A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás abból következtet erre, hogy a tankerületi központok kérik a pedagógusoktól a végzettséget igazoló papírokat, illetve hogy hova lehet őket beosztani. A Belügyminisztérium szerint a tanárok 99 százaléka az új jogviszonyt választotta.
A szakszervezeti vezető az RTL Híradónak beszélt erről. Mint mondta, az intézményvezetőktől azt tudakolják, hogy milyen ellátási problémák vannak ott, ahol nincs szakos tanár.
Totyik Tamás szerint elsősorban a természettudományos és az idegennyelv-tanárokat irányíthatják át a szomszédos településekre helyettesíteni.
Az Átlátszó összesítette a tankerületek adatait. Ez alapján a tanárok öt százaléka döntött úgy szeptember végéig, hogy nem tanít tovább. A több mint négyezer távozó ellenére jelenleg csak 707 pedagógust keresnek a hivatalos közigazgatási állásportálon. A szakszervezetek szerint ennek az az oka, hogy a legtöbb iskolában részmunkaidős tanárokkal töltik be az üres helyeket.
Az oktatásért is felelős Belügyminisztérium viszont azt válaszolta a Híradó kérdésére, hogy az iskoláknak nem kötelező meghirdetni a megüresedő álláshelyeket a közszolgálati portálon, és a korábbi évekhez hasonló volt a kilépő és belépő tanárok száma.