Orosz munkások naponta legalább egy-egy szétlőtt épületet bontanak le Mariupol-szerte; a törmelékkel együtt a szétroncsolt holttesteket is elszállítják. A gyorsan helyőrséggé váló város széles sugárútjain orosz katonai konvojok robognak, és orosz katonák, építőmunkások, adminisztrátorok és orvosok lépnek a több ezer ukrán halott vagy távozó helyére.
A város ukrán utcanevei közül sokat visszaváltoztattak a szovjet utcanevekre, a Mariupolt átszelő Béke sugárutat például Lenin sugárútnak fogják hívni. Még a város bejáratánál a város nevét hirdető nagy táblát is oroszosították, átfestették az orosz zászló piros, fehér és kék színére, és orosz helyesírással írták ki a nevet.
Nyolc hónappal azután, hogy Mariupol orosz kézre került, Oroszország kitörli Ukrajna minden nyomát – az épületeiben eltemetett háborús bűnök bizonyítékaival együtt. A néhány működő iskolában orosz tananyagot tanítanak, a telefon- és televíziós hálózatok oroszok, az ukrán valuta kihalófélben, Mariupol pedig már a moszkvai időzónában van. A régi Mariupol romjain egy új orosz város emelkedik, amelyet legkevesebb egy európai cég építőanyagaiból húznak fel – állapította meg az Associated Press.
De az AP-nek a megszállt Mariupol életéről szóló nyomozása azt is kiemeli, amit a lakosok már túlságosan is jól tudnak: bármit tesznek az oroszok, egy halott városra építenek. Az AP szerint több mint tízezer új sír mutatja Mariupol háborús sebeit, a halálos áldozatok száma háromszorosa lehet a legalább huszonötezerre becsült korai adatnak. Az egykori ukrajnai város közben kiürült, az oroszok tervei szerint jóval több mint ötvenezer házat fognak lerombolni – számította ki az AP.
Az Associated Press újságírói voltak az utolsó nemzetközi tudósítók Mariupolban. Márciusban menekültek el a heves bombázások elől, mielőtt az orosz erők elfoglalták volna a várost. Ez az írás az azóta történtekről szól. Az AP újra kapcsolatba lépett sok emberrel, akiknek tragédiáját fotók és videók örökítették meg az orosz ostrom leghalálosabb napjaiban.
A halál körülveszi Mariupolt: a külvárosában gyorsan bővülő temetők bűze még ősszel is belengte és kísérti a túlélőket mind Mariupolban, mind a száműzetésben.
Az AP által megszólaltatott többtucatnyi lakos közül mindenki ismert valakit, aki meghalt az ostrom során, amely a február 24-i invázióval kezdődött. Naponta akár harminc ember is érkezik a hullaházba abban a reményben, hogy megtalálja szeretteit.
Lidia Erasova végignézte, ahogy ötéves fia, Artyom, és hétéves unokahúga, Angelina meghal egy márciusi orosz ágyúzás után. A család sietve az udvaron, egy rögtönzött sírba temette a fiatal unokatestvéreket, majd elmenekült Mariupolból.
Júliusban visszatértek, hogy újratemessék a gyerekeket, de útközben megtudták, hogy a holttesteket már kiásták, és egy raktárba vitték. Ahogy közeledtek a városközpont felé, minden háztömb sivárabb volt, mint az előző.
„Ez borzalom. Bármerre nézel, bármerre is nézel – mondta Erasova. – Minden fekete, minden elpusztult.”
Sem ő, sem a sógornője nem volt képes arra, hogy bemenjen a raktárba, hogy azonosítsa a gyerekek holttestét. Férjeik, akik testvérek, választották ki az apró koporsókat – egy rózsaszínűt és egy kéket –, hogy együtt helyezzék őket egyetlen sírba.
Erasova, aki most Kanadában van, azt mondta, hogy egyetlen orosz újjáépítési terv sem tudja visszahozni azt, amit Mariupol elvesztett.
„Az életünket vették el tőlünk. A gyermekünket vették el tőlünk – mondta. – Ez annyira nevetséges és ostoba. Hogyan lehet helyreállítani egy halott várost, ahol mindenhol embereket öltek?”
Számvetés a halállal
Az AP nyomozása harminc, mariupoli lakossal készített interjúra támaszkodott, köztük 13 orosz megszállás alatt élővel; műholdképekre; a város belsejéből gyűjtött több száz videóra, valamint a fő tervet bemutató orosz dokumentumokra. Ezek együttesen átfogó erőfeszítést mutatnak, amelynek célja Mariupol kollektív történelmének és emlékezetének – a vegyes város ukrán identitásának – elfojtása.
Mariupol az invázió első napjától kezdve a Kreml célkeresztjében volt. Az orosz határtól mindössze negyven kilométerre fekvő város az Azovi-tenger egyik kikötője, és kulcsfontosságú az orosz utánpótlási vonalak számára.
A várost könyörtelen légicsapások és tüzérségi támadások érték, a kommunikációját megszakították, élelmét és vízellátását elvágták. Mariupol 86 napig mégsem volt hajlandó feladni. Mire májusban az Azovstal acélműben rejtőzködő utolsó ukrán harcosok megadták magukat, Mariupol az ukrán ellenállás szimbólumává vált.
Ennek az ellenállásnak nagy ára volt. Mariupol alapos orosz lerombolása még ma is látható. A városról készült videók és a műholdfelvételek azt mutatják, hogy a lőszerek a 166 négyzetkilométeres város szinte minden épületén nyomot hagytak.
A város nagy része színtelen és élettelen, a falak koromfeketék, a romokból felszálló szürke por borítja, a fák lombja elhalt és tépázott. De a legnagyobb pusztítást, amit Mariupol elszenvedett, a halálos áldozatok számában lehetne lemérni – de ezt a számot soha nem fogunk teljesen megismerni.
A megszállás elmúlt nyolc hónapja alatt készült műholdfelvételeket az AP elemezte. Csak a külső Sztarij Krim temetőben 8500 új sírt mutat; minden egyes sírhalom alatt valószínűleg több holttest van. A város környékén legalább három másik sírárok van, köztük egy, amelyet az ostrom kezdetén maguk az ukránok hoztak létre.
Összesen legalább 10.300 új sír van elszórtan Mariupol környékén az AP becslései szerint, amelyet három, a tömegsírokban jártas igazságügyi orvosszakértő is megerősített. Több ezer holttest valószínűleg nem is került a temetőbe.
Májusban, amikor a város végül elesett, a száműzetésben lévő önkormányzat becslése szerint legalább 25.000 ember halt meg. De legalább három, június óta a városban tartózkodó ember szerint a halottak száma ennek háromszorosa vagy még többszöröse az orosz megszálló hatóságok számára az utcákon összegyűjtött holttesteket dokumentáló munkásokkal folytatott beszélgetések alapján.
Szvitlana Csebotareva, egy márciusban elmenekült mariupoli lakos elmondta, hogy szomszédja meghalt egy közeli lakásban, és a holttest még mindig ott van. Csebotareva idén ősszel csak annyi időre tért haza, hogy visszaszerezze a holmiját, mivel a lakosok szabadon jöhetnek-mehetnek az ellenőrző pontokon. Azt mondta, hogy az oroszok hálára számítanak amiatt, hogy felajánlottak néhány új lakást.
„Nem tudom, hogy lehet most cukorkát adni nekünk a lerombolt otthonokért és a megölt emberekért cserébe – mondta Kijevben. – És ők mégis elhiszik.”
Egy ukrajnai város leradírozása
A bejáratnál hirdetményeket ragasztottak fel a hámló, lyukas falakra, amelyek így kezdődnek: „Kedves lakosok!”
Így tudják meg azok, akik Mariupolban maradtak, hogy épületeiket hamarosan lebontják. Gyakran a betört ablakok, a befagyott csövek és az áramhiány ellenére még mindig ott laknak, mert nincs hová menniük.
Az AP több száz fénykép és videófelvétel, valamint a megszálló hatóságoktól származó dokumentumok áttekintése során megállapította, hogy Mariupolban több mint háromszáz épületet bontottak le vagy készülnek lebontani. Néhányuk egyedi ház, de a legtöbbjük többszintes lakóház „hruscsovka” stílusban, amelyet Nyikita Hruscsov szovjet vezető indított el a hatvanas évek lakásválsága idején. Az egyes épületeket úgy tervezték, hogy a lehető legtöbb családnak adjanak otthont, körülbelül 180 vagy még több lakást alakítottak ki bennük.
Ez azt jelenti, hogy az AP számításai szerint a bontások során összesen jóval több mint ötvenezer lakást fognak eltávolítani.
„Nem vitás, az emberek nincsenek felkészülve – mondta egy aktivista Mariupolban, aki, mint mindenki a városban, névtelenséget kért a megtorlástól való félelmében. – Az emberek még mindig a pincében élnek. Hogy hová mehetnének, az nem világos.”
Egy másik, még mindig a városban tartózkodó, a helyszínen dolgozó lakos szerint a törmeléket csak oroszok kezelhetik. A hivatalos indok a balesetek elkerülése – mondta.
De Petro Andrjuscsenko, Mariupol polgármesterének Dnyipróba menekült tanácsadója szerint a valódi ok az, hogy az emberek ne lássák, ahogy a rothadó holttesteket elszállítják. Azt mondta, hogy sok épületben, különösen az Azovstal környékén ötven-száz holttest van, amelyek soha nem kapnak méltó temetést. Ezek a halálesetek nem kerülnek a nyilvántartásba.
A Mitropolicka utca 110. egyike az orosz bontási listán szereplő épületeknek, amelyeket a tervek szerint bármelyik nap ledönthetnek.
A frissen sült kenyér illata még mindig emlékezteti Inna Nepomnisaja orvost hatodik emeleti lakásában töltött utolsó márciusi éjszakájára. Amikor látta, hogy az ostromlott városban mennyibe kerül a kenyér, elhatározta, hogy saját süt magának.
Az illata másnap reggelre belengte a levegőt; ekkor érkezett meg a veje. Ideje távozni, hajtogatta, mert az orosz erők közeledtek.
Nepomnisaja a lánya házában volt, amikor március 11-én alkonyatkor orosz tankok gördültek a háza elé. Miközben az AP újságírói a közeli 2-es számú kórház felső emeletéről figyelték és rögzítették az eseményeket, az egyik tank a Mitropolicka 110.-re irányította ágyúját, és tüzet nyitott.
A lövedék szétrombolta Nepomnisaja lakásának falait és a fölötte, alatta és mögötte lévő szomszédokét is. A szomszédok többsége a pincében húzódott meg, de két idős asszony, Ligyija és Natalija nem tudott lépcsőt mászni.
Holttestüket nem sokkal később az udvaron temették el. Hetekkel később az AP videója szerint a kezdetleges sírok még mindig ott voltak.
Mivel a várossal megszakadt a kommunikáció, Nepomnisaja csak akkor értesült lakása sorsáról, amikor családja már az ukrán fennhatóság alatt álló területre menekült. Mint sokan, akik elhagyták Mariupolt, ő is jelen időben beszél a városról.
„Mariupolban élek, ez az otthonom – mondta, miközben gyertyafénynél beszélt egy kávézóban Dnyipróban, ahol szintén elment az áram. – Ez a ház volt az én váram, de elvették tőlem.”
A bontási listán szerepelnek a ház két oldalán álló, szomszédos épületek is. Az egyiket minimum egy légicsapás érte március 11-én; egy másiknak a falai romokban hevernek.
Oroszország most a történelmi városközpontba költözik. Az orosz hatóságok októberben lebontották Mariupolban a holodomor áldozatainak emlékművét, a szovjetek által a harmincas években megrendezett éhínségét, amely mások mellett ukránok millióinak halálát okozta az orosz televízióban közzétett videó szerint. (A szovjet gabonatermelő vidéken Oroszországban és Kazahsztánban is milliók vesztették életüket.) Az AP birtokába jutott képek tanúsága szerint két falfestményt is átfestettek, amelyek az Ukrajna elleni 2014-es orosz támadás áldozatainak állítanak emléket.
„Túl sok időt töltenek olyan dolgokkal, mint az ukrán identitás megnyilvánulásainak eltörlése, és nagyon kevés időt fordítanak a mariupoli emberek szükségleteire – mondta Michael Carpenter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez tartozó amerikai nagykövet, aki évekig felügyelte Kelet-Ukrajnát. – Ez valójában egy nagyon brutális, embertelen gyarmatosítási kísérlet, amely a szemünk előtt bontakozik ki.”
Egy orosz város felépítése
Miközben megpróbálja lerombolni Ukrajna maradványait, Oroszország egy új város tervét vázolta fel, új lakossággal. A központja a történelmi Mariupol színháza lesz, legalábbis a The Village című orosz honlap által augusztusban elsőként ismertetett és az Associated Press által látott alapterv szerint.
A Dráma Színház a város fő óvóhelyévé vált, de március 16-án két orosz légicsapás érte. Az AP nyomozása szerint több százan haltak meg, az emberek szerint a helyszín egész nyáron bűzlött a holttestektől. A romok elfedésére az orosz hatóságok egy olyan magas paravánt állítottak fel, amely az űrből is látható, és a színház körvonalait a burkolatba vésve kísértetiesen emlékeztet a színház korábbi életére.
Karácsony előtt egy nappal a Dnyipróba menekült önkormányzati tanácsadó, Andrjuscsenko azt állította, hogy az oroszok elkezdték elbontani a színház romjait. Szerinte mindez azért történik, hogy eltussolják „a több száz polgári személy meggyilkolását”. Andrjuscsenko úgy tudja, hogy az oroszok meghagyják az épület homlokzatát, és új színházat húznak fel „Mariupol népének csontjain”.
A dokumentumban szerepelnek az utolsó ukrán erősség, az Azovstal acélmű romjainak helyreállítására vonatkozó tervek is. A területet a tervek szerint jövő év végére ipari parkká alakítják át, bár semmi jele annak, hogy a munkálatok megkezdődtek volna.
Egy orosz katonai tábor azonban rekordidő alatt felépült a Maxar Technologies műholdfelvételei szerint, amelyeken hatalmas, U alakú épület látható, a tetőn az orosz hadsereg feliratával.
Oroszország már legalább 14 új lakóépületet emelt – ami csak töredéke a lebontott épületek számának –, és legalább kettőt helyreállít a lövések által megrongált kórházak közül. Az Associated Press által megszerzett videón raklapok sorai látszanak, amelyeken a dán Rockwool cég szigetelőanyagai sorakoznak. A vállalat a bírálatok ellenére fenntartja oroszországi leányvállalatát, mivel az építőanyagokra nem vonatkoznak a szankciók.
Michael Zarin, a Rockwool kommunikációs alelnöke közleményében azt mondta, hogy a szigetelőpaneleket a vállalat tudta és beleegyezése nélkül szállították le, és reméli, hogy termékei segítenek helyreállítani az ukránok egészségügyi ellátását, meleget és menedéket nyújtanak.
A videókon megfigyelhető, hogy az új lakások ablakaiban nem látszanak bútorok, az utcán kevés az ember. Úgy tűnik, csak a nyugdíjasok, a fogyatékkal élők és a megszálláshoz kötődők kapnak lakást több, még Mariupolban tartózkodó szerint.
Egy férfi szeptemberben jelentkezett, és a 11.700-ik helyen találta magát. Vannak barátai a kétezres sorszámmal bírók körében, akik hozzá hasonlóan még mindig várnak. Viszont egy idős ismerőse, akinek a száma a kilencezresek között volt, már beköltözött az egyik új épületbe.
„Nem tudom, hogyan történik. Nem fogok találgatni” – mondta.
A férfi azonban hozzátette, hogy neki nincs problémája a lakhatásra alkalmatlan épületek lebontásával. Óvatosan újraindítja saját cégét az új városban, mondta még.
Ugyanakkor az orosz Mariupol tervei egy olyan lakosságra támaszkodnak, amely egyszerűen már nem létezik.
Mariupol korábbi lakosainak ezreit küldték Oroszországba, mivel nem volt más választásuk, és további ezrek menekültek Ukrajna más területeire. Mariupol egykori, 425.000 fős lakosságának alig több mint negyede maradt Andrjuscsenko becslései szerint.
