Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Százhúsz ukrajnai menekültet tettek utcára a Komárom-Esztergom vármegyei Kocson


Kárpátaljai menekültek várakoznak az utcán, miután 2024. augusztus 21-én el kellett hagyniuk azt a szállást, ahol eddig laktak. Fotó: Magyar Helsinki Bizottság Facebook-oldala
Kárpátaljai menekültek várakoznak az utcán, miután 2024. augusztus 21-én el kellett hagyniuk azt a szállást, ahol eddig laktak. Fotó: Magyar Helsinki Bizottság Facebook-oldala

Kárpátaljai nőkről és gyermekekről van szó, akik eddig az állam által támogatott magánszálláson kaptak elhelyezést, szerda reggel azonban kilakoltatták őket. Egy rendeletmódosítás miatt augusztus 21-től csak azok jogosultak szállásra az ukrajnai háború elől menekülők közül, akik „katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységből” érkeztek.

Június 28-án jelent meg a Magyar Közlönyben az a szigorítás, amely szerint augusztus 21-től csak az „Ukrajna katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységeit” érintő területről érkezők jogosultak lakhatási támogatásra. Ez egyebek között azt jelenti, hogy a már itt lévő kárpátaljai menekülteknek augusztus 21-től megszűnt a támogatott szállásuk.

Mint arról a Szabad Európa is beszámolt, azoknak, akik eddig állami szálláshelyen laktak, de nem folyik hadműveleti tevékenység egykori lakhelyükön, mindössze hat napot adott a rendelet arra, hogy különös méltánylást érdemlő helyzetükre tekintettel kérvényezhessék a tovább lakást.

A szigorítás értelmében szintén augusztus 21-től kizárólag a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jogosult közösségi szállásokon elhelyezni az erre jogosult menedékeseket, de szerződhet más szervezetekkel a feladat ellátására.

Az ukrajnai menekültek helyzetével is foglalkozó Magyar Helsinki Bizottság beszámolója szerint augusztus 21-én reggel 120 ukrajnai nő és gyermek várakozott Kocs településen az út szélén. Reggel lakoltatták ki őket, fogalmuk sincs, hol tudnak aludni.

2022 februárjában indultak el otthonról, a legkisebbek már itt születtek, de a bürokratikus útvesztőben még az ukrán papírokat sem sikerült beszerezni számukra.

Cikkünk megjelenésekor rendőrök és polgárőrök biztosították a helyszínt, hogy a gyerekek ne szaladjanak ki a járművek elé az útra. A Telex beszámolója szerint többségük azt tervezi, hogy az utcán éjszakázik.

Az Ukrajnából érkező menekültek lakhatási támogatását jelentősen átalakító jogszabályi változások miatt pár napja az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNHCR is aggodalmát fejezi ki, és az intézkedés felülvizsgálatát sürgette. Az UNHCR becslései szerint a rendelet hatálybalépésekor két-háromezer menekült veszíti el a támogatott lakóhelyét Magyarországon, köztük különösen veszélyeztetett családok, terhes nők, krónikus betegséggel élő idősek és nagycsaládok, amelyek többségének a gyerekei már a helyi állami óvodákba és iskolákba járnak.

A nemzetközi szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy piaci alapon béreljenek lakást. Legtöbbjük számára a változás az állásuk elvesztésével jár majd, akadályozni fogja a közoktatásban való részvételüket, így kockára teszi az új környezetbe való beilleszkedés összes eddig elért eredményét.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG