A magyar filmek miatt lépett erre a pályára, lenyűgözték a Filmszemléken látott alkotások. Második nagyjátékfilmje, a mozikban még látható Sünvadászat éppen ennek a szakmai mustrának, a tizenkét évnyi kihagyás után idén újra jelentkező Magyar Filmszemlének a nyitófilmje volt. Schwechtje Mihály rendezővel beszélgettünk.
A beszélgetést itt tudja meghallgatni:
Ha pedig nézné is, azt itt teheti meg:
Néhány gondolat a beszélgetésből:
- A Sünvadászat olyan értelemben az eddigi legszemélyesebb filmje, hogy ebben az élethelyzetben van most ő is, amiről szerinte már szerzett annyi tapasztalatot, hogy arról érvényes gondolatokat tudjon megosztani a nézőkkel. Történetesen arról, hogy hogyan lehet összeegyeztetni a munkát és a gyereknevelést, hogyan lehet megteremteni az egzisztenciát, ami ahhoz kell, hogy őket felneveld, de közben velük is foglalkozz eleget.
- A gyerekekkel való forgatás (a rendező gyerekei szerepelnek a filmben) kicsit hasonlít a természetfilmezéshez: ki kell várni, amíg megtörténik az, ami kell a jelenetben.
- A film összes főszereplőjéhez, a szülőkhöz is lehet kapcsolódnia a nézőnek, mint ahogy a gyerekcsőszhöz is. Az volt az elképzelése amikor a filmet előkészítette, hogy ne az amerikai filmek egyszerű képlete működjön benne, azaz, hogy van a jó és a gonosz. Hanem, hogy mindenki megérthető legyen, még akkor is, ha összecsapnak a szereplők feje felett a hullámok, még akkor is, ha hibát követnek el. Ezek a szereplők közelebb állnak a valódi élethez: senki sem született gonosz vagy született jó. Egyszerűen csak nehéz átlátniuk azokat a helyzeteket, amelyekbe belekeveredtek.
- Filmnézőként azokat a mozikat szereti, amelyek nem hagyják békén a nézőt, ne kapja készen a gondolatokat, hanem vegye őt igénybe, dolgozza meg, és tegyen fel neki kérdéseket.
- Most sem kapott állami támogatást, de már eleve azért ezt a filmtervét kezdte el forgatni, nem a Hajtűkanyar Autósiskolát, mert úgy érezte, hogy mikroköltségvetésből is meg lehet úgy csinálni, hogy ne érződjön minden képkockáján a pénztelenség. Olyan szempontból akadályozta csak a pénztelenség a munkát, hogy voltak olyan pozíciók, mint a hang vagy a smink, amikre minden nap mentek a telefonok, hogy ki fogja azt majd másnap csinálni.
- Nem akarja itt hagyni Magyarországot. „Én szívesen gazdagítom a magyar kultúrát, ha hagynak” – mondja. Tudja, hogy ilyen múltú alkotóknak, mint ő nem lehet filmezniük, de azt nem gondolja, hogy erről örökké le kellene mondania, mert nem maradhat így a helyzet. „Olyan mértékben pusztul most a filmkultúra, a szabadsága, a színvonala, hogy arra kell, hogy legyen egy válasz. Most még senkit nem érdekel a döntéshozók közül, mert nekik nem a nézők és a szakma fele kell elszámolniuk, csak egy ember felé, felfelé. De ha visszatekintünk erre a több mint egy évtizedre, lehet, hogy hiányozni fognak a magyar filmek. Vagy pont a függetlenek közül kerülnek majd ki azok.”
