Miközben még nem látszik a vége a politikailag motivált elnyomásnak Belaruszban, a világ különböző pontjain élő disszidensek – más jótét lelkekkel együtt – sokat segítenek frissen külföldre menekült honfitársaiknak, akik komoly nehézségekkel néznek szembe.
Már belaruszok tízezrei menekültek el hazájukból azóta, hogy az Aljakszandr Lukasenka vezette rezsim az elcsalt elnökválasztást követően, 2020 augusztusában brutális fellépésbe kezdett az eredmény ellen tiltakozókkal szemben.
Az érintettek egy része rendezetten tudott külföldre távozni, eladták az ingatlanjukat, megfelelő anyagi fedezetet gyűjtöttek ahhoz, hogy új életet kezdhessenek. Másoknak viszont olyan hirtelen kellett elmenekülniük, hogy gyakorlatilag semmit sem tudtak magukkal vinni.
Sokan azóta különböző nehézségekbe ütköztek a számukra menedéket nyújtó országban. A betegség is komoly kihívást jelent például egészségügyi biztosítás vagy elegendő pénz hiányában.
Miközben egyelőre nem látszik a vége a politikailag motivált elnyomásnak Belaruszban, a disszidensek – más jótét lelkekkel együtt – sokat segítenek a frissen külföldre menekült honfitársaiknak.
Erre szolgáló kezdeményezés a Belarusz Szolidaritási Alapítvány (BYSOL) is, amely a rezsim áldozatainak nyújt segítséget.
Alina Nahornaja és Ihar Szlucsak: „Legalább itt nem ijesztő”
A nemrég Belaruszból két gyerekükkel távozó Alina Nahornaja és Ihar Szlucsak arról számolt be, hogy az utóbbi években a hatóságok látókörében voltak, tartottak a letartóztatástól, mivel olyan internetes platformok munkájában vettek részt, amelyek a belarusz nyelv széles körű használatát tűzték ki célul, ezért 2020 után szélsőséges szervezetnek bélyegezték őket.
Kiemelték, hogy a sok stressz már az egészségükre is hatással volt, illetve attól tartottak, hogy mivel két fiuk kizárólag állami intézményben kaphatta meg a szükséges védőoltásokat, a jelentkezéssel is felhívhatták volna magukra a figyelmet, ezért a külföldre költözés mellett döntöttek.
Megkeresték a BYSOL-t. Ötezer eurót kértek a szállással, orvosi kiadásokkal és egyebekkel járó költségeik fedezésére. „Azt reméltük, hogy az emberek segíteni fognak, mivel a belarusz nyelv védelmét célzó munkánk sokak számára fontos volt” – mondta Szlucsak.
Mint kiderült, nem tévedtek, rövid idő alatt több mint hatezer eurót sikerült összegyűjteni a számukra. „A gyűjtés szerintünk azt jelezte, hogy az emberek értékelték a munkánkat” – tette hozzá.
A pénz segítségével mostanra Litvániába települtek át, ahol keményen dolgoznak azon, hogy új életet kezdhessenek Vilniusban, habár még sok nehézséget kell leküzdeniük.
„Volt egy jó dadusunk Belaruszban, de itt más a szolgáltatás ára, ezért mindig mi vigyázunk a gyerekekre” – mutatott rá a férfi.
„Kapnak tőlünk egy kis haladékot (a Lukasenka-párti emberek). De letelepedünk, és munkához látunk” – hangsúlyozta.
Szlucsak elismerte, hogy az élet olcsóbb volt Belaruszban, de úgy vélekedett, hogy vannak olyan előnyei Litvániának, amelyek nem fejezhetők ki pénzben. A legfontosabb, hogy ma nagyobb biztonságban érzik magukat, nem kell folyamatosan amiatt aggódniuk, hogy börtönbe kerülnek, a gyerekeik pedig állami gondozásba. „Legalább itt nem ijesztő” – mondta.
Mihail Szamborszki: „Szégyelltem segítséget kérni”
Mihail Szamborszki gyerekorvosként dolgozott Babrujszkban, ahol 2020 augusztusában részt is vett a kormányellenes tüntetéseken, eközben önkénteskedett egy szamizdatnál, és rendszeresen segített a politikai foglyoknak.
E tevékenységeinek tükrében aligha meglepő, hogy a belarusz állambiztonsági szolgálat (KGB) tavaly decemberben őrizetbe vette. Bár vádemelésre nem került sor, elmondása szerint megpróbálták beszervezni informátornak. Azzal fenyegették meg, hogy amennyiben nem működik együtt, őt és a feleségét is letartóztatják, és elveszik tőlük a gyerekeiket.
Miután figyelmeztette kollégáit, hogy a hatóságok célkeresztjébe kerültek, úgy határozott, hogy családjával együtt külföldre menekül. Először Örményországba utaztak, majd Lengyelországba.
Anyagilag nehéz helyzetbe kerültek a munkája elvesztése miatt, hátra kellett hagyniuk mindenüket.
Szamborszki közölte, hogy büszkeségét lenyelve kénytelen volt segítséget kérni a BYSOL-tól, hogy meleg ruhát és iskolai felszerelést vásárolhasson gyerekeinek.
„Szégyelltem segítséget kérni. Így neveltek. Nem nagyon reménykedtem, és nem tekintettem magamat áldozatnak, de a barátaim meggyőztek a jelentkezésről” – idézte fel.
Ugyan viszonylag szerény összeget, mindössze nyolcszáz eurót kért, máris több mint 4500 eurónyi adomány futott be hozzá, ami felülmúlta legvadabb elképzeléseit is.
„Én magam is sokszor adakoztam, segítettem a politikai foglyokat, de ezek nagyon kis összegek voltak. Most ennek a többszörösét kaptam segítségként. Korábban azt gondoltam, hogy valahogy nem vagyok normális, mert olyanokat is támogattam, akik nem érdemelték meg. Most látom, hogy nem becsültem alá az embereket. Egyszerűen hihetetlen, mennyi támogatás. Nagyon meghatott!” – mondta.
Kifejtette, hogy a felhívásra érkező reakciók reményt adnak a belarusz ellenzéki mozgalom jövőjével kapcsolatban is.
„A pénz nem az égből hull alá senkinek, mindenkinek meg kell dolgoznia érte. De mi akkora támogatást kaptunk! Úgy gondolom, hogy győznünk kell, mivel segítjük egymást, kitartunk egymás mellett” – húzta alá.
Javhen Hreaku: „Sötét időszak ez számunkra”
A Lukasenka-ellenes tüntetések kirobbanásakor sokakhoz hasonlóan Javhen Hreaku is utcára vonult, ülősztrájkokban vett részt, ellenzéki szervezeteknek önkénteskedett.
Elmondta, hogy miután üzeneteket kapott a telefonján a belarusz rendőrségtől, úgy ítélte meg, hogy már túl veszélyes a maradás, ezért Georgiába távozott, ahol azóta is angol és kínai nyelvet tanít.
Minthogy a belarusz állampolgárok egy évig tartózkodhatnak a dél-kaukázusi országban vízum nélkül, a maradni akaróknak tizenkét havonta külföldre kell utazniuk, hogy vízummentesen visszatérhessenek, és újrainduljon a számolás.
Ezért Hreaku idén Törökországba utazott, ahol csak rövid időt kívánt eltölteni, de baleset érte. „Meleg volt, a mólón álltunk, és úgy döntöttem, hogy úszom egyet. A víz olyan tiszta volt, hogy nem kalkuláltam a mélységgel. Azt hiszem, egy magasabb erő mentett meg, mivel először fejest akartam ugrani, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam, inkább lábbal előre ugrottam be. Három helyen tört el a lábam” – emlékezett vissza.
Ez azonban csak a kezdet volt, ugyanis kórházba szállítását követően Isztambulban arról tájékoztatták az orvosok, hogy összetett műtétre van szükség, ami egészségügyi biztosítás nélkül tíz-húszezer dolláros költséggel jár.
Amikor azt válaszolta, hogy nincs rá pénze, azt tanácsolták neki, hogy térjen haza Belaruszba, ahol majd ellátják. Az útra tudnak fájdalomcsillapítót adni.
„Nehéz volt elmagyarázni, hogy semmilyen körülmények között nem mehetek vissza Belaruszba” – mesélte.
Ismerősei végül szerencsére találtak egy kórházat, ahol beleegyeztek, hogy ötezer dollárért megműtik. Ez az ő helyzetében így is óriási összegnek számított, és amikor nem tudott fizetni az operáció után, azt mondták neki, hogy nem hagyhatja el az intézményt, amíg nem kapják meg a pénzt.
Baráti segítséggel sikerült összegyűjtenie 1500 dollárt, ennek fejében már távozhatott. Azóta próbálja összeszedni a pénzt a kórházi számlára a BYSOL-on keresztül. Bár még nem jött össze, reménykedik benne, hogy megszánják a hasonló helyzetben lévők.
„Sötét időszak ez számunkra, így nekünk, belaruszoknak össze kell tartanunk, támogatnunk kell egymást. Erős diaszpóránk van Batumiban. Támogatjuk egymást, és jobb időkben reménykedünk. Vissza fogunk térni a szülőhazánkba, ez történelmileg el van rendelve, de több időre van szükségünk” – vélekedett.
