Milyen geopolitikai átrendeződést hozhat az Ukrajna ellen indított orosz agresszió, hogyan hathat Vlagyimir Putyin sorsára, hogy a háború enyhén szólva nem az orosz elnök tervei szerint alakul? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a CEU-n egy péntek esti pódiumbeszélgetésen.
„Geopolitikai kilátások és átrendeződések a háború nyomán” – címmel rendeztek pódiumbeszélgetést péntek este a CEU Határtalan Tudás című rendezvénysorozata keretében. Hogy hat a háború Oroszország nagyhatalmi státuszára? – ezt a kérdést tette fel előadása elején Rácz András védelempolitikai szakértő, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) munkatársa, aki szerint a válaszokhoz először is az ország hagyományos harcászati képességeit kell megvizsgálni.
A Szovjetunió egyértelműen egy globális nagyhatalom volt, többrétegű szövetségi rendszerrel, egy irtózatos méretű hagyományos hadsereggel (3,6 milliós aktív állománnyal, 4 millió tartalékossal) és egy globális katonai hálózattal. A Szovjetuniónak ráadásul volt egy egységes ideológiája is.
A (nem is olyan nagy) hatalom
Oroszországnak megmaradt a nukleáris ütőereje és az ENSZ BT-tagsága, de csak 143 millió állampolgára van (katasztrofális demográfiai folyamatokkal), a kiterjedt szövetségi rendszeréből viszont semmi nem maradt. A hagyományos hadserege továbbra is jelentős (kicsit több mint egy millió fő papíron), de az erőkivetítési képessége eltűnt, vagyis nem tud hadműveleteket végrehajtani globálisan, legfeljebb néhány könnyű katonai egységgel. (Wagner csoport) Ugyanakkor a világ egyik legnagyobb olaj exportőre, ez globális hatalmi képesség.
Az ukrán háború ezt a hagyományos haderőt azonban erősen erodálja. A veszteségek megbecsülésekor viszont figyelembe kell venni, hogy háború előtti állapotról könnyű volt adatokat szerezni, de annál nehezebb a háborús veszteségeket feltárni megbízhatóan. Ebben a közösségi média viszont sokat segít, rengeteg vizuális tartalom keletkezik a front mindkét oldalán, ezeket sokan elemzik. Azonban a vizuális információkból nyert adat csak az alsó küszöböt jelenti a veszteségek tekintetében, hiszen van, aki például nyom nélkül tűnik el – magyarázta Rácz András.
A (nem is olyan nagy) hadsereg
Bár a haderő hivatalos létszáma 1,15 millió, ez valójában sosem volt ennyi, egyszerűen nem sikerült a státuszokat feltölteni, így a valóságban 800-850 ezer fős hadserege lehet Oroszországnak, de ebből is 260 ezer ember sorállományú. „Valójában az oroszok – a mondással ellentétben – egyáltalán nincsenek olyan sokan” – fogalmazott Rácz András. Az Ukrajnába rendelt szárazföldi haderő létszáma 280 ezer fő mindössze.
Ehhez képest a vizuálisan megerősített információk igazolják a legkevesebb 60 ezer halottat, ez ukrán hivatalos közlés szerint 64 ezer, vagyis majdnem ugyanennyi. Ebből legalább 1300 tiszt vagy főtiszt. Ezek elképesztő magas számok a szakértő szerint, mert ez a sebesültekkel együtt azt jelenti (ők nagyjából háromszor annyian lehetnek, mint a halottak), hogy a kezdetben bevethető haderő majdnem száz százaléka elveszett. Vagyis akik most harcolnak Ukrajnában, azok már mások mint az eredeti kontingens.
A haditechnikai veszteségek szintén katasztrofálisak orosz szempontból: az összes harckocsija legalább 40 százalékát elveszítette már az ukrán fronton Oroszország. Kérdés, ez pótolható-e a szankciók miatt. Herszonnál például már T-62-es harckocsikat vetnek már be, ezeket 1962-ben állították hadrendbe. A teljes bevethető haderő tíz százaléka meghalt Ukrajnában. A tiszti veszteségek különösen érzékenyek, hiszen ezt nagyon hosszú idő pótolni. Ezért elengedhetetlen szükség volt a mozgósításra. Rácz András végkövetkeztetése szerint a hagyományos hadsereg kiesik a nagyhatalmiság követelményei közül Oroszország esetében, a megmaradt hadsereg már csak a határok védelmére elég.
Putyin (is) elhitte, hogy a Nyugat hanyatlik
Győrffy Dóra, a Corvinus Egyetem oktatója arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin is elhitte a Nyugat hanyatlásáról szóló ideológiákat, ez is oka volt a háborúnak. A Nyugat ma már nem a nyugati kereszténységet jelenti elsősorban, hanem a demokrácián, jogállamiságon alapuló politikai rendszereket.
A világ népességének kevesebb mint fele él demokráciában, és ezek száma 2006 óta csökkent, így lehet beszélni a Nyugat hanyatlásáról. A nyugati rendszerek gazdasági részesedése is csökken folyamatosan. A Brexit és Donald Trump hatalomra jutása szintén egy válságjelenség volt. A nyugati politikai és üzleti elitet viszont hatásosan korrumpálta a régi KGB elit. A Nyugat hanyatlását jelenti a növekvő orosz energiafüggőség is.
Azonban az orosz háború legalább a nyugati egységet megteremtette. A világ mintegy fele vesz részt az oroszok elleni szankciókban, az orosz import bezuhant. Ezek az energiahordozók kitermelését is érintik, mert ebben is sok nyugati technológia van. A több százezres kivándorlás szintén nagyon súlyosan hat majd hosszú távon. A világ ugyanakkor egy új hidegháború felé halad, a nyugati közvélemény egyre kevésbé szimpatizál az oroszokkal és a kínaiakkal.
Az új világrendben az értékek nagyobb szerepet játszhatnak majd. A BRICS (Brazília, Oroszország, Kína, India, Dél-Afrika) országokban viszont nincs kohézió, Kína például tárgyal az ukránokkal, és elítélte a háborút, ahogyan India is.
Igazságos háború?
Meszerics Tamás, az LMP volt EP-képviselője, a CEU oktatója azt a kérdést tette fel, hogy politikai szempontból elérheti-e Vlagyimir Putyin a céljait a háborúval. Ehhez először szerinte azt is tisztázni kell, felvethetőek-e egy háborúval kapcsolatban erkölcsi állítások. Szent Ágoston értekezett először arról, igazságos lehet-e egy háború.
Szerinte, ha a háború egy igazságtalan helyzetet akar megszüntetni, igazságosnak nevezhető. Egy háborút akkor igazságos indítani a keresztény szerzők szerint, ha az oka igazságos, a közhatalom legitim képviselője indítja, ha nincs már más eszköz a kezünkben és a várt előnyök arányosak az okozott kárral.
Magának a hadviselésnek az igazságosságát is igyekeztek a nyugati szerzők definiálni, eszerint egy igazságos háborúban csak a katonákat, katonai célpontokat lehet támadni, méltányosan kell bánni a hadifoglyokkal, tilos az olyan eszközök alkalmazása, melyek önmagukban elfogadhatatlanok (tömeges nemi erőszak, vegyi fegyver bevetése). Ezek alapján egyértelmű, hogy az Ukrajna elleni háború mára egy népírtó jellegű háborúvá vált. Ugyanakkor Putyin fő ideológusának, Alekszander Dugin lányának meggyilkolásával az ukrán fél is megsértette az igazságos háború kritériumait. (A Kercsi-híd felrobbantásakor is minden bizonnyal polgári személy volt a három áldozat – a szerk.)
Egy háború mindig megrengeti az adott politikai rendszert, így viszont sokszor előfordulhat az is, hogy nem a háborút indító hatalom politikai érdekei szerint alakulnak a dolgok. Putyin céljai Ukrajnában világosak voltak: egy általa irányítható és odahaza elfogadott ukrán vezetést szeretett volna, de ez 2013-ban megszűnt Viktor Janukovics bukásával. Ezek után olyan vezetőt szeretett volna találni, akit a kelet-ukrajnai (oroszbarát) területek támogatásával lehet hatalomba juttatni. Ilyen sincs, nincs olyan ukrán elnök, akit Nyugat-Ukrajna támogatása nélkül meg lehetne választani.
Az utolsó cél az volt, hogy legalább maradjon gyenge az elnöki hatalom. Ez sokáig így maradt, de a háborúval egy erős elnök megszületéséhez jutottunk el. Létrejött viszont az egységes ukrán nemzet, amit Putyin el akart kerülni. Létrejött egy hatékony ukrán katonai erő is a nyugati fegyverszállításoknak köszönhetően. Ukrajna nyugati orientációja is csak erősödött, miközben a NATO két volt semleges ország felvételével szintén bővülni fog közvetlenül Oroszország határainál.
Van, amit már elért Putyin
Az előadásokat követő kerekasztal beszélgetésen Rácz András arról beszélt, hogy a többi autoriter vezetés most árgus szemmel figyeli, hogy a Nyugat hogy viselkedik Oroszországgal szemben. Köztük a legfontosabb, Kína láthatóan nem segíti Oroszországot, csak az európai energiapiacról kikerülő energiahordozókat szeretné megszerezni. Győrffy Dóra szerint az amerikai támogatás egyértelmű Ukrajnának és láthatóan Putyin nukleáris fenyegetőzése sem használt eddig.
Rácz András ugyanakkor szkeptikus a gyors ukrán NATO- és uniós integrációval kapcsolatban. Bár a 2008-as bukaresti NATO-csúcs után ott szerepel a zárónyilatkozatban, hogy Ukrajna és Grúzia NATO-tag lesz, de Oroszország már akkor jelezte, hogy ezt nem fogadja el, és hónapokkal később már a háború is kitört a kaukázusi országban. A Krím 2014-es megszállása is az ukrán NATO-tagság megakadályozására indult. Ezt a célt valójában el is érték. Az nagyon-nagyon valószínűtlen, hogy a Krím belátható időn belül ismét Ukrajna része lesz, így a gyors NATO-tagság is kizárt.
Meszerics Tamás szerint a gyors uniós tagságról sem beszélhetünk, hiszen például Észak-Macedónia 2004 óta tagjelölt státuszban van. A tagjelölti státusz viszont kijelöli a csatlakozás útját. A háború óta 6 millióan mentek el Ukrajnából és nagyságrendileg 700 ezren Oroszországból, hogy velük mi lesz, mennyien mennek vissza közülük, még nem tudni, de minél hosszabb a háború, annál kevesebben fognak hazatérni. Győrffy Dóra szerint különbséget kell tenni a külföldre menekült oroszok és az ukránok között. A külföldre ment oroszok egy része biztos a rendszertől is menekül, így ők, amíg Putyin hatalomban van, kis valószínűséggel mennek haza.
A sorozás elől menekülők szankciókkal nézhetnek szembe, ha hazatérnek, nyilván ez is nagyban csökkenti a visszatérésük esélyét. Az ukrán menekültek egy újjáépülő, a Nyugat által támogatott országba nagyobb eséllyel mehetnek haza a háború végén. Rácz András ugyanakkor úgy vélte, Putyin simán hatalomban maradhat, bármi lesz a háború kimenetele. Az orosz propaganda ugyanis bármit el tud adni háborús győzelemként. Putyin jövőjét nem a front eseményei határozzák meg, hanem az, hogy az orosz elit hogy reagál a háború gazdasági-politikai hatásaira.
