Akinek van pénze, felszáll a napi három busz egyikére, akinek nincs, az biciklizik egy órát, vagy gyalogol még többet, hogy eljusson a háziorvoshoz. Ha hónap elején betegszik meg a gyerek, jó eséllyel van pénz a gyógyszerére, ha a hó második felében, akkor már necces. Magyarországon járunk, 2023-ban egy hajdú bihari zsákfaluban, Toldon.
Bihari Ádám, a Szabad Európa tényfeltáró műsorában egyebek között a Szabadonban azt mutatta be, milyen nehézségeket jelent, egy már eddig is szolgáltatáshiányos településen, ha megbetegszik valaki.
A háziorvosi ügyeleti rendszer átalakításáról számos cikkben foglalkozott a Szabad Európa. Igyekeztünk bemutattuk az egészségügyi kormányzat érveit, amivel azt igyekszik igazolni, jó ötlet volt az Országos Mentőszolgálat irányítására bízni az ügyeleti rendszer működtetését, megszólaltattunk háziorvosokat és az orvosi kamara vezetőit, akik nem vitatták., hogy az átalakításra szükség van, de annak módját, a szakmai egyeztetések elmaradását, az új rendszerben ebben a formában részt vállalni nem akaró háziorvosok elleni fenyegetéseket mélységesen rombolónak tartják.
Beszélgetésünk felvételekor még három, cikkünk megjelenésekor azonban már négy településen működik az átalakított, a mentőszolgálat alá szervezett háziorvosi ügyeleti rendszer. Hajdú-Bihar, ahová Told is tartozik, volt az első az országban, ahol életbe lépett az új rendszer. A riportot, amelyben a toldiak mellett megszólal egy kistelepülésekért felelős háziorvos, egészségügyi szakértő és mentődolgozó is, itt nézheti meg. A riport készítéséről, benyomásairól pedig az alábbi podcastban beszélt Bihari Ádám: