Kellett a Momentumnak a pofon, amit a Magyar Péter-jelenség okoz az ellenzékben, mert a párt mindig akkor a legjobb, amikor csak megy, és csinálja, amiben hisz, mint egy ötéves a sípályán – mondja a párt listavezetője. Szerinte nem beledarálódtak, maximum beleszürkültek a rendszerbe, de olyan nincs, hogy „békésen, a rendszer szabályai alapján leváltod a rendszert, de közben protestként nem fogadod el a rendszer szabályait”. Mindenképp kimegy Brüsszelbe, de ha kellően nagy támogatást kap, akkor vállalja, hogy levezényli a Momentum poszt-Magyar Péter-i szakaszát, egy kis liberális pártét egy olyan országban, ahol a magyar alt-right szitokszóvá tette a liberalizmust.
A Momentum, bár 2019-ben erős volt Budapesten, sosem tudott kitörni a kispártiságból. Felsorolok öt okot, amelyeket többekkel, köztük momentumosokkal beszélgetve hallottam, és kérem, mindegyiket értékelje, hogy mennyire ért egyet vele. Az első: a Momentum beledarálódott azokba a pozíciókba a parlamentben, önkormányzatokban, amelyeket elfoglalt.
Igen és nem. Azzal nem értek egyet, hogy beledarálódtunk volna a pozíciókba vagy belekényelmesedtünk volna a rendszer struktúráiba. De az biztos, hogy mielőtt az ember pozícióba kerül, egy csomó kötöttségét nem látja, amit bentről már felismer. A mozgalmiság idealizmusában magasabbra rakja az ember a mércét, aztán rájön, hogy egy-egy pozíció milyen kötöttségeket és milyen lehetőségeket ad.
Akkor mégiscsak beledarálódtak, még ha ez szükségszerű is.
Alapvetően nem a válaszom, de a Momentum lendületén valóban visszavett, amikor 2019 után azzal szembesültünk, hogy vagy kell tudnunk alternatív válaszokat adni a pozícióval járó kötöttségekre, vagy ki kell tudnunk vinni a struktúrán kívülre, vagy bizonyos esetekben el kell fogadni, hogy hiába akarnánk többet, de így működik, ilyen kötöttségekkel jár a rendszer, és nem az Orbán-rendszer működik így, hanem az önkormányzatiság, a parlamentarizmus, a demokrácia.
Én is mindent megadok azért, hogy minél hamarabb visszaállítsuk a liberális demokráciát, de a demokráciánál hatékonytalanabb és lassabb műfajt még nem találtak ki. Amikor az Európai Parlamentet vagy az Európai Uniót hibáztatják a hétköznapi emberek – jogosan –, hogy miért ilyen lassú és nehézkes: hát mert nagyon demokratikus. Lehet választani. Én inkább a hatékonytalan demokráciát választom, mint a hatékony diktatúrát. Ez a hosszú válaszom arra, hogy a pozíciókkal sajnos kötöttségek is járnak.
A második pont: egyszerre nem megy az önkormányzati hozzáértés, és ellentartani a Fidesznek, országosan politizáló polgármesternek lenni. Tehát vagy önkormányzati kompetenciát mutatsz föl, vagy országosan ellentartasz a Fidesznek.
Ezzel egyetértek. Ez a rendszer 22-es csapdája tök ügyesen kialakítva a választási törvény révén. Akkor tud egy önkormányzat hatékony lenni, ha a közgyűlésben többség van, azt pedig akkor tudja megteremteni, ha le van koordinálva, hogy ki hol indul egy az egyben. Emiatt sokpárti együttműködések lesznek, és a helyi együttműködés ellenérdekeltté válik az országos pártpolitikai vagy ideológiai kérdésekben.
Lásd a Nyirati Klára–Donáth Anna-affért.
Igen, de ezek nem személyes dolgok. Ha arról van szó, hogy működjön a helyi együttműködésünk, és megoldódjanak a dolgok, épüljenek az utak, ültessünk fákat, oldjuk meg a közbeszerzéseket, lássuk el jó élelmiszerrel a menzákat, akkor ehhez képest huszadrangú, hogy a nagypolitikai térben mi történik. Amikor pedig a nagypolitikai térben mondok valamit, az nyilván lecsorog valamennyire az alsó szintekre, ahol nem jó, ha előjönnek ezek a különbségek.
Ezt a kettősséget kell megugrani. Ezért mondtam a kezdetektől fogva azt, hogy mindenhol, ahol a választási törvény nem kényszerít minket kompromisszumra, ott megyünk a magunk útján, mert azt gondoljuk, hogy ki kell tudni lépni a status quóból. De elfogadjuk, hogy vannak más szituációk, és sokkal fontosabb a jó együttműködéseket megtartani, mint az országos politikai irányt rákényszeríteni a helyi szintre. Csak ezt nem lehet fekete-fehéren elmondani. Úgyhogy a rövid válasz az egyetértés.
A harmadik: nem határozták meg magukat pontosan.
Ha a mondat végén ott van, hogy sokáig, akkor azt mondom, hogy teljes mértékben igaz.
De most világosan megtették: liberális.
Igen, de ennek semmi köze a jelen aktuálpolitikájához. Hogy a Momentumnak most lett erős arcéle, annak egyszerűen szervezeti fejlődés, lélektan az oka.
A Momentum szervezőereje nem ideológiai értékalap volt. Egyszerűen egy ismeretségi hólabdamódszerrel a NOlimpia alatt különböző emberek összejöttek, arra bejött ötezer még különbözőbb ember, és idő kellett ezt letisztítani. Mert senki nem akarta, senki nem merte tudatosan felvállalni azt a konfliktust, hogy egy ideológiai irányadással vagy egy sokkal konkrétabb értékrenddel megossza a közösséget. Mert a közösség úgy is összetartó volt, hogy ezek a kérdések nem voltak lejátszva.
De hét év alatt ez kikristályosodott. Elment mindenki, aki nem akart liberális lenni, mert egyértelmű volt, belül is éreztük, hogy ez egy liberális párt, de most egyértelmű címkével is el tudjuk látni. Úgy gondolom, hogy mindenki megnyugodott, hogy a Momentum megtalálta a helyét, ami igazából sosem változott, mert mindig is ez volt a Momentum.
Negyedik pont: rossz volt a kettős vezetés.
Nem volt kettős vezetés. Úgy tudok egyetérteni az állítással, hogy kívülről kettős vezetésnek tűnt, emiatt ez belül is szült kérdőjeleket.
Ötödik: arrogánsak is voltak.
Ezzel nem értek egyet. Azt tudom, hogy ezt világéletünkben megkaptuk. Mit jelent az, hogy arrogáns? Bizonyos…
Visszajöttünk menő nyugati egyetemekről, és megmondjuk nektek, bugrisok, hogy mi a tuti.
Ami valakinek ez alapján arrogáns, az másnak lendületes és fiatalos volt, a harmadiknak magabiztos, a negyediknek antipatikus. Ahogy látjuk ezt most Magyar Péternél.
Nem tudom, hogy az arroganciának mi a konkrét definíciója. Tudom és elfogadom, hogy a Momentum lendülete sokaknak arrogáns volt, de mi nem arrogánsak szerettünk volna lenni, hanem egyszerűen elegünk volt abból, hogy minket tényleg senki nem képviselt, és ezt a várjátok ki a helyetek-et szinte a mai napig megkapom. Először bizonyíts a gyárban, bizonyíts a politika alsó szintjein, utána majd beleszólhatsz. És erre mondtuk azt, hogy frászt, és asztalt borítottunk. Szerintem ez egy jogos igazságérzetből adódó lendület volt, de elfogadom, hogy másoknak arrogánsan jött le.
Az elmúlt 14 évben mindent kipróbált az ellenzék, különböző felállásokban futott neki a Fidesz legyőzésének. Mégis mindenki, az ellenzéki szavazók is beárazták, hogy ’24-ben ugyanaz lesz, mint eddig: kudarc. És jött Magyar Péter, aki mindent felforgatott, és elhozta az ellenzéki szavazóknak a reményt. Végeredményben a Momentum miért nem tudott ilyen erejű reménnyé válni?
Egyrészt az időzítés: 2017 nem 2024. Az utolsó kétharmad volt az a pofon, hogy már az ördöggel is kiegyezünk, csak legyen végre vége. Ha visszaemlékszünk a ’18-as választásra, akkor elhitte az az átlagember, hogy igazságtalan a rendszer, de nem megdönthetetlen. Még csak összefogáskényszer sem volt. Utólag mindenki mindent újraírt, de ’18-ban még nem volt. Ott a hiba az volt, hogy emiatt a koordinációra se kényszerítették a választók a pártjaikat. Pedig utólag már tudjuk, hogy ha le van koordinálva a 106 választókörzet, akkor nem lett volna kétharmad.
2022-ben már megszületett a választói nyomás az együttműködésre. Aki nem állt be, az eltűnt. Ezt is relativizálják utólag, de 2018-ban, a választás másnapján akkora tüntetést vittek az emberek az utcára, mint nemrég az influenszerek. Márki-Zay Péter volt a fő szónok. Elfelejtjük, hogy ennek akkor volt egy nagyon erős nyomása.
Tehát a Momentum és a Magyar Péter-jelenség között az egyik különbség az időzítés, a másik a keletkezéstörténet. Mi egy csapat fiatal voltunk. Full idealistán beleugrottunk a mélybe, és mentünk, ahogy az ötéves a sípályán. Ami egyrészt szimpatikus volt, másrészt sokan mondták, hogy de cukik vagytok, majd megtudjátok, hogy kell.
A magyar társadalom ebből a szempontból konzervatív. Van egy elvárás, hogy mitől válik valaki felnőtté. Azt veszem észre, hogy komolyabban vesznek, amióta gyereket szültem. Egy fiatal nő csak fiatal nő, életkortól függetlenül. Egy nő gyerekkel, na, ő már felnőtt.
És a momentumosok többségének nemhogy gyereke nem volt, férjnél sem voltunk, fiatal felnőttek voltunk. Ezt kevéssé vesszük a politikában komolyan, ennek az is az oka, hogy az átlagpolitikus ötven év körül van. Mi meg feleannyi idősek voltunk.
A másik a politikai tapasztalati tudás hiánya. Ami őszinte és hiteles volt, hiszen minket még nem fertőztek meg, de most látjuk, hogy Magyar Péternek meglepő módon nem hátrányára, hanem előnyére válik, hogy a tűzközelből jön. Ő tényleg végignézett sok mindent. Ha megnézzük, hogy miket mond és hogyan mondja: fel tudja sorolni az ellenzéki toposzokat, össze tudja illesztgetni a puzzle-darabkákat, hogy mindenkihez szóljon, mert egyelőre még nincs rákényszerítve arra, hogy állást foglaljon.
A Momentum a kezdetektől fogva megpróbált a lehető legszakmaibban hozzáállni, hogy…
Ideológiamentesen és kicsit technokratán.
Igen, de ha visszanézzük a ’18-as programunkat, az minden, csak nem ideológiamentes. Abból kijön egy szociálliberális, progresszív, zöld szemléletű, új hullámos párt. Benne van a többkulcsos adó, tehát nem a neoliberális gazdaságpolitikát vallottuk. Benne a teljesítményelvűség, a piaci verseny szabadsága, de mellette súlyosan szerepel, hogy az államnak kötelessége azt a teljesítményt is jutalmazni, amit a piac nem.
Ideológiamentességnek gondoltuk azt, ami nem volt értékmentes. De mi az ideológia? Egy értékrendszer címkéje. Csak féltünk ezt a címkét megtalálni. Erre lehet mondani, hogy hiba volt. Én a mai napig büszke vagyok arra, hogy még mindig a legvállalhatóbb és a legpontosabb politikai vagy akár kormányprogramot a Momentum tette le ’18-ban is, ’22-ben is, akár ’19-ben EP-programokban.
Mindig minden elemző és szakértő kiemeli, hogy a Momentum programjai végig vannak gondolva, a fejezetek összefüggenek, nem csak politikai kommunikációs mondásokkal vannak tele, és mindig hozzárendeltünk költségvetési megvalósítási tervet is, hogy megmutassuk, hogy ki van számolva, ezek nem puszta ígérgetések. Ez nekünk fontos, a választóknak kevésbé.
Akkor melyiket – vagy egyiket sem – tartja igaznak? A Momentum belesimult vagy a Momentum beleszürkült a rendszerbe?
Hogy belesimult, azt biztos nem. Hogy beleszürkült? Én belülről nem értek ezzel egyet, de kívülről nézve el tudom fogadni.
Volt egy-másfél év a Momentum történetében, a ’22-es választás után, amikor az emberek azt várták, hogy akkor most a Momentum beleugrik fejjel a nagy apátiába, és valami újat tesz le az asztalra. Amikor azt gondolják, hogy elszürkültünk, az azért van, mert nem voltunk színesek és láthatók.
Pedig sok mindent csináltak.
Rengeteg mindent csináltunk.
Kevés volt az apátia feltöréséhez?
Nem. Olyan dolgokat csináltunk, amit minden tisztességes pártnak el kell végeznie ahhoz, hogy ne csak mint párt létezzen, hanem a társadalmi beágyazottsága is növekedjen. Hiszen azért csináljuk a pártot, hogy a hétköznapokban kisközösségi szinten megvesse a lábát, és utána abból lesznek nem csak a szavazatok, hanem a helyi önkormányzati jelöltek, a megyei beágyazottság. Ezerszer elmondtam: nem le kell menni vidékre, hanem ott kell lenni. Amikor meghallották ezt tőlem egy interjúban, utána sokan számonkérték, hogy miért nem csinálunk színes-szagos akciókat, ami ott van az országos médiában. Mert ott lenni vidéken, az nem színes-szagos, az apró, lassú építkezés, aminek az eredményeit nagyon büszkén fogom várni június 9-én. Mert ne felejtsük el, hogy nemcsak EP-választás van, hanem önkormányzati is.
Tehát sikerült a pártépítés?
Sikerült. Nem mind a tizenkilenc megyében ugyanolyan szinten, de 2019 és ’24 között nagyon komoly különbségek vannak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét leszámítva mindenhol tudott a Momentum megyei listát állítani, amit nem sok párt tudott megugrani, köztük a Tisza sem.
Sok megyében több településen csak a Momentum létezik, a Momentum hivatkozási alap lett. Ezek mind narancs vidéknek voltak elkönyvelve öt évvel ezelőtt.
Néhány napja a Nagy Józsefnek adott interjújában mondta, hogy „épeszű magyar ellenzékinek a frontpolitikában nem lehet más célja, mint felrúgni a poshadt status quót”. Ezen a politikai elitellenességen kifogott az összefogás kényszere?
Nem. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy az elitellenességre a populisták jobbtól balig ráülnek, hiszen én is az elit része vagyok.
Ez a kutyapártos attitűd, ahogy a Momentum is indult, és ahogy a Fidesz is ’89-ben.
Mert a status quo egy olyan rendszer, ami se nem igazságos, se nem egyenlő, se nem demokratikus. Ha ezt elfogadnám, az arról szólna, hogy ott lesz mindig a nevem mellett, hogy képviselő asszony. Nekem egyébként öt év kellett, hogy ezt a kifejezést megszokjam, de Magyarországon így megy. Csakhogy ez önmagában nem lehet cél.
Az épeszűt azért mondtam, mert a képviselő asszonyság nem egyszerűen titulus, fizetés, pozíció, hanem napi szinten kapom meg, hogy elárulom a hazámat, kapok undorítóbbnál undorítóbb megjegyzéseket a nőiességemre, a gondolatiságomra, a családomra. Jobbtól balig. Épeszű ember ezt a jelen Magyarországán nem vállalja be, ha nem fontosabb a cél, amit el akar érni. Ha csupán a pozícióért csinálja, akkor vagy nincs lelke, vagy korrupt, vagy nem épeszű.
Kifogott a status quo felrúgásán az összefogáskényszer?
Én nem ezt a kettőt kötném össze. Önmagában még az összefogásra se mondom azt, hogy rossz eszköz lett volna vagy lenne. Az összefogás önmagában nem elég a status quo felrúgására, és önmagában nem működik. A kérdés az, hogy kik fognak össze, hogyan fognak össze, van-e benne bizalom, hitelesek-e a szereplők, és van-e olyan ajánlat, ami kifele egy új alternatívát ad. Mondhatom azt, hogy itt az új alternatíva, mondhatom azt, hogy kiállunk a színpadra, és megfogjuk egymás kezét, hogy szeretjük egymást, de épeszű emberek szavaznak ránk, akik látják, hogy ez nem valódi, nem hiteles. És ez nem lesz elég a status quo felrúgására.
Az ellenzéki tömegben tíz éve egyszerre van jelen egy összellenzéki mindset – amiben nem működik a Gyurcsánynak való nekirongyolás, amit ön csinált – és a rendszeren kívüliség elvárása. Minden szereplő mást választ. Ön most azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy „abban hibáztunk, hogy – engedve a tömegpszichózisnak – beléptünk a nagy ellenzéki összefogásba”. A fővárosi indulásuk is a kettő vegyítését mutatja. Ahogy mondják: ahol a rendszer rákényszerít, ott összefogunk.
Itt jön az, hogy mire vágyunk, és mi az, amire lehetőség van. Igen, lehet a rendszeren kívül protestkedni, és fontos is. Mi nem erre vállalkoztunk. Őszintén hiszek abban, hogy kisközösségi szinten van értelme mindennek, mert az adja a hétköznapi élet normalitásának alfáját és ómegáját. Ezért minden olyan protestpolitikai megmozdulás, ami erre irányul, akár a négyszínfestés, akár egy közös filmnézés, akár a politizálás utcafórum keretében, mind nagyon fontos. A Momentum cselekvéskörei, projektjei a kezdetektől fogva erre épülnek. Ebből születtek a helyi szervezeteink is. Ez nagyon fontos.
Csak ez arra jó, hogy normalitást adjon a nem normális világban, addig, amíg a nem normális világ valahogy magától szét nem barmolódik. Vagy azért, mert jön egy forradalom, vagy azért, mert meghal az első számú vezető, vagy azért, mert jön egy gazdasági válság, ami bedönti. Láttunk ilyet a történelemben. A szocializmusnak is vége lett negyven év alatt.
Mi arra vállalkoztunk, hogy ne kelljen negyven évet várni. Igen, a legnagyobb hibánk, amiért most mindenki a mea culpát várja, hogy nem sikerült öt év alatt ezt a célt elérni. 2022-ről beszélek. Amiért meg is követtük a választókat, hogy azt gondoltuk, hogy önmagában, taktikailag összeállva sikerül egy ilyen történet. Annál mélyebbre kell ásni, hogy a bizalmat hogy lehet kiépíteni, ha elfogadjuk, hogy ebben a rendszerben is lehet békésen rendszert váltani.
Olyan nincs, hogy békésen, a rendszer szabályai alapján leváltod a rendszert, de közben protestként nem fogadod el a rendszer szabályait. Ezt egyszemélyes harcosként, mint Hadházy Ákos, lehet csinálni, országos közösségként – mert a párt, ha országos párt, mint a Momentum, függetlenül a támogatottságától, egy országos, nagy közösség – már egy másik tészta.
Ezért vonok le más konklúziót országos, mint helyi szinten. Ezek egymásnak nem mondanak ellent, csak nagyon nehéz elmondani, hogy melyiknek hol a határa, hol vannak a keretei, mert az emberek jobban szeretik, hogy mindenkit szeretsz vagy senkit se szeretsz. Őt szereted, őt utálod, fekete-fehéren, mert a politikai kommunikáció ennyire leegyszerűsödött. A populista mozgalmak baltól jobbig elérték, hogy egybites, egymondatos, háromszavas üzenetek legyenek. A világ vagy a helyi valóság leírása soha nem három szó. A világ nem fekete-fehér, ezer árnyalata van, minden jelenségnek ezerféle aspektusa, és én ezt élvezem abban, amit csinálunk, hogy finomságokon múlik a politika is, a társadalmi iránymutatás is, a közösségszervezés is.
Szeret politizálni?
Számomra a politizálás a közéletről való gondolkodás, beszéd és cselekvés, ebben az értelemben lételemem.
Különbség, hogy tanulmányokat írsz vagy politikus vagy.
A kettő nem mond ellent egymásnak. Az embernek meg kell tudnia fogalmazni a saját gondolatait és világlátását, hogy hosszú távon cselekvésbe tudja fordítani.
Azt keresztül kell vinni, hatalommá kell formálni. Ezt a részét szereti?
Nem tudok erre egyértelmű választ adni. Vannak szituációk, amikor igen. Ezért is indulok újra európai parlamenti képviselőként, mert megtapasztaltam kint európai szinten a többségi akarat megteremtését, kitárgyalását, megalkotását, és ezáltal a hatalomra való ráhatás és érdekérvényesítés útján elérni a célt. Ezt önmagában mint politikai játékot is élvezem. De ez nem játék, mert a végén kőkemény törvények, határozatok, mechanizmusok lesznek, és ezt a kihívást nem csak hogy elfogadom, hanem élvezem minden egyes pontját, és el tudok érni eredményeket. Erről szól a képviselőség.
De itt iszapbirkózás van.
És itthon iszapbirkózás van. Ez egy kettősség, mert itthon ez lélekölő dolog.
Én azért tudom teljes tűzzel itthon a hétköznapokban csinálni, mert megadatik nekem az a lehetőség, hogy heti, kétheti szinten kilépjek az iszapbirkózásból, és egy olyan európai térbe kerüljek, ahol a munkámat értékelik, ahol nem kell elnézést kérnem azért, mert ellenzéki képviselőként próbálok tenni a jobbért. Mert itthon néha úgy érzem, hogy elnézést kell kérnem azért, mert megpróbálom, mert újra és újra nekimegyek, akkor is, ha visszapattanok.
Kint nem kell elnézést kérnem, értékelik a munkámat, és ez a motiváció, visszajelzés ad erőt egy olyan térben, ahol nem értékelik, viszont ami sokkal fontosabb. Ezért mondom, hogy magyar európai parlamenti képviselő vagyok, és ezt szeretném folytatni a jövőben is.
Ez nagyon jól hangzik, de pártelnök is. És mindenkinek a saját pártján belül vannak a legnagyobb ellenfelei. Minden politikusnak előbb a saját pártjában kell legyőznie az embereket ahhoz, hogy tovább tudjon lépni.
Ez a pártpolitika árnyoldala, amit kint nem látnak.
Ezt a részét szereti?
Ezt a részét nem szeretem. Nem csinálnám, ha nem a Momentum lenne.
Őket még legyőzni is jó?
A Momentumon belüli harcok, viták vagy egymás kihívása nem vérre menő vízválasztó, korrupt vagy gerinctelen, hanem a politikából adódik, hogy verseny van. A munkahelyen is versenyeznek a pozíciókért az emberek. Nyilván a pártpolitikai tér különleges terepe ennek.
Majd meglátjuk, amikor 2024 második felében Fekete-Győr András vissza akar jönni pártelnöknek.
Inkább azt mondanám példaként, hogy 2021-ben életemben először volt az, hogy nem győzködtek, nem visszahívtak, hanem magam eldöntöttem, hogy most van bennem annyi akarat, erő, tehetség, új ötletek, kreativitás, hogy én akarom vezetni ezt a pártot, miután Fekete-Győr Andris lemondott.
Az egy nagyon kemény verseny volt köztem és Orosz Anna között. Kifele nem látszott, de befele egy nagyon élő, mindennapos vitás, többfordulós küzdelem volt. Most egy elnökségben ülünk Orosz Annával, és nagyon büszke vagyok a munkájára, és a jövőben is számítok arra, hogy közösen fogunk dolgozni. Orosz Annára ennek a pártnak ugyanúgy szüksége van, mint Donáth Annára. Két Anna együtt még többet tud letenni.
Tehát annak nem lett platformosodás a vége. Addig tudom azt mondani, hogy a Momentumon belül elfogadom, hogy a vezetés ezzel jár, amíg látom, hogy a nap végén ez egy közösség marad.
Visszatérve az országos politikára: mondta, hogy az együttműködés terén más az országos és más a helyi szint. Az ön DK-kritikus posztjai, megszólalásai alapján jól gondolom, hogy egyetért azzal a Magyar Péter-i szófordulattal, hogy a DK a kék Fidesz?
Rengeteg szavazó gondolja ezt így, és innentől kezdve nem az a lényeges, hogy én mit gondolok. Mert amíg a választók így gondolják, addig bármilyen együttműködésben nem vagyunk kormányváltó erő.
Mennyire kellett átkalibrálniuk a kampányt, amikor látszott, hogy Magyar Péter révén itt az ellenzék leváltása készül?
Egyáltalán nem. A kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy az a fő üzenetünk, hogy az elmúlt öt évünk magáért beszél, és ezt szeretnénk folytatni. Ezeket a sikereinket, illetve általunk Magyarország sikerét szeretnénk bemutatni, és mellette az értékrendünket, ami minden szavazásunkból és európai parlamenti és önkormányzati munkánkból visszaköszön. Nem egyszerűen kimondjuk, hogy liberálisok vagyunk, hanem össze tudjuk kötni intézkedésekkel, döntésekkel.
De reagálniuk kellett Magyarra.
Eszközökben változott a kampány. De ez már Magyar Péter előtt, a kegyelmi botrány körül kialakult.
Akkor jött felszínre, ami azelőtt nem volt ennyire érvényes: a pártellenesség. Ősszel és tavasszal is volt egy 15 állomásos utam, főleg a megyeszékhelyeken vagy nagyobb városokban, tipikus nagyfórumjellegű, ahol ott voltak 150-200-an. Tavasszal, de már a kegyelmi botrány körül már felismertem Nagykanizsától Debrecenig szinte mindenkit, aki ott volt. Kezdtük érezni, hogy az embereket már nem érdekli ez a fajta politikai eszköz.
Ugyanazokhoz, ugyanarról ugyanúgy beszélni sok értelme nincs, bár közönségtalálkozónak mindig van értelme, mert a közösséget egyben kell tartani. Úgyhogy inkább ez változtatott a Momentumnak a kampányhoz való hozzáállásán: azt mondtuk, hogy akkor ezt felejtsük el.
Magyar Péter nagygyűléseire ezrek mennek ki.
A jelenség viszi utcára az embereket. A NOlimpia után a Momentum is bármit csinált, ott is sokan voltak.
Ez önmagában jó, hiszen felálltak az emberek, kimennek, elutaznak az ország egyik végéből a másikba: közösségszervező ereje van. De ott még nem az a lényeg, hogy ő politikailag mit ajánl, hanem az, hogy itt vagyok, és hogy áradunk. Tehát az érzés, amire vágytak. Ezt bármilyen politikai szereplőnek üdvözölnie kell, látva, hogy az emberek tényleg örülnek, hogy most valami elkezdődött.
Még akkor is, ha kiejti őket az EP-ből.
Nyilván annak nem örülnék, de nem is félek tőle, mert nem tartunk itt. Most, pár nappal a választások előtt még nagyobb önbizalmam van. Az emberek sokkal aktívabban érdeklődnek a politika iránt, mint két kampány között, és ha az ember ott van, elérhetővé válik, akkor nagyon sok embertől jön a visszajelzés, hogy látható volt a munkánk.
Vissza tudják mondani az ország különböző pontjain nemcsak az EU-s forrásokkal kapcsolatos munkánkat, hanem azt is, hogy kinek éppen mi tetszett. És hogy igenis megérdemelnénk Cseh Katalinnal, hogy folytassuk. Sok Tisza-szimpatizáns mondta, hogy a mi európai munkánk kiegészíti azt, ami most itthon történik. De ehhez kellett az is, hogy újra arcot kapjanak ehhez a munkához. Azért a szavazás érzelmi döntés, ezért kell a politikusoknak utcán lenniük és országot járniuk. És ha valamiben tényleg van eredménye a Momentumnak, az az, hogy hét évig meg sem álltunk, ha kell, zuhogó esőben utcafórumozunk vagy pultozunk. Tegnap is azt mondta nekem egy srác az utcán, hogy nagyon vacillált, hogy a Momentum vagy a Tisza, de hát mennyire adom már, hogy basszus, itt vagy, és egyszerűen ideugrasz elém. Csak annyit kérdeztem tőle: ugye mész június 9-én választani?
Bármi lesz is az eredmény, és bármekkora a tanácstalanság a Magyar Péter-jelenséggel kapcsolatban, az kijelenthető, hogy az ellenzéki politizálásnak volt egy Magyar Péter előtti időszaka, és más lesz az iránya utána. Ön szerint radikálisan másképp kell politizálnia a Momentumnak Magyar Péter után?
Bármi történjen június 9-e után a Magyar Péter-jelenséggel – átalakul-e rendes párttá –, a megjelenése arra biztosan jó volt, hogy a Momentumnak közösségi szinten is adott egy visszajelzést. A Momentum mindig akkor volt a legjobb, amikor elhitte, hogy nincs veszítenivalója, amikor mentünk.
A Momentumnak kellett egy ilyen külső pofon. Ne izguljatok azon, hogy mit mond az újságíró, mit mond az elemző, hogy fognak reagálni a helyi választók, az országos választók: ilyen értelemben értem azt, hogy érezd úgy, hogy nincs veszítenivalód. Csináld azt, amiben hiszel, úgy, ahogyan a legjobban tudod, feküdj le minden este úgy, hogy tiszta a lelkiismereted.
Nekem mindig ez volt a filozófiám, és a Momentum mindig akkor szerepelt a legjobban, amikor közösségi szinten ez átment. Mint egy ötéves a sípályán: ebben mi nagyon jók vagyunk.
Szerintem a Magyar-jelenség azt mutatta meg, hogy ennek az országnak most Pán Péterekre van szüksége, nem profi politikusokra öltönyben. Tök fontos lenne, ha lennének profi politikusaink öltönyben, mert jelenleg politikusaink vannak öltönyben. Ezt a választók ennél tisztábban nem tudják visszajelezni, mint hogy azt mondják most, hogy áradjon.
Képesnek érzi magát arra, hogy levezényelje a Momentum poszt-Magyar Péter-szakaszát?
Ez sok mindenen múlik. Képesnek érzem magamat rá, ha június 9-e után úgy érzem, hogy a közösség hajlandó velem jönni. Ez nem az, hogy van-e ambícióm végigcsinálni. Ez nem megy, ha nem jönnek vele az emberek.
Lefordítom: kellően nagy felhatalmazást kér?
Igen, tiszta lelkiismerettel ezt csak úgy lehet.
Nekem önmagában az elnöki pozíció nem jelent semmit. Nem ragaszkodom hozzá, és örömmel átadom bárkinek, aki jobban összefogja a közösséget. Nekem a legfontosabb a Momentum közössége.
Soha nem gondoltam volna, hogy pártpolitizálni fogok. Túl sokat láttam ebből a szocializációm alatt. Egyetem alatt rengeteg párt próbált beszervezni az ifjúsági tagozatába, mindenkit kiröhögtem, majd teljesen random pár évvel később ott álltam egy alapító okirat fölött. Mert én nem beléptem egy pártba, hanem a közösségem párttá vált. És biztos vagyok benne, hogy ha később költözöm haza vagy később találkozom a Momentummal, akkor lelkes támogatója lennék, de nem biztos, hogy belépnék.
Jó benne lenni egy ilyen közösségben. És ha a közösségem azt mondja, hogy csináljuk, akkor nagyon szívesen vállalok több felelősséget, több konfrontációt és nagyobb kitettséget, mert a pártelnök kapja a legtöbb pofont mindenhonnan, még akkor is, ha ez rengeteg magánéleti feláldozással jár. De ez akkor működik, ha tudom, hogy a közösségem tartja a hátamat, és büszke rám.
Ha a közösségem úgy érzi, hogy más típusú energiákra van szükség, akkor én a közösség tagjaként támogatni fogom azt, aki ezt az energiát meg tudja nekik adni. Az a legfontosabb, hogy mi együtt maradjunk.
Ha egy mandátum lesz, ki kezd? Ön vagy Cseh Katalin?
Én mindenképpen ki fogok menni. Morális kérdés, hogy ha a választó bizalmát kérem, akkor nem egyszerűen a listát vezetem, hanem kimegyek. Ráadásul szeretek európai parlamenti képviselő lenni, és azt gondolom, hogy jól is csinálom.
Tehát ön kezd.
Én mindenképp kimegyek, igen.
Kevéssé figyelünk az önkormányzati választásra, talán mert Orbán is teljesen figyelmen kívül hagyja. A 49 legfontosabb településből – a főváros, 23 kerület és 25 megyei jogú város – 24-ben ellenzéki a polgármester. Mit tartana sikernek, ha ez hogyan változna?
Az én sikermércém valószínűleg már nem ott van, mint az országé. Önmagában sikernek élném meg, ha a 24 megmarad.
Nyilván a siker a 49-ből 49. Ez a cél, de ebben a rendszerben minden település, ami szabad tud maradni és szabaddá tud válni, önmagában érték lesz.
Sajnos vannak olyan települések, amelyeket ha elveszítünk, az az ellenzék hibája. Ez az, amikor a pártpolitika kicsinyessé válik helyi szinten. Attól félek, hogy ennek lesznek áldozatai. Remélem, hogy Szolnok nem, de úgy tűnik, hogy Miskolc, Eger, Szolnok, Székesfehérvár.
Azt is remélem, hogy helyben jobban tudják az emberek, hogy kik az együttműködő, jó csapat, és nem dőlnek be álcivileknek. Például Nagykanizsának nagy esélye van, hogy az ellenzék megnyerje, és lehet, hogy ott létre tudna jönni a Szombathely 2.0. Ott a Fidesz álcivil jelöltekkel indul, hogy összezavarjon.
Nem nagyon pozitív, ha azt mondja, hogy a 24 megtartása is siker lesz.
Voltak települések, amit ’19-ben sikerként éltünk meg, és már fél évvel a választások után darabjaira hullott, amiatt, ami a választás napján még nem látszott, úgy, mint ’22-ben, és a választók utólag tudták meg, hogy az együttműködés akkor együttműködés, ha van benne bizalom és partnerség.
Fel van készülve arra, hogy egy kicsi, liberális pártként fognak működni egy olyan országban, ahol a magyar alt-right szitokszóvá tette a liberalizmust?
Bármire fel vagyok készülve. Azt gondolom, hogy vagy így politizálunk, vagy sehogy. Annak a politikának látom értelmét, ami szívből jön, amiben hiszünk. És mi ebben a liberális politikában hiszünk. Egy olyan világban, ahol a széljobb jön fel, még inkább szükség van arra, hogy valakik kérlelhetetlenül szembemenjenek ezzel.
Nekem az első, a legnagyobb politikai pofonom Magyarországon az volt, amikor a NOlimpia után elkezdtünk országjárni, és különböző településeken, megyeszékhelyeken is, a fórumainkon előjött a szalonrasszizmus, kis cigányozás. Azt mondtam, hogy ezt tessék most itt abbahagyni. Szépen finoman rávezettem, hogy az miért nem oké, és több helyről az jött vissza, hogy ti vagytok az elsők, akiket ez zavar. És erre most lehet azt mondani, hogy…
Idealizmus.
Idealizmus, de vagy így csináljuk, vagy sehogy. A hét év azt bizonyítja, hogy ahol előjön a szalonrasszizmus, ott vannak valódi problémák, csak el van kenve, mert sokkal könnyebb gyűlöletet kelteni, mint a problémáról beszélni.
Csak ehhez türelem kell, idő, helyben kell lenni, meg kell tudni hallgatni a másikat, nem csak megmondani a tutit évente egyszer. Ezért mondom, hogy az építkezés, a beágyazódás, a helyi hősök megtalálása hosszú, aprólékos munka.
Liberálisnak lenni szerintem a világ legjobb dolga, ha az ember tisztességesen csinálja. Amúgy itt a következő feladat: megtisztítani a pejoratív jelentéstartalomtól. Akik ezzel jöttek, nem is a liberális énünket támadták, hanem inkább egy féltő, aggódó beállítottsággal: nem féltek attól, hogy leliberálisoznak?
Miért, nem az a célod neked is, hogy visszaállítsuk a demokráciát? Ellenzéki oldalról mindenki a demokráciavédelemmel kampányol. A demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia. Akkor miért lenne ciki felvállalni a liberalizmust? El kell tudni mondani, mi az, hogy liberalizmus.
Nekem ezért volt nagyon fontos, hogy az MTVA-s vitán az egyik blokkban arról beszéljek, mit jelent a jogállamiság hétköznapi nyelven. Mert igenis el lehet mondani a liberalizmust is nem csak metaszinten, hanem a hétköznapi gyakorlatban, hogy ezek az értékek, amiket hívhatunk liberálisnak – én európai értékeknek is hívom –, egy hétköznapi ember számára miért fontosak. És le tudom vezetni konzervatív vagy szociáldemokrata oldalról is.
Tehát mindennek az alapja liberális, vagyis innentől kezdve ránk örökké szükség van.
