Nagyon sok Magyarországon az alsóvégtag-amputációk száma. Az ok az érszűkület mellett a mára népbetegségnek számító diabétesz, a cukorbaj. Dr. Daróczy Judit bőrgyógyász, egyetemi tanár évtizedek óta foglalkozik a nehezen gyógyuló sebek, elsősorban a cukorbetegség okozta lábsebek gyógyításával, ő volt a Szelfi vendége.
Az orvos azt mondja, még harmincéves sem volt az egyik betege, akinek olyan súlyos állapotban volt a lába, amikor hozzá került, hogy már nem lehetett megmenteni. Pedig ha többet tudnánk a diabéteszről, ha jobban törődnénk az egészségünkkel, ha nem félnénk időben orvoshoz fordulni, és jobb lenne a szakemberképzés Magyarországon, akkor kevesebb ember veszítené el a lábát.
Erről és még sok másról is beszél podcastunkban az orvosprofesszor: