Oroszország imperialista háborúja miatt történelmének legnagyobb kihívása elé került az EU, és ezzel Orbán Viktor is hatalmas, még a két évvel korábbi, az EU költségvetését érintőnél is komolyabb zsarolási potenciálhoz jutott az EU-val folytatott tízéves harcában. Él is vele. 2010 óta minden uniós kísérletet visszavert, amely megpróbálta a sok kritikusa, köztük nemzetközi szervezetek és az Európai Parlament szerint a jogállamot felszámoló, általa a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett rezsim kiépítését akadályozni. Cikkünkben végigvesszük ezeket a kísérleteket és azt, hogyan hatástalanította őket a magyar kormány mostanáig.
„Ha megpróbáltok kirúgni, tönkreteszlek benneteket.” (Orbán Viktor szavai Joseph Daulhoz, az Európai Néppárt elnökéhez és Manfred Weberhez, a Néppárt frakcióvezetőjéhez, későbbi csúcsjelöltjéhez 2018. májusi megbeszélésükön a New York Times egy, a megbeszélésen részt vevő forrása szerint)
„Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” (Kormányzati unióellenes kampányszlogen 2019 elején)
„A magyarokkal nem lehet következmények nélkül kötözködni (…) Nem felejtünk, és rendezni fogjuk a számlát.” (Orbán Viktor üzenete a kormányzását kritizáló európai politikusoknak a Kossuth rádió 2020. május 8-i reggeli műsorában)
„Semmiről sincs megállapodás, ameddig nincs megállapodás mindenről” (Orbán Viktor levele az EU hétéves költségvetése és a helyreállítási alaphoz szükséges rendelet EU-nagyköveti szintű magyar és lengyel vétózása kapcsán 2020 novemberében)
(A cikk megírásához alapvetően Szelényi Zsuzsanna Tainted Democracy című, 2022 őszén Londonban angolul megjelent könyvének történeti összefoglalójára támaszkodtam, és a fenti idézetek is a könyvben szerepelnek.)
Orbán 2020-as vétófenyegetésének az lett az eredménye, hogy
- megszületett a költségvetés és a helyreállítási alap is;
- Orbán számára kedvező kompromisszummal fogadták el az úgynevezett jogállamisági feltételrendszert, ez nem lett általános kritérium, csak az uniós pénzek korrupciómentes felhasználásának biztosítására lehet alkalmazni;
- szintén a magyar kormánynak kedvezett, hogy elfogadták, hogy a feltételrendszert csak akkor vezetik be, miután az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy az nem ellentétes az európai jogszabályokkal. Ezzel sikerült elérni, hogy a jogállamisági mechanizmus csak a 2022-es magyarországi választások után lépett életbe;
- viszont tíz év után végül Angela Merkel és pártja, a CDU is kiállt Orbán mögül.
De Orbán és a hozzá csatlakozó lengyel kormány a vétófenyegetéssel nem tudta megakadályozni, hogy életbe lépjen az a rendszer, hogy az európai pénzekhez csak a közös alapszabályok betartásával lehet hozzáférni. Egy éve visszatartja az unió a magyar támogatásokat, az államháztatásnak likviditási gondjai vannak, hatalmasra nőtt a költségvetés hiánya, technikai recesszió fenyeget.
Az áprilisi választás után az EB elindította a jogállamisági mechanizmust, az Európai Parlament kimondta, hogy a magyar kormánypárt leépítette a jogállamot, és még év vége előtt el kell dőlnie, hogy a bizottság és a tanács elfogadja-e a magyar kormány korrupcióellenes vállalásait, és megnyitja-e újra a pénzcsapokat.
Ennek kikényszerítéséhez a kormány újból a vétófenyegetés eszközéhez nyúlt, most egy európai ország, Ukrajna fizikai szuverenitásának uniós megvédését akadályozva ezzel.
Hogyan jutott el ide az Orbán-kormány? Milyen lépések előzték meg ezt az EU-val való viszonyában?
A kezdetek
Az első, 2020-as vétófenyegetés előtti tíz évben az Orbán-kormány változatos és nem csak diplomáciai eszközökkel igyekezett uniós mozgásteret biztosítani magának belpolitikája zavartalan gyakorlásához.
Korán kezdődött.
