Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nevelőszülők helyett hónapokra a kórházban rekednek az otthagyott kisbabák


Az év első fővárosi újszülöttje az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház újszülöttosztályán 2024. január 1-jén (képünk illusztráció)
Az év első fővárosi újszülöttje az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház újszülöttosztályán 2024. január 1-jén (képünk illusztráció)

Egy év alatt a többszörösére nőtt a kórházban ragadt kisbabák száma, akik akár egy évet is ott töltenek, pedig törvény írja elő, hogy maximum hat hétig lehetnének ott, ami szintén sok a szakemberek szerint. Mindez azért történik, mert lassú az örökbefogadás és kevés a nevelőszülő az alacsony fizetések miatt.

A Gyermekjogi Civil Koalíció már 2023-ban figyelmeztette az Orbán- kormányt „a három év alatti, kényszerűen az egészségügyi rendszerben elhelyezett gyermekek” sorsának tarthatatlanságára – írja a Népszava. Felmérésük szerint 2023-ban a százat is elérhette azoknak a csecsemőknek a száma, akiket a kórházban hagytak a szüleik, a gyermekvédelem viszont nem tudott gondoskodni róluk, ezért az egészségügyi intézményben ragadtak.

A Gyermekjogi Civil Koalíció akkor azt kérte a döntéshozóktól, hogy tekintsék át a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer hiányosságait, különös tekintettel a csecsemők elhelyezési nehézségeire, örökbefogadásukra és a nevelőszülők helyzetére.

Az ilyen esetekben érvényes örökbefogadási szabályt könnyítették ugyan, de ez nem hozott áttörést, az állami ellátórendszert, a nevelőszülői hálózatot, a családtámogatást nem erősítették meg – írj a lap.

Ehhez kapcsolódóan: Gyerekként anyává válni egy gyermekotthonban

A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint mára bekövetkezett az, amire figyelmeztettek: a Belügyminisztérium adatai szerint már 280 és 300 közé tehető azoknak az elhagyott csecsemőknek a száma, akik kórházban vannak, vagyis egy év alatt megtöbbszöröződött a számuk. A belügy szerint van olyan baba, aki már egy éve a kórházban van.

Egyre kevesebben vannak a csecsemőket fogadó nevelőszülők, nincsenek különleges, kis létszámú gyermekotthonok, a gyerekvédelmi rendszer pedig nem végzi el a feladatát abban sem, hogy a kisbabák minél hamarabb kikerüljenek a kórházból – mondta a lapnak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció alapító-vezetőségi tagja.

Július 1-jén hatályba lépett egy új szabályozás, amely szerint az örökbeadáshoz nincs szükség annak a szülőnek a hozzájárulására, aki közvetlenül a születés után az egészségügyi intézményben hagyja gyermekét, és a zárójelentés kézhezvételétől számított hat héten belül ő vagy a gyermek más hozzátartozója nem jelentkezik a csecsemőért. A szakember szerint már a hat hét is sok egy babának a kórházban.

Utána viszont a gyermekvédelemnek kötelessége lenne kihozni őket a kórházból, és elhelyezni a gyermekvédelmi rendszerben. Azokat is, akiket majd örökbe fogadnak, és azokat is, akiket nem. Ám nincs hova és nincs kinek – mondta a lapnak Katonáné Pehr Erika. Meg kell teremteni annak a személyi és tárgyi feltételeit, hogy a kórházban hagyott újszülötteket mindaddig speciális nevelőszülőknél lehessen elhelyezni, amíg nem kerülnek a nevelésükre alkalmas családtaghoz, illetve örökbe fogadó szüleikhez – tette hozzá.

XS
SM
MD
LG