Amíg nincs utánpótlás, addig nem lehet változtatni a dolgokon, de amíg nem lesznek látható változtatások, addig nem jönnek a fiatalok – ez az ördögi kör jellemzi a házi gyermekorvosi rendszert Magyarországon Póta György házi gyermekorvos szerint, akit a Semmelweis-nap alkalmából kérdeztünk. Szerinte az októbertől Budapesten is megvalósuló új ügyeleti rendszer akár hatalmas káoszt is okozhat a gyerekek ellátásában, de egyelőre nem tudni, hogy változtatnak-e a vidéken bevezetett szabályokon.
Miért akart orvos lenni, hogyan indult a pályája, és milyen volt akkor az egészségügyi rendszer a maihoz képest?
Emberekkel akartam foglalkozni, hogy folyamatosan személyes kapcsolatban legyek emberekkel, én csak így érzem jól magam. Műszaki családból származom, nagyon eltérő voltam a szüleimtől. Eleinte csak annyit tudtam, hogy emberekkel akarok foglalkozni. Nem akarok utólag hazudni, a gyógyításról akkor még semmit sem tudtam. Voltak rokonok orvosi pályán, tetszett, amit csináltak, például a tanári pályához képest az sokkal közelebb állt hozzám. A gimnáziumi évek alatt dőlt el, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni. A mai napig sokkal nehezebben találom meg a hangot a felnőttekkel, mint a gyerekekkel. Most nyilván nem a szülőkre gondolok, mert ők a mi szakmánkban tulajdonképpen transzferek a gyerekhez, de a felnőttekkel, főleg az idősebbekkel szemben sokkal nehezebben találom meg a jó hangot.
Ezt valahogy megéreztem 16-17 éves koromban. Ezt a két dolgot tudtam, aztán ennek megfelelően felvételiztem. Abban az időben húszpontos felvételi rendszer volt. Ha sokan voltak 18,5-19 pont körül, mint én is, akkor nem vettek fel mindenkit, mert nem volt annyi hely, de volt egy olyan lehetőség, hogy ha kilenc hónapig dolgozik valaki az egészségügyben valamilyen fizikai munkát, akkor a következő évben nem kell újra felvételiznie. Ez volt az előnye, de nem jelentett biztos bejutást ez sem, mert nőhet a ponthatár.
Elsőre nem jutottam be, ezért én is ezt az utat választottam, a Heim Pál kórházba mentem műtősfiúnak. Aztán a következő évben felvettek, de az egyetem alatt is maradtam ott dolgozni. Tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy amikor végeztem, már csaknem hét éve dolgoztam a kórházban, ismertem mindenkit, így tudtam állást szerezni. Azon nagyon szerencsések egyike vagyok, aki fővárosiként Budapesten kapott házi gyermekorvosi állást az egyetem után.
Hogyhogy egyből az alapellátásban kezdett mint házi gyerekorvos?
A kórházban a sebészeten kezdtem, mert akkor úgy gondoltam, hogy egy férfiember sebész lesz. Sajnos a jóisten két bal kézzel áldott meg. Segítőkész kollégáim, mentoraim – akikre nagy hálával gondolok – elmondták, hogy nem sebésznek kéne mennem, mert az nem nekem való, hanem inkább olyan területet válasszak, ahol a fejemet kell használni, nem a kezemet. Így lettem gyerekorvos, gyerekgyógyász, és nem gyereksebész. De azért is mondom el ezt, mert abban az időben – és ezzel áttérnék a kérdés második felére – még sokkal nagyobb presztízse volt a gyerekorvoslásnak, mint ma, legalábbis én így érzem.
Hol járunk pontosan időben?
1983-ban végeztem. Abban az időben ha valaki gyermekorvosi státuszt kapott, az hatalmas presztízs volt, én így is éltem meg, de azt kell mondjam, hogy ez manapság nem így van. Megváltozott az igény is, hogy a végzett orvosok milyen irányba szeretnének menni. Abban az időben sokkal erősebb volt az igény a fiatalokban, hogy a gyógyító munkában vegyenek részt. Most mindenki inkább valamilyen tudományos dologgal akar foglalkozni, hogy aztán majd lesz belőle valami. Mi viszont elsősorban gyógyító orvosok akartunk lenni, és csak másodsorban foglalkoztunk valamilyen izgalmas tudományos feladattal, de mindig szigorúan a betegágy melletti munka mellett, és nem helyette.
Említette, hogy nem volt nehéz elhelyezkednie. De mégis: hogyan zajlott ez akkoriban a háziorvosoknál?
Szerencsés helyzetben voltam, hogy a budapesti Heim Pál gyermekkórházba kerültem szakorvosjelöltként, ahol korábban is dolgoztam, tehát már minden kollégát ismertem. Nagyobb megerőltetés nélkül sikerült fölszedni a gyakorlati tudást, úgyhogy nem panaszkodhatom. A Heim Pál már akkor is kiemelt gyerekegészségügyi intézmény volt, fantasztikus orvosokkal minden osztályon, minden szakmában. Nekünk az volt a sorsunk, hogy az öt év alatt három–hat havonta forgásban különböző szubspecialista osztályokra kerültünk. Mint a vándorcirkusz. Akkor úgy éreztük, hogy sehol sem vagyunk igazából, viszont így széles körű rálátással bírtunk a teljes gyerekellátásra. Három hónapra kipakoltak minket egy kispesti háziorvosi körzetbe, ott is dolgoztunk, többé-kevésbé egyedül, mert a szabadságon lévők helyére raktak minket. Ma a rezidensek azt sem tudják, milyen a munka az alapellátásban.
Gyakorlatilag a gyerekellátás kimondhatatlanul széles spektrumával találkoztunk, mire szakvizsgáztunk, és ez őrült nagy segítséget jelentett a későbbi, az alapellátásban lévő munkámhoz, hiszen ott is mindennel találkozunk. Nem specialisták vagyunk, hanem mindenhez kell érteni, és ennek az előképzése, a Heim Pálban töltött évek kimondhatatlanul sokat jelentettek.
Akkor az teljesen a saját döntése volt, hogy házi gyerekorvosként szeretne dolgozni?
Természetesen, de az élet mindig hoz furcsa helyzeteket. Akkor éppen egy nagy változás volt a kórházban, bizonytalanná vált a jövő. Találkoztam olyan, már háziorvosi körzetbe kiment kollégáimmal, akik azt mondták, hogy az önálló élet milyen sok előnyt jelent. Kaptam egy ajánlatot egy kolléganőtől, aki helyett éjszakai ügyeleteket vállaltam pénzügyi és gyakorlatszerzési okokból. Elmondta, hogy Csepelen nyugdíjba megy egy kolléga, és azt szeretnék, hogy mindenképpen férfi jöjjön helyette.
Ez mikor volt?
1988-ban. Akkor lettem szakorvos, és gondolkoztam, hogy mi legyen. Kerestem a helyem a rendszerben, de nem nagyon találtam, és akkor egyszerre csak előttem volt ez a lehetőség. Végtelen kedvességgel fogadott a helyi vezető, jólesett, hogy számítanak rám; akkor azt mondtam, hogy legyen. Így aztán 1988. november 1-jével foglaltam el azt a körzetet – akkor még körzetnek hívták –, ami a mai napig a praxisom. Idén lesz 36 éve.
Milyen különbségek vagy hasonlóságok vannak az akkori és a mostani szolgáltatás minőségében és hozzáférhetőségében?
A legnagyobb különbség a háznál való ellátás. Amikor kezdtem, az volt a szemlélet, hogy ha beteg a gyerek, ne hozzák be a rendelőbe, menjen ki az orvos, és ez megszámlálhatatlan mennyiségű háznál való ellátást jelentett. Volt olyan nap, amikor 10-15 helyre kellett kimenni a rendelési időn kívül, ami nagymértékben megnövelte a munkaidőt – egy járványban reggel nyolctól este hétig dolgoztunk. Ez ma nincs, különböző okokból. Az az igazság, hogy a kilencvenes évek második felétől egészen a mostani bérrendezésig nagyon rosszak voltak a fizetések, és a háznál való ellátás egyfajta plusz kereseti forrást jelentett. Mindenki ezt csinálta, ez volt a természetes.
Ez hivatalosan ment, vagy úgymond zsebbe kapták a pénzt?
Miután nem adtunk számlát, és nem jelentettük be a bevételt az adóhatóságnál, jogi értelemben nem volt legális ez a jövedelem, de nem zsebbe dugdosták, mint egy kórházi orvosnak, ez nem hálapénz volt. Mindenkinek volt egy tarifája, hogy mennyiért megy ki, azt előre közölte. Ezt mind a hatezer házi gyerekorvos így csinálta, ezért is merek róla beszélni. Nem volt kötelező, a szülők választása volt, akik azért szerették, mert nem kellett bevinni a gyereket a rendelőbe, nem kellett várakozni, otthon voltak, aztán jött a doktor, és ellátta a gyereket.
Mennyire volt ez nagy összeg egy átlagos családnak?