A mariupoli orosz terv szerint 2022-re a lakosság száma 212.000 lesz, 2030-ra pedig 425.000-re emelkedik. Jelenleg Mariupol lakosságából körülbelül 15.000 fő orosz – mondta Andrjuscsenko, aki becslését a katonák által elfoglalt lakásokról és középületekről szóló információkból merítette. Elmondta, hogy az orosz rohamrendőrök járőrözni kezdtek a városban, hogy megakadályozzák a fűtés, az áram és a víz hiánya miatti tiltakozásokat.
Az AP által látott videókon katonai konvojok, valamint építőipari teherautók töltik meg az utakat. Az AP által megszólaltatott aktivista is megerősítette a katonák számának növekedését, amióta az orosz erők visszavonultak a Harkivi és Herszoni területről.
Nem úgy tűnik, hogy az oroszországi építőmunkások egyhamar távoznának, a Port City bevásárlóközpont előtt télig sátrakat lehetett látni. Orvosok és városvezetők is érkeztek Oroszországból, az orosz kormányközlemények és ama orvosok szerint, akik elhagyták a várost, miután megtagadták, hogy a megszálló hatóságoknak dolgozzanak.
„Nincs most oroszabb város, mint Mariupol” – mondta Dmitrij Szablin, egy Mariupolban született orosz törvényhozó az orosz médiának adott interjúban júniusban, miután ellátogatott a városba.
A Kreml a lehető leggyorsabban lépéseket tesz annak érdekében, hogy azok az ukránok, akik maradnak, oroszként tekintsenek a jövőjükre.
Vlagyimir Putyin elnök november 15-én a Katonai dicsőség városa címet adományozta Mariupolnak az általa védelmezőknek nevezett emberek hősiességéért. December 7-én Putyin azt mondta, hogy Ukrajna elleni háborúja az Azovi-tengert „Oroszország belső tengerévé” tette.
Ez sokaknak a hátramaradottak közül nagyon is megfelel. Mariupolnak mindig is voltak olyan lakói, akik orosznak vallották magukat.
„Akinek nem tetszik, az nem jön vissza” – mondta egy nő.
Nincs jövőkép a láthatáron
Mariupol orosz megszállása két kategóriára osztotta a családokat és a barátokat: azokra, akik maradtak, és azokra, akik elmenekültek. Mindkét csoport azzal küzd, hogy mi volt Mariupol egykor, és mi lesz ezután.
Amikor Ivan Kalinyin elmenekült, hátrahagyta felesége, Irina és születendő első gyermekük holttestét. Mindketten a szülészeti kórház elleni március 9-i orosz légicsapásban haltak meg. A szülei és felesége szülei Mariupolban maradtak.
Feleségét azon a reggelen látta utoljára, amikor megindult a szülés, és az asszony elküldte ruháért és pelenkáért. A kórházba vezető úton egy katonai blokádnál értesült a légicsapásról. Az apjával együtt másnap találták meg a nő holttestét egy másik kórházban.
„Nem is tudom, hogy éltem túl – mondta csendesen. – Mindennap ittam, hogy elaludjak.”
Kalinyin, aki most Walesben él, el sem tudja képzelni, hogy hazatérjen, ahogy máshol sem tudja elképzelni az életét.
„Túlságosan fájdalmas ott lenni. Lehet, hogy valamikor visszatérek – elvégre ez a szülővárosom – mondta. – Mindennap abban a reményben alszom el, hogy ez csak egy álom, és azzal a tudattal ébredek, hogy ez a valóság.”
Mariupol most Oroszország és Ukrajna között áll. Néhányan, akik maradtak, orosz állampolgárságra várnak, csak hogy folytathassák az életüket. Az ukrán ï betű, amely az orosz nyelvben nem található meg, graffitiként mégis feltűnik a városban – a dac egy kis megnyilvánulása egy olyan helyen, amelyet sokan félelemmel teliként jellemeztek.
Nepomnisaja, akinek a lakását orosz gránát találta el, nemrég azt álmodta, hogy hazatérve a kenyér illatát érezte. De nem biztos benne, hogy valaha is visszamehet-e vagy vissza fog-e menni.
„Hiszem, hogy Mariupol újjáépül, hogy mégiscsak Ukrajna lesz – mondta. – De tudom, hogy ez az illat csak emlék.”
