Száraz István itthon arról lett ismert, hogy tagja Matolcsy Ádám baráti körének, amely az MNB és alapítványai körüli ügyletekből gazdagodott meg. Párizsban és Londonban viszont egészen másképp bukkant fel Száraz és párja: fiatal magyar műgyűjtőként, a kortárs művészet mecénásaként – derítette ki a Szabad Európa. A NER-elit egyik kedvenc éttermében, a budapesti Felixben pedig Száraz párja rendez kiállításokat.
Impozáns villa Londonban, tele a legtrendibb kortárs művészek képeivel és szobraival. A magángyűjtemény időről időre megnyílik a helyi művészeti közeg kiválasztottjainak, barátoknak és különleges vendégeknek. Ők olyan művekben gyönyörködhetnek, mint Keserü Ilona egy impozáns textilműve, Lakner László egyik ikonikus festménye vagy a Velencei Biennálét is megjáró Keresztes Zsófia szobrai, de számos külföldi alkotó műve is része a gyűjteménynek. A műgyűjtő párost Bécsben is ismerik vásárokról, Párizsban pedig a Pompidou Központ VIP-eseményeiről. Száraz István és Molnár Dóra ott fiatal, feltörekvő műgyűjtők, a kortárs művészet mecénásai.
Miután információk jutottak el a Szabad Európához Szárazék, a magyar nyilvánosság eddig ismeretlen oldaláról, összesen több mint egy tucat olyan forrással beszéltünk – művészettörténészekkel, kurátorokkal, galeristákkal és gyűjtőkkel –, akiknek van rálátásuk a kortárs művészetre és konkrétan Szárazék gyűjtői aktivitására is.
Trend lett a műgyűjtés
„Akinek sok pénze van, abban egy idő után felmerül, hogy műtárgyakat vásároljon. Új lakást vesz, amit be kell rendezni, és amúgy is szép, értékes dolgokat szeretne maga köré. Húsz éve főleg vállalkozók, multis vagy pénzügyi menedzserek, reklámszakemberek lettek gyűjtők, mert abban volt a pénz. Csak idő kérdése volt, hogy a műtárgypiacon is megjelenjen az új, NER-es generáció” – mondta a Szabad Európának egy műgyűjtő.
A jól megválasztott műtárgyak nemcsak jól mutatnak a lakásban, de értéküket is megőrzik, sőt. A gyűjtéssel társadalmi státuszt lehet szerezni, bekerülni egy olyan művészi-üzleti körbe, ahová másképp nem vagy csak nehezen lehetne bejutni. A kortárs műgyűjtésnek különlegessége, hogy meg lehet ismerkedni magával az alkotóval, és mecénásként is meg lehet jelenni a nyilvánosság előtt.
Több forrásunk szerint számos fiatal üzletembernél ez utóbbi a valódi motiváció, bizonyos körökben trend lett a kortársgyűjtés. Már ez irányú képzés is van: az Arts & Business „üzleti szabadegyetemre” olyan üzletembereket várnak, akik „kényelmesen és gyorsan szeretnék megszerezni az üzleti körökben ma már egyre inkább elvárt, kortárs művészettel kapcsolatos alapismereteket”.
Több forrásunk szerint is nagy lökést adott ennek a folyamatnak, hogy az MNB milliárdos értékben kezdett kortárs műtárgyakat vásárolni. Ellentmondásos programjának keretében az MNB alapítványainak pénzéből főleg absztrakt, neoavantgárd műveket vásárolt – nem függetlenül Matolcsy György jegybankelnök személyes ambíciójától és ízlésétől.
„A mostanra már igen elismert művészek, például Nádler István, Keserü Ilona, Bak Imre vagy Mauer Dóra kanonizálása korábban megindult, benne voltak fontos gyűjteményekben is. De egy bizonyos körnek az MNB-s vásárlások hívták fel a figyelmét arra, hogy ezek a kortárs művészek mekkora értéket képviselnek valójában” – fogalmazott egy műgyűjtő.
Ahogy 2010 után, a gazdasági viszonyok átrendeződésével egyre több területre léptek be kormányközeli emberek, úgy számítottak egyre többen arra, hogy a kortárs műtárgypiacon is megindul egy generációváltás. „A NER-esek úgy jöttek be, mint egy üstökös. Csomó pénzük van, amivel kevesen tudnak versenyezni – fogalmazott egy kurátor. De nem csak több pénzük van, máshogy is állnak a gyűjtéshez. – A komoly gyűjtők rengeteg időt fektetnek abba, hogy elmerüljenek a művészetben, járnak külföldre, tudatosan építik a gyűjteményüket. Az újak mások: van pénzük arra, hogy megfizessék azokat a szakértőket, akik segítik őket vásárláskor. Ráadásul akár sokkal gyorsabban is összeraknak egy-egy »gyűjteményt«, mint azok, akik tudatosan vásárolnak” – mondta egy kurátor forrásunk.
Amikor erről a folyamatról érdeklődtünk forrásainknál, szinte mindenki egyből egy nevet mondott: Száraz Istvánét. „Pistiék hírességek: ők a legismertebbek, és őket érdekli legjobban a kortárs művészet az utóbbi években felbukkant gyűjtők közül” – mondta egy galerista.
A Matolcsy baráti kör gyors felemelkedése
Száraz István felemelkedését és ismertségét annak köszönheti, hogy tagja a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám baráti körének (Somlai Bálint, Pintér Máté, Stofa György, stb.) és rajta keresztül az MNB és alapítványai körüli üzleti ügyleteknek. Ezt a folyamatot a független sajtó részletesen feldolgozta. Miután a forint gyengülése miatt elkezdtek bedőlni a devizahitelek, a kormány elrendelte a forintosításukat. Ezen a manőveren pedig – épp a forint gyengülése miatt – százmilliárdokat keresett a Matolcsy György vezette jegybank. Ennek a pénznek nagy részét a jegybank alapítványokba tette át (a vagyon ekkor „vesztette el közpénzjellegét”), majd a pénz jelentős része az alapítványoktól került magánzsebekbe. Ennek a vagyonnak egy része – elsősorban ingatlanok formájában – mára olyan magántőkealapokba került, amelyeket Száraz István cége kezel. Közvetlenül is jut jegybankpénz Szárazhoz, mert évek óta az ő Frank Digital nevű cége nyeri az MNB többmilliárdos kommunikációs pályázatait.
Száraz vette meg annak idején az Origót, amely Matolcsy Ádám érintésével lett a kormányzati médiaholding, a KESMA része; valamint Száraznak résztulajdona van Mészáros Lőrinc szuperbankjában, az állami segítséggel felépített Magyar Bankholdingban is.
Száraz párja Molnár Dóra. Forrásaink szerint ő az, aki igazán érdeklődik a kortárs művészet iránt. Molnár LinkedIn-profilján csak az állami MVM szerepel mint munkahely. Ami a művészeti irányú tanulmányokat illeti, Molnár járt a BÁV becsüstanfolyamára és beiratkozott a londoni Sotheby’s Institute of Art online kortárs képzőművészeti képzésére. Jelenleg ennek a kurzusnak a mesterképzésére jár – közölte a Szabad Európával. Azt is hozzátette: „A kortárs képzőművészettel komolyabban belső indíttatásból kezdtem el foglalkozni. Szerettem volna a közös műgyűjtésünket, illetve a Pompidou Kelet-közép-európai Akvizíciós Bizottságában vállalt szerepemet szakmai képzésekkel kiegészíteni.” Szakmai célja mindezzel „a saját ismereteim bővítésén túl a magyar kortárs képzőművészet minél szélesebb körű támogatása a hazai és a nemzetközi művészeti színtéren”.
Az itthoni rendezvényeken inkább Molnár Dóra szerepel, részben azért, mert ő az, aki jobban elmélyült a közegben, és őt próbálják kurátorként felépíteni forrásaink szerint. De az is igaz, hogy korrupciógyanús ügyeivel Száraz neve és arca ismert az itthoni közéletben, nem is látható a magyarországi eseményeken készült fotókon.
Tiborcz is gyűjt
Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt már 2015-ben lefotózta a Magyar Narancs a Kieselbach Galéria egyik árverésén. Akkor a házaspár két képet szerzett meg összesen majdnem hétmillió forintért (Háry Gyula Velence és Hincz Gyula Kompozíció című festményét vásárolták meg).
A miniszterelnök veje azóta is vásárol műtárgyakat, forrásaink szerint továbbra is aukciókon. Az árveréses vásárlás hátránya, hogy drágábban lehet hozzájutni a művekhez, előnye viszont, hogy a vásárló anonim maradhat – lehetőség van ugyanis megbízó útján vagy akár online licitálni. Így az eladó és az aukciósház sem feltétlenül tudja meg, kinek adta el a művet.
Információinkat alátámasztja, hogy amikor Tiborcz István interjút ad, előszeretettel pózol műtárgyak előtt valamelyik irodájában, felvillantva egy-egy darabot a gyűjteményéből.
Itt például egy másik Hincz Gyula-festmény előtt magyaráz. Az 1928-ban készült Csendélet 2017 októberében került kalapács alá 12 milliós kikiáltási áron, 20–28 milliós becsértékkel a Virág Judit Galéria aukcióján (hogy innen került-e Tiborcz falára a kép, és mennyiért, azt nem tudtuk megállapítani. Érdekes viszont, hogy miközben úgy tűnik, Tiborcz szereti Hincz képeit, a kormány mostohán bánik a festő örökségével. Hincz Vác városára hagyta alkotásainak jelentős részét, ám az annak eredetileg otthont adó épületet a kormány 2022-ben elvette a várostól, és odaadta egy Váchoz nem, Rétvári Bence államtitkárhoz viszont szorosan kötődő alapítványnak.)
Ezen a fotón pedig már egy Bak Imre- és egy Nádler István-festmény előtt pózol Tiborcz. A két festő az utóbbi években vált igazán felkapottá: a fotón látható, Morandi IV. című Bak-mű 2019-ben került árverésre (2,4 milliós kikiáltási árral és 3,5–4,5 milliós becsértékkel), a cím nélküli Nádler-kép pedig egy 2005-ös aukción fordult meg (akkor egymillió volt a kikiáltási ára, de egy azonos korszakból származó, hasonló Nádler-festmény 2021-ben már 15 milliós kikiáltási árat és 25–30 milliós becsértéket kapott).
Száraz, a műgyűjtő
Szárazék hirtelen robbantak be a közegbe, és könnyen kelthettek feltűnést, mert a magyar műgyűjtői közeg (és piac) kicsi. Ráadásul „Száraz hozott pénzt, behúzott új vevőket, és az MNB-ben is el tud intézni dolgokat” – mondta egy galerista a Szabad Európának.
Többen elmondták, hogy a Spengler Katalin – Somlói Zsolt házaspár karolta fel és mutatta be a közegnek Szárazt és Molnárt. A Spengler–Somlói páros a kilencvenes évek óta gyűjt, övék az egyik legnagyobb kortárs gyűjtemény az országban. Kapcsolati tőkéjük is meghatározó, Spenglert rendre a legbefolyásosabbak között említik: ha odaállnak valaki mellé, annak jelentősége van a szcénában.
Megkeresésünkre Somlói Zsolt megerősítette, hogy valóban segítik eligazodni Szárazékat a kortárs művészeti közegben. Azt mondta, azt tapasztalta: Szárazéknak valóban fontos, hogy emeljék a kortárs közeg színvonalát, és erre a saját pénzükből is hajlandók áldozni. „A két évvel ezelőtti Velencei Biennálén a magyar megjelenés sem lett volna olyan nívós, mint amilyen lett, ha Szárazék nem állnak bele, és nem rendeznek egy színvonalas fogadást. Világlátott fiatalok, nemzetközi szinten mozognak, erős a vizuális kultúrájuk, és minőségi igényük van” – tette hozzá.
Forrásaink szerint Szárazéknak ad tanácsot legalább két elismert magyar művészettörténész, kurátor is, egyikük egy állami intézmény, másikuk egy magángaléria alkalmazottja. Megkeresésünkre tagadták, hogy tanácsot adnának nekik – vagy bárki másnak –, de mind a ketten elismerték, hogy ismerik őket („a közöttünk lévő kapcsolat inkább személyes jellegű, mintsem tanácsadói” – fogalmazott egyikük), majd válaszukban méltatták Száraz és Molnár mecénási tevékenységét.
A gyűjtemény Londonban
A gyűjtés és a mecenatúra Londonban és Párizsban is olyan közeghez és kapcsolatokhoz biztosít hozzáférést Szárazéknak, amelyek eléréséhez a művészet nélkül sokkal több időre és pénzre volna szükség. Az elmúlt években ugyanis a Száraz-Molnár páros Londonba tette át székhelyét, gyűjteményüket is ott tartják. „London más pálya, mint Budapest. Ott nincs meg a kapcsolati hálójuk, és nincs is annyi pénzük, mint ami oda kell. Itt jön be, hogy a műgyűjtés valamennyire legitimál ott is” – mondta egy, a párt ismerő forrás.
Noha Londonban hagyományosan nem szokás firtatni, honnan van az ember vagyona (arról, hogy miként vált London az oligarchák kedvenc városává, cikkünk végén írunk), „azért ott is van, aki jobban utánanéz az újonnan felbukkanó embereknek. Van, akit zavar, hogy honnan jöttek Szárazék, és miből van a pénzük, de van, akit nem. Az utóbbi években a magyar művészet sokat építkezett külföldön. Szerintem a megítélésének árt, hogy egy olyan figura, mint Száraz, ott pózol gyűjtőként. Ettől függetlenül lehet benne a magyar művészetet segítő jó szándék, ezt nem vonom kétségbe” – fogalmazott egy másik forrásunk, aki külföldön is otthonosan mozog a kortárs szcénában.
A műgyűjtemény
Megkeresésünkre Molnár Dóra és Száraz István azt írta: gyűjteményük építésében „már évek óta cél a fiatal és középgenerációs magyar művészek támogatása, nemzetközi kontextusba helyezésük regionális és európai szinten”. A Szabad Európa két művészettörténészt is megkért, hogy értékelje Szárazék gyűjteményét a rendelkezésünkre álló információk alapján. A birtokunkban lévő adatok szerint Szárazék gyűjteményében olyan nevek szerepelnek, mint Keserü Ilona, Keresztes Zsófia, Tót Endre, Lakner László, a külföldiek közül pedig Giulia Andreani, Sheila Hicks, Anna Hulačová, Alicja Kwade, Hannah Levy, Georg Karl Pfahler, Tomás Saraceno, Andra Ursuţa.
Ebben az Instagram-posztban a gyűjtemény több darabja megtekinthető.
„Ezek jó nevek, mostanában divatos alkotók. Műveik az elmúlt években többnyire megfordultak Magyarországon is, a Ludwig Múzeumban vagy a Q Contemporaryban. A jó gyűjtőnek vannak gyűjtési elvei, vagy megszállottja valaminek. Ebből a listából viszont nem látszik ilyen elv, csak annyi, hogy mi volt elérhető a piacon az elmúlt években” – fogalmazott egyikük.
Giulia Andreani Cancel Me Softly (le cours de sculpture) című, 2022-es műve is része a gyűjteménynek
Másik művészettörténész forrásunk szerint „impozáns, de gyűjteményük kvalitása túlnő a képességeiken. A fellépésükön, a kérdéseiken látszik, hogy nem értenek hozzá mélységében. Ahhoz képest hirtelen sok a pénzük, és gyorsan kezdtek vásárolni.”
De még ezek sem olyan drága művek – főleg, ha ahhoz viszonyítjuk, milyen összegeket mozgatott meg az utóbbi években Száraz. Az egyik megkérdezett szakértő azt mondta, nagyobb névnek számít Tomás Saraceno és Alicja Kwade. A legkomolyabb műveik értéke eléri a 100-150 ezer eurót (mintegy negyven-hatvanmillió forintot). Úgy tudjuk, Szárazék birtokában van Keserü Ilona egyik fontos munkája. A Déli szél című alkotás 2019-ben egy párizsi aukción 83 ezer euróért (mintegy 22 millió forintért) kelt el. Ez akkor Keserü aukciós csúcsa volt, de nem tudjuk, Szárazék ekkor jutottak-e hozzá a képhez.