Úgy voltunk vele, hogy sok kicsi sokra megy, még a relatíve szegényebbek is éltek a lehetőséggel. Hangsúlyozom, ezt mindig a szülő döntötte el, hogy szeretné-e ezt a kvázi pluszszolgáltatást igénybe venni, vagy sem. Soha semmilyen különbséget nem tettem a rendelőben vagy a háznál ellátott beteg között. A mai magánorvosi díjakhoz képest alacsonyabb összeg volt az akkori átlagfizetésekhez viszonyítva, és ne felejtsük el, hogy ha most magánrendelőbe megy valaki, akkor ugyanúgy vinnie kell a gyereket, itt pedig arról volt szó, hogy kimozdulás nélkül, otthon kapott ellátást. Az egész rendszer erre épült, a háznál való ellátásra. Érdekes módon ez egy olyan helyzet volt, ami miatt egyik fél sem panaszkodott.
Hogyan éltek és mennyire szabadon dolgozhattak akkor az orvosok a mai viszonyokhoz képest, hogyan alakultak az élet- és munkakörülmények?
Hogy mennyire dolgozhattunk szabadon: kis túlzással azt mondom, hogy sajnos nem sok különbség volt az akkori meg a mostani helyzet között. Ugyanúgy egy asszisztenssel dolgoztunk. Az informatika az, ami menet közben bejött. Régen kézzel írtuk a kartonokat meg a recepteket, most ugyanezt számítógéppel csináljuk, ennyiben kényelmesebb az adminisztráció. De azt kell mondanom, hogy menet közben lenézett lett ez a szakma, nem tudjuk kihasználni azt a tudást, ami bennünk van, mert jobb műszerezettséggel sokkal szélesebb körű ellátást tudnánk biztosítani a rendelőben. Nagyon sok helyen hiányoznak ezek a műszerek, csak saját pénzből lehetne megvenni és működtetni, ami nem éri meg. Vannak kormányzati akciók, műszervásárlási támogatások, de például a mostaniból Budapest és Pest megye kimaradt mindenféle politikai dolgok miatt, például hogy az unió nem ad a középső országrésznek.
A másik dolog – ami már rendszerhiba –, hogy a pluszmunka nincs értékelve a finanszírozásban. Ha én a létező minimumot végzem el, fillérre ugyanannyit keresek, mintha műszereket vásárolok, és sokkal szélesebb körű munkát végzek. A betegeimnek sokkal jobb a fejlesztés, mert nem kell továbbmenni, mindent helyben megcsinálok.
Hogy alakult a háziorvosok és a házi gyerekorvosok létszáma?
Sokkal többen voltunk, mint most. Az egyik jelenlegi finanszírozási gátja a továbblépésnek az úgynevezett degressziós szám. A kilencvenes években, amikor megszűntek a körzetek, kényszervállalkozásba ment át minden alapellátó orvos, vagyis háziorvos, házi gyerekorvos. Az akkori kormányzat attól félt, hogy az orvosok majd mindenkit bevállalnak a több pénzért, és kezelhetetlen megapraxisok jönnek létre, a betegek pedig nem lesznek tisztességesen ellátva, ezért beépítettek egy létszámstoppos, úgynevezett degressziós szorzót. Bizonyos számú beteg után exponenciálisan csökkent a finanszírozás, egy szint után már nem érte meg több beteget vállalni. Akkor az 1000-1200-as praxis nagynak számított, aztán fogytak az orvosok, kicsit fogytak a gyerekek is, és beállt egy átlagosan sokkal kisebb, hat-hétszázas praxisszám. Aki odatette magát, annak volt ezer, akár kétezer betege; a kettő közötti különbség havi pár tízezer forint volt. Ez sajnos a hosszú évek alatt eljutott oda, hogy azok az idősebb kollégák, kolléganők, akiknek kis praxisuk volt, azt mondták, hogy azt még ellátják egy darabig, nem mentek el nyugdíjba, nem voltak üresedések, egyre kevesebb gyerekorvost képeztek, ami hiba volt. Amikor kezdtem, a kilencvenes években, évente 140 gyerekorvos végzett. 2020-ra ez évi negyvenre csökkent. Azóta javult a helyzet, elértük a nyolcvanat, de akik végeznek, azok nem jönnek az alapellátásba. Korábban a kórházakból is volt utánpótlás, ez minimálisra csökkent.
Mi ennek az oka, és honnan lesz utánpótlás?
Nem tudom, kiöregednek a nyugdíjasok, és nem lesz, aki átvegye a praxist. Csepelen tizenkét házi gyerekorvosra találták ki a rendszert, és ez így is volt hosszú éveken keresztül, de mára csak nyolcan vagyunk, szeptembertől pedig már csak heten, és további kettő lebegteti a távozását. Én 66 évesen a második legfiatalabb házi gyerekorvos vagyok a kerületben, 72 év fölött van az átlagéletkor. Súlyos létszámhiány van, és nulla esély az utánpótlásra. Az elmúlt években senki sem jelentkezett, hogy szívesen jönne abba a kerületbe házi gyerekorvosi praxist átvenni.
Ez egyébként hogy működik? Hogyan keresik az utánpótlást, hogyan értesülnek az aktuális lehetőségekről a gyerekorvosok?
Ennek megvan a maga csatornája. A szájhagyományon túl mindenki tudja, hogy ha szeretne kijönni, akkor kit és hol keressen. Az összes kórházban, klinikán, ahol dolgoznak gyerekorvosok, mind tudják, hogy bárhova mehetnek.
Tehát az információs csatornák megvannak, csak érdeklődő nincs?
Alig akad, mert nem kapják meg azokat a lehetőségeket, amik számukra már nélkülözhetetlenek, például a megfelelő műszerháttér, hogy mélyebben belemenjenek az egyes esetekbe, de egyszerűen a technikai körülmények nem adnak lehetőséget erre, ők pedig csak így tudják elképzelni az életüket. Tehát nem elégíti ki őket szakmailag a házi gyerekorvosi munka. Ez az egyik legfontosabb.
A másik pedig, hogy jelenleg úgy működik a rendszer, hogy vállalkozást nyit az ember, szerződést köt az ellátásra, ami azt jelenti, hogy ha egy fiatal elfoglal egy ilyen házi gyerekorvosi praxist, akkor egy életre leköti magát arra a területre. A mai fiatalok már másképp gondolkodnak, páréves projektszemléletük van. Egyszerűen megváltozott az új generációk gondolkodásmódja, és ebbe nem fér bele egy ilyen házi gyerekorvosi praxis, és akkor még nem is beszéltünk a finanszírozásról. A megkereshető pénz rosszabb, mint egy kórházban, de sokkal jobb, mint korábban volt. Talán így lehetne röviden összefoglalni. Meg lehet belőle élni tisztességesen, nincs ezzel semmi gond, a munkaidő és az intenzitás alacsonyabb, mint egy kórházi orvosnak.
Az idősebb kórházi orvosok sem mennek el háziorvosnak?
Nem, mert nincsenek. A kórházakban vannak a fiatalok, akik vagy szubspecialisták lesznek, egy más világot élnek, amelybe nem fér bele szakmailag a házi gyerekorvoslás, vagy már régen elmentek külföldre, és nem jöttek vissza. Maradtak az öregek, mert a kórházakban ugyanúgy nyugdíjasok vannak túlnyomó részben a fiatalok mellett; a közte lévő középkorú réteg szinte teljes mértékben hiányzik.
Hol vannak? Ők is külföldön?
Külföldön vagy a hazai magánellátásban, esetleg szakrendelőkben.
Két cikluson át vezette, 2012 és 2020 között a Házi Gyermekorvosok Egyesületét. Milyen volt az együttműködés az egészségügyi kormányzattal, megfogadták-e a szakmai javaslataikat?
Az én döntésem volt, hogy befejezem. A fő oka éppen ez volt, hogy annyit változott az utolsó években, 2015-16-tól az egészségirányítás, hogy egyre kevésbé voltak kíváncsiak a szakmai szervezetek véleményére. Én meg az a típusú ember vagyok, aki akkor is elmondja a véleményét, ha nem kérdezték vagy nem voltak kíváncsiak rá, és ezt nagyon rossz néven vették, egyre kevésbé tolerálták. Ennek az lett a következménye, hogy az utolsó időszakban gyakorlatilag kihagytak az egyeztetésekből. Úgy éreztem, hogy akkor inkább olyanok vezessék az egyesületet, akik több és jobb kapcsolatot tudnak kialakítani a jelenlegi vezetéssel.
Azóta lát valamilyen pozitív változást vagy intézkedést?
Nem, pont ez hiányzik. Meg kéne változtatni a gyerekellátás struktúráját – ezzel a szakma egy része is egyetért. A kormányzatnak pedig mintha nem lenne igazi elképzelése, nem tud mit kezdeni a gyerekellátással. Hagyja, hogy sodródjon. Ez a legrosszabb. Szeretném megjegyezni, hogy mi elsősorban egy szélesebb körű alapellátást javaslunk, mint egy piramis, amelynek a legszélesebb része az alapellátás, de nem ez az irány valósul meg, ami fölmorzsolja a humánerőforrásban még meglévő lehetőségeket.
Mit gondol az új ügyeleti rendszerről, amit hamarosan Budapesten is bevezetnek?
Októbertől lesz ez Budapesten, mindenhol máshol már bevezették. Arról, hogy milyen lesz, nem tudok nyilatkozni, mert még nem vagyunk benne. Ugyanakkor Budapest egy teljesen más helyzet a háziorvosi ellátásban, mint a vidék. Budapesten – főleg a felnőttellátásban – reggel nyolc és este nyolc között van ellátás, délben szünet van. A gyerekorvosok majdnem minden kerületben úgy dolgoznak, hogy csúsztatott rendelési időkkel reggel nyolc és este nyolc között folyamatos ellátást biztosítanak, és este nyolctól van másnap reggel nyolcig az ügyeleti idő. Ehhez képest vidéken nem így volt, mert ott már a késő délutáni órákban véget értek a rendelések. Ezért alkották meg azt a rendeletet, hogy délután négy órától van az ügyelet, és négyig kell ledolgozni a praxisokban a munkát. Ez Budapesten eszméletlen zűrzavart fog okozni, ha itt is így lesz, mert a szülők nem találnak majd délután négy után gyerekorvost, akihez elmehetnének, csak az ügyeletet, és nem ehhez vannak szokva.
Lehet már tudni, hogy Budapesten is így fog-e működni az új ügyeleti rendszer?
Ez a kérdés, hogy négykor be kell-e fejezni a rendelést – erre nem tudok válaszolni. Pest megyében van olyan település, ahol nem lehet délután négytől rendelni, mert ügyelet van, és van olyan település, ahol az orvosra van bízva, hogy akar-e estig rendelni, vagy nem. Most Budapesten mindenki estig rendel. Ha egységesen köteleznek mindenkit, hogy hagyja abba a rendelést négykor, abból botrány lesz, ha pedig nem, akkor óriási káosz, hogy van, ahol még rendelés van, és van, ahol már csak ügyelet. Magyarul az ügyeleti rendszer Budapesten teljesen másképp működik, mint ahogy vidéken, ezért szerintem nem lehetséges egy az egyben adaptálni. Ha maradhat este nyolcig a rendelés, akkor mi értelme van nyolctól tízig fenntartani egy kétórás ügyeletet? Mert este tíz után már csak a kórházak vannak. Konkrétumokat nem tudok, csak a félelmeimet tudom elmondani, majd kiderül, pontosan hogy tervezik, mik lesznek a végrehajtási rendeletek. Akkor lehet majd arról beszélni, hogy ez működőképes-e, vagy eleve halálra van ítélve.
Ha kapna egy lehetőséget a Semmelweis-nap alkalmából, hogy megfogadják a javaslatait, mi lenne az a három, amit mondana?
Az első, hogy a gyerekellátást másképpen kezeljék, mint a felnőttellátást. Ezt soha nem vették eddig figyelembe, mindig a rendeletek megalkotása után vették észre, hogy jé, hát ez nem adaptálható a gyerekorvosi ellátásra, akkor most utólag mit csináljunk? Tehát egy gyerekbarát szemléletnek kellene megjelennie, ha már ennyire családbarát ez a kormány.
A másik nyilvánvalóan, amit negatívumként említettem korábban, hogy az alapellátás – jelen esetben a gyerek-alapellátás, de ez az egész alapellátásra érvényes – kapja meg azt a presztízst, azt a fajta anyagi és erkölcsi megbecsülést, azokat a műszereket, amelyekkel európai szintű munkát lehetne végezni az alapellátásban.
Ehhez kapcsolódik a harmadik: hogy mindezeknek az lehetne az eredménye, hogy jönnének a fiatalok, mert az az igazság – és ezzel nem akarok senkit megbántani –, hogy 70-75 év fölött nem lehet megújulást várni a kollégáktól, tehát a jelenlegi háziorvosi, házi gyerekorvosi garnitúrával nem lehet hatalmas változásokat véghezvinni, mert már berzenkednek tőle, nem akarják. Viszont nincs helyettük senki. Tehát ez egy ördögi kör; amíg nincs utánpótlás, addig nem lehet változtatni a dolgokon, de amíg nem lesznek látható változtatások, addig nincs utánpótlás. Erre a feloldhatatlan ellentétre kellene valamilyen megoldást találni, mert enélkül rövid időn belül fel fog morzsolódni a házi gyerekorvosi ellátás Magyarországon.