A 2010-es kormányváltás után beindult törvénykezési dömping nyomán már 2011-ben uniós kötelezettségszegési eljárások indultak Magyarország ellen. Azóta számtalan, a rendszer lényegét, alapvető politikáját érintő kérdésben döntött az Európai Bíróság a magyar kormánnyal szemben:
Például a rendszer gazdaságpolitikájának egyik alapját képező államosítások, majd a NER-közeli szereplők számára történő privatizálás, illetve egyes szereplők piacról történő kiszorítása esetében – a szerencsejáték-monopólium, a földtörvény, a házipálinka-főzés, a SZÉP Kártya, a nemzeti mobilfizetési rendszer, a kiskereskedelem szabályozása ügyében –, az igazságszolgáltatás függetlensége kapcsán a bírák nyugdíjazása.
A jogállam esetében az adatvédelmi biztos megbízatásának megszüntetése, a menekültkvótaügy, a civil szervezetek listázása, a „Stop, Soros törvény”, a CEU-ügy és maga a jogállamisági eljárással kapcsolatos per.
2011-ben az egypárti Alaptörvényt is vizsgálni kezdte a Velencei Bizottság, az Európa Tanács alkotmányügyi tanácsadótestülete. Több ponton kifogást emelt, problémásnak tartotta, hogy Magyarországon a kétharmados szabályt pártközi konszenzus nélkül is lehet alkalmazni az alkotmány és sarkalatos törvények módosításának céljára.
Külpolitikai eszközök
Az Orbán-kormány új külpolitikai stratégiát vezetett be, és nyitott a keleti autokratikus rezsimek felé. Ennek nem csak gazdasági okai voltak, ezzel a taktikai fenyegetéssel nagyobb nemzetközi politikai mozgásteret is igyekezett szerezni magának.
Pávatánca nyomán (maga nevezte így) lett a hivatalos magyar álláspont a legmegengedőbb az orosz háborús agresszióval szemben az unióban. Orbán már 2014, a Krím ukrán megszállása után is így lépegetett: Putyin felé tett gesztusként tiltakozott az akkori (gyenge) nemzetközi szankciók ellen, de az Európai Tanácsban megszavazta őket.
2015 februárjában az orosz elnök az Európai Tanács döntése ellenére utazhatott Magyarországra.
A 2015-ös menekültválság révén megnőtt a nemzetközi befolyása is. A Fidesz ekkor erős diplomáciai offenzívát indított (jelentős részben a német politikai elit irányába), kemény menekültellenes lépéseinek nem lettek következményei (a későbbi bírói ítéleteket leszámítva), sőt más országok is szigorítottak a menekültügyi eljárásaikon.
Bár 2010 óta a Fidesz konfliktuskereső (maga által unortodoxnak nevezett) politikája a nemzetközi szervezetek nyilvános lekicsinylésében is megmutatkozott („Nekünk sem az IMF, sem az Európai Unió nem főnökünk”), de a német kapcsolatok ápolására mindig különösen ügyelt.
Az Orbán-kormány nemcsak hatalmas támogatásokkal, kedvező gazdasági jogi környezettel, képzett és olcsó munkaerő biztosításával, hanem más módokon is kiszolgálta a Magyarországra települt német termelő vállalatokat (például képviselői személyesen lobbiztak a Volkswagen mellett az Európai Unióban a kibocsátási adatok meghamisítása miatti botránynál). Cserében például a német autógyárak felhagytak a független médiumok támogatásával. 2018-ban az Orbán-kormány nagyszabású szerződést is kötött jórészt Bajorországban gyártott fegyverek vásárlására.
Bár a német sajtó és a közvélemény mind nagyobb része egyre kritikusabban viszonyult Orbán rendszeréhez, a német kereszténydemokraták és keresztényszocialisták a Fidesz legfontosabb szövetségesei voltak Európában.
Kiszorulás az Európai Néppártból
Orbán autokratikusnak minősített politikája eleinte megosztotta az európai politikai pártokat, így – főleg a korai években – a konzervatívok baloldali támadásnak minősítették az Orbánt kritizáló hangokat. A szociáldemokrata, zöld és liberális politikai csoportok kezdettől erőteljesen kritizálták Orbán kormányát antidemokratikus lépései miatt, de eleinte a néppártiak, később viszont már csak szélsőségesebb jobboldali csoportok védték.
A centrista-konzervatív Európai Néppárt számára nehézzé vált a helyzet, mert a Fidesz a tagja volt. A frakció három részre szakadt: az északi és a Benelux országok képviselői ellene voltak, több kelet-európai párt kiállt mellette, mások pedig pragmatikus megfontolásból úgy vélték, hogy amíg lehet, támogatni kell a Fideszt. Ennek az volt a logikája, hogy amíg Orbánt a csoportban tartják, addig fontos európai kérdésekben befolyást tudnak gyakorolni rá.
Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke 2015-ben még úgy nyilatkozott, hogy „Orbán szeret provokálni, ő a Néppárton belül az enfant terrible, de én szeretem.” Manfred Weber többször személyesen kampányolt Budapesten a Fidesz mellett, aztán végül Orbán megakadályozta (bár több forrásunk szerint Angela Merkel ösztönzésére) az Európai Bizottság elnökévé történő megválasztását.
Bár a vétófenyegetések megmutatták végül a Fideszt védő néppárti politika eredménytelenségét, azért a Fidesz képviselői megszavazták az Európai Parlament néppárti frakciójának legtöbb előterjesztését. Olyan fontos ügyekben is, mint a brexit, sőt még olyankor is, amikor a magyar kormány nem ítélte el például az orosz vagy a kínai emberijog-sértéseket. (Igaz, ezek jellemzően csak nyilatkozatok voltak.)
A Néppárt azért is érdekelt volt a Fidesz bent tartásában, hogy a Fidesz szavazataival a parlament legnagyobb csoportjaként az unió legtöbb vezető posztját birtokolhassa.
A Fidesz jellemző módszere az alkotmányossági/jogi/intézményrendszert érintő kritikák kivédésére az volt, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy minden egyes kérdést egyedileg vizsgáljanak meg, és ne az egészet, főleg ne a tényleges, de facto működést nézzék.
Rendszeresen élt azzal is, hogy egy törvényt különböző országokban létező elemekből rakott össze, és így az adott ügyben létező külföldi példákkal érvelhetett – amelyek persze más kontextusban voltak csak érvényesek. Az alkotmányos kontextust a képviselők, szakértők nem vizsgálták, így a kritikus törvények valós politikai következményeit sem tudták értelmezni.
A másik módszer volt a nagyon radikális lépések megtétele, amelyekből aztán némileg vissza lehet lépni, de sokszor csak évek múlva.
Mégis, amikor 2019-ben Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság konzervatív elnökének képe is felbukkant az óriásplakátokon azzal a felirattal, hogy „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!”, a Néppárt úgy döntött, hogy átmenetileg felfüggeszti a Fidesz tagságát. A pártcsoport háromtagú bizottságot állított fel, hogy megvizsgálják, maradhat-e a Fidesz a pártban, vagy mennie kell – amely végül nem döntött.
Ráadásul mivel a 2019-es európai választás után összeülő új Európai Parlament néppárti csoportjának szüksége volt a Fidesz 11 képviselőjének szavazataira is Ursula von der Leyen bizottsági elnökké választásához, a Fidesz tagságát csak az Európai Néppártban függesztették fel, a parlamenti frakcióban nem.
2020-ban aztán már tizenhárom európai konzervatív pártvezető követelte (hiába) a Fidesz azonnali kizárását a konzervatív pártcsaládból és a frakcióból, miután a koronavírus-járvány idején a magyar kormány olyan törvényt fogadtatott el a parlamenttel, amely a kormányzati hatalom kiterjesztését a parlament szavazata nélkül is lehetővé tette. Orbán még ekkor is magabiztos volt. „Tisztelettel, nekem erre most nincs időm!” – nyilatkozta, amikor meghallgatásra hívták az Európai Parlamentbe, és helyette Szerbiába, majd Fehéroroszországba utazott.
Orbán a menekültügyi válság és a koronavírus-járvány alatt is rendszeresen támadta az uniót a tehetetlensége miatt (közben sokszor ő maga akadályozta a közös álláspont kialakítását). Nemcsak a tagországok önállósága, a „nemzetek Európája” mellett állt ki, de az uniós döntéshozatal alapjait is kikezdte. Ez pedig azzal a veszéllyel járt, hogy a keleti autoriter nagyhatalmak ki tudják használni az EU belső megosztottságát.
