A Drogriporter oldal szerkesztője szerint a bicskei gyerekotthonban ugyanaz történik kicsiben, mint az országban nagyban. A legnagyobb botrány az, hogy Orbán egy Facebook-videóban pillanatnyi szeszélyből bejelentette, hogy csak úgy, mindenféle társadalmi egyeztetés nélkül módosítja az alkotmányt.
Egyik Facebook-posztjában azt írta: „Ezek vagyunk mi, magyarok: egy nagy, bántalmazott, diszfunkcionális család.” Hol van Orbán Viktor helye?
Mivel eredeti szakmám szerint történész vagyok, ezt a helyzetet is jóval korábbra vezetem vissza, mint Orbán Viktor. Ő ugyanis csak egy válságtünet, egy végtermék. Ennek a mi diszfunkcionális magyar családunknak már sok generációra visszanyúló szomorú története van. Csak a XX. században jó pár olyan tragédiát és törést éltünk át, ahol ennek a közösségnek az élete félrecsúszott. És ezeket a kollektív, transzgenerációs traumákat nem dolgozzuk fel, leginkább elhallgatjuk. Tolsztojt átköltve: sok boldogtalan család él Európában, és mindegyik a maga módján az. A magyarok is.
Azt is írta: „az egész bicskei gyermekbántalmazás-sztoriban annyira benne van az egész ország sorsa”. Miben nyilvánul ez meg?
Az előzőkből következik: olyan szerepeket játszunk, amelyek már sok-sok generáció óta le vannak osztva nekünk.
Visszatérve: akkor Orbán Viktornak mi a szerepe?
Ő egyértelműen a családfő. Igaz, eredetileg nem úgy indult, hogy egy család bántalmazó feje legyen, de mivel az ország nagyon rosszul működik, ezért megörökölte és eljátssza ezt a szerepet. De ha nem ő lenne, valaki más játszaná el helyette, jól vagy rosszul. Olyan társadalomban élünk, amelyben igény van az erős férfi vezetőre, aki irányítja a közösséget és megoldja a problémákat. A magyarok nagyon tekintélytisztelők, értékvilágukban konzervatívak. Családanalógiával élve olyanok, mint az ilyen patriarchális közegben élő feleségek vagy gyerekek. Sokan áldozattá válnak, de magukat, egymást, az áldozatokat hibáztatják érte. Sokan félrenéznek, és támogatják a bántalmazót annak ellenére, hogy tudják róla, hogy bántalmazó.
Ezt hogy érti?
Úgy, ahogy a bicskei gyerekotthonban is történt. Hisz hosszú évtizedek óta mehetett a bántalmazás: ami kicsiben ott zajlott, az megy nagyban az országban. Az emberek többsége vállat von vagy félrenéz, és annak ellenére tapsol a rendszer urának, hogy tudja: közben kizsebelik, elnyomják, megfélemlítik, elveszik a szabadságát. Erős karaktervonásunk, hogy nem akarunk őszintén beszélni, minden probléma tabunak számít. Inkább őrizzük a látszat nyugalmát, csak ne kelljen szembesülni a bajokkal. Ez amúgy a bántalmazó családoknál is így van: ha kiderül, jellemzően az áldozatot hibáztatják, és nem hisznek neki.
Azt is írta: „A sunnyogással, a kussolással, az elhallgatással, amivel mindenki asszisztál ahhoz, hogy az Erős Ember továbbra is bántalmazhasson. Hogy végül azok járjanak rosszul, akik ki merik nyitni a szájukat.” Mindenki cinkos lenne?
Igen, abszolút. Illyés is megírta: hol zsarnokság van, ott te magad is zsarnokság vagy. Tisztában vagyunk azzal, hogy semminek nincs következménye, a többség mégsem tesz semmit ellene, és nem állnak ki egymásért.
Sok botrány volt már korábban is. Ez mennyiben más?
Én is kint voltam a Hősök terén, és láttam, hogy ez az ügy nagyon sok fiatalnál kiverte a biztosítékot. Igaz, megtévesztő a budapesti perspektíva, mert az ország nagy része más műsort néz. Leginkább azok háborodtak fel, akik egyébként is elégedetlenek. Nem hiszem, hogy lennének olyanok, akik korábban hívőként támogatták az Erős Embert, most viszont ezért átfordultak volna.
Novák Katalin milyen szerepet játszott? Ő is áldozat?
Inkább a cinkos, aki falaz. Azzal, hogy kegyelmet adott, hozzájárult a gyerekek bántalmazásához. Tudta jól, hogy a jogerős bírósági döntés alapján miért ítélték el azt az embert, mégis inkább hallgatott az őt körülvevő tekintélyfigurákra. Hisz a hatalmi gépezetben csak egy aláíróember volt, nem pedig önálló, döntésképes köztársasági elnök. Fel sem nőtt a feladathoz, csak egy szűk csoport érdekeit képviselte, soha nem őrködött az alkotmányos alapjogok fölött.
És Magyar Péter?
Magánéletileg és szakmailag beszorult egy kényszerhelyzetbe, amiben úgy érezte, hogy sarokba szorított állatként kell visszatámadnia. Hisz korábban is tudta, hogy ilyen a rendszer, csak most jutott el odáig, hogy cselekedjen. Egyelőre nem látszik, hogy sokan követnék a példáját.
Pedig elég erősek az állításai arról, hogyan működnek a NER belső mechanizmusai és döntési folyamatai.
Valóban, az embereket pedig nagyon is érdekli, amit mond. Az első interjúját több mint kétmillióan látták. Tényleg nagyon kellemetlen a kormánynak az egész. Ráadásul pont a gyerekvédelem témájában került elő mindez, amit ők építettek fel a pedofilhisztéria mentén. Saját csapdájukba estek. Miközben a rendszerszintű ügyekkel nem foglalkoznak, csak az egyéni felelősségről van szó: kit kell megbüntetni, kinek kell kegyelmet adni. De az nem téma, hogy miként válhatnak áldozattá egy ilyen intézményben a gyerekek, miért van ennyi ragadozó, és hogyan tudják ezt ilyen sokáig zavartalanul tenni. Hisz akkor eljutnánk az állam felelősségéhez.
Orbán bejelentette a gyermekvédelem átfogó reformját, és hogy egyenként vizsgálják át az intézményvezetők alkalmasságát.
Ez csak blöff, humbug. Tudjuk az előző, úgynevezett gyermekvédelmi törvényről is, hogy az égvilágon semmit nem változtatott a helyzeten. Nem szólt az áldozatok védelméről, helyette összemosta az elkövetőket különböző kisebbségi csoportokkal, hogy hisztériát keltsen az emberekben, miközben az elmúlt 15-20 évben lejtmenetben van a gyerekvédelem. Elképesztő állapotok vannak a gyerekotthonokban: droghasználat, alkohol, prostitúció. Ezzel nem kezdett semmit a kormány, megtett valakit bűnbaknak, hogy ugyanazzal a lendülettel leszámoljon a civilekkel is.
A bicskei ügy apropóján mégis úgy vélte: a császár meztelen lett.
Összességében nem hiszem, hogy ez a helyzet megrengetné a rendszert. A korábbi botrányok – Szájer-, Borkai-ügy – után is minden visszatért a régi kerékvágásba. Amikor már azt lehetett hinni, hogy teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy vizet prédikálnak és bort isznak, az sem számított. Egy profi kommunikációs gépezettel hatékonyan és eredményesen kontrollálják az információ áramlását. Az pedig, hogy a budapesti értelmiség éppen min háborog, nekik teljesen mindegy, amíg a saját szavazóbázisukat az orránál fogva vezethetik.
Mennyire a női politikusok kudarca mindez? Hiszen Sulyok Tamás személyében a korábban megszokott alkatú, idősebb, tekintélyes férfi lett az új köztársasági elnök.
Senki nem gondolta, hogy Novák Katalin viselné a valódi felelősséget, csak vele vitették el a balhét. Orbán a nevét sem hajlandó kimondani, még az emlékezetből is kitörölné. És igen, visszatérünk egy újabb unalmas csinovnyikhoz, aki minden botrány és fennakadás nélkül végrehajtja Orbán akaratát. Jellegtelen pozíció lett a köztársasági elnöki. Kipróbálták a jó zsaru–rossz zsaru felállást, Novák Katalin körbehaknizta a világot azzal a látszattal, hogy milyen progresszív a magyar kormány. Most pedig az üzenet: látjátok, ez van, ha egy nőt teszünk pozícióba. Majd mi, okos férfiak megoldjuk a dolgokat.
Balog Zoltán marad a korábbi szerepében?
A saját egyházában ő is bántalmazó családfőként viselkedik, a református egyházban teljhatalmú úr, akinek most megrendült az uralma. Különleges viszony fűzi Orbánhoz, hisz személyes mentora volt. Most ugyan kicsit háttérbe állítják, de Orbán nem fogja elengedni a kezét. Ő még azért is ellenszenves, amit emberminiszterként a szociális ügyekben tett. Civilként sokszor próbáltunk vele tárgyalni, egyeztetni, és megmenteni, ami az addiktológiai rendszerből megmaradt. Reméltük, hogy talán mégiscsak van benne jó szándék és egy kis emberség. De totális fogadóképtelenséggel találkozunk, szóba sem állt velünk. Teljesen leépítette a kétezres évektől kialakult addiktológiai ellátórendszert, 2010 után tatárjárás következett. Amiről eleinte azt hittük, hogy tévedés vagy tudatlanság, arról azóta világossá vált, hogy nagyon is tudatos koncepció.
Mi a célja?
Hogy átjátsszák a szociális ellátórendszert az egyháznak, amely így kulturális és szellemi monopóliumot alakíthat ki. Közben kiéheztetik a civil társadalmat. Elvégre az megbízhatatlan, kritikus, nem kontrollálható. Ehhez képest az egyház lojális, irányítható, és ideológiailag megfelelő üzeneteket közvetít. Ma már a szociális ellátásban egyértelműen az egyház a meghatározó. A hozzá köthető szervezeteket nagyon jól ellátják pénzzel, miközben a civil szervezeteket ellehetetlenítik.
A demográfia és a gyerekek védelme az egyik alapüzenete a kormánynak, nagyon is érdeke lenne javítani a rendszert. Miért ne tenné?
Valóban, a demográfia az egyik rögeszméje a miniszterelnöknek. De ebből az a koncepció körvonalazódik, hogy szándékuk szerint a közép- és felső középosztályban kellene nagy számban születniük a gyermekeknek. A csok is úgy van kitalálva, hogy a rosszabb anyagi körülmények között lévők ne férhessenek hozzá. A mélyszegénységben élő romák például egyáltalán nem tudják felvenni. Őket nem ösztönzi az állam a gyerekvállalásra, és ugyanígy lemondtak az intézeti gyerekekről is.
Ez ennyire biztos?
Nagyon úgy tűnik. Saját osztályukat és társadalmi csoportjukat igyekeznek megerősíteni. Ez a Horthy-rendszerből átvett koncepció, ahol a keresztény felső középosztály uralta és irányította a társadalmat. Most is ugyanez a cél: kialakítani egy új arisztokráciát és úri középosztályt, ami őket támogatja, miközben a rossz sorban élő, aluliskolázott embereket vidéken feudális függésben tartják. Így szeretnék konzerválni a hatalmukat.
Ebben a tervben pedig mindenki végrehajtó lenne a maga szintjén?
A rendszer abszolút egyemberes. Más kérdés, hogy van egy szűk kör, amelyiknek nagy hatalma van. De komoly döntés Orbán Viktor jóváhagyása nélkül nem születhet. Ennek a kegyelmi botárnynak is a legrosszabb része az volt, ahogy Orbán eleinte meg akarta oldani. Egyperces Facebook-videóban, pillanatnyi szeszélyből gondolt egyet, és bejelentette, hogy csak úgy egyszerűen, mindenféle társadalmi egyeztetés nélkül módosítja a magyar állam működését előíró alkotmányt. Ez árulja el a legtöbbet a rendszer működéséről, ez a legnagyobb botrány. Így a köztársasági elnöki hivatal maradék autonómiáját és hitelét is megszüntette.
Mennyire háborítja fel ez az egész az embereket? Hiszen az influenszerek által szervezett tüntetésen becslések szerint akár 150 ezren is kint lehetettek, köztük sok fiatal, akik nem feltétellenül politikailag aktívak.
Korábban a Milla-tüntetések szervezőgárdájában voltam, ott is sikerült százezres tömegeket megmozgatni. De akkor sem és most sem lehetett megoldani, hogy ennek a fellépésnek tartós következménye legyen. Nem sikerült fennakadást okozni a rendszer működésében.
Milyen fennakadást?
Visszakérdezek: milyen problémát vagy gondot jelentett Orbánéknak, hogy ennyien kimentek az utcára, majd utána hazamentek?
El kellett volna torlaszolniuk a Lánchidat?
Akár. A polgári engedetlenség valós eszköz lehet, ahogy a tartósság is fontos. Izraelben például napokig, hetekig tüntettek. A közhivatalnokok megtagadták a munkát, a katonák sem látták el a szolgálatukat. Széles körű társadalmi mozgalom alakult ki, ami fokozatosan kikezdte az állam működését. Itt viszont, miközben a gyerekeink jövőjéről van szó, és a tanárok az utcára vonultak, a végén mégis egyedül maradtak. Sőt a pedagógustársadalomnak is csak egy része csatlakozott, és még ők is megosztottak. Magyarországon nem lehet szélesebb körű ellenállásba átvinni az elégedetlenséget.
Pedig arról is beszélt korábban, hogy a nyilvánosság szerkezete teljesen megváltozott.
Igaz, és ehhez alkalmazkodtak is. A hagyományos formák – intézményvezetők, szakszervezetek, egyház, politikai pártok – ma már kevésbé tudják megmozgatni az embereket. Az online térben mozgó influenszerek viszont képesek sok tízezres tömeget kivinni az utcára. Ez jelentős változás.
Mivel lehet ma százezer embert kivinni az utcára?
Kell egy sztori, amiben megtalálják és érintve érzik magukat. A bicskei olyan ügy volt, amiben sokan megszólítva érezték magukat.
A tanárok vagy az egészségügy helyzete miatt is sokan megszólítva érezhetik magukat, mégsem voltak tömegtüntetések.
Ez is igaz. De korábban is annyi borzasztó dolog történt, ami mélyen érinthetett volna, és megmutathatta volna, hogy közösségként miként működünk. Én még a Milla-időkben azt hittem, ennél több szolidaritás van a magyar társadalomban, de nem lett igazam. Nem véletlen, hogy a rendszer így működhet, hisz sok embernek nagyon is megfelelnek ezek a feudalisztikus viszonyok. A kormányzat részéről pedig nagyon jól ráéreztek a magyarok mentalitásának ezekre a mély rétegeire: mesterien ki is használják a zsigeri félelmeket, a megosztás technikáját és azt, hogy a magyar mennyire tekintélytisztelő, normakövető, intoleráns, és gyűlöli a különféle kisebbségeket.
Ez mennyire történik így drogügyekben? Ön régóta foglalkozik megelőzéssel, segítségnyújtással. Minap a Klubrádióban például arról beszélt, hogy nincs drogstratégia, és még mindig tabu ez a téma.
A magyarok rettenetes mentális állapota, az alkoholhoz, a szerhasználathoz való egészségtelen viszonya szintén szorosan összefügg a transzgenerációs traumákkal. A mi küzdelmünk, akik ezen változtatni akarunk, egy többgenerációs küzdelem. Aki ebben részt vesz, az biztosra veheti, hogy a saját életében nem feltétlenül éli meg a fordulatot. Mindez Magyarországon különösen nehéz, meglehetősen alacsony az igény és a kereslet az itteni viszonyok miatt az általam képviselt, felvilágosult nézetrendszerre.
A VIII. kerületben is régóta húzódik a drogambulancia ügye. A Magyar Nemzet azt írja: „Erőszakkal tolná le a lakók torkán az egyszer már elutasított drogambulancia létesítését a józsefvárosi baloldal.” Szilágyi Demeter fideszes józsefvárosi képviselő pedig azt: „Drogközpont polgárőrség helyett? Pikó úr, elment magának az esze? A drogosokat ki kell szorítani a kerületből, a közbiztonságot pedig meg kell erősíteni.”
Ebben a konkrét ügyben is benne van az elmúlt évtized minden küzdelme és az egész rendszer működési mechanizmusa. Számunkra, akik régóta jogvédelemmel foglalkozunk, ez az egész nagyon sokkoló időszak volt. Amikor csatlakoztunk az EU-hoz, azt hittük, minden egyre jobb lesz. Senki nem számított arra, ami 2010 után jött: a totális visszarendeződés. Előtte se volt ideális a helyzet, korábban is foggal-körömmel kellett küzdeni minden kis változásért. De legalább az alapvető irány megfelelő volt. Aztán jött a teljes visszafordulás. Ezért a civil szférában sok ember kiégett. Másokat a fortélyos félelem igazgat.
Már 2015-ben kampány indult, hogy a VIII. kerületben élő droghasználók ne kapualjakban, hanem ellenőrzött, higiénikus helyiségben maradhassanak, és ne legyen többször használt tű a közterületeken.
Akkoriban tetőzött az intravénás szerhasználat Magyarországon. Azóta visszaesett a mértéke, már nem szúrnak olyan sokan. A VIII. kerületi drogambulanciát most épp azzal próbálták lejáratni, hogy a kormánysajtó részéről fecskendőket szórtak szét a területen. Ebből látszik, hogy még mindig itt tartanak, halott lovon lovagolnak. Hisz a tűcsere rég bezárt, ez csak egy ambulancia – amire azóta is nagy szükség van, ahogy persze tűcserére is lenne. De ez politikailag tabu. Pikó András a tűcserébe már nem is állt bele. Gondoljunk csak bele: egy, a református egyházhoz kötődő, tű nélküli drogambulancia ilyen ellenállást váltott ki. Mindegy, mit csinál egy ellenzéki önkormányzat, mindenképp úgy állítják be, mintha az apokalipszist szabadította volna el. Miközben a kerületben sok eredményt értek el szociális téren.
Országosan hogyan alakul a fogyasztás?
Az addiktológia területén teljes az entrópia és a leépülés. Amióta az úgynevezett gyerekvédelmi törvény miatt kitiltották a civileket az iskolából, a helyzet csak rosszabb lett. A két nagy tűcsere 2014-es bezárása óta maradtak kisebb ilyen jellegű programok, de jóval kevesebb embert érnek el. Ahhoz, hogy valaki ellátásba jusson, gyakran hónapokat kell várnia, hosszúak a várólisták. A drog területén a kórházakban, iskolákban, szállókon rendkívül elavult a szemlélet, pénz pedig nincs semmire. Rendszerszintű változtatások fel sem merülnek, a napi szintű túlélésről van szó.
Gyerekek esetében mennyire súlyos a droghasználat?
Epidemiológiai vizsgálatok alapján nincs nagy növekedés a droghasználatban. Igaz, az európai átlaghoz képest Magyarországon a dizájnerdrogok használata kimondottan magas. A csehek inkább kannabiszt fogyasztanak, hozzájuk képest nálunk sokkal többen szívnak szintetikus anyagokat, ami jóval veszélyesebb. Most Európában a kokainhullám tetőzik, ez előbb-utóbb hozzánk is elér majd. Az üzlet ugyanis mindig virágzott. Ez egy globális piac, amit nem lehet megszüntetni. Ehhez képest teljesen mindegy, hogy szigorú vagy megengedő drogpolitika van Magyarországon. A 2020-ban lejárt, utolsó nemzeti drogstratégia drogmentes társadalmat álmodott, ami illúzió. Meg kell tanulni együtt élni a szerekkel úgy, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzák. Pozitív fejlemény, hogy a főváros legalább tavaly a civilek bevonásával elfogadott egy korszerű stratégiát.
A fű legalizálása milyen változást hozna?
Az biztos, hogy a tiltás abszolút nem segít, ahogy Amerikában sem működött a harmincas években az alkoholtilalom. A világtrendeket Magyarország sem tudja kikerülni. A kannabisz a minap Németországban legálissá vált. Semmiképp nem szeretnék jósolni, de a példát máshol is követni fogják, előbb-utóbb Magyarország is. Ez csak politikai akarat kérdése. Igaz, drogtémában az egyik legelutasítóbb a társadalmunk. Még az ultrajobboldali lengyel kormány is engedélyezte az orvosi kannabisz használatát, csak nálunk van ez az elképesztően becsípődött ellenállás. Pár éve Magyarország még az ENSZ-ben is a gyógyászati kannabiszt támogató közös európai uniós álláspont ellen szavazott. Ilyen még soha nem történt, ezért az unió kötelezettségszegési eljárást indított.
Az ön az életét pedig feldolgozták: a Transzparens Újságírásért Alapítvány tett így, és nem túl jó színben tüntette fel önt.
Igen. Az történt ugyanis, hogy létrehozták a Fidesz-közeli Drogkutató Intézetet. A lejárató szándékú önéletrajzomat pedig azért hozták ki, mert kritizáltam az intézetet.
Azt írták önről, hogy – miközben politikai szándékai vannak, szaktudása viszont nincs – forrás megjelölése nélkül használta fel az anyagukat: „Azt azonban nem nézzük jó szemmel, ha mindezt plagizálva teszik, és egy komoly problémát, a droghasználat és az erőszak kapcsolatát érintő szakmai anyagunkat, ha vicceskedve is, de kiforgatva politizálásra használnak fel.”
Én paródiát írtam. A közpénzfüggőségről írtam, amiben kigúnyoltam a Drogkutató Intézet igazgatóját. Az ő cikkéből vettem ki egy részletet, miközben – még egyszer – paródiát írtam, amibe nem szokás bibliográfiai hivatkozást tenni. Mindenesetre vicces: olyan, mintha Karinthyt valaki beperelte volna azért, mert Kosztolányit „plagizálta”.
Nem fél?
Ahhoz képest, amit pár ismerősöm kapott, engem jóval kevésbé bántottak. Akkor szálltak rám, amikor 2014-ben megszűnt a tűcsere, és a panaszunk alapján az ombudsman elismerte, hogy ezzel kapcsolatban jogsértés történt. Ez feldühítette Kocsis Mátét, aki akkor a VIII. kerület polgármestere volt. Meg is vádolták az ombudsmant, hogy mi, azaz a „droglobbi” dróton rángatjuk. Kiszivárogtatták az ombudsmani alkalmazottal történt levelezésemet, persze megvágva. Valójában annyit kérdeztem tőle, mikor tervezik publikálni az álláspontjukat, mert szerettem volna akkor itthon lenni, ugyanis épp nyár elején jártunk. Mindez úgy jelent meg, mintha előírtam volna az ombudsman számára, hogy mikor és milyen jelentést adjon ki. A kiszivárogtató Hajas Barnabást egyébként azóta kinevezték a Kúria bírójává. Ezután még jó pár lejárató cikk jelent meg rólam. Az valóban megterhelő időszak volt.
Ez mára megszűnt?
Ha van is lejáratás, már nem veszem fel. Sokkal jobban bosszant, ha egymás között civakodunk. Hisz sok civil száját sikerült befogni, sokan függnek az államtól, ezért nem mernek beszélni. Velem más a helyzet, mi soha nem fogadtunk el kormányzati pénzt. Ezért indulunk nemzetközi pályázatokon, és az olvasóink közül egyre több hazai támogatónk van; nekik iszonyú hálás vagyok. Nyilván ránk aggatták a Soros-bérenc-bélyeget, de ez egyben függetlenséget is biztosít, hisz már nincs vesztenivalónk. A Tilos Rádióban azt mondok a műsoromban, amit akarok – számomra ez a szabadság. Sajnos nagyon kevés emberhez jut el az üzenetem. Ezt a rendszert a legjobban megnyomorított, legszegényebb és legképzetlenebb réteg támogatja – hozzájuk a legkevésbé. A Stockholm-szindrómás nyomor pedig álmodik tovább, ahogy Ady megírta száz éve.