Keresztes Zsófia e művének egy sárga változata is része a gyűjteménynek
Mecénások saját kiállítóhellyel
Forrásaink arról számoltak be, hogy Szárazék nem igazán váltak részévé a hazai kortárs művészeti közegnek, nem járnak megnyitókra, nem szerveznek eseményeket. Ugyanakkor külföldön és saját köreikben kifejezetten aktívak. A Száraz–Molnár páros jár külföldi galériákba, nagy nemzetközi vásárokra és eseményekre, például a Vienna Contemporaryra vagy a londoni Frieze-re is forrásaink szerint. Ezek az események – főleg a VIP-szekciói – szintén bejárót jelentenek kiemelt üzleti körökbe.
A 2023-as London Gallery Weekenden (ez a legnagyobb kortárs művészeti esemény a brit fővárosban) például a VIP-programok között szerepelt „a fiatal magyar gyűjtő, Molnár Dóra és Száraz István gyűjteményének meglátogatása”.
Molnár és Száraz tagja a párizsi Pompidou Központ Baráti Körének és a múzeum közép-európai akvizíciós bizottságának is. Az ilyen akvizíciós bizottságok tagjai nemcsak javaslatokat tesznek a múzeumnak arra, mivel bővítse gyűjteményét, de saját vagyonukból is áldoznak arra, hogy új műtárgyakat vásároljon az intézmény. Ezt a pozíciót így fel lehet használni arra, hogy egyes, akár magyar művészeket hozzásegítsenek az őket megillető elismeréshez – miközben be lehet kerülni egy exkluzív társaságba és programokra is. A Pompidou honlapján hosszan sorolják, mivel jár a tagság: egyebek mellett lehet világszerte utazni a múzeum kurátoraival, meghívókat kapni különböző VIP-programokra, vagy bejutni a múzeum baráti körének éves gálavacsorájára.
Az eseményeken készült fotók tanúsága alapján Szárazék ezen 2022-ben és 2023-ban is részt vettek – ez utóbbi különleges alkalom volt, hiszen a Pompidou Központ Baráti Kör ekkor ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját. Itt olyan prominens személyekkel fotózkodnak, mint például Anaïs de Senneville, aki a múzeum támogatói programjait összefogó Pompidou Központ Baráti Kör igazgatója.
Száraz tagja annak a gyűjtői körnek is, amely kortárs művek vásárlásához segíti hozzá a Magyar Nemzeti Galériát (MNG). A Kortárs Művészet Barátai Nonprofit Kft.-t öt műgyűjtő alapította még 2021-ben, információink szerint azóta már mintegy harminc tagja van a körnek. Pár millió forint befizetésével lehet taggá válni: a múzeum szakemberei terjesztik fel, hogy milyen műveket szeretnének megvásárolni, ezt a listát szűkíti a támogató kör, a végső szót is az MNG kurátorai mondják ki. Úgy tudjuk, volt olyan tag, aki épp Száraz felbukkanása miatt lépett ki, de információink szerint nem ez a jellemző: NER-es vállalkozók és kormánytól függetlenek vegyesen tagjai a társaságnak.
A páros nem csak meglévő intézményekben vállal szerepet, kvázi sajátjuk is van. A Felix Kitchen&Bar 2019-ben nyílt meg, és azóta a NER-elit egyik kedvenc étterme lett. Valószínűleg nem függetlenül attól, hogy üzemeltetője Pintér Ádám, aki jó barátja Matolcsy Ádámnak és Száraz Istvánnak. Itt nyílt meg 2021-végén az AQVA kiállítótér, ahol „a gasztronómia és a kortárs művészet összefonódik”, azaz rendre kiállításokat rendeznek a Felix egyik termében, amelyeknek művészeti koordinátora Molnár Dóra. Ezeken a tárlatokon neves galeristákkal és kurátorokkal dolgozik együtt, többek között Zsikla Mónikával, a Q Contemporary kurátorával, Spengler Katalinnal vagy Deák Erikával. Molnár Dóra megfogalmazása szerint „e kiállítások elsődleges célja a szélesebb – nem csak műértő – közönség elérése és megszólítása a művészeti kollaborációkon keresztül”.
A Felix és az AQVA egyébként abban az Ybl Vízházban (Várkert Kaszinó) üzemel, amelyet az MNB-alapítványok vettek meg, és korábban az Ybl Budai Kreatív Ház kiállítótereként működött. De a művészet hamar átadta helyét a vendéglátásnak. Aztán az MNB-től Száraz István egy cégén keresztül a Matolcsy Ádám baráti kör egy másik tagjához, Stofa Györgyhöz került az épület is.
És hogy mindezzel mi a céljuk? „A Centre Pompidou Baráti Körének, valamint Kelet-közép-európai Akvizíciós Bizottságának tagjaiként egyrészt szeretnénk a saját ismereteinket bővíteni és mélyíteni a nemzetközi kortárs képzőművészet területén, másrészt pedig hisszük, hogy a magyar kortárs képzőművészet nemzetközi intézményi támogatásán keresztül hozzájárulhatunk hazánk nemzetközi kulturális kapcsolatainak bővítéséhez is” – közölte Száraz István és Molnár Dóra a Szabad Európával.
London, az oligarchák kedvenc városa
A londoni Tate múzeum megszakított minden kapcsolatot két ismert orosz oligarchával. Viktor Vekszelberg a múzeumot támogató Tate Alapítványnak volt a tiszteletbeli tagja, Petr Aven pedig a Tate több donorprogramjának volt tagja. Aven benne volt a brit Királyi Művészeti Akadémia támogatói bizottságában is, innen maga lépett ki. A dolog szépséghibája, hogy minderre csak azután került sor, hogy Oroszország 2022-ben háborút indított Ukrajna ellen, pedig a két orosz milliárdosról már korábban is tudni lehetett, hogy közeli kapcsolatban van Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és hogy vagyonuk is részben ennek a kapcsolatnak köszönhető – Vekszelberg már 2018 óta szerepelt egy amerikai szankciós listán.
Az eset nem egyedi, London az elmúlt évtizedekben otthonává vált a különböző autoriter országokból érkező oligarcháknak. A brit fővárosban senkit nem érdekel a vagyonok eredete, és 2022-ig egy igen kedvező, a magyar letelepedési kötvényhez hasonló konstrukció is létezett az Egyesült Királyágban. Kétmillió font befektetésével (ami akár ingatlanvásárlás is lehetett) tartózkodási engedélyhez lehetett jutni, ötmillió fontért pedig akár állampolgársághoz is. Ráadásul Londonban számos olyan szolgáltatás elérhető, amire ennek a rétegnek szüksége van: könnyen lehet ingatlant venni, számos privát klub és iskola áll rendelkezésre, adó- és vagyonkezelési tanácsadók sora segít a vagyon optimalizálásában – vagy éppen elrejtésében offshore cégeken, alapítványokon és tőkealapokon keresztül.
A brit National Crime Agency (Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség) szerint évente „több százmilliárd fontnyi, nemzetközi bűncselekményből származó pénzt” mosnak tisztára brit bankokon és leányvállalataikon keresztül. A pénzmosás mértéke már a nemzetbiztonságot is veszélyezteti.
Annyira elterjedt ez a jelenség, hogy élelmes vállalkozók külön „kleptokráciatúrákat” kezdtek szervezni, hogy megmutassák az oligarchák ingatlanjait.
Oliver Bullough angol újságíró egy 2018-ban megjelent könyvében foglalkozik a jelenséggel; ebből a New Yorker idéz. E szerint az Egyesült Királyságba érkező pénzemberek első dolga egy csillogó új otthon beszerzése, majd egy PR-ügynökség felbérlése, aki segít az ügyfél nevének tisztára mosásában. Segít kapcsolatot kiépíteni olyan parlamenti képviselőkkel, akik hajlandók a nevüket adni a milliárdosok jótékonysági alapítványaihoz. „Az alapítvány ezután egy divatos londoni helyszínen bemutatkozik – ideális esetben ez egy galéria.” Végül a milliárdos, ha ügyes, „a nevét adja egy intézményhez, vagy a lehető legszorosabb kapcsolatot építi ki vele”. Bullough szerint népszerűek az egyetemeknek szánt nagy összegű adományok, ahogyan a futballklubok is. Ez utóbbi persze már a legnagyobbak szintje. Roman Abramovics nem csak a Chelsea londoni focicsapatot vásárolta meg és futtatta fel (majd kényszerült eladni a háború kitörése után). Kiszivárgott dokumentumok alapján tavaly szeptemberben kiderült: az orosz oligarcha majdnem egymilliárd dollár értékű műgyűjteményt halmozott fel Londonban.