Marcon és Merkel reformterveivel szemben Orbán meg akarta akadályozni az Európai Unió további integrációját. Ennek jegyében 2018-as újabb kétharmados győzelme után az európai politikában meghirdette a „lázadás évét”, és elkezdett azon dolgozni, hogy összefogja azokat az európai erőket, amelyek az Európai Unió további erősödése ellen küzdöttek. Végül ez is hozzájárult ahhoz, hogy a válságcsomag megvétózásának belengetése után kizárták a Néppártból.
Uniós ellenlépések
A 2010-ben győztes Orbánnak az alkotmányos rendet módosító lépései meglepték az Európai Uniót. Az Európai Parlamentben az első vita akkor bontakozott ki, amikor a Fidesz–KDNP megszavazta a médiatörvény sajtószabadságot sértő paragrafusait, és létrehozta az egypárti médiahatóságot. Hamarosan a bírák korai kötelező nyugdíjba vonulását elrendelő törvény is napirendre került. Az Európai Bizottság vita után végül úgy döntött, hogy hagyományos módon kötelezettségszegési eljárást indít a magyar kormánnyal szemben.
Hamar kiderült, hogy az uniónak nincsenek megfelelő eszközei arra, hogy érdemben felléphessen egy, a vádak szerint a demokratikus intézményeket tudatosan gyengítő vezetéssel szemben. A két említett esetben a kötelességszegési eljárások a médiatörvényt a versenysemlegesség, a bírák korai nyugdíjazását pedig a diszkrimináció felől közelítették meg. Ez nem adott választ arra, hogy a kétharmados parlamenti többség a fékek és ellensúlyok erejét gyengítette. A Fidesz valamennyire módosította a vonatkozó törvényeket, illetve anyagilag kárpótolta a bírákat, de a status quót sosem állította vissza.
A Tavares-jelentés
Az első dokumentum, amely teljességében vizsgálta az alapvető jogok magyarországi helyzetét, 2013-ban készült az Európai Parlamentben azután, hogy a Magyar Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását. Ez volt az úgynevezett Tavares-jelentés, amely megállapította, hogy Magyarországon rendszerszintű változások történtek, amelyek eltérnek az uniós alapértékektől, és felszólította a magyar kormányt, hogy érvényesítse az Alkotmánybíróság döntéseit és az európai testületek javaslatait. A jelentés javaslatot tett arra, hogy a magyar kormány egy intézményközi bizottság előtt számoljon be a fejleményekről.
Az Európai Parlamentben lezajlott vita után Orbán Viktor kijelentette, hogy a jelentés egy baloldali koncepciós eljárás része, csorbítaná Magyarország szuverenitását, és a magyar kormány nem működik együtt az ajánlások végrehajtásában.
Ezután látszott, hogy az EU-nak nincs hatékony eszköze arra, hogy betartassa az unió közös megegyezésen alapuló alapértékeit, ha a párbeszéd nem működik. Az EU szerződésének 7. cikke lehetőséget ad ugyan arra, hogy egy renitens tagországnak akár a szavazati jogát is felfüggesszék, ezt azonban akkor még senki nem akarta bevetni. (És a lengyel kormánypárt, amely a saját alkotmánybíróságával és bíróságaival szemben az Orbán-rezsim eszközeit másolva lépett fel 2015-ös győzelme után, ezt úgyis megakadályozná vétójával.) Maradtak továbbra is a politikai egyeztetések.
A Sargentini-jelentés
2018-ban az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálati jelentése felfedte, hogy Orbán Viktor veje csalás révén jelentős európai uniós fejlesztési forráshoz jutott. Majd miután a magyar legfőbb ügyész az OLAF-jelentés dacára ejtette az ügyet, a botrány nyomán újra napirendre került az Európai Parlamentben a magyar ügy.
A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által készített jelentést 2018 szeptemberében vitatta meg az EP Orbán Viktor részvételével.
A jelentés tizenkét területen talált olyan problémát, amely a demokráciával nem összeegyeztethető, és amely sérti az EU-szerződés 2. cikkét. Megállapítja, hogy bár az unió intézményei számos kísérletet tettek a Magyarországon felmerült rendszerszintű alkotmányos és demokratikus problémák megoldására, a jogállamiság védelme érdekében nem történt lényeges változás. A jelentés azt javasolta, hogy a magyar kormánnyal szemben induljon el az EU-szerződés 7. cikke szerinti szigorú eljárás, és az Európai Tanács állapítsa meg, hogy fennáll-e a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye Magyarországon, és tegyen ajánlásokat a kormány számára.
