Orbán Viktor észak-macedóniai látogatása alatt reagált politikai igazgatója előző napi érvelésére, aki szerint felelőtlenség Ukrajna katonai védekezése az oroszokkal szemben, a magyar kormány 1956-ból kiindulva másképp döntött volna. A miniszterelnök szerint Orbán Balázs „félreérthetően fogalmazott”, hibázott. A kormány nem ezt gondolja, nem adná meg magát rögtön külső támadás esetén, már csak alkotmányos kötelezettségei miatt sem.
A magyar miniszterelnök ezúttal külföldről, Észak-Macedóniából, az Ohridi-tó partjáról bejelentkezve tartotta meg péntek reggeli közmédiás szereplését. Ebben egyrészt azokat a jelszavakat ismételte meg, amelyeket pár nappal korábbi beszédében hangsúlyozott, emellett reagált politikai igazgatójának előző napi, nemzetközi botrányt kiváltó megszólalására.
Orbán Balázs: Felelőtlenség fegyveresen harcolni egy orosz támadás ellen
Orbán Balázs politikai igazgató ugyanis azt fejtette ki egy tegnapi podcastben, hogy szerinte 1956 tanulsága az, hogy nem tanácsos felvenni a harcot az orosz agresszióval szemben. „Pont ’56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett. Mondom még egyszer: az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert ’56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”
Mondatai jelentős felháborodást okoztak Magyarországon, az ellenzéki pártok nemzeti szégyennek vagy kifejezetten hazaárulásnak értékelték. Még Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója és Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke is jelezte, hogy ezt nem egészen így látják. A nagy nemzetközi hírügynökségek is beszámoltak Orbán Balázs új típusú érveléséről.
Orbán Viktor szerint Orbán Balázs hibázott
Orbán Viktor külföldi bejelentkezésében cáfolta Orbán Balázst, szerinte Magyarország védekezne egy külföldi támadás ellen, ezt az alkotmány kötelezővé is teszi a kormánynak. A miniszterelnök szerint politikai igazgatója „félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben hiba”, azt azonban nem fejtette ki, hogy szerinte mit lehetett kétféleképp érteni Orbán Balázs szavain. Hozzátette, hogy eleve nem lett volna szabad beemelni 1956 témáját és a magyar történelem hőseit az ukrajnai védekezés témája mellé, „inkább távol kell tartani” ettől.
Szerinte a Fidesz az 1956-os forradalom örökségének talaján áll, egyetlen fideszes vezető politikai nézetei ügyében sincs kétsége efelől.
Ehhez kapcsolódóan: „Magyarországon már olyan dolgok történnek, amibe bele kell szólni, mert ártanak a magyar jövőnek” – Lipták Béla, ismert amerikai emigráns