk volt, ami indokolt esetben 15 nappal meghosszabbítható, tehát legkésőbb augusztus 24-ig mindenkinek le kell adnia az adatlapot. Aki nem tesz eleget a kötelezettségének, azonnali hatállyal meg kell szüntetni a foglalkoztatási jogviszonyát, végkielégítés sem jár.

Ehhez kapcsolódóan: Gyermekvédelmi szakemberek: A pedofilok kiszűrésére alkalmatlan és jogsértő az átvilágítás

Volt olyan szakember, aki azt mondta, nincs kedve ahhoz, hogy a rendőrök kérdezgessék róla a szomszédait – írja a lap, amely úgy tudja: van olyan megye, ahol a gyermekvédelmi központ teljes vezetése felállt, a munkaerőhiány miatt Veszprém, Szabolcs, Borsod, valamint Pest vármegyei intézményekbe katonákat vezényelhetnek gyerekfelügyelői munkakörbe.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG