A nyugati világ legfőbb válasza az orosz agresszióra eddig szankciókból állt. Ezek között vannak olyanok, amelyek csak egy-egy szereplőnek okoznak problémát, mások egész Oroszországnak és rövid távon még egyes nyugati szereplőknek is. Jól látszik, hogy a szankcionálás új szintre lépett Ukrajna lerohanásának kezdetén. Kövesse automatikusan frissülő ábráinkat a témában!
A Krím és a Donyec-medence 2014 márciusi megtámadása óta különböző orosz entitások több mint négyezer szankciót kaptak a Nyugattól. Ebből csaknem ezret idén február 22. óta. Putyin orosz elnök akkor jelentette be, hogy elismeri a szakadár kelet-ukrajnai területek függetlenségét, ráadásul olyan területekkel együtt, amelyek nem is voltak a lázadók kezén.
Március elején a szankciók elsöprő többsége személyek ellen irányult. Petr Mihajlovics Fradkov például február 28-án került az EU által szankcionáltak körébe. A 43 éves férfi az orosz Promszvazjbank állami bank elnöke, és közvetlenül Putyin utasításait hajtja végre. Bankja az orosz hadsereget is finanszírozza, többek között a Krímben is.
A szankció alapján nem férhet hozzá az uniós országokban tartott semmilyen vagyoneleméhez, uniós szereplőknek közvetve is tilos a javára bármilyen formában pénzt, szolgáltatást vagy egyéb, gazdasági értékkel bíró dolgot juttatni. Emellett elvileg be sem léphet uniós országba.
Ez gyakorlatilag teljes vagyonlefoglalást és elzárkózást jelent. Extrém példával élve egy uniós állampolgár a pontos időt sem árulhatja el Fradkovnak. A szabályozás a valóságban nem teljesen merev, ha ugyanis mondjuk Fradkov egyik családtagjának gyógyszerre vagy ételre lenne szüksége az EU-ban, az illetékes hatóság engedélyezhet neki hozzáférést a vagyon töredékéhez.
A személyek mellett több mint száz vállalatot és három tucat egyéb szervezetet hasonló módon büntettek.
A vállalatoknál azonban méretüknél és az orosz gazdaságban betöltött szerepüknél fogva más a helyzet, mint a magánszemélyeknél. Azzal például, ha bankokat zárnak ki a SWIFT nemzetközi pénzügyi elszámolási rendszerből, papíron elzárják, a valóságban lényegesen megdrágítják az érintett orosz bankoknak a fejlett világgal történő bármilyen üzletelését.
Így például a legnagyobb orosz bank, a Magyarországon jelen lévő Sberbank európai leányvállalatai hamar becsődöltek a szankciók folytán, miután a betétesek megrohamozták a bankot, az anyavállalat pedig már nem tudott pénzt utalni nekik.
Vagy ha a hadi ipari cégek nem tudnak fejlett technikához jutni az eszközeikhez, gyorsuló lemaradásra és hasonló sorsa számíthatnak, mint iráni társaik.
Ha az orosz jegybank nem fér hozzá Nyugaton tárolt devizatartalékaihoz, hiába halmoztak fel ott óriási tartalékokat a háború átvészelésére.
A rubel árfolyama és az orosz tőzsde hamar össze is omlott, hiába próbálta a jegybank őrült nagy kamatemeléssel és más intézkedésekkel korlátozni a károkat. Mindezt pedig már minden, Oroszországban élő hamarosan meg fogja érezni. Túlzás nélkül állítható, hogy érezhetően vissza fog esni az életszínvonaluk, miközben megtakarításaik értéke is jelentősen csökken.
A szankciók egy része rövid távon nyugati szereplőknek is fájhat, hiszen a legtöbb országból kereskedtek, kapcsolatban lehettek érintett orosz szereplőkkel. Így a váltás költsége rajtuk marad – ha biztosították magukat hasonló kockázatok ellen, akkor a biztosítójukon. De ez az üzleti kockázat része. Sőt valószínűleg az egyik legősibb kockázatok egyike, hogy a partner országa akár háborút is indíthat egy másik ország ellen.
A vállalatok mellett egyébként például orosz felségjelű hajókat is szankciók alá vett az USA. Van olyan orosz szervezet, amelyet a fejlődő országokat támogató Világbank is szankcionál.
