Az amerikai információtechnológiai óriásvállalat letett a saját elektromos, teljesen önvezető autója kifejlesztésére irányuló, még 2014 körül elindított Titan projektről – jelentette a helyi média.
Az egyebek mellett az iPhone-t is gyártó Apple-nél csaknem kétezer ember dolgozott a programon, de az elektromosautó-ipari ágazatban kialakuló egyre élesebb verseny közepette végül a leállításáról határoztak a Bloomberg hírei szerint.
A The New York Times arról írt névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva, hogy a cég már bejelentette a döntést a munkavállalóinak.
Ehhez kapcsolódóan: Az autólobbi Magyarországon erősebb, mint Németországban – Axel Friedrich az akkugyárakról
Szakemberek szerint a projektbe több milliárd dollárt fektetett a vállalat, noha terveit soha nem hozta nyilvánosságra, mindössze különböző szivárogtatások láttak napvilágot az évek folyamán.
A The Information szakportál 2022-ben jelentést tett közzé a program nehézségeiről, amelyben többek között arra is kitértek, hogy több magas rangú illetékes is távozni kényszerült, mert nem kapott elég támogatást a vezetéstől.
Ehhez kapcsolódóan: A nagy német autócégek szerint a hidrogénmeghajtású kocsiké (is) a jövő
Több amerikai autógyártó is visszafogta elektromos átállási terveit az utóbbi hónapokban, minthogy lassulás látszik a kereslet növekedésében.
A Google anyacége, az Alphabet tulajdonában lévő Cruise és Waymo is nehezen talál egyelőre piacot autóinak San Francisco térségén kívül, és a szektor egyik legnagyobb szereplőjének számító Tesla is lassabb bővülésre figyelmeztetett az idei évre.
Ehhez kapcsolódóan: Mesterséges intelligencia: százezrek munkáját veszélyeztetheti Magyarországon
A Bloomberg úgy értesült, hogy az Apple a felszámolás alatt lévő autórészlegének számos dolgozóját a generatív mesterséges intelligencia területére fogja átirányítani, ahol a vállalat eddig nem volt a fontos szereplők között.