A vitában mondta azt Orbán Viktor, hogy „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.”
A jelentés elfogadásához a képviselők kétharmadának szavazatára volt szükség, és ez néppárti szavazatok nélkül nem volt lehetséges. Végül a néppárti frakció jelentős része másnap a jelentés elfogadása mellett szavazott, és a parlament úgy döntött, hogy Orbán kormánya ellen induljon meg a 7. cikk szerinti eljárás.
De ezután az ügy egy időre lezárult. A 7. cikk szerinti eljárás hosszadalmas, több lépcsőből álló folyamat, amelyet egy ponton a tanács minden tagjának támogatnia kell. A magyar és a lengyel kormányfő viszont kijelentette, hogy ha bármelyik ország ellen elindul ez az eljárás, a másik vétót emel ellene. (Az eljárás a lengyelek ellen is megindult.) A miniszterelnökök tanácsában nem volt meg a politikai akarat az ügy folytatásához.
A jogállamisági vita és az eljárás
2020 őszére készült el az Európai Unió első jogállamisági jelentése, amely azonos elvek és szempontok alapján tekintette át a demokrácia állapotát a szövetség összes tagállamában. Az összefoglaló négy kiemelt területet vizsgált egységesen – az igazságszolgáltatás függetlenségét, az antikorrupciós intézményeket, a médiapluralizmust és az alkotmányos fékek és ellensúlyok rendszerét.
A Magyarországról szóló beszámoló megállapította, hogy Magyarországon mind a négy vizsgált területen lényegi, a jogállamiságot súlyosan veszélyeztető problémák vannak.
„Abszurd és valótlan” – jelentette ki az igazságügy-miniszter, és kifogásolta, hogy a jelentés készítői kormánykritikus civil szervezetek véleményét is kikérték. Orbán Viktor követelte, hogy a jelentésért felelős európai biztos, Věra Jourová mondjon le posztjáról.
Ennél fontosabb volt a cikk elején említett tagországi vezetői döntés, hogy a 2021-ben kezdődő költségvetés és a koronavírus miatt létrehozott rekonstrukciós alap kifizetéseit jogállami feltételekhez kötik. Az Orbán-kormány ezt nem tudta megakadályozni, de azt elérte, hogy a feltételrendszer egy Orbán számára kedvező kompromisszummal belekerült a csomagba, de addigra elmérgesedett a vita a Fidesz és az Európai Néppárt között. Kölcsönös üzengetések közben Orbán a Die Welt című konzervatív német lapnak adott interjúban az Európai Unió eljárását a Szovjetunióhoz hasonlította.
A válságcsomag megvétózása után aztán kikerült az Európai Néppártból a Fidesz. Mivel az EPP frakciója nagy többséggel megszavazta, hogy a pártcsoport egyszerű többséggel kizárhasson egy egész nemzeti pártfrakciót, ha annak tagságát a párt már felfüggesztette, Orbán nem várta meg a befejezést, és a fideszesek kiléptek az EPP-ből.
Ezután Orbán még inkább arra törekedett, hogy egységes pártszövetségbe szervezze az európai szélsőjobb pártjait.
Egyre nagyobb lett az EU-ban egy jobboldali illiberális blokk létrejöttének kockázata, amely együtt akár az Európai Parlament mandátumainak egyötödét is képviselték volna (és közülük többeket Oroszország és kisebb részben Kína támogatott).
A jogállamisági eljárás fél éve alatt az Orbán-kormány mégis visszakozott, és elfogadott egy intézkedéscsomagot a korrupció ellen (kritikusai szerint látszatintézkedésekkel). Ugyanakkor a vétó lebegtetésével az uniós közös hitel és a globális minimumadó esetében mozgásteret is igyekszik magának szerezni.
Az Európai Bizottság (EB) 7,5 milliárd euró, nagyjából háromezer milliárd forintnyi felzárkóztatási támogatás megvonását javasolta Magyarországtól 2022 szeptemberében, ha az Orbán-kormány november 19-ig (ezt azóta kitolták) nem teljesíti Brüsszelnek tett ígéreteit a korrupció letörésére.
Napokon belül eldől, hogy a pávatánc folytatódik-e.
